Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Miklós Pál
AZ ELSŐ KÍNAI CSÁSZÁR CSERÉPHADSEREGE

A Művelődési Minisztérium, a Kínai Népköztársaság Senhszi tartománya kultúrjavak külföldi kiállító vállalata a Magyar Nemzeti Múzeum és az Artunion közös időszakos kállítása
Magyar Nemzeti Múzeum
1988. március 8 – május 15.
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Századunk régészeti szenzációja! - mondja, zsurnalisztikai szóhasználattal, tudósító és szakember egyaránt -, mert a formula ezúttal, kivételesen helytállónak tűnik: Cs'in Si Huang-ti, az "Első Kínai Császár" föld alatti síremlékének feltárása egész történelmi ismeretanyagunkat módosíthatja. Átrajzolhatja mindenekelőtt azt a művelődéstörténeti képet, amelyet eddig alkothattunk magunknak a kínai ókornak erről a fordulópontjáról, az egységes birodalmat megteremtő Cs'in fejedelemségről és uráról, az Első Császárról. De módosítanunk kellene kínai történetírói hagyományt illető nézeteinket is: a pozitivista filológia korában megszületett európai sinológia, európai észjárás szerinti kritikai szemléletével többnyire erős kétellyel fogadta a kínai történetírás hagyományait; a korabeli udvari krónikák híradásait olykor határozottan a mondák világába utalta. Korrekcióra szorulnak az egyetemes történelem "longue durée" koncepcióira vonatkozó hipotéziseink is: Cs'in Si Huang-ti birodalomalapítása az emberiség egész történetéről alkotott felfogásunkat is módosítja. Az utóbbi feltétlen jogos: nem lehet többé a világtörténelmet azzal az európai szemüveggel szemlélni és értelmezni, amivel eddig láttuk és magyarázgattuk, s amiben - mint Joseph Needham súlyos váddal felérő, de tényekre alapozott megállapítása felteszi - még mindig az európai felsőbbrendűség mítosza működik -, ha tudat alatt is. Az "Első Császár" monumentális síremlékének "cseréphadserege" önvizsgálatra késztet kínai és európai szakembert éppen úgy, mint minden történelem iránt érdeklődő embert.


TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK

Az a páratlanul gazdag civilizáció és kultúra, amely az i. e. 2. évezred folyamán bontakozott ki a Sárga-folyó (Huang-he) medencéjében, a han (kínai) nép alkotása. Falakkal övezett városok, majd államszervezetek, a fejlett földművelés és kézművesség nyomai vallanak erről a civilizációról - régészeti emlékek hitelesítik a kései krónikák visszaemlékezéseit, illetve rekonstrukcióit.
A társadalmi szervezetek, fejlettebb fokon államszervezetek kialakulásában valószínűleg nagy szerepe volt az öntözés és vízszabályozás kényszerítő erejének - Toynbee híres tézise értelmében a Sárga-folyó medencéje az optimális "kihívást" jelentette az ott megtelepült népek számára: termékeny, de csak kollektíva erejével használható földek, mert hol az árvizek, hol az aszály fenyegetésével kellett művelőinek számolni. A "válasz" - alighanem Toynbee egyik mintája - az a han civilizáció és kultúralett, amelyet ma maradandó emlékeiben tartunk számon: kifinomult technikájú bronzöntés, végtelen türelemről valló nefritcsiszolás; emlékei egyben a szellemi erők működését is tanúsítják bonyolult szimbolikájukkal és stilizálásukkal, továbbá a tárgyakon megőrzött írással. Az utókor csak legendákat és mítoszokat őrzött meg ebből az évezredből, de a régészet - nem túlságosan régi - eredményei ezeket megerősítették és szemléletes anyaggal illusztrálták. Pompás díszítésű bronzedények feliratokkal, nefrit tárgyak - dekoratív mintákkal csiszolva -, feliratos jóslócsontok vallanak erről a régmúltról.
Az i. e. első évezred derekán már nagyjából kialakult a han civilizáció jegyében formálódott kis fejedelemségek területi megoszlása. A Csou-dinasztia (1122-722) eddig a kínai művelődés kézzelfogható kiindulópontja volt - a régészeti leletek s a történeti krónikák kölcsönös hitelesítése alapján. A Csou bukása után kialakult versengés nyomán létrejött hét ország (Cs'u, Cs'i, Jen, Han, Vei, Csao és Cs'in) szüntelen háborúkban állt egymással - innen a korszak elnevezése is: "Hadakozó Fejedelemségek" kora (481-255) -, s kibontakozott köztük egy sajátos munkamegosztás is a századok folyamán. A han civilizáció szüntelen "barbár" nyomás alatt volt: az északi és nyugati vándorló, harcos, nomád néptörzsek időről időre megtámadták a Sárga-folyó medencéjének városi, szervezett közösségi, földművelő és magas, írásbeliséggel is rendelkező, kultúrájú központjait, de inváziójuk eredménye többnyire felemás volt: részben beolvadtak és részeseivé váltak a han kultúrának, részben megmaradtak külső, ellenséges elemnek a határszéleken. Ma úgy véljük, hogy ezek közt a "barbár" nevet kiérdemlő törzsek és a han törzsek közt voltaképp csak civilizációs különbség volt, etnikai alig: a barbárok azért voltak barbárok, mert nem birtokolták a központi síkság törzseinek a kultúráját, olykor még civilizációját sem.
