Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Dicbil
Al-Khuzái
VERSEI
(megh. 860)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Hol van az ifjúság...
Hol
van az ifjúság, vajon hová menendő?
Jaj, hol kereshetem? Eltévedt, nem is él tán.
Ne csodálkozz azon, kinek fején galambősz
haj kacag, ám e haj könnyed fakasztja méltán:
bár tudnám, hogy milyen lesz napotok, barátim,
ha vérem elfolyik, s nyomom se marad itten;
senkit se szidjatok, megláttam Őt, mosolyra
nyílt ámuló szemem, de meghasadt a szívem.
A hosszú út
Nem
ért-e meg azok számára hazatérés,
kik a halál elől szülőföldjükre vágynak? -
Kérdeztem, s könnyeim árjának gátja nem volt,
mik arról vallanak, mit a bordák bezárnak.
Hány háznak szóratott szét már a népe, mondd csak?
És hány szétszóratott tért vissza otthonába?
Olyan ez, mint az éj s a nap váltakozása...
Mindenkinek kijár a végzet záporcsapása.
Ali ar-Ridhá sírjára
Nincsen
egyetlen törzs, melyet ismerünk mi,
a jémeniek közül, ha Bakr az, ha Mudar,
azt tudhatjuk csupán, hogy vér szerinti társak,
mint társul kockajátszó, zsákmányra, a cudar.
Öldöklés, foglyulejtés, rablás, gyújtogatások:
kazár-földön, Bizáncban a győzők ezt tevék.
Ebben az omájjádok, tudom, ártatlanok mind,
de nem láthatom annak Abbásznak nemzetét.
A hős sírjára Túszban hát csendesen pihenj le,
ha érzed, hogy a lelked áhítatot keres.
Két sírhalom van ottan: a legjobb embereknek
s a legrosszabbak sírja. Jó példát adhat ez:
nem használ a szemétnek a tisztaság közelje
s a tisztának sem árt az, ha szomszédja szemét.
Amit elnyertél ember, annak záloga vagy csak!
Kapdosd, mit megkívántál, avagy szórd szerteszét.
A próféta családjához
A
szent könyv oskolája, elnémult olvasása.
A szent ihlet lakása, hajléka pusztaság csak,
a próféta családja emlékezetben él már,
emléke Husszeinak, Alinak és Dzsafárnak,
Hamzának s mind, akiknek térdét imák rogyaszták.
Házuk helyét a zápor réges-rég elsodorta,
emléküket azonban se nap, sem év nem őrli.
Álljunk meg itt, hol egykor oly népes volt a porta
s kérdjük meg, vaj' mi rég nem látott böjtös imákat,
s lakói merre tűntek, mi rejtelmes hazába,
szóródván szerte mindenfelé a nagyvilágba.
Az emberek szívében hazugság és utálat
s irigység dúl meg ármány, bosszút lihegve élnek,
pedig ha Badr, meg Khaibar vitézeit idézik
s a hunaini csatát, lám a könnyük bőven omlik.
Sírokban
a családnak örökös már az álma.
Nékik a földnek minden zuga szállást adott;
derék hős volt közöttük Hidzsázban, jónéhányszál,
ki mind a törzs virágja közül választatott.
Ne szidj, ha a próféta családjáról beszélek:
szeretem, míg csak egy él, s bennük van bizodalmam;
magamnak hősi voltuk miatt választom őket,
javai ők a jóknak, vigasztalók a bajban.
Bár hozzájuk rokonság nem fűz, szeretem őket,
szeretetekért, és távoltartom családom,
titkolván az irántuk valót, kerülve aljast,
ki arra méltatlan, hogy népünk előtt megálljon.
A sors engem körülvett sok szörnyű szenvedéssel,
és nyugodalmat már csak holtom után remélek;
vagy nem látod, hogy harminc zarándoklás után is
sóhajtva jődögélek, és sírva mendegélek?
Látom, hogy osztályrészük mások közt osztatott szét,
kezeik adománytól mind üresek maradtak,
a próféta családja elnyűtt, sovány a testük,
de Zijád ivadéki majd hogy meg nem hasadnak.
Zijádnak pereputtyát kastély, palota védi,
a próféta családja pusztában bujdokolhat.
Ha orvul rajtuk ütnek, íj-húrja-bénította
kezük esengve nyújtják a zordon támadóknak.
S ha be nem teljesülne, mit nékik úgy kívánok,
már holnap is a szívem szétszaggatná a bánat.
