Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Adorján Imre
Dede Korkut könyve magyar kiadásának előzményei

Megjelent: Török Füzetek, A Magyar-Török Baráti Társaság időszaki lapjában X. évfolyam. 3. szám, 2002. szeptember, 14-16. old (bilingvis: magyar-török)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Gyakran előfordul, hogy egy ötlet és megvalósulása közt évek telnek el. Így volt ez Dede Korkut könyvének magyar kiadásával is. Ám a közben lepergett évek nem teltek el haszontalanul: közben sikerült, ha sok küzdelem árán és akadályokon keresztül, egyet-mást tennünk a mű magyarországi ismertetése és népszerűsítése terén.
A dolog ott kezdődött, hogy 1977-ben Pap Gábor művészettörténész Ankarában megvette Dede Korkut könyvének Orhan Şaik Gökyay által mai török nyelvre átírt kiadását (Istambul, 1976,) és azt nekem ajándékozta.
Amint olvasgatni kezdtem, egyre jobban felkeltette érdeklődésemet a könyv. Ezért Kelemen András barátommal - akinek korábban már több török novellafordítása is megjelent az Európa kiadónál - elhatároztuk, hogy három, általunk kiválasztott epizódot átültetünk belőle magyarra.
Elsőként Bikács kán történetét fordítottuk le. Munkánk során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a mű a török, de egyúttal a magyar kultúra kincsestára is. Meglepetve vettük észre például, hogy az ifjú vitéz itt is bikával birkózik, akárcsak Arany János Toldijában! Sőt, ahogy a Toldiban, Bikács történetében is 40 vitéz kíséri el a hőst.
Ezek után már tudatosan kerestük a magyar és a török, ezen belül különösen a népi hagyományok közti hasonlóságokat és azonosságokat.
Deli Dumrul történetében a magyar "szeretet próbája" népballadakörnek egy bővebb hasonmására találtam. Előttem is tudtak erről a magyar balladakutatók, de Deli Dumrul történetét nem olvasták.
Ezek után kézenfekvő volt a gondolat, hogy Dede Korkut történeteit hazánkban is meg kell ismertetni. Ezért Bikács kán történetéből bábjáték szövegkönyvet írtam, ami alapján a mű a székesfehérvári Vasvári Pál általános iskola felső tagozatos tanulóinak közreműködésével 1983-ban színpadra is került. Az akkori török nagykövet, Osman Başman öexcellenciája, és több munkatársának jelenlétében zajlott le az ősbemutató a Megyei Művelődési központ Szent István színháztermében.
A tanulók ezt a bábjátékot több vetélkedőn bemutatták, s értékes helyezéseket értek el vele.
1984-ben Székesfehérváron az Alba Regia Hotelben rendezett "Török Gasztronómiai Est" során egymás mellett mutatta be két előadóművész Deli Dumrul történetét. Egyikük (Bobory Zoltán, a Látókör irodalmi és művészeti társaság vezetője) a török verziót szavalta, a másik pedig a magyar balladák odaillő részeit énekelte.
Ezt az előadást az Építők Művelődési házában megismételtük. Osman Başman nagykövet úr feleségével és munkatársaival együtt, mindkét előadáson jelen volt.
Kelemen Andrással több ismertető előadást is tartottunk Dede Korkut Könyvéről, többek közt Budapesten, Békéscsabán, Debrecenben, Kecskeméten, Kiskunhalason stb.
Bikács kán történetét első alkalommal a Halasi Téka című folyóirat publikálta, Pap Gábor és feleségem, Berente Judit előszavával 1985-ben. Nem sokkal később a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Művelődési osztálya stencilezett formában jelentette meg Dede Korkut könyvének általunk lefordított háromt, a Bikács kán, a Deli Dumrul és a Bamszi Bejrek történetét.
Dede Korkut könyvét németre (Joacim Hein, 1958), angolra (Geoffrey Lewis 1974) s a Vatkáni Könyvtárban fellelt kézirat 6 történetét olaszra is (Ettore Rossi) lefordították már. Magyarországon korábban mindössze egy német nyelvű cikk jelent meg a műről, a Körösi Csoma Archívumban, 1926-ban. A Néprajzi Lexikonban a "szeretet próbája" balladakörnél egyetlen közvetett utalás található rá. Mindketten úgy gondoltuk tehát, hogy fontos lenne a teljes művet lefordítani magyarra.
Kelemen András több könyvkiadót is felkeresett, és felajánlotta, hogy lefordítjuk mind a 12 történetet, de komoly érdeklődést egy kiadó sem tanúsított, így a magyar kiadás előtt egyelőre bezárultak a kapuk.
1996-ban a török műben talált, a magyar-török népi kultúra közti hasonlóságokat gyűjtöttem össze, amelyet könyv alakban, "Turul gyermekei" címmel a Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet 1998 decemberében adott ki. A könyv megírása során szükségem volt valamennyi történetre, ezért lefordítottam az összes történetet. Forrásom Gökyay korábban említett műve volt.1997 tavaszán Törökországban jártam feleségemmel, azért utaztunk el Bayburtba, hogy felkeressük Dede Korkut feltételezett síremlékét a közeli Masat faluban.Városnéző sétánk során az utcán egy fiatalember megkérdezte - ami Törökországban nem ritka -, honnan jöttünk, mit csinálunk Bayburtban és a környékén. Amikor megtudta, hogy Dede Korkuttal foglalkozom, azonnal beszélgetésre invitált a Tanítók Házába. Megérkezve nagyon meglepődtünk, mert 10-12 tanító is vár bennünket. Dede Korkut Könyvéről beszélgettünk, vitatkoztunk velük.
Amikor elbúcsúztunk, bayburti Ali Sirr? Çoban (Âşik Süphan?) dalnok "Isten hozott ma hozzánk titeket..." szaz kísérettel dalba foglalta nevünket. Ott, abban a lelkes hangulatban megfogadtam, és török barátaimnak is megígértem, lesz magyar nyelvű Dede Korkut Könyv! Âşik Şüphan? versének dátuma 1997 május 5. volt.
Akkor még nem gondoltam, hogy milyen kemény fába vágom a fejszémet, de az adott szó kötelezett. Fordítótársam, Kelemen András ekkor már nem tudott bekapcsolódni a munkába, mert időközben a Külügyminisztérium politikai államtitkára lett. (1990-től folyamatosan országgyűlési képviselő) ezért Puskás László barátomat kértem meg, aki már szintén több török irodalmi alkotást fordított le szépen magyarra, hogy legyen segítségemre elsősorban a verses részletek stílszerű, és hasonló ütemű átültetésében.
Meg is egyeztünk, hogy együtt készítjük el a teljes és végleges változatot, és elküldtem neki az addigra elkészült nyersfordításomat. Közös munkánk során hamarosan kiderült, hogy a mai török nyelvre átírt Gökyay féle kiadás több helyen is hibás, és ráadásul az átirat a versek eredeti ritmusát sem őrizte meg. Így hát munkánk alapjául Muharrem Ergin latin betűs, kritikai kiadását választottuk, amely szó szerint közli az eredeti szöveget, és Dede Korkut ősi mondásgyüjteményét is tartalmazza. A fordítást elősegítette, hogy Muharrem Ergin szótárt is szerkesztett az archaikus szöveg megértéséhez.
Puskás László az általam készített nyersfordítást tüzetesen átvizsgálta, kijavította. Közös munkánk több mint két évig tartott, sokszor vitatkoztunk, de mindig a jobb, helyesebb kifejezés megtalálása érdekében. Számtalanszor javítottunk, változtattunk egy-egy szövegrészt.
Puskás László munkájának érdeme, hogy Dede Korkut verses részei a magyar fordításban is azonos szótagszámmal és rímekkel olvashatók. sőt az ütemes prózai részek is az eredetit igyekeznek követni. Én a továbbiakban jobbára a mű magyarázatával, a magyarázó szövegek és lábjegyzetek megírásával foglalkoztam.
Puskás Lászlóra hárult az a feladat is, hogy megfelelő kiadót találjon. Végül is a mű néprajzi és irodalmi értéke alapján, az Európai Folklór Intézet igazgatója, Hoppál Mihály neves néprajzkutató elvállalta, hogy az intézet "Folklór" sorozatában jelenteti meg a művet, amely a L'Harmattan kiadó gondozásában látott napvilágot.
A fordítás lektorálására Dobrovits Mihály turkológust kérték fel, akitől valóban sok segítséget kaptunk, mert hibáinkat kiváló humorral, sohasem sértően adta tudtul. Mi késedelem nélkül kijavítottuk azokat. Több értékes megjegyzése, a megfelelő helyen, lábjegyzetben olvasható.
A kiadást a Magyar-Török Nők Társasága, Necla Aksop asszony, a Török-Magyar Üzletemberek Egyesülete, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta.
Ezzel a kis írással is fel szeretnénk hívni a magyar olvasók figyelmét a török kultúrának eme kincstárára, melyről Dr. M. Fuat Köprülü professzor ekképpen nyilatkozott: "Ha a mérleg egyik serpenyőjébe az egész török irodalmat, a másikba pedig csak Dede Korkut könyvét tennénk, akkor is ez utóbbi bizonyulna nehezebbnek."
Hogy ki volt Dede Korkut, és miről szól ez a 12 történet, amelyek között még az Odysseiából ismert egyszemű egy oguz változata is megtalálható, ezt itt nem kívánjuk részletezni. Olvassák el minél többen, és ismerjék meg a kultúránkkal rokon oguz török nép eredetmondáit!

