Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Anvarí
VERSEI

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

ANVARÍ, AUHADU'D-DÍN MUHAMMAD (Abivardon, Merv mellett született, és 1150-1170 között Bálkhban halt meg.) Szegény sorból származott és páratlan szorgalommal tanult a túszi Mánszurijja kollégiumban fizikát, csillagászatot, jogot, zenét és metafizikát, hogy családját kiszabadíthassa a nyomorból. A legenda szerint egy napon pazar öltözetű, testes férfiú lovagolt el a kollégium kapuja előtt, gyönyörű paripán, szolgái kíséretében. A. kérdésére, ki ez, felvilágosították: Muizzít, a költőt látta. "Nagy ég!" - kiáltott A. - "A tudomány rangja égmagas, de én koldusszegény vagyok. A költészetet mindenki lenézi, és ez ennyire megszedte magát! Allah segítségével ezután a versírásnak szentelem magam!" Amikor a következőkben Szandzsár szultán ellátogatott Túszba, A. dicshimnusszal köszöntötte, mire az uralkodó magával vitte Mervi udvarába. Ott nehéz problémával kényszerült megbirkózni. Szandzsár kedvenc poétájától, a fent említett Muizzítől függött, ki olvashat fel verset a szultánnak. Muizzí nemcsak féltékeny volt minden tehetséges költőre, de fantasztikus memóriával is rendelkezett. A szokványos, 20-30 sor hosszú dicshimnuszokat első hallásra megtanulta. (Egyetlen rím ment rajtuk végig és a közismert frázisokat ismételték: "fényed, szultán, mint a napé", "orcád, mint a hold a tizennegyedik napon", "dicsőségedet irigylik a csillagok" stb. Így a vers megjegyzése nem volt túlontúl nehéz.) Muizzí igyekezett fiát és szolgáját is betanítani, de azok kevesebb tehetséggel rendelkeztek: fia másodszori, szolgája harmadszori hallásra jegyzett meg ódát. Költőtársait Muizzí fia és szolgája jelenlétében fogadta. Ha a vers csapnivaló volt, Muizzí gratulált a fűzfapoétának, megölelte és a szultán elé vezette, aki meghallgatta a verset és kirúgta a kontárt. Ha tehetséges költő olvasott fel jó költeményt, Muizzí figyelmesen hallgatta, majd megszólalt: "Ezt tőlem plagizáltad. Nem hiszed?" Ezzel felmondta a verset. "Egyébként alkotásomat fiam is megtanulta" - folytatta, mire a fiú is előadta. "Még szolgám is tudja" - hencegett, és amikor az is felmondta, kidobta a költőt. Mervben a poéták hasztalanul tanakodtak, mit tegyenek, mikor A. megoldotta a problémát. Tűrhetetlen versikét olvasott fel Muizzínek, mire az nyomban vitte a szultánhoz. A. remek ódába kezdett. Muizzí ettől annyira megzavarodott, hogy közbevágott: "Ezt tőlem loptad". A. álszent nyájassággal bíztatta: "Akkor talán kegyeskedj folytatni", amit Muizzí nem tudott megtenni. Szandzsár kegyeibe fogadta A.-t, de Muizzínek is gratulált, amiért ilyen remek trükköt használt kollégái ellen. - A. néhány mulatságos verset írt és bizonyára különb kötetet hagy az utókorra, ha udvari költői állása nem kényszeríti, hogy napról napra kísérje a szultán életfunkcióit. Verset írt, mekkora hősiességgel szenvedi el a fejfájást Szandzsár egy nyári délutánon; ha szultán köpköd, mint bámulja az udvar az ezüst hullócsillagokat; vagy hogyan ereszkedik alá az orvosságos labdacs a szultán nyelőcsövének elmondhatatlan szépségű alagútján. (Mindez alig különbözik a szovjet költő versétől Sztálin elmondhatatlan szépségű mosolyáról.) - A. nem elégedett meg sikereivel, és mindenáron nagy csillagjósnak akarta feltűntetni magát. Néhány apróbb jövendölése bevált. Végül megjósolta, hogy a közeli napon, mikor a hét planéta konjunkcióba kerül a mérleg jegyében, iszonyú szélvihar dönti romba a városokat. A. tekintélye akkora volt, hogy az emberek felkészültek a kataklizmára: kivágták a nagy fákat a kertben, nehogy házukra dőljenek, mély gödröket ástak és családjukkal, lovaikkal és bútoraikkal ott várták a katasztrófát, de aznap "szellő se rezdült". Az általános felháborodás elől A. menekülni kényszerült és visszavonultságban, koldusszegényen halt meg. (Faludy György)

