Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Csü Jüan
SZÁMŰZETÉS
Nagy László fordításában
(A kínai eredetiből magyar prózára fordította,
a jegyzeteket és az utószót írta Tőkei Ferenc)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár


Vagyok királyi Kao-jang sarj
Po-jung volt derék apám
Lettem a jin-év elején
Keng-jin nap fordulatán
Fölmérte apám e napot
Két nevet adott nekem
Köz-nevem: Egyenes Mérce
Összhang a másik nevem

Voltam belül is gyönyörű
Kiváló sokak közül
Medvefű-öltönyt vettem föl
Orchideát övemül
Előttem robog az idő
Aggódva szedek füvet
Magnóliát ad hajnali domb
Tél-füvet esti sziget

Nap, hold, tavasz, ősz kergetőz
Letűnik, lomb leborul
Fű fakul, féltlek tiszta szív
Neked is bealkonyul
Király, nem ölted a gazt
A rosszat sínyli a jó
Jeleztem neked jó irányt
Röpített jóvérű ló

Ragyog a Három Úr kora
Bölcsek füvétől szagos
Nemes borsághoz kassziát
Kassziát kössek-e most?
Dicső volt Jao és Sun
Jó úton gyors vezető
Becstelen Csie s Csou
Bozótban megrekedő

Mind banda-lélek, koncleső
Szűk az út, vészes sötét
Nem óvtam soha magamat
Csak a király szekerét
Hátravigyázva előztem
Elődök dicső nyomán
Rágalomnak hitt, nem nekem
A király haragszik rám

Tudom, a hűség baj nekem
De állhatatos vagyok
Kilenc ég legyen a tanúm
Bajra itt hűség az ok
Bár hajdan értettük egymást
Más színű lett a király
Hogy ellökött: elviselem
De ingatagsága fáj

Kilenc kert orchideám volt
Fát száz mu földem nevelt
Liu-ji s fang-cse füvem
Táblákban vegyesen kelt
Ezekben hittem: kinyílnak
S vetésem learatom
Hervadásuk se fájt volna
De mi lett belőlük? Gyom

Tart a falánkok versenye
Konclesők ideje ez
Nem maguk, mások bírái
Mind irígy, nagy hírt szerez
Mind rohan, egymást eszi
De e szív másra figyel
Félek, a vénség elér
S hírnevem nem érem el

Magnólia-harmat italom
Étkem krizantém-szirom
De ha erényben dús vagyok
Sanyarhat éhség, bírom
Gyökérrel csokrot kötözök
Hullt fügeszirmot szedek
Egyenesítek kassziát
Fűzök huseng-levelet

Örökségem: ősi erény
Más a szokás, tudom én
Mit bánom, tetszik vagy nem
Peng-hszien útja enyém
Sóhajtok, ríkat jajos nép
Hiába húztam igám
Reggel még tanáccsal láttam el
Este már lecsapott rám

Elűztek, de rangom virágöv
Új is lesz, örömem ez
Nem bánok semmit, veszejthet
Kínhalál, kilencszeres
Királyom, haragszom rád
Nem láttad jól szívemet
A nők, szemem irígyei
Költötték rossz híremet

Korunk mestere mind ravasz
Bókol, csak bajokba ránt
Tussal írt zsinórt nem követ
Nekiront görbén, haránt
Nincs remény, szívem nehéz
Árva e korban, ez a bajom
Legyek a távol vándora
Vesszek, de nem aljasodom

Csapatba nem gyűl a sas
Sarkos kerekhez nem simul
Két eszme sose barát
Fékezem vágyaim
Tűröm a jogtalant
Tisztán meghalni bölcs szokás
Így sok bölcs szívesen halt

Magam se vártam ennyi vészt
S megálltam jól a helyem
Így tovább tébolyogni kár
Hát fordulj meg, szekerem
Tarka vízparton léptetek
Zöld halom nyugalmat ád
Új seb lenne az irgalom
Most öltök méltó ruhát