 

Adorján Imre
Alapvető különbség három monoteista vallás közt
(Miben különbözik a zsidó, a keresztény és az iszlám hit)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Mindhárom vallás lényegét tekintve monoteista, magyarul egyistenhívő, de a köztük feszülő alapvető eszmei különbségek feltárása magyarázatot adhat napjaink kulturális, társadalmi és politikai világeseményeinek okaira.
A zsidó vallás Jahvénak Ábrahámmal, és az ő másodszülött fiára, Izsákra vonatkozó "szövetségen" alapul ((Gen. 12:3.). Az elsőszülöttre, Iszmáélre, az arabok és a muzulmánok ősatyjára, nem vonatkozik ez a szövetség. A kereszténység Isten Fiának áldozatát, a megváltást tekinti az "új szövetségnek", mely "jobb ígéretek alapján köttetett" és "...nem azon szövetség... amelyet kötöttem az ő atyáikkal... mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől a nagyig... óvá tette az elsőt, ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez." (Zsid. 8:9-13.)
Az ó-szövetség tehát egy nemzetséggel, egy néppel köttetett, ezért a zsidó vallási ünnepek valójában mind ősi, népi, "nemzeti" ünnepek. Az új-szövetség az egész emberiséggel köttetett, ezért a kereszténység legfőbb ünnepei Jézus életéhez, születéséhez, halálához és feltámadásához, az üdv- és egyháztörténethez kapcsolódnak. Az iszlám nem ismer semmiféle ilyen "szövetséget", mert az egyetlen, teremtő és mindenható Istent (Allahot) semmi és senki nem korlátozhatja. Az iszlámban "szövetség" nélkül minden embernek törekednie kell Isten akaratának teljesítésére, ezért nevezi a vallását "önátadás"-nak. Ünnepei pedig Mohamed életéhez, a Korán leküldéséhez, és a kegyes vallásgyakorlathoz (böjt, zarándoklat stb.) kötődnek.
A zsidóság, Istennel kötött "szerződés" feltételei alapján a "törvények megtartására" kötelezett. A Tóra (Mózes 1-5. könyve) részletesen, mindenre kiterjedően (áldozatok, imák, papság, bűnök és büntetésük, viseletek, tisztasági követelmények, étkezés, stb.) rögzíti a törvényeket. A keresztény teológia szerint a "törvény nem üdvözít", mert "a törvény vége Krisztus, minden hívőnek igazságára" (Róm. 10:4.). Ezért nem foglalkoznak az Újszövetségi iratok a "világ dolgaival" (politikával, törvényekkel), mert "az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el" (Róm. 17:20.) és "nem e világból való." (Ján. 18:36.)
Ezzel szemben az iszlám Allah korlátlan uralmát hirdeti a földön és a mennyben, ezért nincsenek külön "Isten iránti" és "emberek iránti" törvények, nincs külön világi és egyházi élet. Allah törvényei a jog, helyesebben az élet minden területén érvényesek (kultusz, viselet, család-, kereskedelmi, büntetőjogi stb.). Ez a mindenre kiható iszlám jogrendszer a saria.
Jelentős különbség van a zsidó és a keresztény eszkatológiában (végső időkről szóló tanításban) is. A zsidók szerint a diaszpórákból (szétszórtságból) egybesereglő zsidó népesség számára Jeruzsálem központtal Isten Messiása (küldötte) új országot alapít (Ezék. 36:24.). A zsidók azért nem ismerték el Jézust Messiásnak, mert azt várták tőle, hogy felszabadítsa hazájukat a római uralom alól. A keresztények pedig egy, az "Istentől leszálló új Jeruzsálem" elérkezésében az Isten uralmát és végítéletét várják. Az ószövetségi zsidó iratok héber, arám szövegének kifejezéseit, vallási terminológiáját, (frazeológiáját) használják az új-szövetségi iratok, valójában a zsidó nép történetéből merített példák és utalások a Messiás eljövetele után már merőben más jelentéssel rendelkeznek.
Megdöbbentő, a Korán vallástétele Jézusról és szerepéről az utolsó ítélet napján: "Allah magához emelte őt,...nincs senki, aki - halála előtt - ne hinne benne. A Feltámadás napján (Jézus) tanú lesz ellenük." (Korán, 4:158-159.) Egyébként az iszlámnak nincs "szellemi", vallási központja, mint a zsidóknak Jeruzsálem, vagy a katolikus keresztényeknek Róma, mert Mekka csak a híveknek előírt zarándoklás helye.
Az igaz muszlimnak hinnie kell nem csak Mohamednek, aki "Allahtól való küldött, aki megtisztított lapokat hirdet nekik" (Korán. 98:2) a meghamisított ősvallás helyreállítójának, hanem az összes próféta szavának. Az iszlám - ellentétben a zsidó vallással - nemcsak ismeri, de a legfontosabb próféták közé sorolja Jézust, aki szűztől, szent lélek által (kutsal ruh) Máriától született. Elterjedt muszlim vélekedés, hogy "a zsidók akkor szűntek meg muszlimok lenni, amikor megtagadták Jézus tanítását, a keresztények pedig akkor, amikor megtagadták Mohamed próféta voltát és tanítását."
A történelem folyamán mind a zsidó, mind a keresztény vallás nagy változásokon ment keresztül. Például, Jézus korában a szadduceusok (zsidó írástudók ortodox csoportja) még a "szemet szemért, fogat fogért" törvényt úgy értelmezték, hogy aki szándékosan kiüti más szemét, annak büntetésül ki kell ütni a szemét, mert "a tórát szó szerint kell venni, mindenfajta magyarázattól óvakodni kell." A farizeusok (az írástudók hellenisztikus csoportja) szerint, csak a szem "ellenértékét" kell megadni, azaz a megfelelő anyagi kárpótlást. Egy hazai zsidó tudós szerint a változások oka, hogy "ma a világi dolgokban a szabad fejlődés hívei vagyunk és nem ragaszkodunk ahhoz, hogy minden intézkedésünket a Tórából indokoljuk meg…" Ma a világon egyetlen zsidó vallási közösség sem gyakorol bíráskodási, ítélkező, még kevésbé végrehajtó jogokat. A keresztény vallási bíráskodás is megszűnt, pedig volt idő amikor a világi bíráskodásnál is hatalmasabb volt. Az iszlám országokban nem történt meg az iszlám számára teljességgel elfogadhatatlan "egyház és állam különválasztása" és érvényben van az ősi saria, mely nemcsak a büntet, hanem büntetést előz meg avval, hogy vallási, és etikai oktatást nyújt az állampolgároknak. A jelentős, meghatározó muszlim népességgel rendelkező, de nem "iszlám államokban", mint pl. Törökországban és a Balkánon folyamatos az a mozgalom, amely egy valódi iszlám állam alapítására irányul és ezért folyik évek óta fegyveres harc a volt Szovjet Közép-Ázsia új államaiban is.
Az iszlám nem ismeri el se az ember központú humanizmust, se a vallási reformációt, a "felvilágosodást", még kevésbé a materializmust, individualizmust, liberalizmust. A világ megismerésére szolgál a tudomány, ebben van fejlődés, haladás, modernizáció, de Allah utolsó prófétája Mohamed tanításai és a Korán, az isteni kijelentés, változatlan az idők végezetéig. Az ember Allah szolgája, nincs semmiféle saját joga, csak a szolgálat kötelessége. Nem fogadja el, hanem elítéli a "kulturális relativizmust" azt, hogy a vallási és kulturális szabályok mesterséges konstrukciók, ezért nincs egyetemes erkölcsi mérték. Elutasítja a globalizmust a vele járó fogyasztói társadalom és a közösségi életre káros liberális-individualista életmódot. Ezzel szemben védi a családot, tiltja az élvezeteket, szigorúan bünteti a szeszesital-, a kábítószer fogyasztást, a házasságtörést, a prostitúciót, a homo-szexualitást stb. Az iszlám offenzív a vallás védelmében, a kereszténység pedig olyannyira defenzívvé vált, hogy hatása a nyugati "keresztény" kultúrában már-már elhanyagolható. Az iszlám ellenállás persze botránykő az "ember- és szabadságjogok" liberális harcosai szemében.
Érthető, miért folytatnak az iszlám eszme, és ennek képviselői, a muszlim országok és közösségek ellen könyörtelen szellemi, gazdasági, sőt esetenként fegyveres harcot a globalizációnak feltétlen elkötelezettek, akik a kultúra, a szokások, a piacok "megnyitásából", a "nyitott társadalomból" hasznot húznak, főként a multinacionalis pénzügyi szervezetek, illetve azok irányítása alatt állók. Féltik a hasznukat.
A keresztényeknek pontosan kellene tudniuk, hogy "Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." (II. Kor. 3:17.)

 

Adorján Imre
Sehová se tartozó híd

Megjelent: Magyar Nemzet, Magazin 2001-12-8. 32. o.
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


