Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Abu
Tammám
VERSEI
(megh. 845)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
A toll
Kezedben
a hatalmas írótoll, melynek éle,
ha kell, vesét sebezhet s béníthat végtagot.
S belőle viperáknak pusztító nyála, mérge,
vagy méh-gyüjtötte édes kertbéli méz csorog.
Csak harmat cseppje máskor, mely mégis, ha lecseppen,
eső támad nyomában, nyugaton, keleten;
s ha megszólaltatod nyergében, hangja ékes,
máskor beszélhetsz hozzá, csak hallgat fektiben.
Ha öt finom fogóra ül fel, s ontani kezdi
a gondolat patakját, oly dús, oly szapora,
hogy engednek a lándzsák hegyei, s összeomlik
sugallatára roppant hadaknak tábora.
Ha fennkölt eszme fűti, s nyilai a papírra
kiszállanak, szerényen húzódik meg maga,
holott, mivel a három más ujj közét bezárja,
a mutató s középső ujjnak ajándoka.
Ugye-e látod hatalmát, ámbátor karcsú, gyenge,
de annál izmosabb, és félelmes, mint a penge!
Harún al-Vathik kalifa dicsérete
Fel,
szükség fiai, buzgalmatok a felhő
bősége áldja meg, mely záporban hull alá;
minden sorsfordulás patakjához bilincselt,
s vesztegzárában ül a könyörtelen aszály.
Gondterhet hordtak ők, hosszúra nyúlt az útjuk,
feltörte sok menés hátukat, a keményt,
amíg vállukról azt, mi sikerük biztosítá
a szándékukkal együtt le nem vetkezheték.
Király felségiben viruló kedvre leltek,
s feltündökölt Harunnak személyéből üke:
igazságos Harun, csodálva megtalálták
dicsőséges nagy ősét az igazhitűek
urában, mint esőfelhő áldásos árnyát.
Eljöttek, s bíztak abban, ki Istenben bízó
nevet visel: király, ki mindenben szerencsés,
s kormányozása nékik bölcs és áldáshozó;
cselekvéseinek bástyája a kegyesség,
olyan király, kinek ha csak említik nevét,
fohász repes felé, míg ül ő rendületlen.
Oroszlán, ha lobognak a zászlók szerteszét,
s felzúg a háborúk irtózatos moraja.
Forgatagukba bátran veti belé magát,
és úgy rohan neki minden veszedelemnek,
mint szoptatós oroszlán, ha védi magzatát.
Isten küldötte őt országlani vitézlőn!
Legyen örökre áldott, ki mondá, legyen és lőn.
A tavasz
Eső
olvasztja fel a felhőtlen eget,
hogy bőséget teremtsen áldást-hozó vizével.
Két felhőt ismerünk: melyből lóg az eső,
s mely permetét titokban vonulva hinti széjjel.
Szépséget sors keze nem pusztíthatna el,
ha hosszú éltű volna kertek pompája, bája.
Változván megcsúnyul minden dolog, de nem
csúfítja el a földet a dolgok változása.
Jártassátok körül, barátim, szemetek,
s a földnek arculatját látjátok képre válva:
látjátok a napot, szivárvány színeket,
s dombon virágot, mintha a hold szállt volna rája...
az ember életét tükrözi a világ:
hogyha tavasza eljő, kép ennél nem lehet szebb,
hátán a föld tüzes méhe bimbót fakaszt,
azidőtájt, midőn a szívek is épp rügyeznek,
virágnak kelyhiből dús harmat hulldogál,
Mintha megannyi szem hullatná könnyeit rád.
Fel-feltűnik, de dús lomb fátyolozza el,
mint szűz, ki játszik olykor, majd eltakarja arcát.
Itt völgyek, dombok ott: külön csoportokat
alkotván díszelegnek a tavasz köntösében.
Sárgán vagy pirosan izzanak, jémeni,
vagy arábiai zászlók, vélnéd, a szélben.
Mély-sárga friss virág ezernyi bujt elő,
felmetszett gyöngy megannyi, sáfránnyal töltve sárgáll.
A többi kelyhei piroslón izzanak,
mintha a levegőből nekik nem jutna sáfrány.
Annak festése ez mind, kinek keze, ha áldott
nem volna, nem száradna el mindaz, mi virág most.
