Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Málik Ibn Ar-Rajb At-Tamími
VERSEI

(VII. sz.)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Halotti ének

Bár tudnám, hogy valaha éjszakázhatok-e még én
Gadha mellett, s hajthatom a gyorslábú sok tevét!
Bár ne hagyta volna el még Gadhát a karaván, vagy
Gadha kísért volna el, a véghetetlen éjen át!
Ha közelben volna most!... Népe temetője nyitva...
Ámde, hajh, mi messze van tőlem és őtőle én!
A tévelygést látod-e, eladtam az igaz útért,
Ibn Affán seregiben diadalra így vivém.
Most találgatom, ki sír énfelettem, s nem találok
senkit, csak a kardomat s jó lándzsámat: az zokog.
S nyúlt-derekú pejlovam, mely kantárát ráncigálja
víz felé, ahol a sors nem hagyott meg itatót.
De Szumajna völgyiben esténként az asszonynépek
rám gondolnak, és szívük csupa reszketés azért,
aki sírba döntetett ellenségnek karja által,
s egyengetik síromat, ott, ahol a vég elért.
Mert a halál angyala Mervnél csak elémbe toppant,
az utolsó perc elért, s elnyúltam a homokon.
Társaim, emeljetek, ó emeljetek magasra!
A Canopus csillaga hadd hűsítse homlokom.
Társaim az úton itt, közeledvén a halálom,
hágjatok a dombra fel, hol reám borul az éj,
s virrasszatok máma s még egy-két éjjen át felettem.
Álljatok fel, amidőn lelkem nagy útjára kél,
lótuszlét készítsetek, s szemfedőt is, sírva-sírván.
Lándzsátoknak hegyivel vonjátok meg nyughelyem,
ne siessetek, hiszen oly bizonyos már a dolgom,
s húzzátok szememre jól szemfedőül köpenyem.
És ne fukarkodjatok - Isten titeket megáldjon -
a gödörrel, s szélesen ássátok meg jól nekem.
Fogjatok, és ingemen vonszoljatok majd feléje -
testem ezelőtt nehéz volt, most könnyű tetemem.
Már hiába jártatom szemem nyergemnek fölötte:
a kacér riszálkodók nem kacsintnak már reám.
Ha tudnák asszonyaink a "Homokban", hogy mi történt,
orvosért szaladna mind, s esedeznék valahány.
Ott van köztük egy anya, két fia s a sógorasszony,
meg a többi sirató: sírás rázza keblüket,
a "Homoknak" népe is ott zokog - életem ottan
boldog volt, síromba, lám, nem kisér el gyűlölet.