Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Szaíd
Akl
VERSEI
(Élő libanoni)
Molnár Imre fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Kedvesem
palotája
Éjente
neked tündérpalotát
rakok, gyönyörűbbet, mint a csodák.
Tengernyi
smaragdból vert alapon
gyémánt-kavicsokból összerakom.
Színe:
szemeidnek tenger-ege
s vadon haragos-zöld rengetege.
A
lelkem e kastély: kis kezeid
egy mozdulatára megjelenik,
s
meghallva megejtő énekedet,
száll, mint aki bortól részegedett,
s
követve a hűs fények fonalát,
két húnytszemű csillagon suhan át -
a
perc pereg: űzi előre vakon,
keresztül a hulló csillagokon.
*
Túl-túl az idő ringó körein,
túl a sugarak fény-tengerein
áll
egy kupolás, fényes palota:
vággyal teli éj álmodta oda.
Kertjében
a lombok annyi gyönyört
őriznek, akár dús magvat a föld.
Napként
kacagó virág-remekek
várják megadó tekintetedet.
-
Talán csak eléri egyszer az út
kastélyom: e mámorban ragyogót...
*
Ha egyszer ezüstös csend-fonalon
szívedre talál a bús unalom,
s
emlékeid alját megmatatod:
a dombot, a zengő kis patakot,
hívj
engem! Egyetlen szó ereje
szívem üde vérrel tölti tele!
-
Itt áll palotád a régi helyen,
itt ég szívemen a hű szerelem,
jőjj
hát ide, jőjj, meglásd, a Tejút
sző majd fölibéd csillag-koszorút,
s
a végtelen ég kellős közepén
néked kegyes oltárt állítok én. -
Minden
csak azért van, hogy te örülj,
szedj csillagokat játékszeredül;
a
föld, a világ érted kavarog,
de csendbe merül, ha te úgy akarod.
A fülemüle
éneke
Fülemülém,
szerelmes énekeddel
meglágyítottad sziklák kőszívét,
az
erdő meghajolt s virágkosárral
fordult feléd elbűvölten a rét,
egymás
karjába simultak a dombok,
megrészegedve kérdezték: Mi ez?
Honnan
e bűbáj? - És te ezt felelted:
Két szemből, mely oly tiszta, szűzies.
Ki vagy
te?
Gyengéd
s baljós a láng, amely szemedben ég,
akár a hold, mikor fényét árasztja szét,
s
a patakpart felé nyújtózik, felnevet
az ágakon, s elé simulnak a kövek.
Talán
ha két szemed híven reá figyel,
fellobban, és a fényt fátylába rejti el...
Fénye
oly kedvesen játszik veled, mikor
megfordulsz hirtelen, mint egy virágcsokor;
vadrózsák
s jázminok szagával tölt az est,
hogy ritka illatuk örökre megszeresd.
Vajon
ki vagy te, mondd, kérdezlek tégedet,
mondd meg, a sors szemed mélyén mit rejteget?
Mely
démon álma és mely dalnok hangja szól,
hogy oly varázsosan rezdül meg rá a húr?
*
Szempillád csillagok fényszála szőtte át,
rezgése - mintha az öröklét várna rád.
Tiéd
a szép tavasz és nem te az övé,
az boldog, hogyha fényt szórhat hajad köré.
Vágyam,
még mielőtt megvallottam neked,
már ittassá tevé a vad reményeket,
a
képzelt csókot, a titokzatos gyönyört
s a sóvárgás hevét, amely keblemre tört,
s
mikor látták: szemed a hold felé tekint,
a visszhang, hír, mese így keltek szóra mind:
"Nézzük
mi is!" - Legott a harmat tiszta lett,
leszállt az árny s letűnt a fény a hegy megett.
*
Pillantásod ereszd csak szabadjára s ím:
a földdel elröpül virágok szárnyain,
s
amíg a vén idő megvívja versenyét
szempillád tűivel, újjá fakad a lét.
Üdvözlet
Ó
városom igaz gyönyörűsége,
a föld is felderült, hogy lábad érte,
ahol
mentél, liljom fakadt a pusztán,
és dombjait befedte a borostyán.
Még
a tövist is szégyenpír gyötörte,
mert nincs virágja, hogy magára öltse.
*
Ó bodzafa, imbolygó ágaid fogd
jól össze, és közéjük rejtsd a titkod!
Márványba
vési termeted igéző
báját a napfény. e művészi véső.
Bimbós
liliom, sima alabástrom
fehérlik át a pillekönnyű fátylon?
Jaj,
illatod szívem szorítja szinte
- ó édes álom, szállj a szemeimre!
*
Mért tört a poklok forrósága rám,
mért vágyom ívelt szempillád után?
Halld
meg, miről jajong e fájdalom,
szebb ének ez, mint bármelyik dalom;
s
ha mondod: "Arról énekelj nekem,
mi túl van minden földi képzeten",
a
pusztaságnak szárnyakat adok,
a folyónak meg virágillatot,
s
ha kell, akár letépem én az ég
sugárzó nappal ékes köntösét.
*
Szemhéjaid két lágyan meghajolt
boltíve legyen felettem a hold,
harmattal
ékes rózsából legyen
csodálatos dísz szerény öveden,
hogy
díszedben, mint szentelt könyvlapot,
imádjanak a buzgó fellahok.
A
vágy gyönyörbe révült éjjelén
aranyhajadból fonj utat elém,
utat,
melyen a messzi csillagok
határtalan ködébe juthatok.
Csak
ints felém: az élet int nekem,
s velünk iramlik át a mennyeken,
egy
áldó kéz rezdül az űrön át -
s megérezzük az Úr akaratát.
