Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Abu
Mohamed Abdul Dzsabbár Ibn Mohamed Ibn Hamdísz Al-Azdi
VERSE
(megh. 1132.
Szicíliai)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Tópart
Oroszlánok
kuporognak a méltóság ligetében,
a hangos vízcsobogásban száll bőgésük szava tisztán,
a s ahogy az ezüstszínű márvány leplébe borítja a testük,
tátott szájukban elolvad a víz: csupa tűz, csupa kristály.
Úgy ül megannyi oroszlán, mint hogyha csak élne, mozogna.
Ó létre riasztani őket bár lenne, ki erre kerülne,
hogy mind az eszükbe nyilalljon a temérdek drága ragadmány!
Hisz oly remegőn kuporognak, már-már szökellésre feszülve.
Ahogy a nap heve omlik színükre zuhogva, hihetnéd,
hogy lánggal égve lobognak, nyelvük belevillan a fénybe,
s ahogy a vízsugaraknak kardját cikázva kivonják,
tóvá terülve elolvad, tűz lángja pedig nem is érte.
A kósza éjjeli szellő hűs páncélt szőtt a vizéből,
eltéphetetlen erőset a víz ragyogó fonatából.
Szemem a bűvöletes fák gyümölcseit ízleli vágyva,
s mint parttalan álmodozások habzóvizű tengere, tágul.
Aranyos fák erdeje vonja a gondolatom e varázslat
bűbája felé, az eszem már úgy megbabonázta hatalma;
és ágai összefonódnak sűrűbben, akár kusza háló,
mint hogyha azokkal az égből madárkát fogni akarna.
S nem engedi a madaraknak, ha egyszer rátelepedtek,
hogy szálljanak újra, a kéklő égbolt fele tárva a szárnyat;
bármerre tekints, csak a csőrük mered rád sárga hegyével,
ahogy a tiszta, az édes víz zúgva, bugyogva kiárad.
Némák, de ha zendül a vízár, vélnéd: milyen ékes a hangjuk!
Mind olyan vígan fütyörészik, dalát vidoran dudorássza!
És mindenik ágat a súlyos ezüstök terhe nyomasztja,
melyekből ezüstszínű szálként villan ki a fény ragyogása.
Beljebb a medence vizében gyűrűbe terülnek a cseppek:
úgy szállnak, akár a topázok s gyöngyök ragyogó sora rajta;
s mind-mind szikrázva, cikázva, ámult szemeidbe nevetnek,
mintha mosolyogna az égen minden csillagnak az ajka.
Kapuk, aranylemezekkel ékítve, bevonva színekkel,
jó vésőknek remekével, dús pompával kirakottak!
Tárt káprázó szemeiddel a mennyezetre ha nézel,
az égnek látod a kertjét: e fénylőt, aranyozottat.
Művészi kezek szorították a vésőt, mely e csodákat
művelte, s ezernyi vadállat képét vetítette elébed.
Talán a lángsugarú nap lett festékes lemezükké:
így vésték díszbetűikkel a lombos fákról e képet
s egy gazdagon televésett kőnek azúrszinű kékje
így irkált furcsa meséket a fénylő távoli égre.