Virágszirmokból én kötöm
Suhogóm: lótusz, sulyom
Erényem: erős tisztaság
Nem tudják, de én tudom
Sisakom tornya égbe ér
Leng övem végtelenül
A mocskos ma tisztát emészt
Ragyogok én egyedül

Két szemem gyakran visszasüt
Belátok minden vadont
Övdíszem pompás virulás
Eleven illatot ont
Mindenkit más-más boldogít
Engem örök becsület
Szaggathat bárd, szívem ragyog
Őt büntetni nem lehet

Nővérem óvott nagyon
Okos volt, szava kemény
"Konok volt Kun, s belehalt
A Tollas Csúcs mezején
Kár ez a hűség, erény
Tökélyed sokba kerül
Az udvart gaz növi be
Kár, hogy kiállsz egyedül

Beszélj bár minddel külön
Belsejük más-más homály
S egymást dicsérve mind barát
Rám hallgass, árván ne állj!"
Fékezi magát a bölcs
S én délen panaszkodom
Keresem a Kétszer Dicsőt
Átkelve két folyamon:

"Kilenc dalt fujt Csi, Kilenc szót
Átmulatott napot, éjt
Holnapra, bajra nem gondolt
S fia: Vu viszályra kélt
Mulatozott, vadászott Ji
Rókákra fogta nyilát
De nőjét megejtette Cso
A lótás-futás csak árt

Szörnyű erős volt Csiao
Csupa vágy, s féktelen élt
Csak dúlt, ivott esztelenül
S a hóhér vette fejét
Csie tanácsra nem adott
Iszonyú végre jutott
Őrült király volt Hou-hszin
A Jin-törzs vele bukott

De Tang és Jü s a Csou-faj
Nem botlott s napja delelt
Tussal írt mércét kedvelt mind
Rangra csak bölcset emelt
Ó, a Szent Ég segít
Jószándékot ha lát
Boldogságba a bölcs vezet
Bölcs vidít földi hazát

Vizsgálom a multat, jövőt
Sarkaid, emberi terv
Nem hasznos, aki nem igaz
Segélni rosszat: keserv
Nem bánom tetteimet
Bár testem beleszakad
Markolatában ferde tőr
Legyilkol jót, igazat"

Zokogok keservesen
Kortársam egyik se ért
Szagos fűt könnyem itat
Eláztat ruhaszegélyt
Azon térdelek, szám pöröl
Igazam feltündököl
Főnikszet, sárkányt befogok
Forgószél emel, robogok!

Cangvuban fékem kioldom
S ott vagyok Hszüanpuban
Csodák helye ez, időznék
Alkonyul hamarosan
Ne siess, Hszi-ho, Napkocsis
Ragyog a Jence-orom
Elindultam igazamért
Lent-fönt csak azt kutatom

Égi Tóból isznak lovaim
A gyeplőt rájuk dobom
Vezénylem a napot zöld ággal
S bolyonghatok szabadon
Elől hajt Vang-su, a Hold-kocsis
Fej-lien, Szél Ura nyomomon
Utat a Luan-főnix tör
A Mennydörgés Urát hivom

Nappalban, éjben süvítve
Röpít a madár-fogat
Felhőket szelek rendeznek
Hogy díszben fogadjanak
Tömörödnek már, szétválnak
Pír sajog sorfalukon
Ég Kapusa, tárd ki kapud!
Csak bámul hallgatagon

Beborúlt, állok tétován
Kezemben orchideák
Igaz embert homályba von
E zűrös, vaksi világ
De a Fehér Folyón átkelek
Megháglak Tündér-orom
A Hölgyet nem lelem ott
Szomorún megsiratom

Tavasz-Palotába lebegek
Hív piros ékkövű ág
Egy földi leánynak letöröm
Tart még a szép ifjúság
"Feng-lung, fellegek istene
Fu úrnőt keresd nekem
Csien-szju, tárgyalj vele te
Neki leoldom övem"

