Tartalom Kolofon
UTÓSZÓ
A klasszikus kínai irodalom epikai és drámai műfajait a városi nép, a kereskedők és kézművesek mesélő kedve teremtette meg. Az arisztokratikus irodalmi ízlés e műfajokat nem is tekintette a kínai irodalom részének, ahhoz túlságosan közönségesnek találta.
A kínai elbeszélés a korai anekdolikus és népmeséi kezdetek után a Tang-korban (618907) ér el először művészi színvonalat, a kínai feudalizmusnak abban a korszakában, amikor a kézműipar és kereskedelem fejlődése kora kapitalista jellegű város-kultúrákat teremt. Ezek az elbeszélések akárcsak az olasz reneszánsz novellák a feltörekvő városi nép szemszögéből nézik a világot, a hangjuk sokszor gúnyolódó vagy szatirikus, törhetetlen életkedv, bizakodás, életvidámság árad belőlük a kereskedővárosok levegőjét lehelik.
A kínai elbeszélések nyelve a korabeli beszélt nyelv, alapja és forrása pedig a népmese. A városi piactereken hivatásos mesélők gyűjtötték össze a népet, hogy előadják különféle vidékek meséit, történeti hagyományait, a hírességek és népi csínytevők lebilincselő kalandjait. A mesélők számára aztán emlékezet-támogató szövegkönyveket kezdtek írni (ezt nevezték hua-pennek), és készen állott a kínai elbeszélés, irodalommá lett a mese, akár elismerték az írástudók, akár nem. S olyannyira népszerű lett az elbeszélés-irodalom, hogyminden időkben ráadták fejüket ilyenek írására a nagy »írástudó« költők és tudósok is.
Eredetének jegyeit a kínai elbeszélés mindvégig megőrizte. Innen van, hogy rendszerint valamely rövid és a tárgyhoz alig kapcsolódó anekdota, továbbá vers vezeti be: a mesélő ezzel gyűjtötte maga köré a vásári népet, esetleg zeneszerszámokkal is felhívta magára a figyelmet. Az elbeszélések egyes fordulataihoz beékelődő versek eredetileg hasonló célt szolgállak: a kifáradt mese-hallgatót pihentették meg egy percre, lehetővé tették, hogy összeszedje a gondolatait. Gyakori marad a hallgatósághoz (a kimondottan irodalmi művekben az olvasóhoz) való közvetlen odaszólás is.
A Tang-korban született első sikeres darabok után a kínai elbeszélés a Szung-dinasztia (11271279), majd a Jüan-kori drámai virágkor után a Ming-dinasztia (13681644) évszázadaiban vesz újabb lendületet. Minden újabb lendületének alapja a kereskedővárosok jólétének emelkedése. A kínai elbeszélés virágkora a Ming-dinasztia ideje, amikor már nagy gyűjteményeket állítanak össze, feljegyzik és újraköltik a régi történeteket, és tulajdonképpen nem hua-peneket írnak már, hanem azok mintájára önálló irodalmi műveket. Békés évszázadok ezek Kína történetében, a többszöri, kora-kapitalista jellegű fellendülések sorában az utolsó olyan korszak, amikor még nagy kulturális fellendülés van, hogy aztán a korszak végén hatalmas népfelkelés jelezze a társadalmi berendezkedés elkorhadását, és kezdetét vegye a Kína elmaradását betetőző mandzsu dinasztia uralma.
A mandzsu dinasztia uralkodásának elején, a XVII. században állították össze a leghíresebb kínai elbeszélés-gyűjteményt, Csin ku csi kuan, »Mostani és régi idők csodálatos látványai« címmel. A gyűjtemény népszerűsége a nagy kínai regényekével vetekedett. Negyven elbeszélést tartalmaz, amelyek javarésze Ming-kori, de néhánynak legalábbis a gyökerei a Szung-korig nyúlnak vissza. Az ízelítőképpen bemutatott négy elbeszélés ennek a gyűjteménynek hetedik, nyolcadik, huszonhetedik és harminckettedik darabja. Valamennyi Ming-kori, fellelhetők már a Ming-kori gyűjteményekben is, de az első kettő egyes szálai még korábbi időkbe vezetnek. Szerzőik természetesen ismeretlenek.
Ha most a kínai elbeszélés történetéről mondottakra gondolunk és szemügyre vesszük a négy, ebben a kötetben találhatót, az a benyomásunk támad, hogy a kínai elbeszélés születése óta alig fejlődött valamit, s zavarban vagyunk, ha el kell döntenünk, novellák-e ezek vagy mesék. A Csin ku csi kuant Európában két világirodalmi műhöz szokták hasonlítani: Boccaccio Dekameronjához és az Ezeregyéjszakához mindkettőhöz egyformán joggal. Mert ezek a történetek valójában átmeneti típust képviselnek a mese és a novella között. A tematika dolgában a Ming-kori elbeszélések nagyrészt kinőttek ugyan a kísértet-históriák mese-fantasztikumából, realistává váltak, de kompozíció dolgában tulajdonképpen még mesék, a novella művészi gazdaságossága, rövidre-fogottsága általában még hiányzik. A véletlennek és a belőle fakadó csattanónak nagy szerepe van ugyan, de ez még a meséi véletlen, a meglepetések a mese váratlan fordulatai, nem nő ki belőle szerves novellai kompozíció. A négy elbeszélés közül a Vőlegénycsere és A kolduskirály leánya mutat leginkább novellái jegyeket, kiemelkednek viszonylag gazdaságosabb szerkezetükkel és ennek köszönhető módon nagyobb leleplező erejükkel.
A híres és európai nyelvekre sokszor lefordított Az olajárus és a kurtizán bizonyos regényszerű szélességet mutat, amihez meg kell jegyeznünk, hogy a kínai elbeszélés mese-novella voltától nem függetlenül a mese és a regény között is átmenetet jelent. Már az elbeszéléssel párhuzamosan, ugyancsak a vásári mesélők történeteiből, azok összefűzése útján születnek meg a nagy kínai regények. A nagy regények fejezeteit éppúgy hujnak, »alkalom«-nak nevezik, mint a Csin ku csi kuan egyes darabjait, és a fejezetek szintúgy versekkel kezdődnek, versek ékelődnek beléjük és így tovább, ugyancsak nem szakadva el teljesen a népmesétől.
A vallásos módszereket is felhasználó Az öreg kertész nélkül nem tudnók világosan szemléltetni a meséi eredetet, amely pedig alapvető fontosságú már csak azért is, mert a műfajilag valóban tökéletes kínai novella nem véletlenül a mandzsu kor elején, Pu Szung-ling fantasztikus novelláival jön létre, ugyancsak a népi mesevilág segítségével.
A Ming-kori elbeszélés átmeneti jellege mit sem von le a művek értékéből. Ahová a novellái módszerek nem érnek el, oda elér a mese, és megfordítva. Mese és novella rendkívül szerencsésen egészíti ki egymást bennük. Színtiszta epika ez, lírai mozzanat csak elvétve bukkan fel. S elénk tárulnak a kínai városok jellegzetes típusai, gazdasági és morális problémái egyaránt, a »tárgyaknak« az az érzékletes teljessége, amely mindenkor az epikai költészet jellemzője. A négy elbeszélés minden bizonnyal felfokozza az olvasó érdeklődését a klasszikus kínai epika nagy művei iránt.
TŐKEI FERENC
Tartalom Kolofon
