Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Al-Akhtal
VERSE
(megh. 704)
Molnár Imre fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Abdul Malik ibn
Mervánt dicséri,
és gúnyolja Kaiszt és Kulaib fiait
Koreis
törzsének ága, amely nevelte őket,
sudár, dúslombú fának legbüszkébb gallya fenn;
az igazságban egyek, akármiféle ocsmány
bántalom éri őket, tűrik türelmesen.
Ha az égbolti kékre sötéten hull az alkony,
bárhol akad tanyájuk s nyugvóhelyük nekik,
Alláh áldása rajtuk, mivel a jószerencsét,
akárhogyan köszönt be, soha ki nem vetik.
Ha a javukra fordul, örömmel elfogadják,
de akkor sem irigyek, ha mást szerencse ér;
kemény csatán az ellent gyakorta elveszejtik,
de győztes harc után is nemesbek bárkinél.
A gyűlölet hatalma sem állhat nékik ellen,
karjuk, akár a szikla, csupán látszatra lágy.
Ha kell, a vak viharral versenyre kelni készek,
hogy megvigyék az éhes ételét, italát.
Omájja
unokái, magasztos lelkű ifjak,
közöttetek ne légyen biztonságban Zufar!
Ellenség ő: akármit mutat, vagy rejt a szíve,
erkölcstelen gazember - űzzétek el hamar!
Mert a gonosz gyűlölség is meglapul gyakorta,
akár a rüh, de loppal megint előoson!
- Omájja unokái, érettetek csatáztam
azokkal, kik segíték a prófétát vakon.
Szavammal is sebeztem, míg el nem csendesedtek,
szavam átjárta azt is, mit nem fog tű hegye,
szülöttjei Nidzsárnak is némaságba hulltak,
hogy úrrá lett felettük Macadnak ereje.
Kaisz Ajlánt is lebírtam, mikor jöttek nyomomban
hűséget esküdözve tévelygésük után;
a harc elől futottak eltelve félelemmel,
hisz Kaisz csak a szavával csatázik igazán.
Tévelygéséből Alláh Kaiszot ki nem vezette,
s a botlástól nem óvta Zakván szülötteit;
futottak bár utánunk, de egyikük sem ért el:
elmaradtak, s lihegve rogyott le mindegyik. -
Szulajm a butaságban fetreng, akár a sárban,
nem lel az enyhes érhez utat, de vissza sem;
Szulajmot is elérte könyörtelen csapásunk,
mely mint a végzet ökle, suhant félelmesen.
- Pazar pompában éltek, de lám, rájuk fonódott
és megzavarta őket a sátán kötele:
kimustrált rossz tevére kapaszkodtak, kehesre,
ritkás, koszos gubancban lógott a szőre le,
pusztán maradt utánuk Szindzsár, Mahlabiját is,
Khabur s Szurát azonmód lakatlanul maradt,
sovány kis földjeikre vonultak vissza gyáván,
lassan, mint vályujához a vén tinó halad.
Füveket gyűjtögettek, s csak a szemük suhant el
az Eufrát felé, mint nagy út után a nyíl...
- Mi vittünk győzelemre, hívők nemes vezére,
mikor Damasz völgyében elért hozzánk a hír!
- Láthatni, koponyája mivé lett Ibn Hubábnak:
orrcsontja összeroppant a kardcsapás nyomán,
süketté vált fülében meghaltak már a hangok,
és néma - még a kő is beszédesebb talán.
Hassák vidéke őrzi a testét temetetlen,
s a messze Szíriába került el a feje.
Késő már helyrehozni, ügyünk javíthatatlan,
barátság és rokonság - mit érünk már vele?!
