Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Mácrúf
Ar-Ruszáfi
VERSEI
(1875-1945. Iraki)
Molnár Imre fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Így szól
az erő a tömeghez
Hallgassatok
emberi hangok!
Szót sem! Tilos itt a beszéd!
Álmodjatok - édes az álom,
s fátylán a világ csodaszép.
Mit értek a terveitekkel,
ha sorsotok úgyse javul?
Hagyjátok az észt! Mire jó az?
Jobb élni tudattalanul.
Fetrengjetek a butaságban -
a sok tanulás mire jó?
Mi gondotok a közügyekkel?
Intézze az arravaló!
Az államügyek vezetése
bűbáj, ködös égi titok -
s ti szólni se tudtok: elönti
a híg locsogás szavatok.
Kár küzdeni, nincsen igazság,
kár szidni a zsarnokokat
annak, aki nyugton akarja
élvezni a szép napokat.
Legyen süket, ostoba, néma,
jámbor, buta, botfülű, vak,
csak azt övezik becsüléssel
a tisztelet és a szavak.
Hisz boldogok úgyse lehettek,
azt földi nem érheti el,
a gondtalan élet ölén is
könyörtelen átok ölel.
Hordjátok a végzet igáját,
bármennyire törjön is az,
tűrjétek a kínt mosolyogva,
szátok ne sebezze panasz.
Higgyétek a mézt keserűnek,
ha mondja az úr okosan,
s ha éjnek ítéli a nappalt,
higgyétek el: éjszaka van.
S ha szól: E hazát okosabb lesz
száz tagba szakítani szét,
vonuljatok dallal elébe,
csodálva, dicsérve eszét!
Az igazmondás
Hitemre,
engem vernek a bilincsbe,
bármit fog rám dühében a hazug!
Pedig ha verset szándékozom írni,
két cél vezet csak: igazság s a jog.
Komoly célok, tudom, nehéz elérni,
s lám, könnyedén elérték verseim,
habár az ég ködéig nem jutottam,
sem túl a talmi gyöngyök fényein.
Hányszor tiltott az értől az önérzet!
Ittam volna - de bűnnel volt teli.
Én gonddal sújtott költőnek születtem:
szavam hol zeng, hol gerle módra rí.
Ha nyelvem kardját sorsomra kirántom,
elnyeli nyomban újra hüvelye,
ezért ócsárol szüntelen a költő,
mondván: a versem lommal van tele.
De hát a legjobb költők fejedelmét
nem szidta-é a rím-nyögő bolond?!
Megszoktam én, hogy igaz szóval éljek,
s igazságot csak igazlelkű mond.
Ha szólalok, világos a beszédem,
nem kenyerem a kétértelmű szó;
megtalálom a szív titkolt baját is,
mint ért a vadgalamb, a szomjazó.
- Mondják: a vers emelte népemet fel,
a szó: az érces, zengő és örök;
de korunkat az iskolák jelentik,
épülnek is ezrével mindenütt.
Csak fecsegés, akármiről beszéltek,
ha nem következik utána tett.
Népem, a tudás új életre támadt,
szeressétek s - újjászülettetek!
Hagyjátok el a vallásos merengést,
csupa ártalmas dogma, csupa lom!
Ha van becsvágyatok, gyerünk előre,
ebben van a nemesség, uralom!
Haladjatok előre rendületlen,
célhoz nem ér a meg-megtorpanó;
ne dőljetek önként bilincsbe, gyáván,
a bátor ember fegyvere a szó.
Tudományunk emlékei ragyognak:
mind-mind a múlt dicsőségére jel,
rágondolok, s bővebben hull a könnyem,
mint ha tömött gyöngysort szakítok el.
De nem tagadom meg korom, miatta
vagyok kemény s nyelem le könnyemet;
szórjátok szét könnyem, mit érte sírtam,
helyette omló vérem kapja meg.