A kínai történelem sajátos vonásai közé tartozik bizonyos szituációk félelmetes ismétlődése. Ilyen az is, hogy a Cs'in fejedelemség a négy évszázadon át uralkodó Csou fejedelemség örököse lett. A Csou dinasztia annyiban volt elődje a Cs'in-nek, hogy maga is nyugati határszélek védelmére létesült az i. e. 9. sz. elején, aztán maga a Csou uralkodó, akkor már hegemón ura a többi törzsnek, létesíti "lojális" barbár alattvalókból a Cs'in territóriumot, határőrséget. Ez a Cs'in határőrség 771-ben, amikor a "nem lojális barbárok" kifosztották a Csou fővárost s megölték a fejedelmet, segítségére sietett az utódnak - tőle aztán megkapták a Cs'in fejedelemség címet: ez a terület és uralkodója ekkor lett egyenrangú a keleti fejedelemségekkel, s ezt a státust megőrizte - éppen a határőr szerep révén - a Csou bukása után is.
A Cs'in fejedelemség, mint a "Kuan-tung" (a "kaputól keletre" fekvő területek) védelmezője, bizonyos mértékben elszigetelődött a keleti, nagy kultúrájú fejedelemségektől. Azokban virágoztak az irodalom és a művészetek, a bölcselet és a tudományok, ebben viszont a "barbárokkal" való kapcsolat gyümölcsözött. Keleten hirdették tanaikat az olyan bölcselők, mint Kung-ce (Konfuciusz) és hallgatólagos, de egyenrangú ellenpárja, Lao-ce (a "Tao-te-king" szerzője), ott jöttek létre olyan jóslástani kézikönyvek, amelyek egyben egy nagyszabású kozmológiát is magukban foglaltak (a "Ji-king") és azok a történeti feljegyzések, amelyeknek csak kései másolatai maradtak ránk ("Tavasz és Ősz Krónika" stb.). És ott készült el a korai kínai költészet antológiája, a "Dalok Könyve" ("Si-king") is, hogy a "Szertartások Könyvéről", az "Írások Könyvéről" stb. ne is szóljunk.


IDEOLÓGIAI ÉS POLITIKAI ELŐZMÉNYEK

A Cs'in fejedelemség, ellentétben a keletiekkel, nem a könyvek, hanem a fegyverek országa volt. Politikai eszméit azonban a keletről jött bölcselők alakították ki, sőt néhányuknak az eszmék realizálásában is jelentős szerep jutott. Ezek a bölcsek - egyben vándor tanítók és udvari tanácsadók - a konfuciánus tanokkal szemben álló ún. legista ("törvénykező") iskola hívei voltak. Az első közülük Sang Jang, aki 356 és 338 között volt Hsziao fejedelemnek a tanácsadója; radikális politikai javaslatai a feljegyzések szerint meghallgatásra találtak s meg is valósultak. A parasztok hagyományos kötöttségén enyhítettek, de bevezették a kollektív kezességet adók és katonai szolgálat terén. A nagy családok (főurak) hatalmát a törvény érvényének kiterjesztésével is korlátozták. Radikalizmusának maga a nagy befolyású tanácsadó is áldozata lett: amikor ura meghalt, korábban megsértett utóda elfogató parancsot adott ki ellene, s nem tudott elmenekülni, mert a szigorú törvényekkel megfélemlített fogadós nem vállalta a bujtatását.
A legista iskola másik, talán legnagyobb képviselője, Han Fei-ce, 233-ban tett látogatást a Han fejedelem követeként a Cs'in fejedelemségben. A Császár, akkor még Cseng fejedelem, nagyra becsülte a bölcs "Öt féreg" néven ismert fejtegetését (Öt féreg: írástudók, vándor bölcsek, vándor lovagok, udvaroncok, gazdag kereskedők), de főminisztere, Li Sze, a Han uralkodó rokonát álnokul megmérgeztette. (Li Sze tanulótársa volt Han Fei-ce-nek, tettét a féltékenység motiválhatta. A herceg védelme későn érkezett.)
Az egyre erősödő Cs'in fejedelemségnek a Han szomszéd volt a legtudatosabb ellenfele. Még a herceg trónra kerülésekor történt, hogy a Han fejedelem egy kiváló mérnököt küldött a Cs'in-be, hogy erejét meghaladó építkezésekkel gyöngítse az országot. A Cseng Kuo által tervezett csatorna csak félig volt készen, amikor az uralkodónak valaki felfedte az ármányt. Hogy mégis az építkezés befejezése mellett döntött - s a mérnöknek megkegyelmezett -, nagyságát igazolja: a csatornából a Cs'in fejedelemségnek óriási haszna lett. A történet egyben azt is mutatja, hogy a Cs'in fejedelmek gazdasági téren sem voltak a reformok ellenségei - különösen nem, ha azok az állam központi hatalmát erősítették.