A 2001. okt. 20-i Magazinban, Kovács Mária Norman Stone ankarai (vendég) professzorral kapcsolatos, "Katonadolog" című cikke késztetett hozzászólásom és a témával kapcsolatos véleményem a megírására.
Törökország kritikus időszakaiban magam is tapasztaltam a hadsereg kiegyensúlyozó szerepét. A sereg az atatürki reformok iránt elkötelezett és biztosítja a belső békét. Legutóbb 1980-ban léptetett életbe "rendkívüli állapotot" átvéve rövid időre a hatalmat, hogy a torzsalkodó pártok miatt, a már-már anarchiába süllyedő országot megmentse. Korábban a nyugati hatalmak tétovázó késlekedése miatt, a nyílt háborútól sem nem rettent vissza, hogy az Anglia, Görögország és Törökország háromhatalmi egyezménye alapján Ciprus önállóságát megóvja a Makariosz vezette szovjet, illetve a szigetnek a görög katonai hunta "henósist" (egyesítést) célzó katonai megszállásától. Ez az 1974-es török katonai beavatkozás azt is bizonyította, hogy a kormány és hadsereg első sorban nem a NATO, hanem a török etnikum érdekeit védi. Saját szememmel láttam a Diyarbakir melletti hatalmas NATO lokátoros figyelő bázisát fenyegetően körülvevő török páncélos erőket. Törökországban a nép egy emberként állt a katonák mellett. Sohasem felejtem el, hogy a Földközi Tenger melletti Adanába utazva, az autóbuszon mellettem ült egy paraszt, az ölében egy báránnyal, amit a katonáknak vitt ajándékba, és a laktanyák előtt "hazaival" megrakottak várakoztak, hogy átadhassák mindazt, amit a katonáknak hoztak.
A nép töretlen bizalmát élvező hadsereg, az 1991-es Öböl-háború után, melyet ugyan a kormányzat támogatott, de mind a muszlim vallásos, mind a nemzeti érzésű közemberek élesen elítéltek, már nem élvezi a korábbi tiszteletet. A tisztelet és megbecsülés azért is csökkent, mert USA-ban kiképzett vezérkari tiszteket a nép már nem tekinti "sajátjának." Tapasztalataimat nem a "felsőbb körökben" szereztem, hanem egyszerű emberek és katonák, csendőrök (zsandarma) közt.
Az interneten olvasható a Hürriyet török napilap "közvélemény kutató szavazólapja" szerint a szavazók több mint 80%-ának az a véleménye, nem szabad a török katonáknak közvetlenül bekapcsolódnia az USA vezette terrorizmus elleni harcba. Most mégis küldenek egy különlegesen kiképzett alakulatot. A döntéssel kapcsolatos török politikusok vitája már meg is kezdődött. Előre megjósolható a tömegek reakciója, ha a ramazán idején ezeknek a katonáknak muszlimok ellen kell harcolniuk, arról nem is szólva, ha néhányan közülük a háború áldozatává válnak. Norman Stone úr, a Bilkent egyetemen nem az egyszerű török emberekkel találkozik, hanem azokkal a diákokkal, akiknek a szülei meg tudják fizetni az igencsak borsos tandíjat.
Most rá kell térnem Norman Stone úr vaskos tévedéseire.
Az első tévedés, hogy a "hithű törökök" nem mind tartoznak az iszlám szunnita ágához! Az országban számos álevita, tehát a Próféta utódlását csakis a vele való rokonság alapján elfogadó, tarikat (rend) működik (alevi, bektasi, naksibend, halveti, kadirije stb.), nagyszámú és igazán elkötelezett és a hit dolgaiban igen aktív hívővel. A nem szunniták létszámát 15-20 millió közöttire becsülik . Hivatalos adat azért nincs, mert az állam nem akar róluk tudomást venni! A hivatalos álláspont szerint: Atatürk betiltotta, akkor nincs is! Igaz, hogy az állam felügyeli, s kézben tartja az imámokat, de nem csak az imámok az igazhívők tömegeinek, a nyugatiak által állandóan csak "fanatikusok"-nak bélyegzett híveknek a vezetői. A közelmúltban döntött a kormány, hogy a Vallásügyi Minisztérium (Diyanet Işleri Bakanligi) ellenőrizze a vallási intézményekben a tanítás megfelelő módját. Természetesen ennek a mércéje a szunnita tan lesz. A döntés abból a felismeréséből ered, hogy pl. egyes helyeken pusztán csak azért építettek dzsámit, hogy a "hatósággal" elhitessék szunnita voltukat, s az, messziről is látható legyen. A dzsámiba egy lélek sem jár, mert az alevi, bektási stb. hívek saját termeikben (dergáh) tartják istentiszteletüket.
A professzor legnagyobb tévedése azonban a ramazáni böjttel kapcsolatos. A cikkben így olvasható: "...egyébként sincs benne a muzulmánok szent könyvében, a Koránban." Simon Róbert által magyarra fordított Korán, 2. (A tehén) szúrának a 183. 184. és 185. ájetje (verse) így szól: "Ti hívők! Előírattatott nektek a böjtölés, amint előírattatott azoknak, akik előttetek éltek… Böjtöljetek bizonyos számú napig! Ha valaki közületek beteg, vagy úton van, akkor (azonos) számú másik napon (kell böjtölnie! Akik pedig képesek lennének (böjtölni, de nem teszik), azok megváltással tartoznak, (s ez) egy szegénynek a tápláléka… (A böjt ideje) a ramadán hónap… Aki közületek e hónap idején (a maga helyén) jelen van, az böjtölje végig!… Allah könnyebbséget akar nektek, nem pedig nehézséget… ". Tehát, a böjtölés kötelessége Koránban van megírva a lehetséges "könnyítésekkel" együtt, és a professzor akkor is téved, amikor a böjt miatt a közlekedés biztonságát félti.
Magam is több ízben jártam ramazán idején Törökországban, és minden hívő tudta, hogy "úton járó" vagyok, tehát nem kell böjtölnöm. Nem javasolnám, hogy a Vallásügyi Minisztérium (Diyanet Işleri Bakanligi) kimondja a nem kötelező böjtölést, -mint azt Norman Stone úr teszi -, mert az még zavargásokat is kelthetne, ugyanúgy, mint amikor Atatürk az ezan (imára hívó ének) szövegét arabról törökre akarta változtatni. A muszlim hagyomány diadalmaskodott, ma is arabul hangzik az ezan. Talán egyszer azt is érdemes lenne megvizsgálni, mekkora és milyen különbségek vannak a "hivatalos deklarációk" és a közvélemény között. Ismét hivatkozom egy korábbi török internetes "szavazólapra", mely a szavazás után közli a leadott szavazatok megoszlását. A kérdés az volt: "kívánja-e a seriat (saria, az iszlám vallási törvénykezés) jogrendjének a bevezetését?" S a meglepő eredmény: több mint 70% kívánja! Hozzáteszem, bizonyára nem a falusiak, parasztok és munkások interneteznek, pedig ők a jobban elkötelezett hívők. Bár a 90-es években az ankarai egyetemista leányok még azért is tüntettek, hogy kendőt viselhessenek az oktatási órák alatt!
Az iszlám vallási megújhodása 1980-tól folyik az országban. Míg 1952-ben csak 7 imam hatip (lelkészképző) iskola volt, számuk 1988-ban már 718-ra nőtt. Ebben a tanévben 258.038 tanuló járt ezekbe az iskolákba. 1961-1987 között 390.197 leány (!) és 739.785 fiú kapott bizonyítványt ilyen iskola elvégzéséről, s emellett 16.018 ifjú végzett a felsőfokú (egyetemi) teológiai fakultásokon. Mindez azt jelenti, hogy az ország 62.942 dzsámija részére több mint 1 millió teológust képeztek (1990 adatok ).
Igazat írt a korábban sokat bírált de mostanában gyakran emlegetett, Samuel P. Huntington, aki szerint: "1993-ban az iszlám stílusú szakállt viselő férfiak és lefátyolozott nők valósággal hemzsegtek Törökországban, a mecsetek egyre több embert vonzottak, és bizonyos könyvesboltok polcai roskadoztak a könyvektől, újságoktól, kazettáktól CD-ktől és videokazettáktól, melyek mind a diadalmas iszlám történelmét, előírásait és életmódját hirdették, és méltatták az Oszmán Birodalom szerepét Mohamed próféta értékeinek megőrzésében… Legalább 290 kiadó és nyomda, 300 sajtókiadvány, köztük négy napilap, pár száz kalózrádió és körülbelül 30, szintén engedély nélkül működő televízióállomás hirdette az iszlám ideológiáját". A nyolcvanas és kilencvenes években az állítólag világi török kormány… mecsetek építését finanszírozta, elrendelte a vallásoktatást az állami iskolákban, és jelentékenyen támogatni kezdte az iszlám felekezeti iskolákat, melyek száma a nyolcvanas években az ötszörösére nőtt, és így a középiskolás diákok 15%-a ma már ezekbe jár. Az itt hirdetett iszlám doktrínákon nőttek fel a végzős diákok ezrei, akik közül aztán sokan közhivatalnokok lettek" …
Ezek után nem meglepő, hogy az 1995-ös választásokat a muszlim Jólét Pártja nyerte meg, és félévvel később átvette a kormányzást, koalícióban egy világi párttal. "A fundamentalisták fő támogatói itt is a fiatalok, a külföldről hazatérők, a "letiportak és kisemmizettek" és a "frissen városba költözöttek", a nagyvárosok "sans culotte-jai" voltak."
Ilyen "frissen városba költözők" pedig egyre többen lesznek, az ország statisztikai adatai erre engednek következtetni. Csak néhány baljós jelzést ismertetnék. Isztambul lakosságának csupán 38,9%-a született ebben a városban. A többiek "vidékről" jöttek szerencsét próbálni 10 milliót meghaladó lélekszámú "metropoliszba". Az utánpótlás pedig folyamatos, mert a fejletlen keleti tartományokból, ahol a születések száma a legmagasabb, a lakosság a nagyvárosokba áramlik. Az ország ipari termelésének több, mint 30%-át adja Isztambul, a további 30%-át 3 tartomány, a már-már Isztambul külső övezetének számító Kocaeli, Bursa és Izmir. 7 tartományban folyik az összes termelésnek a 20%-a, 11-ben a 10%-a és ugyancsak 10%-on osztozik 45 (!), főként keleti és déli tartomány. Míg a török asszonyok átlagosan 3,2 gyermeknek adnak életet, addig keleten (Bitlis tartományban) 6,2-nek, viszont Isztambulban csak 2-nek. Az asszonyok 25,1%-nak 5 vagy még több gyermeke van (további megoszlás a gyermekek száma szerint: 1 gyermekes 13,2%, 2 gy. 20,2% 3 gy. 18,2%, 4 gy.13,7%). Ahogyan az ipari termelésben, úgy a természetes népszaporodás terén is nagy különbségek mutatkoznak a nyugati és a keleti tartományok közt.
A munkahelyek megoszlása sem mondható "EU konformnak". A foglalkoztatottak 45%-a mezőgazdaságban, 16,4%-a kereskedelemben és szolgáltatásban, 16%-a közhivatalban és 8%-a egyéb helyen dolgozott 1991-ben. Dél- és Délkelet-Anatóliában a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya 62,3%! A termelésben résztvevők 16 milliót alig meghaladó létszámának 2,4%-a munkaadó (a keleti tartományokban 0,7%) ezzel szemben 32 %-a "családi dolgozó, fizetésben nem részesülő" (a keleti tartományokban 44,8%). A következtetéseket az olvasókra bízom.
Törökországgal számolni kell, Európának el kell döntenie, hogy az Európába igyekvő, és török politikusok szerint máris "európai államnak" aposztrofált országot, befogadja-e, vagy arra kényszeríti, hogy az iszlám legerősebb támaszává váljék. A török kedélyeket máris borzolja, hogy az EU "bővítés első körében" ígéretet kapott Dél-Ciprus a felvételére. Huntington nagyon pontosan írta le Törökország és az EU viszonyát : "Özal elnök 1992-ben kijelentette, hogy "az emberi jogok helyzete Törökországban csak ürügy arra, hogy ne engedjék csatlakozni az Európai Közösséghez. A valódi ok az, hogy mi muzulmánok vagyunk, ők pedig keresztények." Majd hozzátette: "Ezt azonban nem vallják be."… Az egyik európai szakértő megjegyezte: "Európa rémálma még ma is, a "Nyugat-Európát pusztító szaracénok és a Bécs kapuit döngető törökök emléke"…
Süleyman Demirel volt elnök úgy szerette hazáját jellemezni - magyarországi látogatásán is ezt a képet használta egyik beszédében -, hogy "jelentős híd a régióban, mely nyugatról keletre ível…". Huntington találóan jegyezte meg: "Egy híd mesterséges építmény, mely összeköt ugyan két szilárd entitást, ő maga azonban egyiknek sem része."

Adorján Imre Székesfehérvár Szedreskerti ln. 45.

 

Adorján Imre
A Török Köztársaság 75 évének története, politikai rendszere
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár


Bevezetés

A Török Köztársaság ebben az évben ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. A magyar köztudatban alig ismert, hogy az 1. világháborút követő békekötésekben, talán még Magyarországnál is súlyosabb veszteségeket elszenvedett ország hogyan szabadult meg attól az államformától, mely az Oszmán Birodalomnak volt a sajátja, s melynek időszerűtlensége kivívta magának már a 18-19. sz.-ban az "Európa beteg embere" gúnynevet. Az 1. világháborút követően a külső és belső politikai és fegyveres harcokban kimerült, technikailag elmaradott, a folyamatos külföldi kölcsönök törlesztési terheit nyögő, gazdaságilag eladósodott, elszegényedett, már csak a nevében "birodalom", szétszabdalására az antantnak számtalan kész terve volt.

A vesztes Oszmán Birodalom, területének több mint háromnegyed részén állomásozó ellenséges, idegen csapatok, az akkori fővárost, Isztambult - melyet az európaiak következetesen csak Konstantinápolynak neveztek - tengeri és szárazföldi blokád alatt tartva, a korábbi oszmán hódítások területén élő népek törlesztési igényét, bosszúvágyát is felhasználva úgy gondolták, bármilyen megalázó, a török népesség érdekeit semmibevevő békét kényszeríthetnek hajdani erős ellenfelükre.

Ezekben, a Törökországra végveszélyt jelentő hónapokban és években jött létre az az állam, melyet ma is Török Köztársaságnak nevezünk, és amelynek megalakulása tanulsággal szolgálhat minden olyan nép számára, amely a közelmúltban változtatta meg államformáját, szervezte át politikai rendszerét, egyrészt korábbi rendszerük eredménytelensége és csődje, másrészt "külső" (divatosabb szóval "csatlakozási") elvárások miatt.

