Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Nagy
Richárd
AZ ISZLÁM MEDICINA ÉS DIETÉTIKA
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
A medicina az iszlám hagyományok fontos része, hiszen a muszlim világban a természettudományok között mindig kitüntetett helyet foglalt el. Mai formájában az iszlám világban elterjedt népi gyógyászat, amely az ókori görög, a négy őselem és a négy testnedv tanán alapuló nedvkórtani medicina leszármazottja. Az iszlám kultúra aranykorában az arab orvosok a görög hagyományokat összegyűjtötték és továbbfejlesztették (Avicenna, Rhazes stb.)(1) Ez a tudomány természetesen felvette a helyi (arab, török, perzsa, stb.) népi gyógyászatok bizonyos elemeit is. Az iszlám világ méreteit tekintve érthető, hogy vannak helyi eltérések. Mégis: az Atlanti óceántól az Indiai óceánig inkább a meghökkentő hasonlóság a jellemző. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a gyógyászatnak ez a formája a X-XI. századi formájában konzerválódott. A muszlim kultúra hagyománytisztelete és az irodalmi arab nyelv viszonylagos állandósága már önmagában is megmagyarázza a jelenséget. Tegyük hozzá, hogy az a muszlimok büszkék erre a tudományra és igen hatékonynak ismerik el. A X. századi szakkönyveket nyomtatják és használják ma is.
Dietétika, mint ókori örökség
A klasszikus medicina három ága közül (kheirurgia, pharmakeutika, dietétika) közül az utóbbi, a dietétika volt a legfejlettebb.(2) A szó jelentése a mainál szélesebb volt: magában foglalta a helyes táplálkozás, alvás, mozgás, nemi élet stb. művészetét. Célja az egészség megőrzése volt, a medicina legnemesebb ágának számított. Ez a tény egyik oka annak, hogy az ókori hagyományokat folytató iszlám medicina élénk érdeklődést mutat a téma iránt, amit az idevágó szakirodalom rendkívüli bősége is jelez.(2) Van azonban a görög örökségen túlmutató, jellegzetesen muszlim jelenség is, mely a dietétika kiemelt fontosságát hangsúlyozza. Ennek megértéséhez szükségünk van a hadísz fogalmára.
Egy jellegzetes muszlim irodalmi műfaj, a hadísz
Az
iszlám vallás hagyományainak egy részét írásba foglalták (Korán), egy részét
azonban nem. A verbálisan terjedő, később rögzített és gyűjteményekbe foglalt
ismeret egy különleges, csak ebben a kultúrában megtalálható fajtája a hadísz
(jelentése hír). Ennek lényege, hogy valamely tekintélyes, szavahihető férfiú
hivatkozik Mohamed próféta valamely kortársára, aki szerint a próféta ilyen
és ilyen szituációban ezt és ezt mondta. Minél később rögzítették a hagyományt,
annál hosszabb a lista, hogy mely derék ember kitől hallotta. A jószándékú,
a hívő ember lelki gazdagodását szolgáló, eredeti hadísz mellett kezdettől fogva
létezett hamis hadísz is. Ennek célja, hogy szerzője saját véleményét szent
hagyománnyal támogassa meg, vagyis, hogy a próféta személyével igazolja saját
magát. A prófétáról rengeteg szájhagyomány útján terjedő híradás ismert, ezek
eredetiségének vizsgálata a muszlim teológia nehéz feladata volt és maradt(3).
Nemcsak vallási tartalmú hadíszok vannak, hanem úgyszólván bármilyen témában
található ilyen: például a még nem egységes írásbeliség korszakában, a vitákat
mintegy lezárandó, megjelent egy visszaemlékezés, hogy a próféta a helyesírásban
egy bizonyos ligatúrát tartott fontosnak, és annak ellenségeit elátkozta.(4)
Fontos kérdésekben tehát kell, hogy legyen hadísz. Ebből a szemszögből teljesen
mellékes, hogy eredeti vagy sem, ha van, azt jelenti, hogy az adott téma nagy
fontossággal bír.
A dietétika speciális muszlim szemszögből
Ibn
Khaldúnnak (XIV.sz.), ahogyan Európában tisztelettel emlegetik, az "arab
Montesquieu"-nek, van egy rendkívül nagy hatású könyve, a Bevezető. Monumentális
történeti művéhez írt bevezetője ez, mely kultúrtörténeti jelentőségű, ugyanis
ez az első kísérlet arra, hogy valaki a történelmi jelenségek hátterében kulturális
és gazdasági okokat keressen.(5, 6)
Ez a mű a kor tudományait is összefoglalja, lényegüket kiemeli és egymás mellé
állítja. Olvassuk el, mit ír Ibn Khaldún a medicináról.(7)
"Az első könyv ötödik részének huszonkilencedik fejezete: az orvosi mesterségről,
amelyre szükség van a nem sivatagos területeken és a nagyvárosokban, a sivatag
nélkül
Ez a mesterség szükséges a városokban és nagyvárosokban, miután haszna ismeretes,
hiszen eredménye az egészség megőrzése, a betegek betegségeinek elhárítása gyógyszerekkel,
míg megszabadulnak betegségeiktől. És tudd meg, hogy minden betegség forrása
nem más, mint a táplálék, ahogyan a próféta (Isten irgalma és békéje legyen
vele) mondta az orvosok hadísz-gyűjteményében, amint azt a mesterség művelői
idézik, és amelyben kritizálja a tudósokat, amikor ezt mondja: (A gyomor a betegség
kapuja, és a diéta a gyógyulás feje, és minden betegség gyökere gyomorrontás)."
(A továbbiakban az elhangzottakat magyarázza. )
Összegzésül
Az eddigiek alapján látható, hogy az iszlám medicinában a dietétika nemcsak, hogy megőrizte azt a kiemelt helyét, amelyet a görög orvostudományban elfoglalt, de jelentősége az arab iszlám idején fokozódott. Ennek egyik markáns jele, és talán a későbbiekben oka is, hogy a muszlim hagyományirodalom szerint maga Mohamed próféta is kiemelt szerepet tulajdonított a táplálkozásnak a betegségek kialakulásában és gyógyításában. Ehhez a jelenséghez szorosan kapcsolódik az egészség-központú konyhaművészetet, amely az iszlám világot jellemzi.
Nagy
Richárd
PTE Bölcsészettudományi Kar
Interdiszciplináris Doktori Iskola
Irodalom
1.
Magyar László András: Az arab orvostudomány, Iskolakultúra, Pécs, 2001. 81.
o.
2. Magyar László András i.m. 86. o
3. Goldziher Ignác: Az Iszlám, Magvető, Budapest, 1980. 126-134. o.
4. Dévényi Kinga-Iványi Tamás: Az arab írás története, Kőrösi Csoma Társaság,
Budapest, 1987. 26.o.
5. Goldziher Ignác: Az arab irodalom rövid története. Kőrösi Csoma Társaság,
Budapest, 1997. Kiadta Dévényi Kinga és Iványi Tamás. 219. o.
6. Germanus Gyula: Az arab irodalom története, Gondolat, Budapest, 1979. 252-254.
o.
7. Ibn Khaldun: Mukaddima (XIV.sz.), Dar al-kutub al-ilmijja, Bejrut, Libanon,
1993., 326. o.
Az arab nyelvű könyvért köszönettel tartozom a Safari Travel-nek és a téma iránt
elkötelezett igazgatójának, Luttenberg Lászlónak.
