Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Kéri Katalin
CORDOBA VIRÁGKORA ÉS II. AL-HAKÁM KÖNYVTÁRA
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Forrás: Valóság, 1997/7., 72-76. lap

(A cordobai kalifátus)

Az arabok a 8. század második évtizedében léptek az Ibériai-félsziget
földjére, amikor Vitiza, gót király halála után párthívei összecsaptak
fiának, Roderichnek a csapataival. Ez a század a déli nagyvárosokkal kötött
paktumok időszaka volt, az arabok és berberek egyre jobban megvetették
lábukat a térségben. I. Abd al-Rahman teremtette meg a hispániai Omajjád-
dinasztia alapjait, és utódai idején alakult ki az emirátus, majd a
kalifátus, mely 929 és 1031 között állt fenn. [1] Így az uralkodó, III. Abd
al-Rahman a vallási függetlenség mellé a politikai autonómiát is
megteremtette birodalma számára. Hogy hatalmukat megszilárdítsák, az
Omajjádák erős hadsereget és hatékony közigazgatási rendszert hoztak létre.
Tekintetüket állandóan Észak-Afrikán tartották, az volt a távlati céljuk,
hogy szembeszálljanak az ott uralkodó Fatimidákkal. [2] A muzulmánok nagyon
kellemesnek találták a félsziget déli és középső területeit, egyikük azt
írta a kalifátusról, hogy kellemes klímája és tiszta levegője révén a vidék
Szíriára hasonlít; olyan, mint Jemen, ha hőmérsékletét tekintjük; átható
illatai miatt Indiára emlékeztet; kincstári jövedelmeit tekintve olyan
gazdag, mint a perzsiai Ahwaz; drágakövei Kínához teszik hasonlatossá,
tengerparti termékei pedig Adenhez. [3]

Valamennyi történész egyetért abban, hogy a 10. század Al-Andalusz
történetének legragyogóbb időszaka volt. Miközben Európa népessége
invázióktól szenvedett, az élet önellátó vidéki birtokokra szorult, addig a
kontinens dél-nyugati részein kiemelkedő volt a gazdálkodás, nőtt a
népesség, hatalmas városok alakultak ki és virágzottak a tudományok. A
mezőgazdaság olyan virágkorát élte a félsziget déli vidékein, hogy a
történészek egyenesen "zöld forradalom"-ról beszélnek. [4] E virágzás
alapját elsősorban politikai-vallási okokban kell keresnünk. Az ibér
népesség jelentős része felvette a muzulmán hitet, mivel a törvény szerint
igazhitű nem lehet szolga. Így megteremtődött a földek felparcellázásának
alapja, és ez a vizigótok uralkodásának időszakával szemben jelentősen
megjavította a mezőgazdasággal foglalkozók érdeklődését, aktivitását. A 10.
század 2. felére a kalifátus békés korszakba ért, ez szintén megfelelő
hátteret nyújtott a gazdasági fejlődéshez. A növények közül kiemelkedett a
cukornád, a citrusfélék, az olivabogyó, a rizs, a gyapot, a sáfrány és más
fűszerek termelése, de termeltek gyógynövényeket, virágokat, és a
borfogyasztás tilalma ellenére szőlőt is. [5] A gabonatermelés főként a
Toledói-völgyben és a Murciához közeli Sangonera-i-völgyben volt kiemelkedő,
a termés kielégítette a népesség igényeit, bár egyes ínséges években (915,
916, 926, 929) gabonabehozatalra szorultak. [6] A mezőgazdasági technikával
kapcsolatosan elárul néhány részletet a 961-ben megjelent Cordobai
Kalendárium, amely szerint ökrökkel dolgoztak, és kétévenként vetésforgót
alkalmaztak Al-Andalusz területén, és vízkerekek segítségével öntöztek. [7]
Sokféle állatot tartottak, lovat, ökröt, öszvért, szamarat, tevét, birkát
tenyésztettek, és nagyon jelentős volt a méhészet és a selyemhernyó-tartás.

A népesség növekedése magával vonta a kézművesipar és kereskedelem
fejlődését, messze földön keresett volt a Cordobában megmunkált bőr
(kordován), a toledói fegyverek, a cuencai elefántcsont-tárgyak, a malagai,
cordobai, almeríai szövetek, a valenciai kerámiák, a murciai gyékények és a
calatayudi üvegholmik. [8] A kereskedők vízi és szárazföldi utakon juttatták
el a kalifátus termékeit Északra, Délre és Keletre; Almería és Sevilla volt
a flották kiindulópontja, szárazföldön pedig a régi római utakat használták,
amelyek állapotára gondosan ügyeltek, és azokat folyton javították. Jelentős
számban importáltak Keletről ékszereket, fűszereket, könyveket és
rabszolgákat, akiknek egy része muzulmán hitre tért, és többen közülük magas
pozíciókat is elértek a kalifa környezetében. Az Ibériai-félszigeten is,
csakúgy, mint más iszlám területeken, aranyból vert dínárokat használtak,
váltópénznek pedig ezüst dirhemet. [9]