Ugyancsak fontos tényező volt a Cs'in fejedelemség erősödésében a barbárokkal való állandó érintkezés - ami a szokások, az életmód bizonyos elemeinek az átvételét is jelentette, de akár az etnikai keveredést is. A barbár nomádok harci eszközeinek és harcmodorának - lovasság - átvétele feltétlen előnyt jelenthetett a keleti hagyományos hadviseléssel szemben. Mindezek miatt a keleti fejedelemségekben a Cs'int gyakran becsmérelték "félbarbár" országnak.
Az i. e. harmadik század derekára tehát a Cs'in fejedelemség nemcsak megerősödött, hanem sajátos elkülönülése - határőr szerepe, katonai szervezettsége, belső politikai rendje, konfuciánus ellenessége - okán egyre félelmesebbnek látszott a hat másik fejedelemség szemében. Egyre inkább olyan országnak tekintették, amelyik hamarosan be fogja kebelezni a többit. Voltak, akik fatalista módon várták végzetüket, de voltak olyanok is, akik minden korabeli eszközt felhasználva, megkísérelték megállítani a végzetet. Ilyen volt a közvetlen szomszéd, Han fejedelme, s később a kissé távolabbi Jen fejedelem is megkísérelt - akkor már a közismerten ambiciózus uralkodó elleni merénylettel - fordítani a történelmen.


CSENG HERCEG

Az ambiciózus uralkodó Cseng herceg személyében született meg i. e. 259-ben. Amit róla tudunk, az mind Sze-ma Cs'ien "Történeti feljegyzések" c. művéből való (a szerző a történetírás atyja, i. e. 145-86). Sze-ma Cs'ien ugyan egy évszázaddal később élt és írt, mint a nagy hírű Császár, de minden bizonnyal jól sáfárkodott a szájhagyománnyal: rendkívül fontos információkat kapunk tőle - s természetesen a korabeli krónikások szokása szerint, főként anekdoták formájában. (1975-ben ugyan találtak Hopei tartományban egy Cs'in-kori sírban 3000 bambuszcsíkra írott szöveget, amelynek jó része a Cs'in törvényekkel foglalkozik, de ez még nincs közzétéve.) A Cseng herceg születésére vonatkozó történeti "feljegyzés" is anekdota: Cseng herceg Lü Pu-vei nevű gyámja alatt kezdte tanulni az uralkodást. Gyámja úgy került az apja bizalmába, hogy feleséget "kommendált" az éppen a rivális fejedelem udvarában túszként vendégeskedő uralkodónak. A hölgy - a krónikás szerint - már állapotos volt, sejthetően Lü Pu-vei-től, a gazdag kereskedőtől, Cseng herceg későbbi gyámjától. Nos, nem túl sokáig tölthette be ezt a tisztet: 11 év múltán az ifjú (akkor még csak 25 éves) száműzte gyámját (lehet, hogy apját?) s maga vette kézbe a Cs'in fejedelemség kormányzását.
A gyám, Lü Pu-vej tanult konfuciánus volt, régenssége idején még tudományos babérokra is tört; szerkesztett egy gyűjteményt, amelynek egyik etikai traktátusa a magánérdeket (azaz: az arisztokrácia érdekeit) elítéli és a közérdeket (amelybe beleértendő a kereskedő érdeke is) ítéli fontosabbnak. Cseng fejedelem másik tanácsadója, aki Lü helyére lépett, Li Sze viszont Hszün-ce tanítványa volt (akár Han Fei-ce); Hszün-ce bölcselete konfuciánus köntösben javasolta az államnak hivatalnokok útján való kormányzását s az arisztokrácia mellőzését. Li Sze, aki végül a legisták legradikálisabb képviselője lett, mindvégig Cseng fejedelem tanácsadója maradt s egyre magasabb méltóságokra emelkedett, végül főminiszterként szolgálta urát. A fejedelem életében és tevékenységében rendkívüli befolyással bírt.
A hatalmát gyakorolni kezdő uralkodó mindenesetre, úgy tűnik, egyre tudatosabban tört a hat keleti fejedelemség meghódítására. Ebben viszont egy akkor már klasszikusnak számító hadtudományi munka, Szun-ce "A hadviselés törvényei" elveit ültette át gyakorlatba. Első fejezetében jelenti ki a szerző: "A háború mindig a csalás útját járja." Nos, a korabeli gyakorlat Szun-ce nélkül is ez volt: szövetséget kötni az erősebbel, s így, semlegesítve azt, meghódítani a gyengét - így megerősödve már ellene lehetett fordulni a korábbi erősnek is.
