Terebess
Ázsia E-Tár
«
vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
Abú
Szaid
RUBÁ'ÍK
Szerdahelyi István
fordításai
Elektronikus
kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
ABÚ SZA'ÍD IBN ABÍ'L-KHAIR - legendás hírű, korai perzsa misztikus (született 967. dec. 7-én a khorászáni Meihanében, meghalt ugyanott 1049. jan. 12-én). Életét, cselekedeteit ükunokája 1174-1185 között írt munkájából részletesen ismerjük. Nagy hírű misztikus sejk volt, ám rendkívül pazarló életet élt, s a hatósággal több ízben összeütközésbe került. Azzal vádolták, hogy a szószéken a Korán helyett verseket mond, lakomákat rendez, és a fiatalokat eksztatikus táncra tanítja. Neve alatt több száz vegyes tartalmú és gyakran egymásnak ellentmondó négysoros maradt fent, amelyek mindazonáltal hűen tükrözik a fejlődés során többféle fázison átment szúfí tanokat. Éppen ükunokája munkájából tudjuk azonban, hogy Abú Sza'íd nem írt verseket, ezért a neve alatt fennmaradt dívánt valójában egy sajátos szúfí antológiának tekinthetjük, amelyben különböző korokban élt szúfí költők négysorosait gyűjtötték össze az ő neve alatt, nem zárva ki azt a lehetőséget, hogy panteista szerelmet és agnoszticizmust hirdető prédikációiból meríthetett számos négysoros.
Sám - Szíria.
Khotan - város Kelet-Turkesztánban.
szeráj - itt: a világ.
medresze - muszlim vallási iskola.
1
Ó, jaj, csupa sírást, csupa bajt ért ez az est,
Nem hoz se türelmet, se hidegvért ez az est;
Tegnap de rövid volt az örömmel teli éj,
S víg tegnapomért most kamatot kért ez az est.
2
Kábán tul a szent zarándokút célba talál;
Görbébb ez a kocsma-út, de itt szebb a határ,
S zöld lombok alatt, kezek között szüntelenül
Borral teli serlegek zarándoklata jár.
3
Vétekbe sodorsz, míg szivem üdvért esedez,
Bánnám, vezekelnék, s te megint bűnre vezetsz.
Gyeplődben a szívem nyugodalmat sose lel,
Nem helyes ez, így lelkem erényes sose lesz.
4
Nézz szét, e falak közt a szivek mind keserűk,
Városnegyedünkben sose látták a derűt;
Árasztja felénk is kacagását a világ,
S bánat lesz a vígság, ha e tájékra került.
5
Egykor, ha a Végitélet órája pereg,
S nő, férfi a számadásra készülve remeg,
Szépségedet én az égre tartom dacosan,
S szólok: "Valamennyi vádra ezzel felelek!"
6
Bölcs most, ki magányban bizodalmat lelhet,
Völgyet, tulipános birodalmat lelhet,
S egy kocsmasarokban maga gubbaszt, hallgat:
Vár, míg e bolond kor nyugodalmat lelhet.
7
Sámtól Jemenig küldj katonákat, te nagyúr,
Hívjon Khotan és Kína urának, te nagyúr,
Elmégy e szerájból, s ha kivisznek, neked is
Nyolc végnyi lepel lesz csak a társad, te nagyúr.
8
Míg csak minaret s medresze rommá nem lesz,
Dervis keserű élete jobbá nem lesz;
Míg hit tagadás és tagadás hit nem lesz,
Hű híve az Istennek az Iszlám nem lesz.
9
Szóltam: "Szemem!" Ő szólt: "Fegyelemben megtartsd!"
Szóltam: "Szivem!" Ő szólt: "Szerelemben megtartsd!"
Szóltam: "Kebelem!" Szólt: "Mi lehet kebledben?"
Szóltam: "Szavaid kínjai!" Szólt: "Becsben tartsd!"