ANVARÍ - a szeldzsuk korszak egyik legnagyobb udvari költője, akit a perzsák Firdauszí, Szá'dí és Háfiz mellé helyeznek. Alapos és sokoldalú tanulmányok után a szeldzsuk Szandzsar szultán kedvelt udvari poétája lett, majd pártfogója bukása után különböző fejedelmek szolgálatába állt. 1187 körül halt meg. Rendkívül rafinált, művészi, de nehezen érthető barokkos pompájú qaszídái azokat a változásokat tükrözik, amelyek a szeldzsuk kor mind csiszoltabbá, formailag mind művészibbé, de ugyanakkor mind mesterkéltebbé és formalistábbá váló költészetében zajlottak le a számánida és ghaznavida kor egyszerű, friss hangú, a kezdet ígéreteivel bontakozó költészetéhez képest. Ugyanakkor ghazaljait, melyeket csak Sza'dí, majd Háfiz múlt felül, játszi könnyedség, bravúros költőiség, s az e korra már kialakult témák és eszközök biztos kezelése jellemzi.

 

MIT TESZ AZ, HOGY SZERETSZ?
Devecseri Gábor fordítása

Mit tesz az, hogy szeretsz? A kín tere vagy;
Búnak is nagy tudásu embere vagy;
Végzeted kardja átdöf és lezuhansz;
Sors nyilaz, száll a nyíl: te célköre vagy;
Lábadon vasbilincs, te kérted, igen:
Más bilincs nem kötöz le, csak vele vagy;
Érzelem talpa rug egy életen át;
Mint az Ő fürtje, hajtva kétfele vagy.
Arca Nap, felragyog: te, látva e fényt,
Semmi más, lég picinyke porszeme vagy;
Sujt a kín, élvezed; király sose léssz:
Érzelem számüzöttje, őrszeme vagy;
Durvaság rug beléd, gyötör, kit imádsz:
Néki mégis rajongva hű fele vagy;
S mert szerelmes vagy, őrli csontjaidat
Vad malom: lenti őrölő-köve vagy.

 

CSAK NÉZD, KI GYÖTRI SZÍVEMET
Devecseri Gábor fordítása

Csak nézd, ki gyötri szívemet így, s mért e szenvedés!
Hogy mit s kitől remélt, amiért sért e szenvedés?
Forró kiáltásra azért nyílik így a szám,
S fúvó hideg szelekkel azért ért e szenvedés.
Szívbéli jóbarát ha szeret, bánom én a kínt?
Ám nincs barátom! Igy minek is vesz vért e szenvedés
Szívem, belőled? Elsuhogott boldog életünk!
Nincs benne, lásd, szünet sose, kisért e szenvedés!
Egy város Anvarí; s ez a gházálja: nap meg éj.
Hát nézd, ki gyötri szívemet így, s mért e szenvedés!

 

MEGLÁTTAM ŐT
Devecseri Gábor fordítása

Csak messziről láttam: perí ő,
Bálvány, gyönyör, kínt is kerítő;
Kámfor gyanánt szép ámbra-fürtje
Orcája sarkán ringva-lengő;
Eggyé-szövött búcsú s örök csók;
Csillag ragyog: bősz s megsegítő.
Megkérdezem félős-kacéran,
Gyáván az édes lányt, kié ő:
"Forrása bájnak, szólj, az égre!"
"Én? Anvaríé, az égre!" - így ő.

 

MONDTA EGY FÉNYLŐ-ESZŰNEK...
Devecseri Gábor fordítása

Mondta egy fénylő-eszűnek, mondta egy tán együgyű:
"Tudd, a kormányzónk mi: nem más, kapzsi koldus, szemtelen."
Szólt amaz: "Hogy volna koldus? Kalpagának gombja csak
Száz olyannak, mint mi, sokszáz évre szóló élelem!"
"Jaj, szegény - igy szólt a válasz -, tévedésed éppen ez!
Köntös, étek nála, mit vélsz, honnan oly töméntelen?
Tudd: a nyakláncán a gyöngyök - gyermekemnek könnyei;
Nem rubint - árváitoknak vére csillog fényesen
Fönt a nyergén; nincs pohár víz, mit ne tőlünk kérne ő.
Kenyerünkből teste, húsa csontja, vizsgáld, teljesen.
Hívd tizednek, hivd harácsnak: tudd, a kérés - koldulás.
Egy igazság mondja ezt, hívd tíz neven vagy száz neven.
Az, ki kér, az koldul, így van, s kéregessen bárki is,
Salamon vagy Qárun, egy csak: koldus, és más semmisem."

 

UTAZZ!
Devecseri Gábor fordítása

Utazz! Tanít utazásod, s a rang küszöbje lehet.
Mi kincset át: utazásod, mely alkotásra vezet.
Ha itt silánynak itélnek, ha nem becsül meg a nép,
Ne várj, utazz el azonnal, keresd meg ujra helyed.
Bizony, nem tudja sajátját becsülni semmi soha,
Se büszke férfit a város, se bánya drágakövet.
De hidd: utazni ha tudna, s helyét cserélni a fa,
A fejsze őt sosem érné, nem ütne rajta sebet.
A földre nézz, meg az égbolt magas terére: a föld
Alant hever, de utaznak a fényes égi jelek.