Bővebben csupán az első világháborút közvetlenül követő történelmi eseményeket, valamint a politikai intézményrendszer kialakítását, a gazdasági intézkedések és az átalakulást biztosító törvények megalkotását ismertetem.

Egynéhány fejezet alatt azokat a "következtetéseket" szedtem pontokba, amelyeknek ismerete az államformájukat megváltoztató, közép-európai "reform" államoknak is sorsdöntő kérdések meghozatala előtt, megszívlelendő tanulságként kellett volna szolgálniuk.


Törökország helyzete az I. Világháborút követően

A mondorosei fegyverszünet és következményei

Az 1. világháború vége felé 1918 október 30.-án Mondorose kikötőjében, az angol "Agamemnon" cirkáló fedélzetén írták alá azt a fegyverszüneti egyezmény, melynek értelmében az antant "biztonságukat veszélyeztető helyzet esetén" az Oszmán Birodalom bármely területén stratégiai pontokat foglalhat el, azokat megszállhatja. A feltételek egyértelműen a török állam megszüntetésére és egyben az angol érdekek feltétel nélküli érvényesítésére irányultak.

A szerződés arra kötelezte a törököket, hogy a fekete-tengeri szorosokat nyissa meg az antant hadihajói előtt, az ország kikötőit, rakpartjait, hajógyárait, tengeri fegyverraktárait, híradási eszközeit, üzemanyag- és élelmiszer tartalékait, egész tengeri flottáját, vasútjait bocsássa az antant államok rendelkezésére. Az antant által megszabott létszámú határőrség és belső biztonsági erők kivételével az egész hadsereget le kellett szerelni, az arab területeken (Hedzsasz, Asir, Jemen, Szíria, Irak) állomásozó török katonai egységeknek pedig meg kellett adniuk magukat.

Ezzel az indokkal zárta körül az antant hajóhad 1918. november 13-án a fővárost, Isztambult Az angolok, megsértve az általuk aláírt szerződést, megszállták a Mezopotámiával határos anatóliai nem "arab" területeket, így Moszul megyét, továbbá északon, a Fekete tenger kikötőit és onnan kiindulva további jelentős szárazföldi területeket. Ugyanakkor a franciák a Földközi tengerpart nagy részét, Kilikiját (a mostani Csukurova területét) és Észak-Szíriát szállták meg, míg az olaszok az anatóliai medencében fekvő városok egy részét. A törökök úgy vélték, jogosan, hogy ezek a területfoglalások, bár az antant csapatok a mondorosei megállapodásra hivatkoztak, jogtalanok. Ellenállást szerveztek (Kuva-ji Millije volt korabeli elnevezése), de az egységes irányítás hiánya miatt az elszigetelt maradt, sikertelenségbe fulladt, felbomlott

A görög hadsereg egységei a szövetségesek hadiflottájának fedezete alatt 1918. május 15-én partra szálltak Izmirben és ártatlan emberek ezreit gyilkolták le. Ez a vérontás felháborította és spontán fegyveres harcra mozgósította a török parasztságot. A kirobbanó török felszabadító mozgalom kezdetben a törökök és a görögök közötti harcnak látszott, valójában azonban a maradék országát, területét és annak függetlenségét megőrizni akaró török nép és az országot megszálló antant államok, Anglia, Franciaország, Olaszország háborúja volt. A görög hadsereget az angolok Nagy Britannia érdekeit szolgáló eszközként használtál ki. Lloyd George szerint Görögország "a brit Nemzetközösség egysége fenntartásának őre" volt. Érdekes görög vélemény a görögök szerepéről: "A görög hadsereg semmiben sem különbözött egy idegen parancsra cselekvő csendőrszakasztól. A görög hadseregnek Calthorpe (az antant flotta izmiri parancsnoka), Calthorpenak Churchill, Churchillnak pedig a Shell-társaság leányvállalatát, a Turkish Petroleumot képviselő Curson úr adott parancsot. A moszuli kőolaj legnagyobb részvényese, Curson úr, mindenkinél jobban tudhatja, hogyan kell viselkednie a görög hadseregnek az angol olajmonopóliumok érdekei szempontjából." (Niko Pszürukisz)


Török ellenállás és politikai mozgalmak a sévresi békeszerződésig

A török nemzeti ellenállást kikényszerítő okok

Az antant hatalmak - többek között - így nyilatkoztak: "A Törökország fejlődését őszintén kívánó (!) angol, francia és olasz kormány újjászervezi Törökország igazságszolgáltatását, pénzügyét, csendőrségét és rendőrségét. A nemzeti kisebbségek jogait védelmük alá rendelik. A jövőben egy önálló kurd állam létrehozására törekednek. A leghatározottabban megvédik az olaszok érdekeit Dél Anatóliában, a franciákét Adanában, az angolokét pedig a Tigris folyó nyugati területein. A Mersin-Adana-Tarsus vasutat három állam irányítja. A görög érdekeltségi területeket Görögország, az anatóliai szénbányákat pedig az olaszok rendelkezésére bocsátják. Törökország valamennyi területén az ott gazdasági érdekeltséggel rendelkező nagyhatalom vezetése alá rendelik az ott élő kisebbségeket." Ezt a "fejlődést" azonban az egész török nép - de több kisebbség is - elutasította, így az antant mintegy rákényszerítette Törökország népét a radikális fegyveres védekezésre. Az 5 évig tartó küzdelem jelentős sikereket ért el és tette lehetővé a független török állam és politikai szervezet létrehozását. A fenti események a török történelem legfontosabb, kiemelt és részletesen tanított része valamennyi iskolatípusban. (Kurtulus Savasi)

A török szabadságharcot - mert annak kell nevezni az anatóliai harcokat - az értelmiség, a polgárság, a kereskedők és kisiparosok, a nagybirtokosok és a parasztok, a hadsereg szétzilált csoportjaira támaszkodva indította és szervezte országszerte. A "proletariátus", a nagyvárosok ipari munkássága kimaradt a felszabadító harcokból. A legfőbb mozgató erőnek a paraszti tömegek bizonyultak, akik a harcoktól a kettős elnyomatásuktól való szabadulását remélték: az Oszmán korra oly jellemző nagybirtokosi uzsorától, illetve a külföldi tőke által kézben tartott monopoliumok kiszolgáltatottságától. Az árakat a külföldi társaságok a mondorosei szerződésre hivatkozva, saját érdeküknek megfelelően szabályozták a belföldi piacokon is.
A marxista történészek megállapítása szerint is "Az ország leggazdagabb területeinek imperialista megszállása...sértette a parasztok hazafias érzéseit és ellenállásra késztette őket"

Következtetések:

· A győztes, amennyiben a vae victis gyakorlásában nem tart önmérsékletet, függetlenül fegyveres és anyagi erőforrásainak fölényétől, a vártnál nagyobb ellenállásra számíthat.
· A győztesnél anyagi erőforrásokban gyengébb vesztes, ha jelentős polgári tömegbázissal ren-delkezik, reménnyel veheti fel a küzdelmet a fizikai értelemben erősebb ellenféllel.
· Egy nép nemzeti érzéseinek, hagyományának, vallásának és kultúrájának a megsértése kiszámít-hatatlan erejű reakciókat válthat ki.
· Amennyiben egy ország területéből jelentős területeket kíván az ellenség elszakítani, a paraszt-ság ellenáll "földje" védelmében, viszont az ipari munkásság, a proletariátus közömbös.


A fegyveres ellenállás szervezésének kezdetei, Musztafa Kemal fellépése

Az amasyai kiáltvány

1919-ben a Fekete tenger egyik kikötővárosában Samsunban és környékén, az antant ösztönzé-sére, a görög népesség rendbontásokat szervezett a török lakosság ellen. Musztafa Kemal katona-tisztet (1881. Szaloniki - 1938 Istambul), aki már a Dardanellák védelmében híressé vált nemcsak a katonaság, de a nép körében is, (a későbbi Atatürk, vagyis a törökök atyja) a 9. török hadsereghez helyezték át Samsunba. Musztafa Kemal már régen át akart kerülni az ázsiai, anatóliai területeken még meglévő török csapatokhoz, hogy a szultáni udvar ellenőrzése nélkül szervezhesse meg a törö-kök ellenállását, és ezzel egyidőben az antanttal megalkuvó Oszmánok kiiktatását, "trónfosztását". A samsuni rendcsinálást követte az amasyai kiáltvány 1919. június 22-i kiadása, melynek legfonto-sabb pontjai a következők:

· A haza egysége, a nemzet függetlensége veszélyben van.
· Az isztambuli kormányzat a vállalt felelősségének megfelelően nem cselekszik.
· A nemzet függetlenségét a nemzeti vállalkozás fogja csak megmenteni.
· A nemzet jogainak védelmére egy nemzeti-tanácsot szükséges létrehozni.
· Sivasban nemzeti kongresszust kell összehívni.
· A nép bizalmát megnyert személyeket ki kell választani és őket, mint népképviselőket kell a kongresszusra elküldeni.
Az Oszmán Kormány visszarendelte Musztafa Kemalt Isztambulba, aki erre csak időhúzás cél-jából válaszolt, de a parancsot nem teljesítette.

Az erzurumi kongresszus

Kelet-Anatóliát az antant az örményeknek kívánta leszakítani. Ennek megakadályozására ala-kult meg a Kelet Anatólia Jogait Védő Szövetség (Dogu Anadolu Müdafaa-i Hukuk Cemiyeti) amely Erzurum városába hívott össze kongresszust. Musztafa Kemal is résztvett a gyűlésen, mi-közben a Porta felmentett őt a hadsereg felügyelői hivatalából. Ezek után vált meg katonai hívatá-sától Az erzurumi gyűlés szervezését. Musztafa Kemal felgyorsította. Az anatóliai megyékből érke-zők őt választották meg egyhangúan a kongresszus elnökének, mely 1919 július 23-án nyílt meg. Megnyitó beszédében javasolta, hogy olyan kormányzatot kell létrehozni, mely hatalmát a nemzet-től kapja. A kongresszus főbb határozatai:

· A nemzet határain belül a haza feloszthatatlan egység.
· Mindenfajta idegen megszállással és beavatkozással szemben a nemzet egységesen áll ellen.
· Amennyiben a függetlenség megőrzésére az Oszmán Kormányzat ereje nem elegen-dő, átmeneti, időszaki kormányt kell alakítani.
· Azonnal össze kell hívni a nemzetgyűlést és a kormány munkáját ellenőriznie kell.

A kongresszus végén Musztafa Kemal elnöklésével megalakították a Képviselő Bizottságot. Az eredetileg csak a kelet-anatóliai tartományok védelmére szervezett és összehívott gyűlést, mivel azon az egész Törökországra érvényes határozatokat hoztak, nemzeti (országos) kongresszusnak fogadták el.