Kacér, mint a fellegbodor
Elfordul szívem elől
Hajnalban habozza haját
Este a hegycsúcsra dől
Csak a szépsége rabja, hiú
Mulatozásra mohó
Gyönyörű, de mértéktelen
Más kell, kedvemre való

Égen hiába bolygok én
Forgódva négy táj iránt
Lehiv egy lányos jáde-torony
Látom a juszungi lányt
"Csen-madár, beszélj vele"
Kár lenne – szól a madár
Hímgerle rögtön röpül
Könnyelműn száll, az a kár

Szívemet a kétség eszi
Indulok, torpanok is
Főnixem, nem lesz eljegyzés
Kao-hszin előz, a hamis
Megállnék, de nem tudom hol
Nem nyugszom soha, soha
Jujü-beli két Jao-lány
Megnézlek, megyek oda

Kérő-vőfélyem ostoba
Esztelenül fecsegő
A világ a bölcsre irígy
Itt csak a rossz a dicső
Nem érlek el, asszonyi ágy
Király, te alszol ma is
Halálé ez a szerelem
Bölcs fejem hatalma is

"Ling-fen, jövendölj, itt a fű
Itt a bambuszrúd, beszélj"
Igy szól: "Aki jó, párra lel
Nem vész, ki erényben él
Íme a kilenc tartomány
S van szép hölgy kívüle is
Menj messzire, itt ne tünődj
Megleled, nem lesz hamis

Nevel szagos fűt más föld is
Nemcsak a hazai táj
Vakmerő, ki embert megitél
A világ csupa homály
Hordoz a lélek rosszat, jót
De ez mind gonoszfia
Szerintük övre üröm a jó
Üröm – s nem orchidea

Füvekhez ostoba mind
Igazi gyöngyhöz nem ért
Borsvirág büdös neki
Szaglássza csak a ganéjt"
Ling-fen szavában kétkedem
Este leszáll Vu-hszien
Megkérem, veszem szavait
Borson és tiszta rizsen

Száz szellem rajzik, száll alá
Tündérek tündöklenek
Biztatnak erős istenek
Jók a jelek
Jósolnak: "szállj fel, szállj alá
Keresd csak a hűt, a jót
Tang meglelte magának Nit
Jü pedig Kao-jaót

Ha bensődben erény vezet
Kérő neked sose kell
Jüet, fujeni kőművest
Vu-ting karolta fel
Taglóval jól bánt Lü-vang
S Ven király embere lett
Csi Huannak Nincs-csi dalolt
S főrangra emelkedett

Nem járt le éved, évszakod
Míg a kakuk szól, siess
Ha felzokog, száz fű közül
Szagosat szálat se lelsz"
Fénylett ékköves övdiszem
Avarral gonosz fedi
Szépségét nem érti meg
Aggódok, eltördeli

Fordul az idő, változik
Nyugtomat én se lelem
Magnólia, orchidea
Lehervad keserűen
Üröm a régi szagos fű
Üröm, üszök-fekete
Nem kell ma erény, ez a baj
Bölcs fejnek nincs kelete

Derekas Lanban hittem én
Belül üres, kiderült
Igazat kiebrudal
Silányat magához gyűjt
Hiuság viszi Csiaót
Szagtalan somot becsül
Hencegő, furakodó
Nemesért sose hevül

Változást hoz a gyors idő
Sodrása negyerejű
Orchidea, bors is elpusztul
Hát még a csiangli-fű
Csak én vagyok állhatatos
Igazam pompás erő
Virít a mai napig
Illata nem ölhető

Ábrándom: békés összhang
S bolygok: a Nőt keresem
Minden ékesség birtokom
Fölszállok, ereszkedem
Ling-fen jóslata messze küld
Várom szerencse-napom
Jáde-követ lisztté őrölök
Táplál merész utamon

Süvítők sárkányaim
Elefántcsont szekerem
Nagy útra önként megyek
Nem fér e földön szivem
Irányom a Kunlun hegye
Felhőkkel zászlós a nap
Ékkő-csengőim rázkódnak
Édesen sikonganak