Tizenhat esztendős háborúskodás után Cseng fejedelem az egész akkori Kína ura volt, birodalma a "nyugati kaputól" keleten és délen egészen a tengerpartokig terjedt.
Ezekben a hódító háborúkban a Cs'in hadvezetés Szun-ce másik elvét is gyakran alkalmazta: "Aki igazán ért a hadviseléshez, úgy töri meg az idegen sereget, hogy nem vív csatát vele, úgy foglalja el az idegen városfalat, hogy nem ostromolja meg...". És mindenesetre hasznosították a lovasságot. A hosszú kínai köntös helyett a Cs'in lovasai a barbár nadrágot viselték, s hozzá rövid köntöst, többnyire bőrlemezkékből összevarrt vértet (amely felsőtestüket és vállukat védte) öltve föléje. A Cs'in seregben fontos erőt képeztek az íjászok. A számszeríj kínai találmány, i. e. 400-tól - a kézíjak mellett - széltében használták; előnye a nagyobb horderő (a nagy számszeríjat két ember ajzotta fel, s kb. 200 m-re elhordott), s még inkább az, hogy órákkal előbb felajzva lehetett tartani, s adott jelre az ütközetben egyszerre lőni vele. (Egy 400 körüli feljegyzés szerint Szun Pin, a híres hadvezér a tábortüzeket fokozatosan kioltatja, hogy az ellenség azt higgye, menekül, az üldözőknek pedig csapdát állít: az út menti bozótosban helyez el több ezer íjászt. Egy fának lehántatja kérgét s ráíratja: "E fa alatt hal meg Pang", ti. az ellenség vezére. Az éjjeli üldözők közt odaérkező Pangot kíváncsivá teszi a felirat, s hogy elolvashassa, fáklyákat gyújtat - ez a jel az íjászoknak. A felirat jóslata beteljesedett.)
Cseng fejedelem haditudományának a kulcsa azonban alighanem a sereg szervezésében keresendő, ami ennek a határőr fejedelemségnek évszázadok folyamán kialakult erőssége. A szüntelen hadikészültség eleve fejlettebb katonai fegyelmet és szervezettséget tartott ébren, mint a viszonylag békésebb keleti fejedelemségek élete. Az oszlopos hadrendet, a "falankszot", használták máshol is, de annak mozgatása igen nagy gyakorlatot igényelt a katonáktól - a vazallusok csapataiból összeálló seregek erre nem lehettek képesek. A Cs'in katonai ereje pedig egyre inkább a besorozottakból került ki. A korszak hadtudománya szerint egy hadsereg három, egyenként 12500 főt számláló (és természetesen hierarchikusan hadtestekre, századokra stb. bontott) hadtestből állt.
Cseng fejedelem politikai eszközöket is felhasznált az egységesítésre. A legfontosabb az volt, hogy a meghódolt területek arisztokratáit fővárosában telepítette le, hogy kézben tartsa őket és még távollétükre is biztosítsa "hűségüket" - a fővárosban maradt családjuk úgyszólván kezesként szolgált. Ezzel egyidejűleg természetesen a meghódolt területek adminisztrációját is - a hadsereghez hasonlóan - központilag irányított hivatalnokokra bízta.
I. e. 221-ben, az akkor 38 éves fejedelem megállapíthatta: "Csapataimat elküldöttem, hogy megbüntessem a lázadó hercegeket. Hála őseink szent erejének, mind a hat király elnyerte megérdemelt büntetését. Most az egész birodalomban béke honol. Itt az ideje, hogy új címet alkossunk, hogy az utókornak emlékezetében tartsuk tetteinket." (Sze-ma Cs'ien). Az új cím a huang-ti lett (a "három huang" és az "öt ti": a legendák félisten-uralkodóinak címeiből összevonva - máig ez a szóösszetétel jelenti a kínai nyelvben a császárt), s eléje téve a si "első" szót: Cs'in Si Huang-ti, a Cs'in (dinasztia) Első Császára. Rövid életű utóda aztán a Második Császár lett, de a szóhasználat a következő dinasztiától végleg megmaradt.
Összevetésül hadd emlékeztessünk arra, hogy Európában ez az időszak a római birodalom megerősödésének, de súlyos évtizedeinek kora is: i. e. 218-ban kel át az Alpokon Hannibál, hogy még évtizedekig rémületben tartsa a rómaiakat.


AZ ELSŐ CSÁSZÁR BIRODALMA

A Császár beutazta birodalmát, távoli rezidenciákat építtetett, s a szent hegyeken, amelyeket meglátogatott, emlékoszlopokon örökítette meg dicsőségét. Ma ilyet nem ismerünk, de az egyiknek a feliratát idézi a történetíró: "Uralkodása 28. évében (i. e. 219-ben) a Császár új korszakot nyitott. A törvények és mértékek szabályozva vannak."
