Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

crúf Ar-Ruszáfi
VERSEI

(1875-1945. Iraki)
Molnár Imre fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Így szól az erő a tömeghez

Hallgassatok emberi hangok!
Szót sem! Tilos itt a beszéd!
Álmodjatok - édes az álom,
s fátylán a világ csodaszép.
Mit értek a terveitekkel,
ha sorsotok úgyse javul?
Hagyjátok az észt! Mire jó az?
Jobb élni tudattalanul.
Fetrengjetek a butaságban -
a sok tanulás mire jó?
Mi gondotok a közügyekkel?
Intézze az arravaló!
Az államügyek vezetése
bűbáj, ködös égi titok -
s ti szólni se tudtok: elönti
a híg locsogás szavatok.
Kár küzdeni, nincsen igazság,
kár szidni a zsarnokokat
annak, aki nyugton akarja
élvezni a szép napokat.
Legyen süket, ostoba, néma,
jámbor, buta, botfülű, vak,
csak azt övezik becsüléssel
a tisztelet és a szavak.
Hisz boldogok úgyse lehettek,
azt földi nem érheti el,
a gondtalan élet ölén is
könyörtelen átok ölel.
Hordjátok a végzet igáját,
bármennyire törjön is az,
tűrjétek a kínt mosolyogva,
szátok ne sebezze panasz.
Higgyétek a mézt keserűnek,
ha mondja az úr okosan,
s ha éjnek ítéli a nappalt,
higgyétek el: éjszaka van.
S ha szól: E hazát okosabb lesz
száz tagba szakítani szét,
vonuljatok dallal elébe,
csodálva, dicsérve eszét!


Az igazmondás

Hitemre, engem vernek a bilincsbe,
bármit fog rám dühében a hazug!
Pedig ha verset szándékozom írni,
két cél vezet csak: igazság s a jog.
Komoly célok, tudom, nehéz elérni,
s lám, könnyedén elérték verseim,
habár az ég ködéig nem jutottam,
sem túl a talmi gyöngyök fényein.
Hányszor tiltott az értől az önérzet!
Ittam volna - de bűnnel volt teli.
Én gonddal sújtott költőnek születtem:
szavam hol zeng, hol gerle módra rí.
Ha nyelvem kardját sorsomra kirántom,
elnyeli nyomban újra hüvelye,
ezért ócsárol szüntelen a költő,
mondván: a versem lommal van tele.
De hát a legjobb költők fejedelmét
nem szidta-é a rím-nyögő bolond?!
Megszoktam én, hogy igaz szóval éljek,
s igazságot csak igazlelkű mond.
Ha szólalok, világos a beszédem,
nem kenyerem a kétértelmű szó;
megtalálom a szív titkolt baját is,
mint ért a vadgalamb, a szomjazó.
- Mondják: a vers emelte népemet fel,
a szó: az érces, zengő és örök;
de korunkat az iskolák jelentik,
épülnek is ezrével mindenütt.
Csak fecsegés, akármiről beszéltek,
ha nem következik utána tett.
Népem, a tudás új életre támadt,
szeressétek s - újjászülettetek!
Hagyjátok el a vallásos merengést,
csupa ártalmas dogma, csupa lom!
Ha van becsvágyatok, gyerünk előre,
ebben van a nemesség, uralom!
Haladjatok előre rendületlen,
célhoz nem ér a meg-megtorpanó;
ne dőljetek önként bilincsbe, gyáván,
a bátor ember fegyvere a szó.
Tudományunk emlékei ragyognak:
mind-mind a múlt dicsőségére jel,
rágondolok, s bővebben hull a könnyem,
mint ha tömött gyöngysort szakítok el.
De nem tagadom meg korom, miatta
vagyok kemény s nyelem le könnyemet;
szórjátok szét könnyem, mit érte sírtam,
helyette omló vérem kapja meg.