A sivasi kongresszus

Az erzúrumi kongresszus megtartása előtt kiadott amasyai felhívásra 1919. szeptember 4-én már az egész ország területéről érkeztek Sivasba a körzetükben megválasztott küldöttek. A gyűlés megtartását az Oszmán Kormányzat meg akarta akadályozni, sikertelenül. A kongresszus elnökének ismét Musztafa Kemalt választották meg.
Egyes képviselők úgy vélték és ennek adtak hangot felszólalásaikban, hogy célszerű volna az országot valamelyik idegen, külföldi hatalom oltalma alá helyezni. Ezeket a javaslatokat a többség élesen elutasította, nem fogadta el. A Sivasban hozott főbb határozatok:

· Az Erzurumi Kongresszus határozatait változatlan formában elfogadták.
· Az eddig létrejött összes nemzeti szövetség, az Anatólia és Rumélia Jogainak Vé-delmi Szövetsége elnevezésű országos feladatkörű új, itt megalapított szövetségben egyesül.

A sivasi gyűlés után Ankara, ahová Musztafa Kemal a választott Képviselő Bizottsággal együtt utazott, vált az országos mozgalom központjává.

Az Oszmán Törvényhozó Testület utolsó gyűlése

A mondorosei tűz- és fegyverszüneti megállapodás után (1918 okt.) az uralkodó a Törvényho-zó Testület üléseit bezáratta, és ezzel az intézkedésével elérte, hogy az isztambuli kormányzat a parlament ellenőrzése nélkül működhessen. Az erzúrumi és sivasi kongresszusi határozatok megho-zatala után az Oszmán kormány - bár mindkét kongresszus megtartását ellenezte és akadályozta - már nem tudott ellenállni annak az egyhangú követelésnek, hogy tartsanak az országban új képvise-lőválasztást, mely után folytatódhat a parlamenti munka.

A megválasztott képviselőket természetesen a fővárosban újonnan megnyíló parlament ülésére hívták össze. Az Ankarában tartózkodó Musztafa Kemal úgy vélte, hogy az isztambuli parlament munkáját egyrészt az Oszmán-ház és a dinasztia különféle állami tisztségeket betöltő és vagyonos tagjai, másrészt a fővárost blokád alatt tartó külföldi haderő egyaránt befolyásolhatja. A parlament alakuló ülésére Isztambulba utazó képviselők közül sokan útba ejtették Ankarát és felkeresték Musztafa Kemalt, aki tanáccsal látta el a hozzá fordulókat.
Az isztambuli parlament 1920 január 12-én nyitotta meg ülését, melyen Musztafa Kemal hívei azonnal megalakították csoportjukat, mai kifejezéssel élve, frakciójukat. A frakció január 20-ára már elkészítette programját, melyet Nemzeti Eskü-nek (Misak-i Millî) neveztek el. A Nemzeti Es-kü főbb programpontjai:

· A Mondoroseban aláírt tűzszüneti megállapodás során a török hadsereg által meg-óvott török haza egyetlen, elválaszthatatlan és oszthatatlan egészet képez.
· Isztambul biztonságának megóvása után a tengerszorosokat (Dardanellák és a Boszpo-rusz) a nemzetközi kereskedelem számára meg kell nyitni.
· A kisebbségek jogai ugyanolyan feltételekkel és olymódon lesz biztosítva Törökor-szágban, mint a szomszédos, az antant tagállamai által megszállt, mohamedán orszá-gok népeinek.
· A török nemzetnek és gazdaságának a fejlődését akadályozó, gátoló kapituláció ér-vénytelen.

Az Isztambulban tartózkodó antant megbízottakat sértette a határozat, ezért a képviselők egy részére nyomást gyakoroltak, sőt több képviselőt elfogtak és szabadságuktól megfosztották. Az an-tant ezt sem tartotta elégségesnek, ezért a fővárost 1920. március 16-án hivatalosan is megszállta csapataival. Az eset miatt Musztafa Kemal Ankarából azonnal protestált és jelentette más országok külképviseleteinek.

Az ankarai nemzetgyűlés, az új nemzeti kormány megalakulása

A főváros megszállása után a parlament üléseit hamarosan bezárták, ezért Musztafa Kemal ja-vaslatára úgy határoztak a képviselők, hogy Ankarába hívják össze az új parlamentet. Az új parla-ment összehívásához megújított választást is szükségesnek tartották, melyhez Isztambulból is csat-lakozhattak azok a képviselők, akik a kitűzött időpontra Ankarába tudtak érni.
A szükséges előkészítő munkálatok befejeztével Ankarában 1920. április 23-án ünnepélyes ke-retek között nyitották meg a parlamenti ülést. (Törökországban ennek a napnak az évfordulóján tartják meg évente a gyerekek ünnepét.) A parlament elnökéül Musztafa Kemalt választották meg, aki beszédében kifejtette:

· A kormányt megalakítani elkerülhetetlen kötelesség.
· A Török Nagy Nemzetgyűlésnél (Türk Büyük Millet Meclisi, rövidítése: TBMM.) nincsen nagyobb hatalom.
· A TBMM magába foglalja és ellátja a törvényhozás és végrehajtás hatáskörét.
· A parlamenti képviselők közül választott testület látja el a kormányzás feladatát, a nemzetgyűlés elnöke egyben a kormányfő is.


A nemzetgyűlés a javaslatot elfogadta, ezzel megvetették az új török államiság alapjait, rövid időn belül megalakult a Törökországi Nagy Nemzet-gyűlés Kormánya és a külföldi kormányokat e tényről diplomáciai úton értesítették.

Az ankarai nemzeti kormány belső és külső ellenfelei

Az Oszmán uralkodónak elkötelezett Isztambuli kormány élén Damat Ferit pasa állt, aki kezde-tektől fogva ellenezte a nemzeti mozgalmat és azt, ahol csak tudta, minden rendelkezésére álló erő-vel akadályozta. Az ankarai nemzetgyűlés megalakulása és az ellenkormány munkába állásának kihirdetése után a pasa hatalmas propaganda-hadjáratot kezdett az országban Musztafa Kemal és hívei ellen, melynek hatására - tekintve Törökország hatalmas területét, és a korában is elmaradott anatóliai telekomunikációt - az új kormányzat ellen veszélyes lázadások és felkelések robbantak ki. Az antant hatalmak minden rendelkezésükre álló eszközzel támogatták ezeket a zavargásokat. Az ankarai kormány erős kézzel verte le a felkeléseket, ugyanakkor a katonai beavatkozások során sok kisebbségben élő népcsoport szenvedett el súlyos veszteséget.
Az antant hatalmak, élve a belső zavargások okozta lehetőséggel, ismételten igyekeztek török területeket, országrészeket megszállni.


A sévresi békeszerződés megkötői és feltételei

Az antant hatalmak a mondorosei fegyverszüneti megállapodásban foglaltakat a franciaországi sévresben akarták- még súlyosabb feltételekkel - az Oszmán kormánnyal elfogadtatni és aláíratni. Az Oszmán Birodalom követei maguk is megdöbbentek, hogy a békeszerződés valójában a biroda-lom felosztását, megszüntetését célozza. Mindezek ismeretében, más választásuk nem lévén, a bé-keszerződést aláírták 1920. augusztus 10-én.
A béke legfontosabb pontjai:

· Isztambul marad az Oszmán Birodalom fővárosa, azonban ha a városban a kisebbsé-gek jogait a kormányzat nem venné figyelembe, s ezáltal azok csorbulnának, akkor a várost Törökországtól elszakítják.
· A tengerszorosokat a világ összes állama számára megnyitják.
· Izmiren kívül, az Égei-tenger vidékének nagy része és Trákia Görögország fennható-sága alá kerül.
· Antalya és Konya vidékét az olaszok birtokolják.
· Adana, Maras és Sivas városok helyett Szíria a franciák birtoka lesz.
· Arábia és Irak angol birtokká válik.
· Az Oszmán Birodalom 50.000 fős hadsereggel rendelkezhet, de a hadseregnek egyál-talán nem lehet páncélosa, tüzérsége és légiereje.
· A kisebbségeknek széles jogokat kell biztosítani.

Az Oszmán kormány képviselői által aláírt békeszerződést a TBMM (ankarai nemzetgyűlés) nem ismerte el, ennek következtében sohasem jutottak érvényre a szerződésben rögzített előírások. A TBMM meghirdette az egész országra kiterjedő függetlenségi harcot és határozatot hozott, mely-ben a békeszerződés aláíróit hazaárulóknak nyilvánította.


A török függetlenségi háború

A frissen alakult ankarai kormányzatnak kezdetben nem volt hadserege márpedig erős, fegyelmezett és kiképzett katonaság nélkül az ellenállás kilátástalan volt. Mindezt már bizonyította a szétszórt, helyi ellenállási kísérletek sikertelensége.
Az ankarai nemzetgyűlés elhatározta a központilag szervezendő és irányítandó hadsereg felállítását, egyben elrendelte a külön-külön harcoló csapatok csatlakozását a szervezett hadsereghez. (Nem minden kis csapat hajtotta végre a TBMM parancsát, például Cserkesz Ethem csapata végül a görög sereghez csatlakozott.)
A felszabadítási harcok kezdetét a török történészek Musztafa Kemal samsuni, 1919. májusi látogatásától számítják.

A keleti front
A mondorosei fegyverszünetben az antant az örményeknek ígérte Kelet-Anatóliát. A Kaukázus déli területeiről az örmény hadsereg és gerillacsapatok törtek be Kelet-Anatóliába. A török lakossággal kegyetlenül bántak el, vérengzések folytak a falvakban, városokban, s még azok a mohamedán lakosok sem menekülhettek meg a haláltól, akik a dzsámikban kerestek menedéket, a vallási épületeket is felgyújtották az örmények. Ezek a kegyetlenkedések indokolták a TBMM határozatát, miszerint fel kell venni Keleten a harcot. A 15. hadsereget küldték a keleti frontra, ahol a török csapatok rövidesen súlyos vereséget mértek az örményekre, akik békét kértek. A békekötésre 1920. december 2-án került sor (Gümrüi békeszerződés), melynek értelmében az örmények lemondtak Kars környékéről és a további Keleti-anatóliai területi követeléseikről.

A déli front
A mondorosei fegyverszüneti megállapodás után az angolok megszállták Antep, Maras és Urfa városokat és környéküket, majd később ezeket a területeket a franciáknak engedték át. A déli frontot a törökök a franciák ellen indították meg, akik e területeket megnyitották az örmények számára és akiket letelepítettek és felfegyvereztek. A harcokat a területeken élő törökök köréből önkéntes alapon szerveződött fegyveres csoportok kezdték meg, és a jól felfegyverzett franciákat l920. február 12-én Marasból, április 11-én pedig Urfából is kiszorították. Az Antep városát védő törökök 11 hónapig tartották magukat a franciák támadásai ellen.(Hősies harcaik miatt a TBMM a Gáziantep név viselésére adott a városnak engedélyt. A gázi szó jelentése törökül: hős.)
A nyugati fronton harcoló görög csapatok sorozatos vereségei láttatták be a franciákkal, hogy területi igényeik nem tarthatóak, ezért 1921. október 20-án megkötötték az Ankarai Békeszerződést, melynek aláírása után a déli fronton megszűntek a harcok.
Megjegyzendő, hogy az olasz csapatokkal jelentősebb összecsapás nem történt, mivel az olaszok az általuk megszállt területekről, Konya és Antalya környékéről önként kivonultak.