Valóban, az egységes birodalom kormányzásához szükséges rendezést elvégeztette. Egységes mértékrendszert vezetett be (maradt is fenn ilyen hitelesített űr- és súlymérték). Szabályozta az írást - valószínűleg a sok változatot lehetővé tévő grafikai formákat. Egységes pénzrendszert vezetett be - a Cs'in pénzek kerek formájára (bár, tudjuk, a régi formákat, pl. az ún. "késpénzt" sokáig használták még). Egyik legértékesebb újítása volt, hogy a keréktengely-méreteket uniformizálta: ez a zseniális megoldás azért volt hasznos, mert az akkori utak voltaképp keréknyomok voltak, s az egységes méretű keréknyomok biztosítani tudták a gyorsabb közlekedést a megnövekedett birodalomban; ez katonai és adminisztrációs szempontból létfontosságú volt, de a kereskedelemnek is szüksége volt rá.
Az általános adóztatás és a központi adminisztráció azonban nem nagyon kedvelte a kereskedőket. Amint a felirat mondja: (az uralkodó) "bátorítja a földek művelőit, de nem támogatja a haszon hajszolóit". Amennyire különféle adatokból tudni véljük, a kereskedelmet inkább állami monopóliumként működtette volna. (A közmunkákra a törvények megszegőin kívül igen sok kereskedőt is kényszerítettek.)
A Császár hatalmas építkezésekkel is beírta nevét a történelembe. Az első a sorban, egyben a legmaradandóbb is építményei között a Nagy Fal. Kétségtelen, hogy ennek egyes szakaszai már korábban létesültek. A határmenti kínai törzsek és fejedelemségek építtették ezeket a döngölt földsáncokat a be-betörő barbárok - nomádok - elleni védekezésül. Az Első Császár csak a hiányzó szakaszok felépítését végeztette el, s kiegészítette az őrtornyok láncolatát. A legfontosabb azonban itt is egy szervezési újítás volt: az őrszolgálat és a jelzőhálózat folytonosságának megteremtése.
Mint említettük, a főúri családokat a fővárosban telepíttette le: ezek rezidenciái is gyarapították és szépítették a hatalmassá nőtt Hszienjangot. Egy adat szerint 120 ezer családot, főurakat és gazdagokat kényszerített a fővárosba a Császár ugyanakkor, amikor új címét fölvette. 212-ben pedig, elégedetlenül most már a saját palotájával, elkezdte az új rezidencia építését a Vei-folyó déli partján, a császári parkban. Ide is százezreket rendeltek közmunkára, de a gigantomániás építkezés, a legendás Ö Pang-palota - a kínai irodalomban az esztelen fényűzés jelképe máig - befejezetlen maradt, amikor a Császár 210-ben meghalt.
Alig hihető hát, hogy a Császár környezetén kívül más is úgy vélte volna, mint a felirata: "Minden teremtmény gyönyörködik erényében s mindenki békésen él otthonában." Valószínűbb, hogy sokkal mélyebb emlékeket hagyott mindaz, amire a felirat ekképpen utal: "Megszabta a törvényeket, semmit sem hagyott bizonytalanságban, tudtunkra adta, mi a tilalmas." És erre utal a történetíró egyik története - amit a főminiszter, Li Sze életrajzában mond el -, arról, hogy még udvarában is akadt olyan bátor - vagy elkeseredett - főúr, aki kárhoztatta a Császár által bevezetett egyenlőséget, a birtokok konfiskálását, s a múlt példáira hivatkozott. A történetíró szerint éppen ez a vád tüzelte fel úgy a főminisztert, hogy azt javasolta urának (i. e. 213-ban), hogy "mindazok, akiknek birtokában van valami irodalmi mű, a Dalok, az Írások Könyve, vagy a "száz filozófus" mondásai, csupán akkor mentesüljenek a büntetéstől, ha megsemmisítik ezeket. Aki a rendelet kiadásától számított harminc napon belül nem semmisíti meg ezeket a könyveket, arra bélyeget kell sütni és kényszermunkára küldeni. Ugyanakkor mindenki megtarthatja a gyógyászattal, a jóslással és a földműveléssel foglalkozó könyveket. Ha pedig valaki tanulni akar, az csak az állami hivatalnokokat ismerje el mesterének."
Az Első Császár jónak találta főminisztere javaslatát: elkoboztatta és megsemmisítette a régi irodalmat és bölcseletet. Ez a hírhedt könyvégetés teljesen egyértelműen az ideológiai egységesítést és rendteremtést szolgálta. Ehhez járult a következő évben végrehajtott nagy "tisztogatás": a nem csituló tiltakozásra a császár 460 konfuciánus elveket valló írástudót kivégeztetett (állítólag élve temettette el őket). A tiltakozó trónörököst száműzte. (Mindez az Első Császár nevét évezredeken át hírhedtté és átkozottá tette az írástudók számára. Érthető viszont, hogy az idős Maonak ez, a népét akarata ellenére is "helyes" útra vezérlő, s reformjait könyörtelenül és tökéletes központi apparátussal keresztülvivő birodalomalapító volt az eszményképe - amint gúnyos szidalmainak fő célpontja a bölcs és toleráns Konfuciusz.)
