Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Bábá Tahir
RUBÁ'ÍK
Képes Géza fordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

BÁBÁ TÁHIR - az első perzsa szúfí, akinek a neve alatt fennmaradt versek kétségen kívül hiteleseknek tekinthetők. Életéről szinte semmit sem tudunk (született 1000 körül, meghalt 1055 után). Bábá Táhir a legkorábbi perzsa négysoros költők egyike. Nem a szokásos rubá'í formát használja, hanem a perzsa népdalok kedvenc hazadzs mértékét. Verseit dialektusban írta, de a szóbeli hagyományozás miatt az eredeti nyelvi forma visszaállíthatatlan. Elégikus hangú versei egyszerű, friss érzéseket fejeznek ki, a szúfí költészet tartalmi-formai sztereotipizálódása tőle még idegen. Versei rendkívül népszerűek Iránban, s érdekes módon sok nomád törzs a magáénak követeli.

hádzsi - pontosan háddzs: aki elvégezte a mekkai zarándoklatot.

 

1
Ó, jaj a szem s a szív - értük be nagy kár!
Mit a szem lát, a szív megjegyzi azt már -
Kovácsolok hegyes pengét acélból,
Szemembe vágom: légy, szívem, szabad már!

2
Nevem: jött-ment - megyek, nincs hol maradnom:
Se házam nincs, öböl sem vár a parton.
Ha nappal jön, világunkon csavargok,
Ha éj jön, hát fejem téglára hajtom.

3
Szivem lüktetve, fékét vesztve dobban.
Tanácsot adtam: nem lett tőle jobban.
A szélbe dobtam - az nem vitte őt el,
A tűzbe dobtam - nem szállt füstje onnan.

4
Kivel lennék, Uram, mondd meg s ki lennék?
A véres könnyeket meddig nyelem még?
Megyek hozzád: elűzted mindenünnen -
Ha elkergetsz te is: hát merre mennék?

5
Mihelyt én, tüzmadár, szárnyam kitárom,
Emésztő tűz csap át a nagyvilágon
S a képmásam ha festő falra festi:
A házat rögtön elpusztítja lángom.

6
Ügyes sólyom vagyok, zsákmányra szálltam,
Sötét kéz orvul ott ellőtte szárnyam.
Te forráshoz ha indulsz, jól vigyázz ám:
Ne járj úgy, mint magam, mert nem vigyáztam.

7
Tünök már el, világunkból megyek majd
Kínán és Indokínán túlmegyek majd
S a hádzsitól, ki Mekkát látta, kérdem:
Elég ez? - mert ezen is túl megyek majd.

8
A földmives, ki tulipánt vetett kint,
Kesergett, ontva véres könnyeket kint,
S panaszban tört ki közben: Átkozott sors!
Vetek, hogy mit vetettem, hagyjam itt mind.