Égi Víz partján serkenek
Nyugaton esteledem
Zászlaim körül főnixek
Suhognak ünnepien
Vörös Folyó, Mozgó Homok
Gyors utamon akadály
"Sárkányom, verd a hidat
Vezess, Nyugati Király"

Bajos az út, parancsolok
Várjon rám ezer szekér
Balra vezénylem seregem
Napnyugat Vize a cél
Jáde-tengelyen száll, suhan
Egyvégben ezer fogat
Felleg-zászlók közt hajszolok
Nyolc szilaj sárkány-lovat

Fékezek, szelíden léptetek
Lelkem lebeg magasan
Örömem Kilenc Dal, Kilenc Tánc
Játszhatok zavartalan
Hágok az ég tetejére
Lenézek, látom hazám
Ló hőköl, kocsisa sír
Áll az egész karaván

Végszó

Ne tovább!
Nincs aki hazámban ismer
S oda húz vissza szivem
Társra ha itthon nem lelek
Vezérlő példám: Peng-hszien


JEGYZETEK

Kao-jang – mitikus császár, az "Öt uralkodó" egyike, másik nevén Csuan-
hszü, akit Csu és Csin fejedelemségek uralkodócsaládjai ősükként tiszteltek

Lettem a jin-év elején – a régi Kínában az éveket egy tizenkettes, az
állatkörhöz igazodó ciklus szavaival jelölték

Keng-jin nap fordulatán – a napok számlálására a tizenkettes ciklus szavait
egy tízes ciklus szavaival párosították, s így egy hatvanas ciklus jött létre,
amelynek huszonhetedik napja a keng-jin

a Három Úr – Jü, Tang és Ven-vang, a legendás Hszia-, Sang- és Csou-
dinasztia megalapítói, a bölcs kormányzás eszményképei

Jao és Sun – a konfuciánus "aranykor" mitikus császárai, a bölcs király
legtöbbet emlegetett két példaképe a filozófiai művekben

Csie s Csou – a hagyomány szerint a Hszia- és a Sang-Jin dinasztia utolsó
uralkodói, mindketten különcök, zsarnokok, s bűneik miatt veszíti el
uralkodóházuk az "égi megbízatást"

Kilenc Ég – Csü Jüan költészetében különleges jelentősége van a kilences
számnak: a földön kilenc fejedelemség van, az égen kilenc Ég stb. – a szám
használata valószínűleg ősi sámánisztikus elképzelésekben gyökerezik

Peng-hszien útja enyém –Csü Jüan verseiben gyakori utalás egy legendás
bölcs példájára; egy későbbi hagyomány szerint Peng-hszien Sang-Jin-kori
főminiszter volt, akinek tanácsait a király nem hallgatta meg, mire
vízbefojtotta magát. Csü Jüan tehát a maga öngyilkosságára utalna a róla írt
sorokban; más felfogás szerint azonban Peng-hszien egy régi bölcs, aki
mondja-mondja tanácsait a királynak, az pedig száműzi, de a bölcs hűségét
meg nem törheti

Konok volt Kun... – a legendás Hszia-dinasztia megalapítójának, Nagy
Jünek az apja, akit Jao császár száműzött a Jü-hegy, a "Tollas Csúcs"
vadonába, mert megbizatását, hogy az árvizet fékezze meg, nem tudta
teljesíteni

Keresem a Kétszer Dicsőt – a mitikus Sun császárt, aki elődje, Jao császár
művének folytatásával mintegy kettős dicsőséget szerzett

Kilenc dalt fujt Csi, Kilenc szót – a mitikus Hszia-dinasztia-beli Csi-vang
csak a mulatozásban lelte örömét, s halála után a fia trónviszályba
keveredett

Mulatozott, vadászott Ji – a mítosz szerint Ji, a nagy vadász ellen a felesége
összeesküvést szőtt a szeretőjével, Han Csóval, s egy vadászatból
hazatértében meg is ölték