A félelmetes uralkodónak azonban volt néhány gyengéje is. Az egyik: attól fogva, hogy 17 éves korában (más adatok szerint 32 évesen) túlélt több ellene elkövetett merényletet, betegesen féltette életét. Olyannyira, hogy sosem mutatkozott legszűkebb udvari környezetén kívül, még katonái előtt sem, utazásai közben sem. (Így tudhatta halálát három hétig titokban tartani a hatalmát átvenni szándékozó főminisztere: bár a halál a tengerparton érte, a főeunuch segítségével a holttestet a kocsiba tették s titokban a fővárosba szállították. Hogy a nyári hőségben bomlásnak indult hulla bűze ne okozzon gondot, a császári kocsi után kötöttek egy rothadó hallal teli taligát.)
A másik gyengéje volt a halhatatlanság - a szó fizikai értelmében is. Taoista mágusokkal kerestette az örök élet elixírjét, több száz gyermekkel és ifjúval megrakott hajókat indított a - csak legendákban létező - Halhatatlanok szigetére. (Egyes feltevések szerint lehetséges, hogy a hajók közül néhány elérte a japán partokat.) Egy ilyen expedíció búcsúztatásán érte a halál is, i. e. 210-ben, a santungi tengerparton. Amikor a fővárosba szállítás után közhírré tették halálát, zavargások törtek ki. Gyenge utódai alatt egymást érték a lázadások s birodalma három év múlva összeomlott. Néhány év múltán viszont az országot újra egy kézbe vevő Liu Pang, a Han dinasztia alapítója és tehetséges utódai, ha fokozatosan és kíméletesen is, de újra bevezették reformjainak többségét (az egységes mértékektől kezdve az adózáson át a hivatalnokkormányzásig). Az Első Császár által kiirtásra ítélt régi irodalom, költészet és bölcselet, s magának Konfuciusznak az állambölcselete és etikája azonban, a történelem különös fintoraként, két évezredre állami tan maradt.
Végül - s ebben nem különbözik kortársaitól, de elődeitől sem - az általános szokás szerint uralomra kerülésétől kezdve síremlékének az építésével is gondolt az utókorra. Ezt is Sze-ma Cs'ientől tudjuk: "Attól kezdve, hogy az Első Császár elfoglalta trónját, elkezdődtek a munkálatok (síremlékén) a Li ("Fekete ló") Hegy mellett. Miután az egész birodalmat uralma alá hajtotta, több mint 700 000, az ország minden vidékéről összegyűjtött kényszermunkás dolgozott rajta. A munkások három föld alatti folyosót ástak, és bronzzal vették körül a sírkamrát. Ezt megtöltötték palotákkal, tornyokkal (értsd: modellekkel), valamint a száz hivatalnokkal (értsd: szobraikkal), továbbá értékes eszközökkel és csodálatos ritkaságokkal. Mesterembereket rendeltek oda, akik ügyes gépezettel felajzott számszeríjakat helyeztek el, amelyek képesek voltak bárkit (illetéktelen behatolót) lelőni. A Birodalom különféle vízi útjai, a Jang-ce és a Sárga-folyó, s még maga a hatalmas óceán is elkészült ott higanyból, amelyet gépezet tartott folytonos mozgásban. Odafent a mennyei csillagzatok voltak megfestve, lent pedig a föld arculata volt ábrázolva. Szalamandra olajjal megtöltött lámpák, amelyek sosem alszanak ki, égtek örökkön... Végezetül pedig fák és gyep került (a sírhalomra) úgy, hogy az éppen olyannak látszott, mint egy hegy..."
Az uralkodó illetve a nagy hatalmú arisztokraták sírkultusza voltaképp az ősök tiszteletére vezethető vissza. Ennek lényege a kettős lélekben való hit: az ember egyik lelke a halál után az égi hatalmasságokhoz tér meg, a másik azonban ott marad a sírban - ez utóbbinak van szüksége a sírban is életbeli felszerelésére, sőt, emberi környezetére is, hogy békében nyugodhassék. (Ha mindezt nem kapja meg, sírjában nyugtalankodik és bajt okoz utódainak.) A halottak rangsora természetesen az élőkét követi: a fejedelmeknek - később császároknak - és rangos családokból valóknak az ősei is fontosabbak, sírja berendezése is roppant gazdag. A közemberek sírjába gyakorlatilag csak egy kevés élelmet, esetleg valamelyik használati tárgyát helyezték, de a fejedelmek sírjába nagy értékű tárgyakat és környezetük egy részét is eltemették: a kíséretes temetkezésnek az i. e. második évezredtől is vannak nyomai - az uralkodóval sokszor feleségeit, szolgáit és mindenekelőtt hadifoglyait temették el. Ez az élő emberáldozat, úgy tűnik, éppen a Hadakozó Fejedelemségek korában szorul vissza, s a Cs'int követő Han birodalom idején már nincs nyoma. Bizonyára nem magyarázható a korszak humánusabb elveket kidolgozó bölcseletének hatása, elsősorban Konfuciusz gondolatainak roppant ereje nélkül az a tény, hogy a Han kortól égetett cserépből készült kisméretű figurák helyettesítik a temetkezésnél az emberáldozatot. Az Első Császár sírépítkezéséről szóló beszámoló nyilvánvalóan az udvari "hivatalnokok" szobrait jelzi a készülő síremlékek kriptájában, méreteikről azonban nem szól. Csakhogy a történész szerint itt emberáldozat is volt: "A Második Császár úgy rendelkezett, hogy atyjának gyermektelen ágyasai kövessék őt a sírba." Majd pedig a túl sokat tudó építőmunkásokra is rázárták a sírkamra bejáratait: "Egyikük sem jöhetett ki többé onnan." A kései krónikás szenvtelen szavai szerint tehát a gigantikus sír mélyén ezrek csontvázainak kell még lenni.
