Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Bhagavad-gítá, XI. ének
Forrás: Szanszkrit líra, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988
Fordította: Szabó Lőrinc
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
XI. ÉNEK
ARDSÚNA SZÓLT
1
Minthogy az én-fölötti Én legfőbb rejtelmét kedvemért
föltárta jóságos kegyed, minden tévelygés elhagyott.
2
Hallottam, óh Lótusz-szemű, hogy ami van, hogy születik
és hogy múlik el, míg a te fenséged sohse változik;
3
s most, amilyennek alakod leírtad, Urak Ura,
úgy szeretnélek látni, szent Forma, te legfelsőbb Erő.
4
Ha lehetőnek gondolod tehát, hogy megláthassalak,
jelenj meg nékem, Áhítat Ura, mint Örökkévaló.
AZ ÚR SZÓLT
5
Lásd meg hát, Pritha gyermeke, száz és ezer alakomat,
melyben mint égi szövevény lüktetnek formák és színek.
6
Az Aditjákat, Vazukat, Rudrákat, az Aszvinokat
s a Marutákat, lásd a sok új csodát, Bharaták fia.
7
Lásd együtt bennem az egész világot, ami mozog és
nem mozog, s amit még akarsz, lásd meg, óh varkocsos vezér.
8
De mert ez a te szemed az én fényemet nem bírja ki,
égi szemet adok neked: nézz s lásd a Parancsok Urát.
SZANDSÁJA SZÓLT
9
Így szólt és megjelent Hari, a Parancsok legfőbb ura,
mint legfőbb isten, megjelent, óh nagy király, a hős előtt.
10
Sok szája volt és sok szeme és varázslatos arca sok,
isteni díszek, isteni fegyverek röpködték körül.
11
Isteni koszorúk, ruhák fedték, isteni illatok,
csupa csoda, mindenfelé egyszerre zúgó áradás.
12
Mintha az égen hirtelen ezer nap robbant volna ki,
úgy gyúlt s csapott mindenfelé az irtózatos ragyogás.
13
És akkor ott az istenek istenének testében és
gyönyörű rendben az egész világot látta Ardsúna.
14
elámult, teste reszketett, haja borzadva égnek állt,
s fejét lehajtva, két kezét összekulcsolva így beszélt:
ARDSÚNA SZÓLT
15
Minden istent együtt látok tebenned,
óh Isten, és minden lényt, aki csak volt,
lótusz-trónján az Úr Brahmánt s körötte
a nagy szenteket és az ég kígyóit.
16
Látom, sok karod, hasad, szemed, arcod
mindenfelé hogy nő a végtelenbe,
nincs kezdet és vég, nincs közép tebenned,
Mindenség Ura, formák ős kovácsa!
17
Buzogány, diszkosz, diadém az éked,
tömör fény-hegy vagy: saját szétnyilalló
ragyogásod káprázatába rejtve
tűzben és napban izzol, Mérhetetlen.
18
Tudás egyetlen méltó tárgya, legfőbb
tornya a mindenségnek, ronthatatlan,
örök törvények örök őre vagy te,
az ős-szellemre ismerek tebenned.
19
Nincs vég, nincs kezdet végtelen erődben,
te végtelen kar, te nap-szem, te hold-szem,
nyílt szád lángoló áldozati oltár,
tüzeddel fűtöd az egész világot.
20
Mi ég és föld közt van, csordulni töltöd,
csordultig minden táját az egeknek,
és elborzad ez a hármas világ, ha
nagy szív, meglátja tested szörny csodáját.
21
Nézd, az istenek serege feléd tart,
mind könyörög és reszketve magasztal.
Üdv! - kiáltják a boldogok s a szentek
s körülzengenek bő himnuszaikkal.
22
A Rudrák, Vazuk, Aditják, a Szádhják,
az Aszvinok, Maruták, Aszurák és
a Gandarvák, Tündérek s Üdvözültek
tengernyi népe csodálva tekint rád.
23
Nézi sok szemed, szád, sok karod és sok
lábad, hasad és emlőd és fogakkal
szörnyű torkodat, téged, óriás test,
S reszket a világ és reszketek én is.
24
Mert látva, hogy az égig érsz, ezer színt
váltasz és szád kinyílik s a szemed láng,
gyökeréig vacogni kezd a lelkem,
félek, óh Vishnu, s megolvad a lábam.
25
Fogakkal szörnyű sok szádat ha látom,
mely, mint a végítélet tüze, lángol,
eltűnik az ég s az öröm, kegyelmezz,
istenek ura, mindenség lakása!
26
És Dhritarastra fiai, királyok
és hősök hosszú sora, Bishma, Dróna,
a Kocsivezető fiával és a
mi harcosainkkal s vezéreinkkel
27
együtt mind, nézd, a csapdádba rohannak,
a te villámló torkodba rohannak:
sok fennakadt máris a fogaid közt,
onnan lógnak ki szétroncsolt fejükkel.
28
Ahogy tenger felé fut a hatalmas
folyamok vize, úgy hömpölyg e földi
emberfolyam, úgy rohannak a hősök,
úgy buknak a szád égő kapujába.
29
Ahogy láng felé pusztulni az éji
lepkék örvénye szédült-sebesen száll,
torkodon át szédült-sebes sodorban
szállnak alá a romlásba a népek.