Az arabok utazásai azonban nem csak kereskedelmi szempontból voltak
fontosak: ők voltak a kor legnagyobb kultúraközvetítői népek és világrészek
között. Kelet mesés kincsei mellett elhozták az évezredes és a legújabb
tudományos eredményeket, melyek közül számos szervesen beépült Európa
kultúrájába. A kalifátus területe színhelye volt a muzulmán, a zsidó és a
keresztény kultúra találkozásának és egymásra hatásának, és ide futott be az
indiai, kínai, észak-afrikai népek gondolkodásának és találmányainak
legjava. Az erőteljes városfejlődés a kalifátuson belül megteremtette az
iskoláztatás és művelődés kereteit.


(Cordoba, a világ dísze)

A kalifátus szellemi központja az akkori Európa legnépesebb és
leggazdagabb városa, Cordoba volt. A kortársak a várost hasonlították
Bizánchoz és Bagdadhoz, a szász apáca, Hroswita a "világ dísze"-ként
emlegette. [10] A város - mely valóban jelentős népességű és kiterjedésű
volt - két nagyobb részre oszlott. A belső, fallal körülvett része volt a
tulajdonképpeni belváros, a medina, ahová hét kapun át lehetett bejutni a
külső kerületekből. Huszonegy ilyen külső kerület volt Cordobában, melyeket
körülvettek kisebb lakóövezetek, amelyek a várost körülölelő mezőgazdasági
területeken helyezkedtek el. [11] A város népességét a legtöbb kutató kb.
félmillióra teszi, bár vannak, akik a vonzáskörzetek lakosaival együtt 1
milliós lakosságszámot emlegetnek. [12] A város kerülete a 10. század végén
12 kilométer volt, átmérője pedig mintegy 6 km. Utcái kikövezettek voltak,
és esténként kivilágítottak. A kortársak leírásai szerint a városban mindig
nagy volt a forgalom, az emberek jöttek-mentek a piacokra, a mecsetekbe, a
közfürdőkbe és a kávéházakba. A köztereken cseréltek gazdát a különféle
áruk, a rabszolgák és a gondolatok. Egy utazó, al-Maqqari a kalifátus utolsó
időszakában a városban járva azt jegyezte fel, hogy Cordobában 1600 mecset,
900 közfürdő, 60.300 előkelő ház, 213.077 egyszerű háztartás és 80.455 bolt
található. [13] Noha a mai forráselemzők szerint al-Maqqari kissé eltúlozta
a látottakat, meghökkenve a nyüzsgő, zajos város méretein, abban
valószínűleg igaza volt, hogy az emberek minden igényüket kielégíthették
saját városrészükön belül, semmilyen dolog miatt nem kellett saját
kerületükből kilépniük, hiszen mindent megtaláltak egy helyen: a mecsetet,
az iskolát, a piacot, a boltokat, az orvost, a patikát, a szépségszalonokat
és fürdőket, a könyvtárat és a hivatalokat. A városon kívül emelkedtek az
uralkodói rezidenciák, amelyek ma már többnyire romokban állnak: a Medina
Azahra és az Al-Zahira, melyek közül az előbbiben - a hagyomány szerint -
húszezer szolga leste a kalifa és környezete kívánságát.


(Tudományok és könyvek)

Az Omajjáda dinasztia több tagja is élénk érdeklődést mutatott a
tudományok és a könyvek iránt. Többen közülük könyvtárakat és iskolákat
alapítottak, és maguk is foglalkoztak különféle tudományokkal. Az algebra, a
fizika, az orvostudomány, a filozófia, a csillagászat, a vallás- és
jogtudomány, a botanika eredményeit az arab tudósok sok ezernyi könyvben
foglalták össze, és jelentős fordítási munkákat végeztek. Virágzott a
költészet, a történetírás. A kalifátus idején Al-Andaluszban jelentős
iskolák jöttek létre [14], és az uralkodók fontos feladatuknak, a fejlődés
alapjának tartották a tudományok és művészetek, valamint az oktatási hálózat
fejlesztését.