A nyugati front
A legzavarosabb helyzet Anatólia nyugati részein alakult ki, ahol számos önállóan működő irreguláris csapat harcolt a görögök ellen, akiket főként az angolok támogattak, a sévresi béke feltételeinek teljesítése céljából.
A harcokat Izmir görög megszállása robbantotta ki. A török ellenállást akadályozta, hogy a szervezett hadsereg a cserkesz felkelés elfojtásával volt lekötve, ezért a görögök egészen Eskisehírig nyomulhattak északra. Itt az Iszmet vezette török hadsereg 1921. január 10-én legyőzte Inönü városkánál a görögöket. (A később Iszmet Inönü-nek nevezett tiszt lett a Köztársaság államelnöke)
A londoni sikertelen megosztási kísérlet
A nyugati fronton elért török sikerek késztették az antant hatalmakat a londoni tárgyalási kísérletre. Erre a tárgyalásra csak az Oszmán kormány isztambuli képviselőjét hívták meg, aki azonban, a várakozás ellenére a tárgyaláson kijelentette: "a török nemzet valódi képviselője a TBMM küldöttségének a vezetője". Az ankarai képviselők a felújított sévresi feltételeket nem fogadták el, ezért a tárgyalás megegyezés nélkül ért véget.

A moszkvai szerződés előnyei és nyugati visszhangja

A fiatal, kommunista, moszkvai hatalom értékes szövetségest látott az ankarai török kormányban. A törököknek kapóra jött ez az alkalom, mert a Moszkva és Ankara között kötendő szerződés mind a szovjeteknek, mind a törököknek a fekete-tengeri övezetben a biztonságos nyugalmat, ezzel az utánpótlási vonalakat is jelentette. A szerződést Moszkvában 1921. március 16-án aláírták, mely szerint Szovjetunió elismerte Törökország keleti határait, az ankarai kormányt és az új államot és megállapodtak a felek a kölcsönös segítségnyújtásban is. A jövőt tekintve a megállapodás fontos része volt, hogy a szovjetek lemondtak a cári kormány minden törökországi koncessziójáról, sőt a kapitulációs jogáról is. A szovjetek kötelezték magukat, hogy csak a TBMM által elismert szerződéseket fogadja el érvényesnek, egyéb megállapodásokat semmisnek tekint, beleértve a sévresi békeszerződést is. 1921. szeptember 13-án a szovjetek Kars város és környékének a birtoklásáról is lemondtak. Ezt követte a Törökország és a kaukázusi szovjet köztársaságok közti 1921. október 13-án megkötött megállapodás, mely lehetővé tette a török hadsereg átcsoportosítását a nyugati frontokra.
A moszkvai megállapodás angol értékeléséhez elegendő Sir H. Rumbold urat idézni: "Ha nem folyamodunk erélyes katonai akcióhoz, a hatalom a nacionalisták kezébe kerlhet...Azt a benyomást kell keltenünk, hogy mi az iszlámot védjük a bolsevizmussal szemben. Amennyiben lehetséges, meg kell rontani a bolsevikok és Musztafa Kemal közötti viszonyt. Ezenkívül (az a veszély,hogy) a muzulmán világ, amely eddig Oroszországot az iszlám ellenségének tekintette, most már észreveszi, hogy valódi ellensége nem más mint Anglia."

Sikerek a nyugati fronton, az izmiri győzelem
Az Inönünél elért vereség után a görög seregek ismételten támadásba lendültek és végleges céljuk, melyet a görög király jelölt ki számukra, Ankara elfoglalása volt. A nagy stratégiai támadást 1921. július 10-én indították meg, elfoglalva Afyont, Kütahyát és Eskisehírt, miközben a törökök a Sakarya folyó partvonalára húzódtak vissza. A TBMM 1921. augusztus 23-án megbízta Musztafa Kemalt a hadsereg vezetésével, egyben széles hatáskört biztosítottak számára.
A sakaryai csatát 22 napon keresztül vívták, mely a törökök győzelmével ért véget. (1921.szeptember 13.) Sakarya mellett elért török hadi sikerek jelentősen erősítették a törökök pozícióit az ankarai, az angolokkal és a karsi, a szovjetekkel kötött megállapodások megkötésekor.
A nagy török támadás ezután bontakozott ki. Az Izmir felé menekülő görögök hatalmas veszteségeket szenvedtek, miközben visszavonulásuk során nem kímélték a török lakosságot, emiatt a falvakban szabadcsapatok alakultak, akik híreket szolgáltattak a görög csapatok helyzetéről és folyamatosan zavarták azok visszavonulását. Izmirt a török lovasság 1922. szeptember 9-én érte el és azonnal el is foglalta.

A mudanyai fegyverszüneti megállapodás
A török sereg győztes előrenyomulása meggondolásra késztette az antant hatalmakat, akik a Márvány-tenger ázsiai partján fekvő Mudanya kikötővárosban angol, francia és olasz résztvevőkkel szervezték meg, a tárgyalást, melynek megállapodásait a felek 1922. október 11-én írtak alá.
A megállapodás főbb pontjai:


· Törökország és Görögország közt a fegyveres összecsapásoknak véget kell vetni.
· Az antant a görögökkel együtt Kelet-Trákiát a Marica folyó bal partjáig kiüríti és ott a TBMM kormányzását elismerik.
· Isztambul és a tengerszorosok a TBMM irányítása alatt marad.
· A végleges békeszerződés megkötéséig a külföldi csapatok Isztambulban állomásoz-hatnak.

A mudanyai fegyverszünet megkötésekor már látszott, hogy a mondorosei egyezség elutasítása óta változás következett be az erőviszonyokban, mely a végleges békeszerződésben nyert elisme-rést.

Következtetések:

· A legitim, de a társadalom, a nép támogatását nem bíró kormányzattal a külföldi kor-mányok részéről illegitimnek minősített, de a társadalom által támogatott kormányzat egyetértése nélkül érvényes megállapodás nem köthető
· A csatlós és bosszúálló csapatok túlkapásai és kegyetlenkedései a hazáját és annak egységét védő népet egységbe tömöríti.
· A nemzeti ellenállás stratégiáját az ország földrajzi viszonyai határozzák meg, így az egymástól távoleső területeken sikerrel vehető fel a harc az idegenek ellen, ugyanak-kor sikert csak a reguláris, jól képzett, központilag irányított hadsereggel lehet elérni.


Az I. világháborút és a török függetlenségi harcokat lezáró béke Lausanneban

A svájci Lousanne városában tartott konferencián Törökország, Anglia, Franciaország, Olasz-ország, Japán, Görögország, Románia és Jugoszlávia képviselői vettek részt, sőt a tengerszorosok ügyével összefüggő kérdések tárgyalásaiba a Szovjetunió és Bulgária is bekapcsolódott. A sok vita miatt egyszer félbe kellett szakítani a tárgyalásokat, ugyanis az új Török Államot a volt antant álla-mok nem akarták elismerni. Csak hosszabb megszakítás után kezdődhettek újra a tárgyalások, me-lyek eredményeként a végleges békeszerződést 1923. július 24-én a felek megkötötték. A békeszer-ződés értelmében:

· Trákiában a végleges török-görög határ a mudanyai fegyverszüneti megállapodásban rögzített formában marad.
· Két szigetet a Gallipoli félszigettől nyugatra fekvő Bozca-adát és Gökçe-adát, a görö-gök átengedik a törököknek.
· Görögország hadisarcként a törököknek adják Karaagaçot.
· A korábbi fegyverletétel feltételei érvénytelenek.
· Isztambulnál és a tengerszorosokban az áthajózás kérdéseit a Törökország elnökleté-vel összehívandó nemzetközi bizottság fogja rendezni, de a szorosok mindkét partjáról a katonai csapatokat ki kell vonni.
· Szíria határa az ankarai megállapodás szerint lett véglegesítve.
· 5 évig (1929-ig) a külföldi áruk Törökországba szabadon bevihetők.

A lousannei békeszerződés elismerte a Török Államot és az ankarai TBMM megszavazta a szerződés elfogadását. Annak hatályba lépését követően, az Isztambult megszállva tartó idegen katonai egységek, a török zászló előtt tisztelegve hagyták el a legyőzött Oszmán Birodalom fővá-rosát.

Következtetések:

· Az első fegyverszüneti megállapodásban elfogadottak nem feltétlenül azonosak a végleges bé-keszerződés feltételeivel, ha a vesztes időt nyer és ezalatt felkészül az ellenállásra.
· A kormányzat megbuktatása csak akkor sikeres és hasznos, ha az új kormányzat aktívabb és na-gyobb társadalmi támogatottságot élvez.
· Ha a békekötés elhúzódik, és a vesztes ellenállása állhatatos, folyamatos, az "el nem ismert" kormányzat külkapcsolatokat is képes létesíteni.
· A győztesek, az elhúzódó tárgyalások végén csak a saját érdekeiket képviselik, a kisebbségek ügye (örmény, kurd) rendezetlen marad.


Az Oszmán Szultánság leváltása
és a Török Köztársaság politikai rendszerének kialakítása

A szultanátus megszüntetése, a köztársaság kikiáltása

Az ankarai nemzetgyűlés 1920. április 23-i megnyitásakor elfogadta, hogy a hatalom a nemze-té, de a szultanátus felszámolására a harcok idején nem kerülhetett sor. A lousannei béketárgyalás-okon az ankarai kormányzat már nem tekintette az isztambuli küldötteket illetékesnek, hiszen már 1922. november 1-én a TBMM törvényével a szultanátust megszüntette, az utolsó Oszmán-házi szultán, Vahdettin Angliába távozott. A külföldi hatalmak meghívására azonban ők is részvettek a tárgyalásokban, ez pedig siettette az ankarai kormányzatot, hogy a hatalomból az Oszmán kor-mányzat maradék képviselőit mielőbb végképpen eltávolítsa.
A lousannei békekötés ratifikálása után a TBMM jónak látta az addigi "Parlamenti Kormány-zás" helyett más kormányzati hatalmat beiktatni. 1923. október 29-én kihirdették: a TBMM a köz-társaság államformát választotta, és megalakult a Török Köztársaság. A köztársaság elnökének Musztafa Kemalt választották meg.

A kalifátus megszüntetése

Az isztambuli szultánok az elvesztett háború után olyan magatartást tanúsítottak - az ellenség előtti behódolás, követeléseik feltétel nélküli végrehajtása -, hogy az iszlám e megtisztelő címére érdemtelenekké váltak.
A nemzetgyűlés 1922. november 1-én az Oszmán házból való Abdulmedzsitet megválasztotta kalifának. Feladata csak vallássi ügyekre korlátozódott, polgári ügyekbe nem avatkozhatott. A kali-fa azonban a köztársasági államformát nem fogadta el, ellene propagandát indított.
Ezért a TBMM 1924. március 3-án hozott törvényével a kalifátus intézményét felszámolta.