Szörnyű erős volt Csiao – az előbbi történet folytatása: az erős Csiao, aki
Han Csónak és Ji feleségének a fia volt, dorbézolással töltötte idejét, míg
trónbitorló uralmát Sao-kang, a Hszia-ház felnövekedett sarja meg nem
döntötte

Csie – a mitikus Hszia-dinasztia utolsó, méltatlan uralkodója

Hou-hszin – a Sang-Jin dinasztia utolsó, bűnös uralkodójának, Csounak
másik neve

Tang és Jü s a Csou-faj – Tang a Sang-Jin dinasztia, Jü pedig a Hszia-
dinasztia dicső megalapítója (az utóbbi a korábbi); a "Csou-faj" pedig nem a
Sang-Jin dinasztia utolsó királyára vonatkozik, hanem az ennek uralmát
megdöntő Csou-dinasztiára

Cangvu – annak a helynek a neve, ahol a mitikus Sun császár, a Kétszer
Dicső van eltemetve

Hszüanpu – "Függőkert" a legendás Kunlun-hegységben, a kínai
paradicsom, ahová haláluk után a mitikus császárok kerülnek

Hszi-ho – itt: a nap kocsisa, akit általában nőnek ábrázolnak

a Jence-orom – messzi nyugati hegység, ahol a nap lemegy a föld alá

Égi Tó – csillagzat

Fej-lien – a szél istene, akinek őzteste, madárfeje, szarvasagancsa és
kígyófarka van

a Fehér folyón átkelek – a Kunlun-hegységből fakadó különböző színű
folyók egyike

Fu úrnőt keresd nekem – a Lo-folyó istennőjét, akit a kínai mítosz Fu-hszi
császár leányának tart

Csien-szju – Fu istennő egy bizalmas embere, akit a költő a házasság
közvetítésére kér fel; a kínai imítosz szerint Fu-hszi császár egyik minisztere

Látom a juszungi lányt – Csien-tit, a Sang-Jin törzs ősanyját, aki egy
toronyban lakott, s Kao-hszin, a Sang-Jin nép ősapja egy fecskét küldött
hozzá, Csien-ti pedig megette a fecske tojását és terhes lett tőle

Jujü-beli két Jao-lány – a Hszia-házi Sao-kang, Han Cso és fia, az erős
Csiao trónbitorlása miatt, Jujüben született és növekedett fel, s Jujü
fejedelme hozzáadta feleségül két leányát és segítette az őt illető trón
visszaszerzésében

Ling-fen – valószínűleg azonos Vu-fennel, a nyugati szent hegyen élő Tíz
Sámán egyikével (a vu és a ling szó ugyanis egyképpen sámánt jelent)

Vu-hszien – a sámánok fejedelme

Tang meglelte magának Nit – a Sang-Jin dinasztia megalapítója
miniszterévé tette Ji Jint

Jü pedig Kao-jaót – a Hszia-dinasztia alapítója pedig Kao-jaót

Jüet, fujeni kőművest – a rabszolgaságra ítélt Fu Jüe a legenda szerint
falépítésen dolgozott, de Vu-ting, az egyik Sang-Jin király felfedezte és
főminiszterévé tette

Taglóval jól bánt Lü-vang – Csou-házi Ven-vang híres minisztere a
legenda szerint korábban mészáros volt

Csi Huannak Ning-csi dalolt –a legenda szerint Ning-csi vándor kereskedő
volt, akinek énekét egyszer meghallotta Csi fejedelemség Huan nevű
királya, s nyomban miniszterévé tette

Derekas Lanban hittem én – Lan, azaz Orchidea: a hagyományos
értelmezés szerint utalás Ce-lanra, Csu akkori fejedelmének fiára, aki Csü
Jüan tanítványa is volt

Hiuság viszi Csiaót – Csiao, azaz Bors: a hagyományos értelmezés szerint
utalás Csu egyik főemberére, Csü Jüan ellenlábasára

Vörös folyó, Mozgó homok – a Kunlunból fakadó különböző színű folyók
egyike, és valószínűleg a Gobi sivatag


