Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Omar
Ibn Al-Fáridh
VERSE
(megh. 1234. Egyiptomi)
Jékely
Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Az út költeménye
(Részletek)
Szemem
sugára, mint egy hosszú kéz, kinyúlt,
megfogni kelyhemet, melynek páratlan arca,
mindent, mi földi szépség, elhomályosít,
mert izzó lángjait szerelem sugarazta.
S míg nézték társaim, hová tapad szemem,
iván az ő boruk, mely eltölté a lelkem,
megittasodtam én örömtől teljesen,
bár pompás kelyhemet csak meg sem is emeltem,
hiszen varázslatos szépségű külseje
és nem pedig boruk tüze részegített meg;
s részegségem kicsiny csapszékiben imígy
ütött az óra, hogy kegyes hálát rebegjek
az ifjaknak, akiknek cselszövései
mély szenvedélyemet egészen eltemették,
hogy csorba híremen ne essék semmiképp.
Ahányszor érezém a mámor közeledtét,
- hiszen már nem kötött le dermedt félelem -,
bátran kértem fel Őt, hogy egyesülne vélem,
s szálltam nyaklótlanul szerelmünk tág terén,
s menyasszonyként, akit már nem tilt a szemérem,
a vőlegény előtt fátylát lebbenteni:
magányosan szívem titkát nyilvánítottam,
ki nem kémlelhetőn, hogy semminémű nyom
utána nem maradt magam előtt sem ottan.
S félvén, hogy elveszett, imigyen kérlelém:
"Adj nékem, mielőtt szerelmem elhamuhodnék,
szegény magamból egy utolsó morzsikát,
hogy téged lássalak, csak egy pillanatot még,
amint véletlenül utadba kerülök!
Ám, ha megtiltanád, hogy Rád tekintsek ismét,
tisztelje meg fülem tiltó szód kegyesen,
melyet már mások is hallottak, s mert a szükség
ím, arra kényszerít, hogy részeg szellemem
térjen másodszor is magához, józanulván.
Ha a hegyeket és köztük a Szinai
magas csúcsát e súly nyomná, mely súlyosul rám,
ez az aggodalom, mely énrám nehezül:
bizony, még mielőtt az Isten szózatának
sugára felragyog, megfosztván a vágy
könnyétől, a hegyek mind-mind szétporlanának."
*
Míg megkötni hajóm s törvényem védeni
falakat épített: ezt az ifjat, a lelket
megöltem, azután tökélyem fényivel
nyugodtan fordulék mindenfajta teremtett
élet felé. Ha nem borítná a szavak
fátyla a dolgokat, elrejtendő valómat,
el is hamvasztaná dicsőségem tüze.
Minden elevenek nyelvén nyilatkozó hang,
(ha van füled) Rólam tanúskodik,
hirdeti: egy vagyok - Ó, bár meghallanád csak! -
Mert égből földre szállt egységemnek hitét,
mint ősi hagyományt, adták tovább a szájak.
És ebben nem vala immár kételkedés,
mondván, hogy szereti teremtményeit Isten,
akik megfeszített munka árán, avagy
parancsát követő, vallásos lángú hittel
őt megközelíték. Világos, mint a nap:
fül vagyok én, amely Isten hangjára áhít,
és mindent megtevék, hogy véle egy legyek;
míg végre utamon elérkezém idáig,
sok mód kínálkozott, de sorra elvetém,
csüggvén egyetlenül az egység kötelékén,
s ez volt a mód, amely legjobb hasznomra vált.
Fokonként lelkemet addig vetkőztetém én,
míg nem lőn őmaga az Egység hirtelen,
az az egység (mely az Idők végtelenében
mindig csak Egy vala, önönmagával egy),
s én megmerítkezém az Egység tengerében -
belevetvén magam magányom mélyibe,
s felszínre hoztam a páratlan gyöngyszemet, mely
tevé, hogy láthatom fülemmel tetteim,
s szavaim hallhatom figyelmező szememmel.