Az első alkotmány elfogadása és a jogrend átalakítása

Az első török alkotmányt még a köztársaság kihírdetése előtt, 1921. január 20-án fogadta el a nemzetgyűlés. Érdekessége, hogy a török államformát egyértelműen nem határozza meg, de kijelen-ti:

· A hatalom minden korlát és feltétel nélkül a nemzeté.
· A törvényhozás és végrehajtás illetékese, letéteményese a TBMM.
A nemzetgyűlés a törvényalkotás és végrehajtás jogát magának tartotta meg. Ez az alkotmány 1924-1982-ig volt érvényben.

A Köztársaság első polgári, büntető és egyéb törvényeinek megalkotása

Az Oszmán Birodalomban nem volt polgári törvénykönyv, nem ismerte a törvény előtti egyen-lőséget, a nőknek alig volt joga, csak kötelessége a szokásjog szerint.
Az új jogrendszer kialakításánál - mint a török társadalom hagyományos alapját - a családjogot szem előtt tartva, az európai államok polgári törvényeit is figyelembe véve, a Svájc Polgári Tör-vénykönyvet véve alapul, megalkották a Polgári Törvénykönyvet (Türk Medenî Kanunu), melyet a TBMM 1926. október 4-én elfogadott.
Ezt követte a Büntető-, és a Kereskedelmi törvény megalkotása, majd elfogadtatása.

Az oktatási reform

Egységesíteni kellett az oktatási intézményeket, meg kellett szüntetni a kizárólag vallási tár-gyakat oktató úgynevezett "medresze" oktatást. Az egységesítést elrendelő törvényt ( Tevhid-i Tedrisat) a TBMM 1924. március 3-án léptette életbe.
A törvény nemcsak az oktatást, hanem a nevelést is szabályozza. Ezért választja külön az isko-la előtti- és az iskolai, valamint az iskolákon kívüli, a Népoktatási Központokban folyó nevelés fel-adatait. Ez utóbbi volt hivatott az előző időszak analfabétizmusát felszámolni, továbbá a különféle hasznos és otthon is elvégezhető szakmák oktatására, mint például a szabás-varrás, a szőnyegszövés és csomózás, a villany- és motorszerelés, a gyorsírás stb. A tanfolyamok elvégzése után a tanulók érvényes bizonyítványt kaptak. Az oktatás át- illetve megszervezésének legfőbb szempontjai a kö-vetkezők voltak:

· Az egységes oktatás biztosítása.
· A fiú és leánygyermekek esélyegyenlősége az oktatásban.
· Az oktatás népoktatássá történő kiterjesztése.
· A kor igényeinek megfelelő, egyben a kor kihívásaira is választ adó oktatási progra-mok készítése.
· A kor tudományának megfelelő tantárgyak bevezetése.
· Oktatási szabályzat készítése.
· Hivatástudattal rendelkező, jól felkészült tanítók kiképzése.

A törökök írástudatlanságának egyik legfőbb oka az volt, hogy az Oszmán Birodalomban arab betűket használtak az úgynevezett oszmánlidzsa török keveréknyelv (török-arab-perzsa) írásához. Az arab írás bonyolultsága mellett nem is volt alkalmas a török népnyelv rögzítésére, ezért az arab írásjeleken kívül számos, csak a török arab betűs írásnál használt jelet találtak ki, tovább nehezítve az írás megtanulását.
Az írás-olvasás egyszerűsítésére 1928. november 1-én törvényi előírással bevezették a latin be-tűkön alapuló török abc-t és írást.

Kisebb, az egész társadalmat érintő új szabályok

A törökországi ruhaviselet - a reformerek felfogása szerint - elkülönítette egymástól a társada-lom különböző csoportjainak a tagjait. Döntés született arról, hogy a törököknek nem az iszlám, hanem az egyetemes emberi kultúrának megfelelő öltözéket kell hordaniuk. A legnagyobb eltérést "az egyetemes emberi kultúrától" a fez viselésében látták, ezért 1935 november 25-én meghozták a máig is "Sapka Törvénynek" nevezett, inkább csak a fez, turbán viseletét tiltó törvényt.
Az iszlám országokban is egymástól eltérő, úgynevezett mohamedán időszámítás sem volt már megfelelő, az Európához minden tekintetben alkalmazkodni készülődő Köztársaság számára. Az addig megszokott mohamedán helyébe az európai, azaz inkább a "keresztény nyugati" időszámí-tás bevezetését rendelte el az 1926. január 1. életbe lépett törvény.
A régóta használt súly (okka) és hosszmértékek (arsin, endaze, kulaç), - melyek értéke vidé-kenként is változó volt -, nemcsak a kül- de a belkereskedelemben is zavart okozott. Az 1931. ápri-lis 1-én hatályba lépő törvény alapján, a régi mértékegységek helyébe a kilógramm, méter stb. lé-pett. Az egész Köztársaságban az azonos mértékegységek használata ezzel a törvényi szabályozás-sal oldódott meg.
A törökök - hasonlóan más mohamedán népekhez - még a 20. sz.-ban sem használtak ú.n. csa-ládnevet. Az egyetlen név pedig lehetetlenné tett bármiféle személyi megkülönböztetést és nyilván-tartást. A családnév (előnév, mely a törököknél utónév) bevezetését az 1934. június 21-én hozott törvény rendelte el. Ekkor ruházták fel Musztafa Kemalt az Atatürk - törökök atyja - "családnév-vel".


A gazdaság reformja

A Köztársasági Néppárt és programja

Atatürk kezdeményezésére 1923-ban alakult meg a Köztársasági Néppárt (Cumhuriyet Halk Partisi), mely hat követendő alapelvet rögzített le:

1. A republikanizmust, mely az államforma meghatározása.
2. A nacionalizmust, mely szerint azok a honfitársak alkotják a török nemzetet, akik a Török Köztársaság határain belül törökül beszélnek és a török kultúrát vállalják, kép-viselik. Ezzel utasították el az "oszmán szellem", az "iszlám nemzet" és a pánturkizmus nézetét.
3. A népiséget, mely elutasítja a nemzetet osztályokra felosztó társadalmat
4. Az etatizmust, mely szükségesnek tartja a gazdaság állami ellenőrzésének kiterjesz-tését a külföldi tőke befolyásának csökkentése céljából. Atatürk szerint: "Gazdaságpo-litikánk egyik fontos feladata, hogy pénzügyi és technikai lehetőségeink szerint álla-mosítsuk azokat a vállalatokat és intézményeket, melyek közvetlenül képviselik a tár-sadalom érdekét..."
5. A laicizmus (a török layik szóból, melynek jelentése magyarul: világi), mely az oszmán birodalom örökségének, maradványainak a felszámolását és a "klérus" politi-kai és jogi befolyásának a megszüntetését célozta.
6. A revolucionizmus, mely a népet a polgári demokratikus forradalom iránti hűségre kötelezi és lehetőséget ad a forradalom megerősítését szolgáló minden további re-formhoz.

Tervek és intézkedések a gazdaság erősítésére

A Köztársaság a török nemzeti gazdaság megalapozását tűzte ki céljául. Minden külső segítség, külföldi hitel felvétele nélkül kívánták ezt megvalósítani.
Izmirben 1923-ban gazdasági kongresszust tartottak, melyen a hazai tőkések, vállalkozók mel-lett a parasztság is nagy számban képviseltette magát. Az itt elfogadott határozatok értelmében a hazai tőkének meg kellett hódítania a belső piacot és ki kellett szorítani a külföldi tőkét, létre kellett hoznia a független nemzeti ipart.
Az ország gazdasági kiszolgáltatottságának felszámolása céljából hozzákezdtek a külföldi kon-cessziók megváltásához (1924). A kormány a külföldi társaságok tulajdonában levő vasutak, kikö-tők, rakpartok megváltása ellenében 79,6 millió aranylírát fizetett, valamint a lousannei békeszerző-dés alapján a hitelező országoknak 107,5 millió aranylírát térített meg. A legfontosabbnak a mező-gazdaság és a parasztság támogatását, fejlesztését tartották. A "vakif", azaz az egyházi földeket ál-lami kezelésbe vették. Eltörölték a természetbeni járadékot, a parasztságot tulzottan megterhelő tized adót, melyet pénzbeni adó váltott fel (1925). Megkönnyítették a hitelhez jutás feltételeit, tá-mogatták a gépesítést. Ez utóbbit külön törvényben meghatározott ösztönzéssel is megerősítették (1926). A dohány és szeszesital, valamint a só előállítása és forgalmazása állami monopólium lett. (1927). Állami mintagazdaságokat alapítottak, ahol állat és növénynemesítést folytattak, és igyekez-tek a gazdákat jó vetőmaggal is ellátni. Mindezek eredményeképp a mezőgazdasági hozamok és a jövedelmek növekedni kezdtek.
Az 1926-ban hozott törvény az iparvállalatokat segítette, kedvezményeket és előnyöket bizto-sítva a hazai tulajdonosoknak és tőkének. Ezt követte 1929-ben a külföldiek által "protekcionalistának" minősített autonóm vámtarifa-rendszer bevezetése.
A tengerek török felségvizein az 1926. évi törvény értelmében a parti hajózás jogát török ál-lampolgárok szerezhették meg, ezzel könnyítették meg a belföldi kereskedelem szállításait. (Török-ország tengerpartja 8.000 km hosszú!)
Ebben az időszakban csak azon külföldi vállalatoknak engedték meg a törökországi befekteté-seket, amelyek készek voltak teljesen alárendelni magukat az ország törvényeinek és a kormány ellenőrzésének. A külföldi tőke csaknem bojkottálta Törökországot. Ennek ellenére az iparvállalat-ok száma jelentősen megnövekedett. 1927-1932 között a vállalatok bruttó termelési értéke 58 milli-óról 138 millió lírára emelkedett.
Atatürk 1935-ben elhatárolta magát a szovjet típusú marxista szocializmustól. "A Törökor-szágban megvalósuló etatista rendszer nem a 19. század szocialista gondolkodóitól kölcsönvett rendszer...Törökország szükségleteivel kapcsolatban merült fel és csupán reá jellemző...alapját a magántevékenységnek kell képeznie, tekintettel azonban e hatalmas nemzet és nagy ország szük-ségleteire,... a még megoldatlan számtalan feladatra, a gazdaságot az államnak kell a kezébe ven-nie.." Celal Bajar a harmincas évek miniszterelnöke is megfogalmazta: "elvünk a közvetlen be-avatkozás a magánkezdeményezésbe, annak ösztönzése és védelme. Az ipar területén kívánjuk a magánkezdeményezés fokozását és fejlődését, s ennek érdekében állandóan keressük a hatékony eszközöket."
Az állami bankrendszert is sikerült rövid idő alatt kialakítani. 1933-ban jött létre a Sümerbank, 1935-ben az Etibank, mindkettő a hazai ipar (bányászat), tőke és hitel szükségleteinek kielégítésé-re. Az intézkedések sikeresnek bizonyultak. A törökországi vállalatok bruttó kapacitása 1932-1941-ig 4,5-szeresre emelkedett, miközben a termelési értékük 3,7-szeresre, össztőkéjük pedig 3,2-szeresre nőtt.

