Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Ibn
Tabataba Al-Huszaini
VERSE
(megh. 956)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Az éj
Ó
sivatag, a képzelet határáig futó sík,
átszeltelek, míg az éj buckáidra aláhull;
sötétlő szárnyad a nappal előtt kiterült már,
mindarra, mi kapzsi, mintegy palástolásul.
Fénylő csillagjaid körülbe a láthatáron
vigyázzák életed; egy-egy világ valamennyi,
küldvén leheletüket ernyedten a világba
a virradat elé, mely most kezd ébredezni.
S ha hosszú álmaiból végre felocsúdott már,
mintha annak, kire várt, rejtelmeket susogna.
Lomhán tápászkodik, fürkészi a homályt még
s fáradtan a küzdelemtől, elindul támolyogva.
Elpilledt szíve lüktet, még gyenge és esetlen,
de minden pillanatban nekibátorodik újra,
míglen a sűrű éjjel fényében felszívódik,
s árnyai tünedeznek oszolván meglapulva.
Csillagjai ijedten rebbennek szanaszerte,
nem tudva, hogy kitartván belőlük mi maradna;
fényük kévéi már a látóhatárra feküsznek,
s lefolynak, mint az orcán könnyek futó patakja.
Az Ikrek csillaga a karját, íme, kitárja,
hogy átölelje és elbúcsúztassa az éjjelt,
mintha testvére feküdnék az égben gyászszekéren,
s nyomán ő volna csüggedt és könnytelen kíséret.
Szíriusz, a hűséges, lassan kullog utána,
s miként gyermeke-vesztett anya, hullatja könnyét;
s ki előtt négy nővére halad fátyolba takarva:
a Nagymedve is íme, fátyoltalan előlép.
Zokogva tépdesik szét fátylát az éjsötétnek,
esküdvén, hogy soha többé nem fedik be az arcuk;
s csillagja felragyogtán a láthatárral együtt
az éjszaka elveszítését, mint könnyes szem, siratjuk.
A hajnalpír a szűzi légben rózsásra válik,
miként a bor, pompázván kristályszép serlegekben.
Csillagjaidat ó éj, miért is üldözöd el hát,
mint sóhajok, foszolnak széjjel szeretetedben.
Vehetnék csak hatalmat a reggelnek ragyogásán:
ó éj, azt cselekedném, hogy áradása szűnjék,
megoltalmazva téged, s ha telne még cseleimből,
azt is, hogy innia adnám torkán akadt nedűjét.
Ó reggel! Ifjúságom ím itt van, ám tipord el,
de hagyd a fekete éjjelt békével otthonába'!
Társamat elveszejtéd, csillagjaival együtt.
Árván szenvedek én itt és vágyakozom utána.
