Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Dr.
Obrusánszky Borbála
Az ötödik Gobi Nojon Kutuktu Dandzanravdzsá
életműve és hagyatéka
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Dandzanravdzsá a mongol történelem egyik legjelentősebb alakja volt. Személyéről azonban a rendszerváltásig alig jelent meg teljes igényű publikáció. Műveinek jelentős részét a Góbi pásztoraitól gyűjtötték össze, akik a nagy költő, filozófus műveit dal formájában őrizték több, mint egy évszázadon keresztül. A hatvanas évektől megjelent írások főleg a szent költői munkásságát dolgozták fel, közéleti, filozófiai, színházi és vallástörténeti munkásságát akkoriban kevésbé lehetett kutatni. Dandzanravdzsá szellemi és tárgyainak hagyatékát a szent egyik késői tanítványa megőrizte, átvészelve az 1938-as mongóliai kolostorrombolást és a vallásüldözést, ebből a kutatók ismét megismerhetik a szent vallási tárgyú munkáit is.
A mongol buddhizmus
Sakjamuni Buddha
tanítása a mongol kutatók szerint már a hun korban elérte a mongol területeket.
Széles körű elterjedése azonban a mongol korhoz köthető. A nagy mongol birodalom
idején közép-ázsiai és tibeti buddhisták is megjelentek a birodalmi fővárosban,
ahol hitüket - Dzsingisz kán vallási türelmének köszönhetően- szabadon terjeszthették.
A tibeti karmapa rend nagy sikert ért el akkor, amikor Möngke nagykán felvette
a buddhizmust. Mivel Karma Baksi a mongol trónért folyó harcban Kubiláj, a későbbi
nagykán ellen öccsét támogatta, a rend kiesett a nagykán kegyei közül. Kubiláj
maga a tibeti buddhizmus szaszkja ágát részesítette külön támogatásban, bár
minden vallás teljes szabadságot élvezett.
A XIII. század végétől megindult a buddhista kánon műveinek mongolra fordítása,
valamint a mongol vallásos irodalom megteremtése. Ebben nagy szerepet játszottak
az udvarban élő ujgurok is, akik korábbi keresztény vallásuk mellé felvették
a buddhistát is. A buddhista kánon, a Kandzsúr és annak magyarázatai, a Tandzsúr
fordítása több évtizedig tartott, és a Jüan-dinasztiáig a teljes fordítás nem
készült el. A munkában részt vevő két jelentős fordító neve maradt fenn: Csoszki
Odzer, és Sirab Szenge, akik a fordítás mellett önállóan alkotott vallásos verseket
is készítettek a szent művek bevezetőjéhez.
A tibeti buddhizmus azonban csak a nagykáni udvarban terjedt el, a pásztorok
közt és a birodalom távoli részében nem volt hatása. Így, amikor a Jüan-dinasztia
1368-ban megbukott Kínában, a hazájukba visszatérő mongolok ismét az ősi sámánhitüket
gyakorolták. A Jüan-kori buddhista hit csak néhány déli mongol településen,
nemesi udvarokban maradt meg. Történeti források szerint néhány helyen megérték
a második megtérést. Néhány udvarban megőrizték az eredeti buddhista fordításokat,
amelyeket a XVII. században a buddhista kánon elkészítésekor ismét felhasználtak.
A mongol birodalom bukásával szinte egy időben a buddhizmus hazájában, Tibetben
Congkapa szerzetes (1356-1418) megreformálta az egyház szervezeti felépítését,
és létrehozta a sárga sapkások rendjét, tibetiül a gelukpa rendet, amely megszigorította
a szerzetesi fegyelmet: életük fő tevékenységének a szent iratok tanulmányozását
írta elő. Congkapa megkövetelte a papi nőtlenséget, cölibátust is. A varázslást
nem tudta teljesen kiirtani a szerzetesekből, ezért követőinek az ártatlan fehér
mágiát engedélyezte. A megreformált hit már az ő idejében megerősödött, tömegesen
csatlakoztak az új tanításhoz.
A mongolok buddhizmussal való megismerkedése, az ún. "második megtérés"
ismételten a mongolok hódító politikájával kapcsolható össze. A XVI. században
a tümet származású Altan kán a déli mongol területeken erős fejedelemséget hozott
létre, és a XVI. század második felében hódító hadjáratokat indított Kína, valamint
Tibet ellen, amelynek során a fogoly szerzetesektől hallott először a tibeti
buddhizmus új ágáról. A kán csakúgy, mint elődje, Kubiláj felismerte, hogy tartós
tibeti fennhatóságot csak a buddhizmus felvételével és egy egyházi rend megerősítésével
érheti el. Ezért követséget indított a gelukpa-rend vezetőjéhez, Szodnomdzsamchoz,
és a kukunóri palotájába rendelte őt. A láma elfogadta a meghívást, mert tibeti
hatalmát mongol segítséggel szerette volna megerősíteni. A találkozóra 1578-ban
került sor. A mongol kán a lámának "szent, mindentudó, jogartartó dalai
láma" címet adományozta, ami világszerte dalai lámaként vált ismertté.