Következtetések:

· Az erős társadalmi támogatással rendelkező reformer kormány idegen tőke igénybevétele nélkül is ujjá tudja alakítani nemzeti gazdaságát.
· Az államnak saját termelőerőit erőteljesen támogatnia kell.
· A nagy profitot hozó külföldi érdekeltségű vállalkozásokat, különösen a koncessziókat, még fel-vásárlásuk árán is érdemes belföldi, állami vagy magán tulajdonba vonni.
· Az állami költségvetés biztonsága érdekében érdemes állami monopóliumokat létrehozni.


A Török Köztársaság államszervezete

A Török Köztársaság jelenlegi alkotmánya
Az alkotmány szerint:

· A török államforma köztársaság.
· A Török Köztársaság az emberi jogokat tiszteletben tartó, nemzeti elkötelezettségű, demokratikus, laikus és szociális jogállam.
· A török állam területe és népe megoszthatatlan egység. Államnyelve a török. Nemzeti zászlaja törvényben meghatározott fehér félhold fehér csillaggal vörös alapon. Himnu-sza az Istiklâl Marsi (Forradalmi induló). Fővárosa Ankara.
· Az alkotmány csak népszavazással változtatható meg. (Így történt 1982-ben.)
· A törvényeket a nemzetgyűlés alkotja, joga nem ruházható át.
· Az állam sem az egyén, sem különböző csoportok igazgatásában nyelvi, faji, vallási és felekezeti megkülönböztetést nem alkalmazhat.
· A szabad költözködés, letelepedés és tartózkodás állampolgári alapjog.
Mindenki a személyiségéhez kötött jogoknak és a szabadságnak tulajdonosa, amely érinthetet-len, senki másra át nem ruházható és le nem lehet mondható. A személyi jogokat, az alapjogot és szabadságot esetenként korlátozni lehet, melyre az Alkotmány 13. bekezdésében foglaltak adnak lehetőséget:

· Ha veszélybe kerül az állam területének és népének megoszthatatlan egysége.
· A Köztársaság nemzeti uralma érdekében.
· A közerkölcs és közegészség megóvása érdekében.
· A fentieken kívül, az Alkotmányban nem rögzített előre nem látható okok miatt.
· Az egyéni szabadságjog és a tulajdonjog gyakorlását a közérdek is korlátozhatja.
Az Alkotmányban rögzített polgári- és szabadságjogok gyakorlását részben vagy egészében időszakosan szüneteltetni lehet:
· hadiállapotban,
· hadi mozgósítás és harckészültség idején,
· statárium kihirdetésekor,
· rendkívüli állapot (katasztrófa helyzet) elrendelése esetén.

A Nagy Nemzetgyűlés

A köztársaság legfőbb, egyedül a parlamentnek felelős államhatalmi szerve (Türkiye Büyük Millet Meclisi), amely törvényeket alkot és megválasztja a köztársaság elnökét.
A Nemzetgyűlés ellenőrzi a minisztertanács és a miniszterek működését, a minisztertanácsnak engedélyezi, hogy bizonyos meghatározott területekre érvényes törvényerejű rendeleteket, határozatokat kiadjon, megtárgyalja, elfogadja és ellenőrzi az állam költségvetését, dönt a pénz kibocsátásáról, a hadüzenetről, a nemzetközi szerződések elfogadásáról, közkegyelmet (amnesztiát) és eseti kegyelmet hirdethet és adhat.
A Nagy Nemzetgyűlés két testülete a 450 tagot számláló képviselőház, (tagjait 4 évenként választják) illetve a szenátus, melynek létszáma 184. Megbízatásuk 6 évre szól, 150 fő választás útján válik szenátorrá, egyharmadukat 2 évenként újra választják, 15 szenátort a köztársasági elnök nevez ki, 19 hely pedig kimagasló érdemű személyeknek van fenntartva.
Minden 30. életévét betöltött, legalább általános iskolát végzett és katonai szolgálatát letöltött, büntetlen előéletű török állampolgár - az Alkotmány rögzíti, a kizáró okokat - megválasztható képviselőnek.
Ha a nemzetgyűlés vagy a köztársasági elnök nem ír elő időközi választásokat, úgy 5 évenként egy alkalommal kell azt rendszeresen kiírni. A megüresedő képviselői helyekre időközi választáson kell új képviselőt választani. Háború esetén a választás egy évvel elhalasztható.

Az alkotmánybíróság

Az alkotmánybíróságot 10 állandó és 4 pót bíró alkotja. Bírái semmiféle más hivatalt, elfoglaltságot nem vállalhatnak. A bíróság a törvényeket, a törvényerejű rendeleteket vizsgálja, hogy megfelelnek-e az alkotmánynak. Mint Legfelsőbb Bíróság (Yüce Divan) ítélkezik a köztársasági elnök, a minisztertanács tagjai, a felsőbb bíróságok elnökei és tagjai ügyeiben. Ítélete megfellebbezhetetlen, végleges.

A köztársaság elnöke

A török Alkotmány szerint: "A végrehajtás kompetenciája és feladata a köztársasági elnök és a minisztertanács által az alkotmánynak és törvényeknek megfelelően alkalmaztatik és hajtatik végre." igy a köztársasági elnököt is végrehajtói hatalom illeti meg.
A Nemzetgyűlés a köztársaság elnökét 7 éves időszakra választja tagjai közül. A választhatóság feltétele a 40. betöltött életév és a főiskolai végzettség. Kivételes esetben olyan személy is választható elnöknek, aki nem tagja a nemzetgyűlésnek, de az egyéb feltételeknek megfelel. Pártatlannak kell lennie, ha valamelyik párt tagja, akkor abból ki kell lépnie. Egy személy csak egy alkalommal lehet köztársasági elnök. Ha az elnök feladatának ellátására képtelen, vagy elhalálozott, úgy az elnöki feladatokat az új elnök hivatalba lépéséig, a nemzetgyűlés elnöke látja el.
A köztársasági elnök hívja össze és nyitja meg a nemzetgyűlés ülésszakát, hirdeti ki a törvényeket, egyes törvényeket további tárgyalásra a nemzetgyűlésnek visszaad, az alkotmányellenesnek vélt törvényeket és törvényerejű rendeleteket az alkotmánybírósághoz továbbítja, elrendeli az új képviselő választást.
Végrehajtói jogköre a miniszterelnök kinevezése, lemondásának elfogadása, a miniszterelnök javaslatára a miniszterek kinevezése illetve felmentése, szükség esetén a Minisztertanács összehívása, külföldi országokba követek küldése valamint az onnan érkezők fogadása. Ugyancsak elnöki jogkör a nemzetgyűlést a Török Fegyveres Erők Főparancsnokságán képviselni, a fegyveres erő bevetéséről határozni, a vezérkari főnököt kinevezni, a Nemzeti Védelmi Bizottságot összehívni és azon elnökölni, a Minisztertanács határozata alapján a rendkívüli-, vagy katasztrófa állapot bevezetését kihirdetni, bírói ítéletben hozott büntetéseket enyhíteni, teljes felmentést adni, valamely területen az Állami Ellenőrző Bizottság vizsgálatát megkövetelni.

A bizalmi szavazás intézménye

A Köztársasági elnök által kinevezett miniszterek minisztertanácsot alakítanak, kormány programot készítenek, melyet egy héten belül a miniszterelnök, vagy egy kijelölt miniszter a nemzetgyűlésnek ismertet. Két napig tartó vita során a képviselők kifejtik véleményüket, majd a következő napon a program elfogadásáról, vagy elvetéséről szavaznak. Amennyiben a kormányprogramot a nemzetgyűlés leszavazza, új minisztertanács alakítására kerül sor.
A kormány működése ideje alatt a miniszterelnök a nemzetgyűlést felkérheti bizalmi szavazásra, melynek eredményétől függően a kormány marad, vagy távozik

A miniszterelnök, a minisztertanács, és a miniszterek

A minisztertanács a miniszterelnök irányításával az elfogadott és a parlamenti bizalmi szavazással megerősített kormányprogramot hajtja végre.
Biztosítja az állampolgárok biztonságát minden külső és belső fenyegetéssel szemben, védelmezi a hazát, gondoskodik az iskolai és kulturális oktatásról, neveléséről a lakosság egészségéről és annak megőrzéséről, a közberuházásokról, a beruházási területekről, az erdő-, mezőgazdaság és állattenyésztés támogatásáról és zavartalan működéséről, a közlekedés, a tömegkommunikáció, a távközlés fejlesztéséről stb.
A miniszterek a minisztériumok szakterületéhez tartozó ügyeket a kormányprogram szellemében, a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelő módon irányítják.

A Nemzetbiztonsági Bizottság

A bizottságot a köztársasági elnök elnökletével a miniszterelnök, a vezérkari főnök, a honvédelmi-, a külügyminiszter, a szárazföldi-, tengeri-, és légierő parancsnokai, valamint a csendőrség főparancsnoka alkotja.
A bizottság az ország nemzetbiztonsága ügyeiben határozatot hoz, a végrehajtás a minisztertanács feladata.

Az igazságszolgáltatás, a bíróságok és az ügyészségek

Az igazságszolgáltatás két fő ága a polgári- és a büntető bíráskodás.
A polgári bíróságok szakkollégiumai: a békebíróság, az első fokú bíróság, a telekkönyvi és földnyilvántartási bíróság, a kereskedelmi és munkaügyi bíróság.
A büntető bíróság szakkollégiumai: a büntető békéltető, az első fokú büntető, a súlyos ügyekben ítélkező büntető és a közlekedési büntető bíróságok.
Az utóbbi években alakították ki a gyermek-bíróságokat (fiatalkorúak ügyeiben).
Az ügyész a közösség érdekeit védi, pereket a magánvád és a közvád is indítványozhat. A bírósági tárgyalások nyilvánosak.

Az alsóbb (első fokú) bíróságok ítéleteit a fellebbviteli bíróság (Yargitay) vizsgálja, melyhez az alsóbb fokú bíróság által hozott határozat ellen lehet fellebbezni. Ítélete végleges.
A közigazgatási bíróságok határozatai ellen, a közigazgatási fellebbviteli bíróságnál (Danistay) lehet fellebbezést benyújtani. Ítélete végleges. Ennek a bíróságnak külön feladata, hogy a miniszterelnök és a minisztertanács törvénytervezeteiről előzetes véleményt alkosson és a közigazgatásban jelentkező törvénykezési gondokat feloldja.
Az Állambiztonsági Bíróság
Az ország és a nemzet oszthatatlan egésze, valamint a köztársaság ellen elkövetett bűnöket vizsgálja és azokban ítélkezik, továbbá őrködik az ország külső és belső biztonsága felett.

Az állami számvevőszék

A nemzetgyűlés nevében az állam minden bevételét és kiadását, vagyonát és gazdálkodását, illetve mindezeknek a törvényességét vizsgálja és ellenőrzi.


Irodalom

Dr, Fehmi Dzsihangir: A Török Köztársaság fél évszázada, Budapest 1974.
SOSYAL BILGILER, Millî Egitim Basimevi (Tankönyvkiadó) Istanbul 1992.