Miként a csalogány a berkek bokrain
sír-rí s a többiek körötte a homályban
felelgetnek reá; vagy mint a fuvolás
játszik a hangszerén lanttal harmóniában,
s énekeslány dala ragadja el szívét
gyengéd verseivel, hogy Édenkertbe reppen
minden rezgésitől a lelke; - magamat
immár így élvezem minden remekművekben,
melyeket mesterin teremték idebenn,
megengedvén a szent egyesülés nevében
minden érintkezést minden dolgok között;
a szőlőmívelő csapszéke nyitva nékem,
akár a kém szeme; s a hűtlennek övét
csupán az én kezem kötötte meg, aminthogy
csupán az én szavam oldhatja újra meg.
Ha a mecset zuga feltündökölve csillog
a Korán hallatán: meg nem rendül bele
egy templom fala sem. S apostol hangja zenghet:
nem omlik össze, lám, a zsinagóga sem,
hol rabbik göngyölik ki este a tekercset,
melyet Mózes adott választott népinek.
Még hogyha térdre is borul a vak pogány nép
bálványkövek előtt, ne lépj te túl azon,
amit igaz hited parancsolatja rád mért,
mert sok van itt, kinek a bálványhitűség
szégyenlete nem ég az arcán s ura: Mammon,
vagy több Istent imád tévelygő-botorul.
Mindenki, akinek füle van: hallja hangom!
Minden felekezet jussát elismerem,
s megértem igazuk. A szemek semmi hitben
nem tévedeznek el, s az ige sem hazug
egyik vallásba' sem. Kik vágyakoztak itten
kábán a Nap után, nem vesztettek utat,
ha látják, mint ragyog, s mint élteti világát
fátylatlan fényeim kútforrásaiból.
És ha a mágusok a szent tüzet imádják
(melynek évezredek táplálták lángjait),
nem hisznek másban ők, csak bennem s újra bennem,
bár keresésük más utakra tévedett:
egyszer világítón megpillantottak engem,
s gyanítva tűznek ezt, azontúl a tüzet
követték útjukon, s hitükké vált e tévhit.
Ha nem borítna e fátyol körös-körül,
mely mindent eltakar, szólottam volna nékik,
de törvényt őrizőn, mely minden létezőt
igazgat, hallgatag maradtam: ez a törvény!
Bár az embereket nem arra alkotám,
hogy tévelyegjenek, útjukról le-letérvén;
vezérlik sorsukat maguk-adott nevek;
a bölcsesség, amely a lényeget szavakba
burkolja: isteni parancs szerint vezet.
Hadd tudja meg, mi Ő s mi nem, az isten-adta
lélek! A tiszta fény, mely reggelente kél,
megújra ellepi és felvilágosítja,
tudása önmaga mélyében rejtezik.
Érzékeimnek ezt a lelkem így tanítja,
mindazt tudván, amit tudni reméltem én.
Ám hogyha közülük csupán egyetlenegynek
árultam volna el, feláldozám vala
egységemet, miből a műveim erednek.
*
Estém fénylő vala, akárcsak reggelem.
Láthattam magamat: legbenső, önnön énem,
itt lent én az övé levék, és láthatám,
hogy ő is én vagyok, ki sugarazza lényem.
Bennem szentűle meg az áldott völgy, ahol
nagy-áhítatosan sarúim levetettem,
s tiszta ajándokul társimnak azt adám,
hogy vezetőjük így, sugaram-látva lettem.
Csodás lélek, te, mely e fényre ráragyogsz!
Szinai hegyemet szilárdan megtaláltam,
és imádkoztam ott, míg szükségem betelt:
lelkem volt a követ e maga-átadásban.
Holdam nem tűnt le még, s napom se szállt alá;
a fénylő csillagok kedvem szerint haladnak;
s a bolygók, sorra mind egem járják körül,
engedelmeskedőn e roppant akaratnak;
mert minden az enyém. Uraságom előtt
térdelnek angyalim. Már birtokol a lélek
minden ősi tudást. S hogy átadnám nekik,
a tanítványaim bízón-esengve kérnek.
Jertek hát az örök Egyesülésbe, hol
vénekre kisdedek formájában akadtam!
Ezért kortársaim, kik vélem élnek itt,
alját isszák csupán annak, mit hátrahagytam.
S az előttem levők, kiknek érdemeit
becsülik, csak silány örökségem nyerik.