A láma, aki posztumusz címet adományozott két elődjének, ő maga a harmadik dalai
láma címet nyerte el. A dalai láma a kánt "gegen", azaz megvilágosult
jelzővel illette, mert felismerte a buddhista hit jelentőségét. A buddhista
irodalom Altan kánt, a hit terjesztőjét és támogatóját szentként tiszteli. Ezzel
egy időben a halha fejedelem, Abtáj kán a vörös sapkás rend vezetőjét, Karma
lámát hívta meg Karakorumba, ahol felvette a buddhista hitet. A kán palotájához
közel egy hatalmas kolostor együttest kezdett el építeni, ami az Erdeni Dzu
nevet kapta. Tíz évvel később a halha fejedelem kíséretével meglátogatta a dalai
lámát, és ő is áttért a sárga sapkás hitre. A tibeti egyházfő Abtaj kánnak a
"tüsetü" címet adományozta. A halha fejedelem törvényileg is szabályozta
a buddhizmus terjesztését. 1578-ban alattvalóinak rendeletben megtiltotta az
ősi sámánhit további gyakorlását, az ősi állatáldozatokat és az istenek, helyi
szellemek imádatát. A tiltás ellenére azonban a buddhizmusban számos samanisztikus
elem beszivárgott, ezért a mongóliai buddhizmus egy külön ágazatnak tekinthető.
Míg a mongol világbirodalom idején vallásszabadság volt, addig az újkori Mongóliában
ez nem valósult meg. A sámánhitet betiltották, de korlátozták a buddhista ágazatok
terjeszkedését. Míg a XVI. században a nemesek szabadon választhattak, hogy
melyik rend tanítását követik, addig ez a lehetőség a XVII. század elejére beszűkült.
Az északi mongolok közt buddhizmust terjesztő Abtaj kán öccse, Tümen például
még megmaradhatott a vörös sapkás hit mellett, a halha Cogtu tajdzsit viszont
már vörös sapkás hite miatt elüldözték, és ő Kuku-nór mellett talált menedéket.
Az ötödik dalai láma és a IV. pancsen láma idején a vörös sapkás rend erejét
Tibetben megrendítették, sőt katonai hadjáratot indítottak ellenük. Ehhez megnyerték
a nyugat-mongol Törbajh ojrát kánt, aki megtámadta a vörös sapkás rend védelmezőjét,
a Kukunórban élő Cogtu tajdzsit. Utóbbi veresége megpecsételte a vörös sapkás
rend életét, feléjük is bevezették a dalai láma irányítási rendjét. Mongóliában
így a gelukpa rend terjeszkedett. A vörös sapkás rend a XIX. század elejéig,
Dandzanravdzsá megjelenéséig nem is vert gyökeret Mongóliában.
Mongólia a XVII. század végén mandzsu fennhatóság alá került. A pekingi uralkodók
túlságosan is támogatták a buddhizmus elterjedését, bár a nemzeti egyház helyett
a Tibetből hozott élő istenek rendszerét támogatták. A mongol buddhista egyházfő
intézményébe is lámákat hoztak Tibetből, akik a nemzeti hagyomány helyett a
tibeti valamint a mandzsu birodalmi igényeket szolgálták.
A XIX. század elején azonban Mongóliában egy nagy reformfolyamat vette kezdetét
a Góbi területén. A mozgalom elindítója Dandzan Ravdzsá volt, akit az 5. nojon
kutuktu-nak választottak 8 éves korában. Ő azonban elődjeivel ellentétben nem
a sárga, hanem a vörös sapkás rend tanításait követte, amivel kivívta mind a
hazai egyházi vezetők, mind a mandzsu uralkodók ellenszenvét.
Dandzanravdzsá és tevékenysége
Az ötödik Gobi
nojon kutuktu 1803-ban született a Gobi mergen van hosun területén, a mai Dornogobi
megye területén. Különleges tehetsége már korán megnyilvánult, hat éves kora
óta verset írt. A csodagyerek híre gyorsan terjedt szűkebb hazájában. A hosun
területén élő lámák benne fedezték fel a Gobi nojon kutuktu következő megtestesülését.
