Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Kuthair
Ibn Abdurrahman
VERSE
(megh. 723)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Azza elment
Ó
társaim, ez Azza lakhelye, ideértünk!
Kössétek meg tevétek, és sírjatok leszállva.
Nem tudtam én előtte, hogy mi a szerelem, s ó jaj,
azt sem, hogy mi a bánat, míg el nem ment a drága.
Esküt tett rá, hogy elhagy, mire Koreis törzse
feloldott kora reggel Mázimnak szurdokába,
de véled maradok, míg zarándokok vonulnak
Gazal síkján Alláhot kérlelve, avagy áldva!
A szál elpattanása közöttem és közötte:
mint esküvés, amelyet, teljesítvén, feloldtak.
Mondám neki: Ó Azza, a lélek belenyugszik
minden bajba, ha egykor a föld mélyében alhat.
Az ember nem talál itt tartós, boldog szerelmet,
s bánat sincs, mely ne múlnék, hidd el, nincs oly erős seb!
De mikor elment, mintha kősziklának beszélnék,
amelyről visszacsúsznak, ha rálépnek az őzek,
elfordult, s oly ridegnek mutatkozott szememben,
mint kinek táj hogy együtt éltünk, s megunta végkép.
Pedig mily enyhelyet lelt szívemben! Az örömnek
ember-fia-se-látta elrejtett menedékét!
Vagyok, akár a rokkant: az egyik lába ép még,
a másikat megmarta a sors, sajog a kíntól;
vagyok akár a sánta teve, amelyre terhet
raktak inaszakadtig, botlik, felkel s elindul.
Ha oldalán lehetnék! Ám attól félek, újra
megunna, ha sokáig lakoznám sátorában...
Elbánt velem! A nőket mind ellenem uszítá,
s hozzám milyen fukar volt szerelmi adományban!
Ez is kegy volt, belátom, s most boldogan fogadnám,
bármily kevést is adna, a lelkem csak örülne,
s ha ezt is megtagadná, akkor fel hát, s mögöttem
a puszta, hol a fürge tevék is kimerülnek.
Azóta messze jár ő híveivel, s tevéik
lankadnak már, akárcsak lankadoz az enyém itt...
Alláhra mondom, Azza után senki se hált ott,
hol ő töltötte volt el utólszor vélem éjit!
S egyetlen nap sem ért még úgy, mint a véletöltött,
még ha hosszúra nyúlt is derűben, szerelemben:
szívemnek legmagasabb csúcsáig lobogott fel.
A szív ezt nem felejti, nem unja meg a szem sem,
hogy is bírná ki szívem ezt a hatalmas érzést?
S lelkem, mely befogadta, csoda-é hogyha szenved?
Most lángol igazában iránta szenvedelmem,
miután minden elmúlt köztünk, és Azza elment.
Lelkem ahhoz hasonló, ki felhőárnyat üldöz
s mihelyt leül pihenni, az árnyék tovalebben.
Én: sivár pusztaság. Ő felhő, mely esőt hoz,
de csak akkor szakad meg, ha elvonul felettem.
Rossz nyelvűek, ha kérdik: mért hagytad el szerelmed?
"Szabad lelke vigaszt lel s megnyugszik" - kell felelned.