Az Első Császár síremléke azonban ugyanúgy, mint befejezetlen palotája, a halálát követő zavargásokban elpusztult. Csupán a sírhalom, és két, belső és külső falának romjai őrizték emlékét évezredeken keresztül, a történetíró által megjelölt helyen, a Li hegy közelében. A domb ma is érintetlen - ha csak a sírrablók meg nem látogatták még, mert az, bármily súlyos büntetés sújtotta is, virágzó ipar volt a legutóbbi időkig -, körötte pedig a parasztok művelték földjeiket. A kínai régészek - bár jól tudták, hogy kinek a sírdombját kerülgetik a parasztok ekéi - a mai napig sem vállalkoztak a halom megbontására.


A LINTUNGI CSÁSZÁRSÍR

1974 tavaszán kútásó parasztok Lintung körzeti székhely környékén, a Li hegytől északra emelkedő (mindössze 43 m magas) sírhalomtól mintegy kilométernyi távolságra hatalmas, életnagyságú figurát találtak a földben. A Senhszi tartományi régészeti intézet, amely az onnan 35 km-re lévő tartományi székhelyen, Hszian városában működik, azonnal kutató ásást kezdett a véletlen lelet helyén és környékén. Páratlan fölfedezés hírét tették közzé: megtalálták az Első Császár monumentális föld alatti mauzóleumának egy részét, benne mintegy 8000 életnagyságú cserépszoborral - katonák, szolgák, lovak, kocsik -, továbbá valódi fegyverek és más tárgyak töredékeivel.
Hszian város és környéke rendkívül gazdag történeti és régészeti emlékekben. A város ugyanis a kínai történelem folyamán többször volt évszázadokon keresztül főváros, többek között a Han, majd a Tang dinasztia fénykora idején. A városban magában ma is láthatók Tang-kori építmények (két torony), a város mellett pedig a Han és a Tang uralkodók egy részének sírhalmai magasodnak, köztük olyanok is, amelyek előtt életnagyságú kőszobrok sorakoznak. A Lintung városka és a Li hegy közti lapály - éppen az Első Császár sírhalma miatt - 1961 óta védett régészeti terület.
Ma még csak a feltárás első része fejeződött be, a munka folytatódik. Ám amikor a megfelelő mennyiségű, szemléltetésre alkalmas életnagyságú figura restaurálása elkészült, meglepő gyorsasággal, 1979-ben egy hatalmas csarnoktető védelmében megnyílt a cseréphadsereg "in situ" múzeuma, amelyben a látogatók eredeti elhelyezési rendjében tekinthetik meg a feltárt mauzóleumrészt. A kínai kormány ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy a Senhszi Tartományi Múzeum, a leletek tulajdonosa és gondozója, világ körüli útra küldjön néhány cserépfigurát és néhány mellettük talált, vagy a korból származó tárgyat, amelyek együttesen nemcsak a páratlan leletnek, hanem a kornak, az Első Császárnak és a Birodalom meglapításának is reprezentáns emlékei.