Elődje, a negyedik nojon kututktu, Dzsamjan-Ojdovdzsamc ugyanis szintén költő
volt. Őt a mandzsu udvar 1794-ben kivégeztette, kolostorának minden tárgyát
Ih Hürébe szállította, és a császár megtiltotta a szent újjászületésének felkutatását.
Ezért a vidék tudós lámája, Navaan agramba kubilgán félig titokban végezte el
a beiktatást, Ravdzsát nem az eredeti címen szentelték fel, hanem a Navaan agramba
csordzs címet adták neki. A mandzsu udvar tudomást szerzett arról, hogy a beiktatott
láma címe valójában nem is létezik, ezért és Pekingbe hivatták a kisfiút. Mivel
az egyházi vezetők, köztük a pancsen láma is, megbizonyosodott arról, hogy Ravdzsá
az igazi utód, végül a mandzsu udvar is elfogadta őt, de megtiltotta, hogy elődjéhez
hasonló tevékenységét végezzen. Erre figyelmeztetésül egy Kuanjin szoborral
ajándékozták meg. Az ötödik szent kiskorától számos kolostorban végzett tanulmányokat.
7 évesen lett sárga rendi szerzetes, majd két év múlva a vörös sapkás rend tanításait
tanulmányozta. Mivel sárga rendi szerzetes korában teljes szerzetesi fogadalmat
tett, ezért később nem nősült meg, holott a vörös rend ezt lehetővé tette volna
számára. A nojon kutuktu Dolonnuurban, Wutaiban, Kumbunban, a tibeti buddhizmus
legnagyobb központjaiban tanult buddhizmust, filozófiát, költő lévén tanulmányozta
a tibeti egyházi tanítók verses tanításait. Tanításait később ő is verses formában
jegyezte le.
Hazatérve 1821-ben új kolostort alapított, mivel elődjének központját a mandzsuk
megszüntették. A választás egy különleges szépségű helyre, Övör Hamarinra esett,
annak nevét Dzsandzsa erdene első látogatása után megváltoztatta: "Övör
bajaszgalant"-ra. Ez mai nevén Hamrijn Hijd néven ismert. A Góbi területén
több helyen is központot alapított, összesen 6 kolostor alapítása köthető a
nevéhez. Ezek nemcsak vallási, de kulturális központokként is működtek.
Az ötödik nojon kutuktu a többi kubilgántól eltérően, nem kolostorában élt,
hanem állandóan úton volt. A mai Ulánbátor elődjében, Ih Hürében , Erdene Dzu-ban,
Alsaa-ban, Dolonnuur-ban, a Szecen káni ajmagban, Hardal bejsze hosunban, Amdo-ban,
Pekingben, stb. sok helyen járt. 1827-ben, a disznó évében a holdújév 9-én cam
táncokat mutatott be, a tánc bemutatására tanítványokat képzett ki, ez cam iskola
néven vált ismertté. A cam bemutatatókat továbbfejlesztve megalapította az első
nomád színházat, amely a Szaran Höhő nevet kapta. A nojon kutuktu legaktívabb
évei az 1830-40-es évek voltak. Központjában iskolát alapított, ahol a helybéliek
alapképzésben részesültek. 1842-ben létrehozta Mongólia első múzeumi gyűjteményét.
Az országban egyedülállóan nők is tanulhattak a kolostor keretein belül. A sárga
egyháztól eltérően a nőket nagy tiszteletben részesítette. A nojon kutuktu számos
költeményt írt, ezekből mintegy 200 mongol nyelven, kb. 170 pedig tibeti nyelven
maradt fenn. Versei nem csupán költemények, hanem filozófiai elmélkedések is
egyben, néhány pedig kifejezetten tanítványai számára írt tanítás. Dandzanravdzsá
az ősi nomád szokást követte akkor, amikor a buddhista tanításokat verses, dalos
formában írta meg, ezeket a pásztorok könnyen megtanulták. Néhány versét, mint
az "Ülemdzsin csanar"-t, az egész országban éneklik.
A nojon kutuktu az 1840-es évektől került rossz viszonyba a sárga sapkás rend
vezetőivel. Megtiltották számára, hogy Ih Hürébe betegye a lábát. Tevékenységét
a mandzsu udvar sem nézte jó szemmel, hiszen a színházban nemcsak vallási témájú
műveket, hanem a régi mongol történelem nagyjainak életét is eljátszották. Néhány
templomát tudatosan a Dzsingisz kán kultusz helyekre építtette.