UTÓSZÓ

Csü Jüan a kínai költészet atyja, első név szerint ismert nagy
költője, talán legnagyobbja, Száműzetés (Li szao) című elégiája pedig a
legfontosabb kínai költemények egyike.
Csü Jüan (másképpen Csü Ping) a ma elfogadott nézet szerint i.e.
340-ben született és i.e. 278-ban halt meg, hatvankét éves korában. Életéről
keveset tudunk,de annyit bizonyosan, hogy a dél-kínai Csu fejedelemség
uralkodói csalágjából származott, egy ideig magas udvari tisztséget töltött
be, de politikai ellenfelei megrágalmazták és a király száműzte. A
hagyomány szerint hazája romlása feletti elkeseredésében öngyilkos lett, a
Lo-folyóba vetette magát. Megrágalmaztatása és száműzetése nem
tekinthető véletlennek, politikai törekvéseinek kudarca tetőződött be vele,
ezért is válhatott nagy, közösségi problémákkal vívódó költészetének fő
ihletőjévé és témájává.
A költő korában a kínai történelem napirendjén a fejedelemségek
szétaprózottságának felszámolása, az egységes kínai állam megteremtése
volt. A hegemóniára két fejedelemség látszott a legesélyesebbnek, az egyik
az északnyugati fekvésű Csin, a másik a déli Csu. Csü Jüan azért küzdött,
hogy a fejedelemségek egyesítését hazája, Csu végezze el; ehhez azonban
reformok kellettek volna az arisztokrácia ellen, így aztán szükségképpen
szembekerült hazája udvari arisztokráciájával. Ezért rágalmazták meg, ezért
száműzették, s tehetetlenül kellett néznie, hogyan rohan hazája a pusztulás
felé, míg Csin – ahol a reformok már korábban sikerrel jártak – egymás
után hódítja meg a fejedelemségeket. Csu a hegemóniáért vívott küzdelmet
végül is elvesztette, az egységes kínai államot Csin teremtette meg. Ám alig
tízegynéhány év alatt bebizonyosodik, hogy a kínai társadalom patriarkális
béklyóit Csin sem tudta teljesen szétszakítani, és a Csin-ház uralmát követő
Han-dinasztia korában – amikor Csü Jüant és iskoláját felfedezik s hatásuk
kibontakozik – kiegyezésre kerül sor a régi és az új arisztokrácia között,
s az ókori kínai társadalom és állam megmarad a fél-patriarkális despotizmus
formáiban. A Csu-beli reformtörekvések kudarca ilyenformán első és
különösen kiélezett esete a kínai társadalom később annyiszor ismétlődő
megtorpanásainak, a kínai költészet számára pedig az első alkalom arra,
hogy a gondolkodó fő megértse és a költő átélje: a kínai társadalom
fejlődését a patriarkális bürokratizmusba merevedett őstársadalmi
csökevények akasztják meg, teszik felemássá. Ennek a problémának
művészi megragadásával lesz Csü Jüan a klasszikus kínai irodalom
legnagyobb költőjévé, s így lesz az általa teremtett műfaj, az elégia a régi
kínai költészet középponti műfajává.
Csü Jün fő műve, a Száműzetés éppen ennek a problematikának
kifejezése és amennyire ez sikerülhet, ábbrázolása is. A költemény a költő
születésének és fiatalságának elbeszélésével indul, de ez az elbeszélő
lendület igen hamar megtörik, reflexióba és lírába csap át. Töredezetten,
lírává szaggatottan mondja el Csü Jüan hajthatatlan hűségét,
megrágalmaztatását, elűzetését. A mű első része a stílusrealizmus
eszközeivel önti versbe a költő földi bajait, magányosságát az elaljasodott
korban, töretlen erényét és hűségét a királyhoz, aki egyedül tudná – s
mégsem tudja – vállalni a történelmi feladatot: megrendszabályozni a
patriarchális arisztokráciát, "jó kormányzást" teremteni. A "jó kormányzás"
