Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Al-Hutaia
VERSE
(megh. 678)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Vendégbarátság
Ó
harmadnapja éhes, öve-behúzott koldus,
a pusztában, hol nyomra nem lelhet a tekintet!
Te zordonság fivére, ki már úgy elvadultál,
hogy örvendsz, ha a végzet új s új csapása büntet!
Vénasszonyt költöztettél egy sziklahasadékba,
három kamasz feküdt ott, előtte, mint a borjak:
mezítlábas pucérak, kenyeret még nem ettek,
nem ismerék a búza ízét, mióta voltak.
Megrémült, ha sötétben egy-egy alak merült fel.
De vendéget ha látott, felgyürkőzött s kiáltott:
"Úristen, íme vendég, s élelmünk semmi sincsen!
Nincs vacsora ma este, ha nincs hús, tudhatjátok!"
Fia, hogy észrevette zavarát, íme, így szólt:
"Atyám, hát vágj le engem, s a vendéggel etess meg,
ne mentsd megad a nincs-csel, mert a látogatónk tán
bőséget sejt minálunk, s fukarnak tart esetleg...
Egy kissé eltűnődött, majd meghökkenve nézett,
mert ha meg nem is ölte fiát, bizony akarta.
S míg ketten ők így álltak, előjött a szamárhad,
a hajtójuk mögöttük, nyáját szép sorba hajtva
az itató felé. Gyorsan nyomukba nyargalt,
s vérükre szomjasabban, mint amazok a vízre,
hagyta, csak csillapítsák a szomjúságuk, aztán
egy nyilat tegezéből ím közibük repített,
s egy szoptatós, nehézkes és tömzsihúsú, zsíros
kanca csak összerezzent, majd lerogyott a gyepre.
Ó mily örvendezéssel vonszolta barlangjához
s mily boldogan tapadt ott tekintetük a sebre!
A vendégük szemében így jó hírben maradtak,
nem kellett kérni kölcsön, volt már mit enni bőven:
vendégüknek az apjuk apja lett örömében,
és anyja lett az anyjuk vendéglő jókedvében.