1853-ban Hamrijn Hijd közelében halálát érezve összehívta tanítványait, és kijelölt
egy helyet, ahol majd a következő életükben találkoznak. Ezt a helyet Sambala
Palotának hívják azóta.
A nagy szent 1856-ban halt meg. Fennmaradt végrendeletében halála körülményeiről
is beszámol. Ez az irat megerősíti azt az elterjedt szóbeszédet, hogy a helyi
közigazgatás vezetőjének felesége, Sulam, vagyis démon asszony mérgeztette meg
pekingi utasításra. A dokumentum és a szóbeszéd egy történetet ad elő. A szentnek
Sulam asszony mérgezett csésze pálinkát küldött. A fennmaradt dokumentum szerint
Nojon kutuktu tudta, hogy az halálos ital, de mivel már befejezte itteni munkáját,
megitta a csésze pálinkát, és eltávozott ebből a világból.
A "takilcsi" intézmény
Az ötödik nojon
kutuktu halála után a pekingi mandzsu udvar el akarta pusztítani a nagy reformer
egyházi vezető műveit, alkotásait. Dandzanravdzsá halála után a tibeti származású
egyházfő, a VII. dzsavdzandamba egy éves öccsét nevezték ki VI. nojon kutuktunak,
aki helyett a pekingi udvar küldötte végezte az irányítást. Első lépésként bezáratta
az iskolákat, a színházat. A kolostornál megjelentek a mandzsu katonák, és elfoglalták
a kolostort. Dandzanravdzsá legjobb tanítványai félvén attól, hogy hamarosan
az egész gyűjtemény, köztük múzeumi tárgyak is elpusztulnak, tanulmányozni kezdték
a mandzsu törvényt, hogy miként lehetne a gyűjteményt megmenteni. Találtak egy
olyan passzust, mely szerint a halotti templomok védelmet élveznek. A nojon
kutuktu mumifikálódott testét ezért az egyik templomba helyezték, és ládákba
helyezték a szent műveit, színházi kellékeit, és a kolostor legfontosabb értékeit.
Egyetlen helyiségbe mintegy 1500 láda került. A tanítványok a gyűjtemény őrzéséről
is gondoskodtak. Ahogy a mongol történeti hagyományban Dzsingisz kán szellemi
hagyatékát Boorcsi takilcsi felügyelte, úgy a szerzetesek is kiválasztottak
egy takilcsit, hogy felügyelje a hagyatékot. Az első takilcsi írásban esküt
tett, hogy a következő nemzedék számára megőrzi a nagy szent értékeit, és tanítását
széles körben terjeszti.
A nojon kutuktu legjobb tanítványa, Sarnuud nembeli Balcsincsojdzsoo esküt tett,
amelyben megfogadta a gyűjtemény őrzését. A tanítvány egész életét a szent értékeinek
megőrzésének szentelte. Az első takilcsi mintegy húsz évig felügyelte a gyűjteményt.
Balcsincsojdzsoo jogosan félt attól, hogy a gyűjtemény esetleg illetéktelen
kézbe kerül, ezért saját fiára, Gan-Ocsir-ra bízta a hagyatékot, miután kellően
felkészítette a teendőkre. Fiai közül azért választotta ki őt, mert hátán egy
félhold alakú anyajegy volt, amely a mongolok szerint a különleges képességű
emberek égi bélyege. Azóta ez azt anyajegyet az összes takilcsi viselte. A takilcsi
képzése is hosszas folyamat, ennek jelenleg már közel 150 éves hagyománya van.
Az utódnak 5 éves kora óta mongol, tibeti és mandzsu nyelvet kell tanulnia.
13 évesen válik a szent tanítványává, 25 évesen fejeződik be képzése. A vallás
tantételeit, és a nojon kutuktu összes tanításait fejből kell tudnia. Ismernie
kell a gyűjtemény konzerválási, restaurálási technikáit. Fő alapelvük az, hogy
a gyűjtemény biztonsága három alapelven nyugszik: az állam, emberek és a természet
egységén. Amennyiben az egyik is megbomlik, az őrzőnek biztonságba kell helyezni
a gyűjteményt. A második takilcsi, Gan-Ocsir fiára, Narijara hagyta, aki után
Ongoj örökölte a tisztséget. Ongoj fia Gombo volt. Az ő idejében, 1930-ban hurcolták
el a Hamrijn Hijdi kolostorból a VII. nojon kutuktut, aki Hentijben halt meg.
1938-ban, a mongol történelem legsötétebb korszakában Tüdev lett a takilcsi.
