Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Muszlim
Ibn Al-Valid
VERSEI
(megh. 823)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Bordal
Bort
ide hát hamar, ó, serlegtöltögető te,
s ne engem számadoltass, hanem ezt a kupát!
Hiszen tudod, szívemnek belsőjét kinyitotta,
és minden titkomat kiadta már a galád.
Utálom én a bort, mert lábamról levesz, lám
s nevemben, nem tudom mit, a boroskancsó beszél.
Pórázom szenvedélynek keze közé vetettem,
s gyeplőmet elragadta a mámor s szenvedély. -
A reggelim, ha akartam, nem más, csak szerelem volt,
s gyönyör volt, ha akartam, estére vacsorám;
hozzá menék, de rá sem pillantottam a lányra,
tudván, szemem a titkom elárulhatja korán.
Egymás között szerelmünk jelévé a kacsintást
tevők, csapdává, mely a varázsnál titkosabb.
Szeméből olvasom ki, ha nézése sötétlő:
ez az a nap, midőn, jaj, megun s magamra hagy.
Maga feddése
Ó,
te szerelemtől megittasult,
kit elnyűtt a sok hopponmaradás!
A lelked révületbe hullt,
s álmatlanság a társad, senki más.
Virrasztva töltesz minden éjszakát,
szemedre nem száll álomnak pora,
szívedben tűz lobog,
nem hamvad el soha,
lángját élesztgeti
a vágynak olaja,
s mihelyt kimondom: most aludni fog,
fellobban újra, s ég mint a veszett -
korholóim, csendben maradjatok,
hiszen a szerelem megőrjített!
Ti gúnyolódtok énvelem;
ó, bár használna gúnyotok!
De karcsútestű szűzleány
tekintete talált szíven.
Távozása hozzám közel,
s frigyünk napja sosem jön el!
Szerelem
Ki
szerelmem szememre hányja,
mit ér tanácsadó tudománya?
Csak jöjj karomba, te bűvöletes,
hiszen a vágyam epedve keres.
Jaj, mért is, mért is zúdíta rám
szerelmed annyi csapást, te leány!
Légy bőkezű hát bódult hívedhez,
ki éretted vágyódva elvesz.
Álmatlan gyötrődöm miattad,
míg téged ágyad alva ringat.
S ha nékem ígéred magadat,
s szavad beváltatlan marad:
oly lobbanást vet szenvedélyem,
hogy hamuvá kell benne égnem!
Boros fővel
Micsoda
társaság! Látsz köztük urakat,
van köztük szép, nemes, s orrát magasra tartó.
Előttük kaskhii napégetett ital,
mit esztendőkön át őrizgetett a hordó,
míg végtire kiforrt, s a frigye napja itt.
Alkudtam rá sokat, de drágás volt a gazda;
és mint a telihold, fényétől, úgy kigyúlt,
míg teltek a kupák, töltögetője arca!
Itat szemével és a mámor kelyhivel,
s vörös bor a tüzét fokozza a kezével;
olyan lettem hamar, mint elviselt ruha,
ha frissessége tűnt, s rongyokká foszla széjjel.
S kóválygó fővel itt maradtam, itt bizony,
s szidom a végzetet mondókámat szavalva;
bár korholóim is megbékéltek velem,
most szállok én velük még csak igazi harcba!
Sóhajtás az ifjúság után
Az
ifjúság s a végzet mi mást hagyott nekem meg,
mint szívet, mely tüzes még, s megtépett, árva lelket,
s boldog napok emlékét, melyek mézét raboltam,
de mindenkor a végzet szemmeltartottja voltam.
Kupa mellé szegődtem társul, s a bora fogytán
hattyúnyakú leányok ajkának estem aztán;
s ha tiltakoztak olykor, hogy tán túlságba vittem,
nem erősködtem én, de nem is szemérmeskedtem.
Szemmel itattuk egymást, bolond mámort kívánva,
ha bor ördöge bujt be minden kis porcikánkba,
midőn az éj sötétje tetőfokára hágott;
s hogy csóvásan a hajnal vetett már ránk világot,
könnyeztető búbánat társult a boldogsághoz,
mert testünk örömének a fény ezt mondta: Távozz!
Aztán csak sírni látott, s patakzó könnyeinket:
némán meredt feléje két réveteg tekintet.
