Terebess
Ázsia E-Tár
«
katalógus
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Abu'l-Atáhia
VERSE
(748-926)
Jékely Zoltán fordítása
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Nem látod-é...
Nem
látod-é, hogy kételkedni kell a percben,
hisz felhőjéből meg-megvillan a halál.
Ó földnek építője, házat másoknak építsz,
ó, gyűjtője a földnek, másnak gyűjtesz talán.
Mohón csap rá az ember, lám, minden alkalomra,
bár egy napon menekvés nincs a bukás elől.
Kinek a birtokába nem ül be más, az a boldog,
akkor, midőn a mohóknak jó sorsa balra dől.
S ki az, kinek a lelke nem szomjúhozna ily célt,
mihelyt előbbi célját küszködve érte el?
Hagyd abba hát az ősök hiu emlegetését,
s a származást, mi dicsőség ormaira emelt.
Más érdem nincs: szerénység és istenfélelem csak
s alázat, mely az öröklét kertjébe elvezet.
A szomjúhozók a lélek üdvére rátalálnak,
sekély lápból, avagy friss forrásból merjenek.
*
Szülessél a halálnak, építs a rombolásnak,
hiszen mindannyiunk a pusztulásba fut.
Ó te halál, bizony menekvés nincs előled -
eljössz, s ítéletedben nem vagy csalárd s hazug.
Úgy érsz utol, halál, s csapsz ősz fejemre, látom,
ahogy az őszülés elérte ifjúságom.
*
Nem tudván, mi gyötörhet, Ahmed kérdezte tőlem:
szereted-é remélő szívvel a holnapot?
S lélegzetet vevén, én ekképpen válaszoltam:
szeretetem eremből erembe átzuhog,
s ha megérintenéd a szívemet, ó, barátom,
megsebesítve, vérzőn találnád, jól tudom,
és életemre mondom, házam népe s az orvos
azért, mi benne ég s dúl, meg is unt már bizony.
Várom a holnapi halált, és nem haboznék
örök nyugalmamért szemébe nézni most még!