10
Ó, kedvesem, ó, kedvesem, ó, kedvesem, ó!
Zsarnok, de imádom, hisz imádatravaló.
Kérdik, hogy a kedves, vagy a menny kéne nekem:
Ó, míly buta népség, hisz a menny csak vele jó.
11
Lángtól epedek, s oltani társam nem akad,
Távolba megyek s hű utitársam nem akad;
Szívemben a titkok csodaszép ékköve ég,
És titkomat itt őrzeni társam nem akad.
12
Nézz szét e világ dolgai közt, s lásd, valahány
Egyforma amit látsz, csupa bús, furcsa talány!
Gubbassz a magány és türelem sarkaiban,
Szíved mi se gyógyítja meg úgy, mint a magány.
13
Angyal vagyok olykor, Istené szívem-eszem,
Máskor meg akár barom, csupán alszom-eszem,
Olykor pedig úgy török-marok, mint a vadak:
Allah, te dicső, ki az, ki átláthat ezen?
14
Hóhér a szerelmünk s a bitófánk e világ,
Gyomrunk be' korog, bárha a konyhánk e világ,
S nem vágyakozunk mégse a mennyekbe, hiszen
Százszor gyönyörűbb nála gyehennánk, e világ.
15
Égbolt a mi sorsunk pici foszlánya csupán,
Tenger zokogásunk kicsi tócsája csupán,
Kínzó tüzeinkhez kihunyó láng a pokol,
S Éden nyugodalmunk rövid órája csupán.
16
Tégy úgy - ha eszed őrzi szavam pár napon át -,
Légy holtod előtt hulla-meredt pár napon át!
Vén céda az élet, s mi a károd, ha netán
Egy vén banya nem rágja füled pár napon át!
17
Könyvből kitöröljék, mit e kéz rája vetett,
Égből ledobálják, mit e kéz égbe emelt,
Minden butaság volt, mit eszem csak kiagyalt,
Lám, semmire tettem fel egész életemet.
18
Úgy éltem idáig, szerelem s bú szele vert,
Minden kicsi ügyben kifacsartam szivemet,
S kezdhettem akármit, csak erőm s kedvem apadt:
Mindent odahagytam - ma nyugodtan nevetek.
19
Mért kellene titkolni szerelmem, ha tiéd?
Szívemben a tőrt mért ne viseljem, ha tiéd?
Jó lenne, ha másért epekednék a szivem,
S mondd, mit tegyek őrült szivem ellen, ha tiéd?
20
Víg vagy szomorú, érted ilyen hangulatom,
Állok vagy ülök, csak nevedet mondogatom,
S már annyira hozzád tapad emlékezetem,
Bármerre tekintek, te vagy ott, boldogitóm.
21
Birtok, legelő, kert soha nékem nem kell,
Ciprus, tulipán, rózsafa nékem nem kell;
Apró zugot adjon csak az Ég, hol nem lesz
Más mint magam és ő, aki lelkemnek kell.
22
Gyomrunk teli borral? tüze élessze hitünk;
Csábít e világ s égbe repít, messze, hitünk.
Nem fér meg a hit földi világgal sohasem,
Így hát sose lesz jó se az élet, se hitünk.
23
Szólj hát, e világért epekedned mire jó?
Kínjában elégetni a percet mire jó?
Semmik se vagyunk, bú vagy öröm, semmi a lét,
És semmi miatt törni a lelked mire jó?
24
Sáhnak kapujában ne ügyeskedj sohasem,
Dervis-köpenyeddel ne kereskedj sohasem;
Élj bár krokodil-szájban, a pénzért ne loholj,
Lakj kútban, a rangért ne ügyeskedj sohasem!
25
Érted szinesek mind a virágok távol,
Rád vágyik, ezért szól a madárdal bárhol;
Megsúgtam a hegynek, hogy a bú érted fojt,
S jajszó zokogott fel valahány sziklából.