A feltárt föld alatti építményrendszer 1. számú egysége voltaképp kelet-nyugati irányban húzódó párhuzamos folyosókból áll. A folyosók száma 11, ezekből kilencben négyesével, a két szélső folyosóban pedig kettesével sorakoznak az álló, életnagyságú cserép katonafigurák. A folyosók hossza 210 m, mindegyikben 140, négyesével sorakozó (tehát az egész folyosón 560 figura állt. Ezek gyalogosok, s kilenc oszlopuk alkotta a hadrend magvát - a derékhadat. A két külső sorban kettesével sorakozó, számra ugyanilyen nagyságrendű - tehát kb. 200-200 katona figurájából álló - oszlopok oldalbiztosító egységek. A kilenc oszlopból hatnak az elején hadiszekerek álltak, mindegyiket négy-négy ló húzta. Előttük is egy keresztfolyosó, az oszlopok végén is egy keresztfolyosó - ezekben hármasával sorakozó elővéd illetve utóvéd volt felsorakoztatva. (A keresztfolyosók hossza 60 m.) A figurák mindegyike kelet felé nézett - ahonnan a Cs'in várta ellenségeit. Valamennyi katona a gyalogsági fegyvert viselhette - a lándzsát vagy alabárdot - ezeknek a valódi fegyvereknek a fa nyele nem maradt meg. A fegyverek fém része helyenkint előkerült. A kocsik és tartozékaik is valódiak voltak, de fából készültek, így elporladtak. A folyosók padozata tégla volt, fedelüket és oldalukat vastag pallók borították, tartógerendákkal erősítve; a mennyezeti pallók fölé szigetelő szövetrétegre még agyagréteg került; erre hordtak rá még földet kívül, így az egész föld alatti építményt egy kis kiemelkedésnek kellett jeleznie, amely kb. 1,5 m lehetett a Cs'in-kori talajszint felett. Az alul téglapadlós, három oldalról pedig pallóval bélelt folyosók keresztmetszete kb. 3x3 m négyzet alakú szelvényt adott, a két szélső folyosó szélessége különbözött ezektől, az csak 1,75 m szélességet mutat.
Az egész folyosórendszer a benne elhelyezett katonákkal - kb. 6000 figura - és kocsikkal, lovakkal, szabályos hadialakulat mintáját mutatja. Túlságosan is szabályos ez az alakzat - a magyarázat az lenne, hogy elitalakzat -, a Császár testőrségének modellje.
1976-ban tárták fel a 2. sz. egységet. Ez mintegy 1400 harcost és 90 lovas fogatot rejtett. Valószínűleg az első, gyalogsági hadtest kiegészítőjének szerepére készült: lovasságot és kocsioszlopokat sorakoztat fel, élükön egy térdelő íjászokból álló századdal.
Végezetül feltártak egy 3. számot viselő egységet is. Ebben mindössze 68 figurát találtak, főként tiszti egyenruhás és rangjelzéses katonákat - úgy vélik, ez lehetett a hadsereg törzskari egységének modellje.
Mindazt, amit itt a császári cseréphadsereg leletéről elmondottunk, kínai régészektől tudjuk. A feltárt emlékekkel kapcsolatban azonban még nem minden adatot hoztak nyilvánosságra. Számos kérdést még nyitottnak kell tekinteni. A lelet körül éppen napjainkban indultak kínai történészek körében viták. Ezeket újabb leletek is kiválthatták. 1980 nyarán találták meg a sírhalom másik oldalán azt a kamrát, amelyben bronzkocsik voltak, valószínűleg a Császár személyes használatára szolgálók. Ám az újabb kutató ásások más leleteket is feltártak: lovak és emberek, talán a közmunkán dolgozók csontvázait - és üresen hagyott föld alatti kamrát is, az építkezés befejezetlenségének jelét.
Az eddigi leletek, elsősorban a nagy, gyalogsági hadtestet tartalmazó rendszer, nyilvánvalóvá teszik, hogy itt nem a szokásos sírkultusz emlékéről van szó. Egyes szakértők arra gondolnak, hogy az Első Császár hatalmának és történelmi jelentőségének tudatában, éppen utódai számára kívánt a császári temetkezésben új és monumentális mintát teremteni.
Az eddigi leletanyag további tanulmányozása, a várható újabb és újabb leletek vizsgálata vélhetőleg újabb kérdéseket is felvet, s bizonyára sok vitatott kérdést eldönt majd. Nemcsak az Első Császár korszakáról tudunk egyre többet és biztosabbat, hanem a sok ezer éves kínai történelem mindegyik periódusáról, mert egyre árnyaltabb és gazdagabb képet nyújtanak a Kínában mindenfelé folyó kutatások és a feltáruló régészeti leletek -, amelyek egyik-másika jelentőségben és tudományos értékben vetekszik a cseréphadsereggel. A kínai történelem képének átrajzolása, hitelesebb és színesebb térképének készítése szüntelenül folyik, s bizonyára sok meglepetést is tartogat még.
Hadd szolgáljak eggyel: meglepetés - legalább nekünk, magyaroknak -, hogy nagy mesélőnk, Jókai Mór, idestova száz esztendeje már hírt adott - múltba s jövőbe egyaránt látva - a tízezer császári katona szobráról. Egyik bájos meséjében ("A leaotungi emberkék" - 1890) a tudós mandarin így oktatja a történelemről Csia Csingi császárt: "A nagyapád, Ani Lui császár, azon időben nagyon el volt foglalva a tatárok elleni háborúval: sok vereséget szenvedett; utoljára úgy elbúsulta magát, hogy kőből faragtatott magának tízezer harcost. Ezzel a kőhadsereggel vette magát körül; azt nem nyilazhatták le a tatárok." Az írói képzelet, úgy tűnik, vetekszik császárival.