Rá várt a legnehezebb feladat, hiszen a sztálinizmus legsötétebb időszakában
a katonák által megszállt kolostorból kellett kimenekíteni a szent hagyatékát,
és azt biztonságos helyre kellett helyezni. A katonák által körülzárt kolostorból
a csodával határos módon menekített ki minden éjjel egy ládát. Míg ő a leletmentést
végezte, a kolostor másik felében orosz és mongol katonák fosztogattak. Mintegy
64 ládát tudott kihozni, a többi, kb. 1400 láda a tűz martaléka lett. A ládákat
először a kolostortól kb. két kilométerre ásta el, majd később biztonságos helyre
szállította, ahol sem állat, sem ember nem jár. A takilcsi a kolostor pusztulását
a közeli szent helyről nézte végig. Akkor sem hagyta el mestere központját,
hanem a környéken maradt, elvégzett egy kereskedelmi iskolát, hogy szabadon
járhasson a vidéken, sőt a ládákat feltűnés nélkül elszállíthassa biztonságos
helyre. Tüdevnek az utódlással is gondja volt, fián nem volt rajta a takilcsik
anyajegye. Altangerel elmondása szerint nagyapja azt hitte, hogy vele kihal
az intézmény. Tüdev 1960-ban meghallotta, hogy Ulánbátorban lánya fiút szült,
és unokáján megtalálható az anyajegy. Akkor- szintén Altangerel elmondása alapján-állatait,
házát otthagyva a fővárosba sietett, hogy megnézze utódját. Nem is üdvözölte
lányát, csak unokáját akarta látni, akin valóban ott volt a jegy. Tüdev saját
utódjának tekintette a fiút, és 5 éves korától nagyon kemény módszerekkel nevelte.
A takilcs nevelés legnehezebb évei voltak. A fiút a Hamrijn Hijd melletti közeli
kolostorban hét láma tanította, akik megmenekültek az 1938-as kivégzés elől.
A barlangoknál őrt állítottak, az figyelte, hogy nem jön-e valaki őket ellenőrizni.
A félelem jogos volt, hiszen a helyhez közel állomásoztak az orosz katonák.
Senki sem tudhatott a titkos tanításról, sőt a fiúnak mindent szóban kellett
megtanulni, írásban nem jegyezhetett fel semmit. Nagyapja elvitte unokáját a
nojon kutuktu által alapított kolostorromokhoz is. Unokáját állandóan a ládák
tanulmányozására tanította, hogy fejben megőrizze, hogy a szentnek milyen tárgyai,
eszközei voltak. Altangerel megtanult mindent, amit a nojon kutuktu tanított
egykor. Arról, hogy a nagyapa mit is tanít valójában unokájának, arról senki
sem tudott a családban egészen 1990-ig. Altangerel felnőtt korában sofőrnek
állt, hogy minél több időt tölthessen a ládák és a szent egykori kolostorának
közelében lehessen. Egykori munkahelyén mindenki úgy ismerte, mint munkakerülőt,
aki állandóan vidéken tartózkodik. Nagyapját, mint feudális ellenzékit, néhányszor
bevitték a helyi rendőrség, hátha valamit őriz a szent hagyatékából. Tüdev azonban
semmit sem árult el. 1984-ben Altangerel teljes jogú takilcsi lett. Nagyapja
meghagyta neki, hogyha megbukik az orosz rendszer, hozza elő a ládákat, és ismertetesse
meg az emberekkel a nojon kutuktu tanításait. Nagyapja arra is figyelmeztette,
hogy míg az idejében fegyverrel pusztították a hagyatékot, Altangerel idejében
pénzzel fogják. 1991-ben, az orosz katonák távozása és a rendszerváltás után
azonban Altangerel előhozott két láda anyagot. Akkor alig akartak neki hitelt
adni. Azóta Altangerel megalapította Szajnsandban a Ravdzsá múzeumot, Hamrijn
Hijd helyén két templomot épített fel. A kolostoregyüttes helyrehozatalára egy
nagyszabású tervet dolgozott ki, amelyből a Fehér Templom alapkőletételét a
szent születésének 200 éves évfordulójára időzítettek. Tizenhárom év alatt Altangerel
Mongólia egyik legjobban elismert embere lett. A köztársasági elnöktől megkapta
Mongólia legmagasabb állami kitüntetését, az Arany Sarkcsillag rendet. A kitüntetést
elfogadta, de hozzátette: nagyapámat a leletek elrejtésért néhány évtizede kivégezték
volna, ugyanezért engem most kitüntették. Elmondása szerint számára nem az aktuális
elismerések számítanak, hanem ő elődei áldozatos munkáját akarja folytatni.