II. Abd al-Rahmán, aki 821 és 852 között uralkodott, már az emirátus
idején kiemelt figyelmet fordított a könyvekre, és asztrológusát, a
költőként és kádiként is kiemelkedő hírű Abbás ibn Násih-t Keletre küldte,
hogy könyveket vásároljon számára. Utódja, II. Muhammad (852-886 között volt
emír) királyi könyvtárat létesített, amely sok évtizeden át tovább bővült,
és a 10. század végének híres cordobai könyvtárát II. al-Hakam ezzel
alapozta meg. [15]

A kulturális élet virágkora - a gazdasági eredményekhez hasonlóan - a
kalifátus kora volt. Miután az iszlám hatalom megszilárdult, a népesség
körében rohamosan terjedtek a kéziratos könyvek. A könyvek terjedésének
legfőbb magyarázata viszonylag gyors és könnyű előállításukban rejlett. A
dőlt betűs írás és az a tény, hogy az arabok nem használnak magánhangzókat,
a keresztény másolóműhelyek munkájához viszonyítva lerövidítette a másolás
idejét (kb. negyedére), és sokkal kisebb helyet foglalt el az arab szöveg,
mint a latin betűs. A könyvek alapanyagaként a - kínai papírgyártás
eredményeit felhasználva - a muzulmánok rongyból készült papírt használtak
pergamen és papirusz helyett. A papírhasználat elterjedését valószínűleg az
segítette elő, hogy az erre az anyagra írt Korán-szövegekbe nem lehetett
belejavítani, szemben a pergamenről kivakart (és megmásított)
szövegrészletekkel. [16]

Valamennyi városban megtalálhatóak voltak a könyvárusok bazárjai, a
könyvkötő-műhelyek, és sok árus házalt is különböző művekkel. Több helyen
működtek másolóműhelyek, Cordobában például a másolók között még nők is
akadtak, mintegy 160-an "kíválóan művelték a kúfi stílusú arab írást". [17]
A kalifátus kora a könyvek és könyvtárak fénykora is volt Cordobában
csakúgy, mint más andalúz városokban.


(II. al-Hakam és könyvtára)

Míg III. al-Rahman (912 és 961 között volt emír, illetve kalifa) inkább a
politikai és katonai ügyek iránt érdeklődött, fia, II. al-Hakam (961-976
között uralkodott) a művészetek és tudományok szerelmese volt. A vöröses-
szőke, fekete szemű, sasorrú férfi csak 50 évesen kapta kezébe a hatalmat,
és bár uralkodása mindössze másfél évtizedig tartott, nagyon termékeny volt
ez a periódus a kalifátus történetét tekintve. [18] Mivel apjától pacifikált
birodalmat örökölt, jutott ideje arra, hogy társadalmi és tudományos
kérdésekkel foglalkozzon. Folytatta apja iskolapolitikáját, a szegények
számára is oktatási intézményeket nyitott. Uralkodása időszakában a tanárok
többsége közalkalmazott volt, a kalifától vagy diákjaik szüleitől nyerték
fizetésüket. [19] A kalifa próbálkozott az oktatási rendszer teljes
kiépítésével, de erre rövid uralkodása alatt nem jutott elég ideje. Az
iskolák eredményes működtetésében és a felsőbb rétegek művelődésében nagy
szerep jutott a könyveknek. Az Omajjádok közül II. al-Hakam volt a
legkiemelkedőbb bibliofil személyiség, aki rendszeresen megbizottakat
küldött az iszlám világ valamennyi szegletébe, hogy megvásárolják és
elhozzák számára a legkiválóbb tudományos műveket. Al-Jusani azt mondta a
kalifáról, hogy tudósait arra ösztönözte, hogy gyűjtsék egybe a világban
szétszórtan meglevő ismereteket, és szerezzék meg a pusztulás veszélyének
kitett műveket, amelyeket korábban gondatlanul kezeltek. [20]

A kalifa uralkodása alatt a 3 legnagyobb cordobai könyvtárat
egyesítették, és így létrejött az a csodálatosan gazdag intézmény, amely a
korabeli leírások szerint 400 ezer kötetet számlált. A könyvtár vezetője egy
eunuch volt, akinek feladata volt a könyvek őrzése és a katalógusok
elkészítése. A könyvekről készült címjegyzék 44, egyenként 50 lapos füzetet
tett ki. [21] A palotában folyamatosan dolgoztak spanyol föld legjobb
könyvkötői, szicíliai és bagdadi mesterekkel együtt, valamint
könyvillusztrátorok, másolók hadai. Az elkészült könyveket egy tudományos
bizottságnak mutatták be, melynek tagjai ellenőrízték és korrigálták a
szöveget. A kalifának telepített ügynökei voltak Kairóban, Damaszkuszban,
Alexandriában és más kulturális központokban, ahol is új vagy éppen ősrégi
könyvek után kutattak. Megbizottjai az írókkal is kapcsolatban állottak, az
elkészült köteteket mesés összegekért vásárolták meg al-Hakam számára.
Goldziher Ignác akadémiai székfoglalójában megemlítette például, hogy amikor
egy iraki tudós egy művén dolgozott, a kalifa ezt meghallván ezer aranyat
küldött neki azzal a feltétellel, hogy a könyv elkészülte után azonnal
küldjön számára egy példányt, még mielőtt az Keleten ismeretessé válna. [22]
Olyan gazdag volt a könyvtár állománya - kőnyomatos művektől az arannyal írt
ritkaságokig -, hogy teljes 6 hónapba került az átköltöztetése egy új
helyre.