 

EMBER KEGYÉNEK...
Devecseri Gábor fordítása

Ember kegyének beszennyezettje ne légy,
Míg otthonodban kerül kevéske kenyér!
Kik csak kevéssel beérik, lépj közibük:
Olcsó közöttük, mi szép s ezért sokat ér!
Óvd hát a kegytől magad, ha megteheted:
Lelked kicsiny lesz, ha emberek kegye ér.
Tartós lehet tán a test világa? Ne hidd.
Lelked ma itt van, de csakhamar hazatér.
Tudjuk: kinek van, mit adjon, adni ha kész,
Megnyílik őnéki jótevésre a tér;
Mégis: ki azt, mit kinálnak, át se veszi,
Munkája ennek sehogyse könnyü kenyér.
Mert szép erényed, ha adsz; de abba, ha nem
Kérsz s nem fogadsz el - erény ezer belefér.

 

MONDSZ-E GHAZALT...
Devecseri Gábor fordítása

"Mondsz-e ghazalt ezután még?" "Szivem urnője, sosem!
Se szatírát, se dicsőség dalait már" - felelem.
"De miért nem? " "Nosza halljad: csak az eltévelyedés
Szüli mindet; de az elmúlt, soha nem lesz eleven.
Ha daloltam, ha dicsértem, ha haraptam, csak azért:
Szerelem vágya, mohóság, harag áradt szivemen.
A legelső, ahogy éj jött, csupa bánat, csupa gond:
Cukor-ajk és gyürü-hajfürt, hogyan ír meg jelesen.
S az a másik, ha nap kélt, csak a pénzért nyüszített:
Hogyan is kapja meg, és az, ki megadná, ki legyen.
Az utolsó, valamint egy sebesült eb, csak azért:
Hol is ér egy nyomorultat, kibe ő mar hevesen.
Ez a három be falánk eb! De az isten szeretett:
Maga lett már fogaiktól szabadítóm kegyesen.
S legyek ismét a dicsőség, meg a vágy s gúny dalosa?
Uram, őrizz! Ne igázzam le eszem már, ne tegyem!
Anvarí, tudd: a nemes nem fecsegő! Épp eleget
Feszegett szád ezidáig; nosza, fékezd nemesen!
A nyugalmat s a menekvést tudakold; mert ami vár,
Lehet egy perc, lehet öt perc, s az is elszáll sebesen.

 

ÉJ VOLT...
Devecseri Gábor fordítása

Éj volt; a magas Hold letekintett tereád,
Hullatta irígyen szive vérét le reád,
Hullatta szeméből, de csak egy cseppje került
Orcádra: e vonzó anyajegy cseppje reád.

 

ARCOD SUGARÁN...
Devecseri Gábor fordítása

Arcod sugarán az egészségből mese lett,
Két szép szemedért a merész gúny semmise lett;
Elbujt az Idő a sarokban, mert te ragyogsz;
Árnyékod a Nap rabul-ejtő kedvese lett.

 

A KÖZHELYEK HATALMA
Faludy György fordítása

"Orcád, mint piros rózsa, melyet szűz harmat öntöz,
rubinból van az ajkad, fogaid igazgyöngyök.

Termeted, mint a ciprus; hó kebled alabástrom
- ezt csak sejtem, mert ó jaj, félek, hogy meg nem látom.

A liliom fehérje nem versenghet kezeddel;
sem az ébenfa hajad fényével, te kegyetlen.

Megrészegedtem tőled; elbűvölt hangod méze;
követlek és imádlak, ám te nem veszed észre.

Zokogok éjjel-nappal; reád gondolok folyton;
megöl a keserűség; holnap átvágom torkom.

Ott porladok a sírban, s ha arra jársz, te legszebb,
ki lábad alatt hallod sóhajomat: szeretlek."

E rohadt frázisokat tegnap, nagyokat nyögve
előolvastam néki. Láttam: csorog a könnye.

- "Másként lesz! Jöjj" - szipogta s fehér karját kitárta,
majd combját is. Nem írtam versikémet hiába.

 

SZÖKNÉK A VÁGY KEZÉBŐL...
Franyó Zoltán fordítása

Hogy is lehetne tőled ily messze szép az élet?
Be búsan számolom már a nappalt és az éjet.

Én két szegény szememből vér hull a könny helyett,
A vágy szétzúzta szívem, e meghitt, szent helyet.

Míg téged borra csábít sok vidám alkalom;
Én tőled messze már csak en-szívemet falom.

Az volna tán a mennybolt legfőbb kegyelme még,
Ha szökhetnék a vágytól, amelyben lelkem ég.