Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Acsa Kaisz
VERSE

(megh. VI. sz.)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Búcsúvétel

Hurajrától végy búcsút, ha a tábor útnak indul,
ámde képes vagy-e búcsúszóra, ó emberfia?
Kényesen jár, mint sebestalpú lépked az iszapban,
hosszúhajú szép leány, fénylő zománc a foga.
Úgy sétál át lassudan szomszédnője sátorából,
ahogy a felhő vonul: nem siet, s nem tétováz.
Díszeinek zizegő neszét hallod, ringva lépdel,
mint mikor a szél kacér estikék között cicáz.
Orcáját szomszédjai mindig örvendezve várják,
mert sosem leskődik ő, s nem fürkészi titkukat.
Hogyha nem restellené, lomha lustaság lepné meg;
ágyából ha felkel ő, kelyhéből a pézsmaszag,
ujjaiból jázminok s rózsák fuvallata árad...
Hazn füves kertjeinek szomjazó lombjaira
termékenyítő eső hullott végre kiadósan;
pirkadó csillag nevet kelő napra, rajt buja
növények koszorúja, sövegként fejére vetve.
De nem jobb az illatuk, mint az ő dús illata.
S nem szól hozzánk, elhagyott mindent szépséges Hurajra!
Csak kérdezgetjük, miért s vajon kihez pártola?
Hol lát sóvár férfiut, akit megkisért bizonnyal
a halál hívása meg a hazug, ostoba sors?!
Hogy hozzá lopakodám, íme így szólott Hurajra:
"Jaj nekem most, s jaj neked! Sátramnál mért kóborolsz?
Most megláttál meztiláb, megláttál sarutlanul, te!"
- De nem mindig volt ez így, csizmánk is volt hajdanán,
és vidám ifjukorunk szép emléke újratámad:
hű társam volt az öröm s az enyelgés oldalán.
Reggelre betértem a kocsmába, s letelepedtem.
A gyorslábú, gyorskezű szakácsra emlékszel-e,
s ifjak gyűrűje körül, mint a kardok a hüvelyben?
Ám mezitlábasra és csizmásra Halál lese.
Hátradőltem és virágszálakat nyújték feléjük,
kínálgattam kotyogó kancsóból savanyu bort;
ki se józanodtak ők, és italuk sem fogyott el,
megújrázva folytatók, sűrűn hajrázván, a tort.
A csapláros is alig győzte, s a fülbevalója
csörgött igyekeztiben, ingujját feltűrte jól,
hívásra készségesen, cintányér-hangon felelvén,
mely rablányok énekét kísérvén remegve szól.
Hát a hosszú köntösű, táncos-lábú szépleányok,
ruhájukkal csábítók, énekükkel kábítók?
Mindezekből hajdanán jócskán kivevém a részem,
csaptam én biz nem is egy szép tivornyát, dáridót.
De csak kérdezd meg Aszad fiait, hisz jól tudják ők,
mert a hírünk egy napon, meglásd hozzád is elér,
kérdezd Kuszort, avagy Abdalláht, és kérdezz akárkit,
kérdezd Rabicát, mi az, amit tettünk, és mit ér?
Rájuk rontunk, s jaj nekik, ízeikre vágjuk őket,
kerüljenek csak elénk, nyíltan avagy titkosan.
Arra esküszöm, kihez tevém patái suhognak,
s kinek áldozzák a nyáj tulkait ájtatosan:
ha Amidot, akinek párja nincsen, megölnétek,
hozzá méltót köztetek mi ölünk meg csúfosan!