30
Tűz-nyelved minden világot benyal már,
minden világot beszürcsölsz magadba,
az egész mindenséget átragyogják
irtózatos sugaraid, óh Vishnu!
31
Beszélj, ki vagy, te rettentő jelenség?
Hódolat neked, Fő Isten: kegyelmezz!
Az Első Lény vagy, az vagy, az lehetsz csak,
de nem értem, mit csinálsz s mért csinálod!
AZ ÚR SZÓLT
32
Az idő vagyok, mely mindent lerombol,
azért születtem, hogy irtsam a létet.
Tenélküled is meghalnak a hősök,
akik ott a túlsó seregben állnak.
33
Föl hát! Tedd neved naggyá és dicsővé!
Romlásukból építsd föl birodalmad!
Átadattak általam a halálnak,
te csak eszköz vagy, óh balkezű íjász!
34
Öld meg Drónát, Bishmát és Dsajadráthát
és Karnát és a többit, öld meg őket,
én már megöltem, öld meg, öld meg őket!
Ne reszkess, indulj! győzni fogsz a harcban!
SZANDSÁJA SZÓLT
35
Hallván szavait a Hosszúhajúnak,
a diadémos vezér összeborzadt
s rémült kezeit imára emelve
és meghajolva így kezdett dadogni:
ARDSÚNA SZÓLT
36
Hódoló néped, óh Nagyhajú, joggal
érzi gyönyörét az odaadásnak.
szörnyedve hátrál előtted a démon
s a tudás vendégei leborulnak.
37
S mért ne borulnának eléd, te, Nagy Szív,
Első Alkotó, Brahmának is őse,
egek ege, mindenség háza vagy te,
végső valóság, a lét és a nemlét.
38
Az Első Isten, az Ősatya vagy te,
te vagy legfőbb Kincstára a világnak:
a tudó s a tudás s a Fő Magasság,
veled töltekezik a végtelen tér.
39
Szél vagy, jáma, tűz, hold, lények királya,
Az Ős Úr őse-ura az időben,
hódolat megint és hódolat újra.
40
Hódolat szemközt, és hátad mögött, és
köröskörül, mert benned él a Minden.
Erőd örök, magvad romolhatatlan,
mindent te táplálsz, mert te vagy a Minden.
41
Ha barátomnak tartva tévedésből
úgy szólítottalak, hogy "Krisna", "Bajtárs"
vagy hogy "Jádava", s nem sejtve hatalmad,
tolakodó voltam s meggondolatlan,
42
vagy ha megbántottalak tréfa közben,
járva-kelve, asztalnál vagy pihenve,
mások előtt vagy akár csak magunk közt:
bocsáss meg nekem, örök bűntelenség!
43
Apja e mozgó s nem mozgó világnak,
mester, kit nem tisztelhetünk eléggé,
nincs másod sehol, - e hármas világban
ki mérkőzhetne veled, Mérhetetlen?
44
Engedelmesen és porba borulva
kérem irgalmad, hódolat királya,
kímélj mint fiát az apa, barát a
barátot, s mint a szerető a kedvest.
45
Ujjongok, látva, amit soha senki,
mégis iszonyat rengeti az elmém,
öltsd vissza régi alakod, nagy isten,
irgalom ura, tartálya a Létnek.
46
Diadémmal, diszkosszal, buzogánnyal
szeretnélek, mint eddig, látni téged,
öltözz megint négykarú alakodba,
ezerkarú, Egyetemes Alakzat!
AZ ÚR SZÓLT
47
Erőm s kegyelmem föltárta szemednek,
Ardsúna, lényem legfőbb látomását,
az ős mindenség örök ragyogását,
amit előtted még senki se látott.
48
Se jótettekkel, sem áldozatokkal,
sem Védákkal vagy önsanyargatással
soha ember kívüled el nem éri,
hogy lássa, amit láttál, Kuru herceg.
49
Képem, ez a rettentő égi látvány,
tested-lelked ne rázza-dúlja többé,
ne félj tovább, derüljön föl az elméd,
és láss olyannak, amilyennek ismersz.
SZANDSÁJA SZÓLT
50
Miután így válaszolt, Vasudéva
fölvette újra előbbi alakját,
és kínjait a rémült Ardsunának
elcsöndesítette a szelíd Isten
ARDSÚNA SZÓLT
51
Óh népek riadalma, hogy megint szelíd vagy s emberi,
eszmélni kezdek és aki voltam, már én is az vagyok.
AZ ÚR SZÓLT
52
Amit láttál, nagyon nehéz meglátni igaz lényemet,
szakadatlan vágyik reá az istenek serege is.
53
Sem jótettek, sem áldozat, sem a Védák szent könyvei,
sem semmi önsanyargatás föl nem tár engem senkinek.
54
De aki igazán imád és átadja magát nekem,
az meglát és hozzám talál, óh hadak réme, Ardsúna.
55
Ki végzi, amit rendelek, s eltépi értem kapcsait,
s nem gyűlöl semmit, ami él, az, fiam, egyesül velem.
Így végzi a XI. Tanítás, melynek "a Mindenség Látomása" a címe, a dicső Krisna s Ardsúna párbeszédében az Odaadás Parancsának, a Brahma tudományának könyve, a szentséges, a Bhagavadgíta.