eszménye a konfuciánus filozófiából való, mégis: Csü Jüannak nem sok
köze van kora patriarchális ideológiájához, amely már csak az arisztokrácia
élősdiségének leplezésére való. Kétségtelen azonban, hogy gondolatvilága a
konfucianizmusból nő ki, miként abból nő ki ugyanebben az időben Csin
fejedelemségben a kor leghaladóbb filozófiája, a patriarchális viszonyokkal
az emberi törvényeket szembeállító ún. legizmus is. Csü Jüan a múltból nem
a rokoni kapcsolatok, hanem az erőskezű kormányzás hagyományos példáit
emeli ki, vagy éppen az alacsony sorból főemberré emeltekét – mindkettőre
sokat hivatkoznak a legista filozófusok is, hiszen ezek a hagyományos
példák az aktuális történelmi feladat megoldását segíthetik.
A költemény első részének művészi hatását a költő büszke, férfias
fájdalma alapozza meg, amelyet méltatlan elűzetése és tétlenségre
kárhoztatása felett érez. A minden idegszálával politikus költő nem viselheti
el a kényszerű tétlenséget; kocsijába fogja tehát a népi mitológia főnixeit
és sárkányait, s nagy utazásnak indul a fantázia szárnyain, hogy meglelje
igazát, feleségül vegye "a hölgyet", megértő társra találjon.A sámán-
varázslás hatalma segíti, nagy lendülettel az égre száll, de az Ég Kapusa
nem ereszti be, s ő egyszerre visszahuppan a földre. Mégis: beutazza a
mitológia szent helyeit; mesés madarakat kér fel, hogy egy-egy istennőhöz
közvetítői legyenek, de a leánykérés csak nem sikerül, megértő társat,
eszményi királyt csak nem talál. Ekkor aztán Ling-fenhez, a szent
sámánhoz fordul jóslatért, aki azt tanácsolja neki, utazza be a "kilenc
tartományt", azaz a kínai fejedelemségeket, s hűsége valamelyikben
biztosan párjára lel. A sámánok fejedelme megerősíti Ling-fen tanácsát, és
Csü Jüan befogja sárkányait, felröppen az Égre, segíti a népi mitológia
minden mesés hatalma, ám egyszerre csak szülőfalujára esik pillantása, s
nem tud tovább menni, hazájától el nem szakadhat. Útján jónéhányszor
megkísértette az idill: hogy megtalálja "a hölgyet"; megkísértette a
menekülés vágya: akár az Égbe, akár más fejedelemségbe futhatna hazája
problémái elől – de ő sohasem enged, vállalja sorsát, még a tétlenségre
kárhoztatást is. A tehetetlenséggel azonban soha meg nem békél: a
költemény végén úgy érezzük, kezdődik minden előlről, a költő ezután is új
meg új utakat próbál, ahogy eddig tette.
A Száműzetés az eszmény sóvárgásának, szakadatlan és mindig
eredménytelen megvalósítási kísérletének elégiája. Az eszmény
megvalósításáért a költő új meg új lendületet vesz, de minden lendület
megtorpan és aláhanyatlik, az epika mindig a lírába hull vissza. Ez a két
mozzanat a mű kompozíciójának lényege, ez teszi két fő részből állóvá, ez
teszi kétmozzanatossá minden egyes epizódját, sőt ez hat ki egészen a
verselés módjáig: a Csü Jüan teremtette vers ritmusa ugyanis éppen olyan
megtörtséget, kétmozzanatosságot mutat, mint a szanszkrit vagy a görög és
római elégia ritmusa.
A régi Kínában a haladás erői később is sokszor maradtak alul az
őstársadalmi csökevényekkel vívott küzdelmükben: Csü Jüan tehát a
legkínaibb és legfontosabb társadalmi problémával vívódik. S ezt mindig jó
érezte meg a kínai nép, amely Csü Jüanban legnagyobb költőjét tiszteli
azóta is, a Száműzetést pedig költészete egyik alapvető művének tekinti.


-oOo-