Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Nagy Richárd
AZ ISZLÁM MEDICINA ÉS DIETÉTIKA

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

A medicina az iszlám hagyományok fontos része, hiszen a muszlim világban a természettudományok között mindig kitüntetett helyet foglalt el. Mai formájában az iszlám világban elterjedt népi gyógyászat, amely az ókori görög, a négy őselem és a négy testnedv tanán alapuló nedvkórtani medicina leszármazottja. Az iszlám kultúra aranykorában az arab orvosok a görög hagyományokat összegyűjtötték és továbbfejlesztették (Avicenna, Rhazes stb.)(1) Ez a tudomány természetesen felvette a helyi (arab, török, perzsa, stb.) népi gyógyászatok bizonyos elemeit is. Az iszlám világ méreteit tekintve érthető, hogy vannak helyi eltérések. Mégis: az Atlanti óceántól az Indiai óceánig inkább a meghökkentő hasonlóság a jellemző. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a gyógyászatnak ez a formája a X-XI. századi formájában konzerválódott. A muszlim kultúra hagyománytisztelete és az irodalmi arab nyelv viszonylagos állandósága már önmagában is megmagyarázza a jelenséget. Tegyük hozzá, hogy az a muszlimok büszkék erre a tudományra és igen hatékonynak ismerik el. A X. századi szakkönyveket nyomtatják és használják ma is.


Dietétika, mint ókori örökség

A klasszikus medicina három ága közül (kheirurgia, pharmakeutika, dietétika) közül az utóbbi, a dietétika volt a legfejlettebb.(2) A szó jelentése a mainál szélesebb volt: magában foglalta a helyes táplálkozás, alvás, mozgás, nemi élet stb. művészetét. Célja az egészség megőrzése volt, a medicina legnemesebb ágának számított. Ez a tény egyik oka annak, hogy az ókori hagyományokat folytató iszlám medicina élénk érdeklődést mutat a téma iránt, amit az idevágó szakirodalom rendkívüli bősége is jelez.(2) Van azonban a görög örökségen túlmutató, jellegzetesen muszlim jelenség is, mely a dietétika kiemelt fontosságát hangsúlyozza. Ennek megértéséhez szükségünk van a hadísz fogalmára.


Egy jellegzetes muszlim irodalmi műfaj, a hadísz

Az iszlám vallás hagyományainak egy részét írásba foglalták (Korán), egy részét azonban nem. A verbálisan terjedő, később rögzített és gyűjteményekbe foglalt ismeret egy különleges, csak ebben a kultúrában megtalálható fajtája a hadísz (jelentése hír). Ennek lényege, hogy valamely tekintélyes, szavahihető férfiú hivatkozik Mohamed próféta valamely kortársára, aki szerint a próféta ilyen és ilyen szituációban ezt és ezt mondta. Minél később rögzítették a hagyományt, annál hosszabb a lista, hogy mely derék ember kitől hallotta. A jószándékú, a hívő ember lelki gazdagodását szolgáló, eredeti hadísz mellett kezdettől fogva létezett hamis hadísz is. Ennek célja, hogy szerzője saját véleményét szent hagyománnyal támogassa meg, vagyis, hogy a próféta személyével igazolja saját magát. A prófétáról rengeteg szájhagyomány útján terjedő híradás ismert, ezek eredetiségének vizsgálata a muszlim teológia nehéz feladata volt és maradt(3). Nemcsak vallási tartalmú hadíszok vannak, hanem úgyszólván bármilyen témában található ilyen: például a még nem egységes írásbeliség korszakában, a vitákat mintegy lezárandó, megjelent egy visszaemlékezés, hogy a próféta a helyesírásban egy bizonyos ligatúrát tartott fontosnak, és annak ellenségeit elátkozta.(4)
Fontos kérdésekben tehát kell, hogy legyen hadísz. Ebből a szemszögből teljesen mellékes, hogy eredeti vagy sem, ha van, azt jelenti, hogy az adott téma nagy fontossággal bír.


A dietétika speciális muszlim szemszögből

Ibn Khaldúnnak (XIV.sz.), ahogyan Európában tisztelettel emlegetik, az "arab Montesquieu"-nek, van egy rendkívül nagy hatású könyve, a Bevezető. Monumentális történeti művéhez írt bevezetője ez, mely kultúrtörténeti jelentőségű, ugyanis ez az első kísérlet arra, hogy valaki a történelmi jelenségek hátterében kulturális és gazdasági okokat keressen.(5, 6)
Ez a mű a kor tudományait is összefoglalja, lényegüket kiemeli és egymás mellé állítja. Olvassuk el, mit ír Ibn Khaldún a medicináról.(7)
"Az első könyv ötödik részének huszonkilencedik fejezete: az orvosi mesterségről, amelyre szükség van a nem sivatagos területeken és a nagyvárosokban, a sivatag nélkül
Ez a mesterség szükséges a városokban és nagyvárosokban, miután haszna ismeretes, hiszen eredménye az egészség megőrzése, a betegek betegségeinek elhárítása gyógyszerekkel, míg megszabadulnak betegségeiktől. És tudd meg, hogy minden betegség forrása nem más, mint a táplálék, ahogyan a próféta (Isten irgalma és békéje legyen vele) mondta az orvosok hadísz-gyűjteményében, amint azt a mesterség művelői idézik, és amelyben kritizálja a tudósokat, amikor ezt mondja: (A gyomor a betegség kapuja, és a diéta a gyógyulás feje, és minden betegség gyökere gyomorrontás)."
(A továbbiakban az elhangzottakat magyarázza. )


Összegzésül

Az eddigiek alapján látható, hogy az iszlám medicinában a dietétika nemcsak, hogy megőrizte azt a kiemelt helyét, amelyet a görög orvostudományban elfoglalt, de jelentősége az arab iszlám idején fokozódott. Ennek egyik markáns jele, és talán a későbbiekben oka is, hogy a muszlim hagyományirodalom szerint maga Mohamed próféta is kiemelt szerepet tulajdonított a táplálkozásnak a betegségek kialakulásában és gyógyításában. Ehhez a jelenséghez szorosan kapcsolódik az egészség-központú konyhaművészetet, amely az iszlám világot jellemzi.

Nagy Richárd
PTE Bölcsészettudományi Kar
Interdiszciplináris Doktori Iskola


Irodalom

1. Magyar László András: Az arab orvostudomány, Iskolakultúra, Pécs, 2001. 81. o.
2. Magyar László András i.m. 86. o
3. Goldziher Ignác: Az Iszlám, Magvető, Budapest, 1980. 126-134. o.
4. Dévényi Kinga-Iványi Tamás: Az arab írás története, Kőrösi Csoma Társaság, Budapest, 1987. 26.o.
5. Goldziher Ignác: Az arab irodalom rövid története. Kőrösi Csoma Társaság, Budapest, 1997. Kiadta Dévényi Kinga és Iványi Tamás. 219. o.
6. Germanus Gyula: Az arab irodalom története, Gondolat, Budapest, 1979. 252-254. o.
7. Ibn Khaldun: Mukaddima (XIV.sz.), Dar al-kutub al-ilmijja, Bejrut, Libanon, 1993., 326. o.
Az arab nyelvű könyvért köszönettel tartozom a Safari Travel-nek és a téma iránt elkötelezett igazgatójának, Luttenberg Lászlónak.