Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Ibn
Muctazz
VERSEI
(megh. 908)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Amennyi gond a szívben...
Amennyi
gond a szívben, mind-mind a gyönyöré,
ez frissíti a lelket, ha kongattak felette.
Ha rajtad üt, csald lépre a bormérő-helyen,
virágoskertbe vidd, s árnyas szőlőligetbe.
Nem látod kéregetni kalifáktól soha,
sem diskurálni azzal, ki elhalad vagy ott áll.
Senki sem ordít, mint a szamár, öröme napján,
s nem érdekli melyik volt különb: Ali, vagy Othmán;
gyönyörével törődik, csak annak él, örül,
s ami nem tartozik rá, mindattól menekül.
A kert
A
földön sárgaság ég,
s zöld meg piros színek:
mint egy túlzón kifestett
több színt játszó szövet.
Mintája mirtusz, paprika,
vadrózsa meg galagonya.
Déli nap tüzében
Nemegyszer
oly heves a déli nap,
hogy az utas türelme elapad;
szélespofájú tevém nógatom,
de már alig cammog a homokon.
Nyeli árnyékát a nap, a falánk,
mint rőzsegyűjtő ágait a láng.
De már a földnek szellő hirdeti,
hogy nedves-hűs inget csinál neki,
s várja a táj arca a felleget,
ahogy szerelmes szív a levelet.
Epigramma
Légy
tudatlan, vagy színleld, s meglesz a sikere,
tudatlannak manapság oly tágas a tere.
Tilos az ész: amit lát, gondolkodik azon,
ahogy beteg tűnődik örökös-arcokon.
Ha bőséget találtam, buták áldása volt,
az okos ép eszéért csalódással lakolt.
Ha Bábel szőlejének tevéjire felültem,
eszemtől sok-sok mérföld távolságra kerültem.
Ó, korholók! Túlnőttem én már minden hibámon,
s ősz fürtjeim kacagják rég elmúlt ifjúságom:
magamat visszahoztam, erénynek járom útját,
amint a véres kardot tokjába visszadugják.
Egymáshoz sír lakói többé nem látogatnak,
holott egyik a mástól, néhány lépésre laknak,
s mintha ajtójukat hét agyagpecsét borítná,
s nincs a feltámadásig, ki onnan leszakítná.
A felhő
Éj
vándora, sírni nem ún soha,
könnye folyik a föld orcáira.
Reggeli fényt lobbant, amerre tart,
mint egy cikázó indiai kard.
Ha közeledve dördül és ropog,
hinnéd, malom kereke csikorog.
Dombjainknak sok-sok színt ád, csodást,
a berkeinknek szép lombosodást.
Könnyei fogyhatatlan öntözik
a földet míg köntösbe öltözik.
Hol jár, a táj eggyé olvad vele,
s feltör a dús növényzet erdeje.