II. al-Hakam azonban nem csupán a luxus kedvéért gyűjtötte a könyveket.
Nagyon sokat olvasott, jegyzeteket és véleményt írt a művekről, mely
feljegyzéseit a kortárs tudósok nagy becsben tartották. [23] A kalifa
könyvgyűjtő szenvedélye másokat is könyvtár-alapításra sarkallt, Cordobában
és Al-Andaluszban sorra nyíltak a gazdagabb családok magánkönyvtárai. A
könyvtáralapítók sorában még asszonyokat is találunk szép számmal, amely
tény mutatja a korabeli nők művelődési lehetőségeit. [24] Egyes számítások
szerint a Cordobában másolt könyvek száma évente a 80 ezret is elérte ebben
az időben! Híres könyvtárak sora létezett még Sevillában, Toledóban,
Granadában és másutt. [25]

A kalifa utódja, II. Hisám (uralkodott: 976-1009) kénytelen volt
átengedni a hatalmat al-Manszúrnak, aki jelentős hódításokba kezdett, és nem
nagyon érdekelték a könyvek és a tudományok. Az ortodox iszlám nézetek
kerültek előtérbe, és II. al-Hakam nagyszerű tudományos könyvgyűjteményét
feldúlták, szétszórták, elégették és a palota kútjába dobálták. [26] A híres
cordobai könyvtár tehát nem érte meg a spanyol inkvizíció dühös
könyvpusztítását, a benne őrzött kötetek nagy része arabok keze által
semmisült meg vagy tűnt el a 11. század elején.

1009-ben a kalifátus lehanyatlott, és hosszas polgárháborús időszak
következett, és a 22 évig tartó hatalmi harcok végén esély sem volt már a
csodálatos virágkor felélesztésére. Bár a cordobai kalifátus kérész-életű
államalakulat volt, a keretei között kibontakozott tudományos és gazdasági
élet eredményei az Ibériai-félsziget történetének egyik legfényesebb
időszakát jelölik.


JEGYZETEK

[1] Valdeón, J.: El Califato de Córdoba. Cuadernos de Historia 16. 102.
füzet, Madrid, 1985. 4.l.

[2] Uott. 4. l.

[3] Historia de Espa¤a (Gran historia general de los pueblos hispanos) II.
- La alta edad media (siglos V al XIII.). Dir.: Pericot Luis, G.,
Instituto Gallach, Barcelona, 1970. 176. l.

[4] Valdeón i. m. 19. l.

[5] García Tolsá, J.: Los musulmánes. Historia social y economica de
Espa¤a y America I., Dir.: Vicens Vives, J., Ed. Vicens, Barcelona,
1982. 206. l.

[6] Uott. 206. l.

[7] Valdeón i. m. 19. l.

[8] Tolsá i. m. 207. l.

[9] Rogers, M.: A hódító iszlám. Helikon, Bp., 1987. 27. l.

[10] Tolsá i. m. 223. l.

[11] Historia de Espa¤a II. i. m. 230. l.

[12] Pl.: Tolsá i. m. 201. l.

[13] Valdeón i. m. 32. l.

[14] Atkinson, C. - Maleska, E.: Historia de la educación. Barcelona, 1966.
407. l.

[15] Samsó, J.: Ciencia musulmana en Espa¤a. Cuadernos historia 16. 144.
Madrid, 1985. 8.l.

[16] Historia de Espa¤a i. m. 234. l.

[17] Mazahéri, A.: A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a
13-ig századig. Európa, Bp., 1989. 188. l.

[18] Valdeón i. m. 8. l.

[19] Damseaux - Solana: Historia de la pedagogia. Escuela Espa¤ola, S. A.,
Madrid, 1967. 107. l.

[20] Valdeón i. m. 28. l.

[21] Historia de Espa¤a II. i. m. 234. l. (Goldziher Ignác: Az iszlám
kultúrája I-II. című kötetében, a spanyolországi arabokról írott
akadémiai székfoglalójában 24 füzetet említett. Gondolat, Budapest,
1981. 71-181. l.)

[22] Goldziher, I. i. m. 142. l.

[23] Historia de Espa¤a II. i. m. 234. l.

[24] Uott. 235. l.

[25] Atkinson - Maleska i. m. 407. l.

[26] Brentjes, B.: Izmael fiai - Az arabok története és kultúrája. Kossuth,
Bp., 1986. 86. l.