Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Haiku Hinduizmus, jóga India Indonézia Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Abú Szaid
RUBÁ'ÍK

Szerdahelyi István fordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

ABÚ SZA'ÍD IBN ABÍ'L-KHAIR - legendás hírű, korai perzsa misztikus (született 967. dec. 7-én a khorászáni Meihanében, meghalt ugyanott 1049. jan. 12-én). Életét, cselekedeteit ükunokája 1174-1185 között írt munkájából részletesen ismerjük. Nagy hírű misztikus sejk volt, ám rendkívül pazarló életet élt, s a hatósággal több ízben összeütközésbe került. Azzal vádolták, hogy a szószéken a Korán helyett verseket mond, lakomákat rendez, és a fiatalokat eksztatikus táncra tanítja. Neve alatt több száz vegyes tartalmú és gyakran egymásnak ellentmondó négysoros maradt fent, amelyek mindazonáltal hűen tükrözik a fejlődés során többféle fázison átment szúfí tanokat. Éppen ükunokája munkájából tudjuk azonban, hogy Abú Sza'íd nem írt verseket, ezért a neve alatt fennmaradt dívánt valójában egy sajátos szúfí antológiának tekinthetjük, amelyben különböző korokban élt szúfí költők négysorosait gyűjtötték össze az ő neve alatt, nem zárva ki azt a lehetőséget, hogy panteista szerelmet és agnoszticizmust hirdető prédikációiból meríthetett számos négysoros.

Sám - Szíria.
Khotan - város Kelet-Turkesztánban.
szeráj - itt: a világ.
medresze - muszlim vallási iskola.

 

1
Ó, jaj, csupa sírást, csupa bajt ért ez az est,
Nem hoz se türelmet, se hidegvért ez az est;
Tegnap de rövid volt az örömmel teli éj,
S víg tegnapomért most kamatot kért ez az est.

2
Kábán tul a szent zarándokút célba talál;
Görbébb ez a kocsma-út, de itt szebb a határ,
S zöld lombok alatt, kezek között szüntelenül
Borral teli serlegek zarándoklata jár.

3
Vétekbe sodorsz, míg szivem üdvért esedez,
Bánnám, vezekelnék, s te megint bűnre vezetsz.
Gyeplődben a szívem nyugodalmat sose lel,
Nem helyes ez, így lelkem erényes sose lesz.

4
Nézz szét, e falak közt a szivek mind keserűk,
Városnegyedünkben sose látták a derűt;
Árasztja felénk is kacagását a világ,
S bánat lesz a vígság, ha e tájékra került.

5
Egykor, ha a Végitélet órája pereg,
S nő, férfi a számadásra készülve remeg,
Szépségedet én az égre tartom dacosan,
S szólok: "Valamennyi vádra ezzel felelek!"

6
Bölcs most, ki magányban bizodalmat lelhet,
Völgyet, tulipános birodalmat lelhet,
S egy kocsmasarokban maga gubbaszt, hallgat:
Vár, míg e bolond kor nyugodalmat lelhet.

7
Sámtól Jemenig küldj katonákat, te nagyúr,
Hívjon Khotan és Kína urának, te nagyúr,
Elmégy e szerájból, s ha kivisznek, neked is
Nyolc végnyi lepel lesz csak a társad, te nagyúr.

8
Míg csak minaret s medresze rommá nem lesz,
Dervis keserű élete jobbá nem lesz;
Míg hit tagadás és tagadás hit nem lesz,
Hű híve az Istennek az Iszlám nem lesz.

9
Szóltam: "Szemem!" Ő szólt: "Fegyelemben megtartsd!"
Szóltam: "Szivem!" Ő szólt: "Szerelemben megtartsd!"
Szóltam: "Kebelem!" Szólt: "Mi lehet kebledben?"
Szóltam: "Szavaid kínjai!" Szólt: "Becsben tartsd!"

10
Ó, kedvesem, ó, kedvesem, ó, kedvesem, ó!
Zsarnok, de imádom, hisz imádatravaló.
Kérdik, hogy a kedves, vagy a menny kéne nekem:
Ó, míly buta népség, hisz a menny csak vele jó.

11
Lángtól epedek, s oltani társam nem akad,
Távolba megyek s hű utitársam nem akad;
Szívemben a titkok csodaszép ékköve ég,
És titkomat itt őrzeni társam nem akad.

12
Nézz szét e világ dolgai közt, s lásd, valahány
Egyforma amit látsz, csupa bús, furcsa talány!
Gubbassz a magány és türelem sarkaiban,
Szíved mi se gyógyítja meg úgy, mint a magány.

13
Angyal vagyok olykor, Istené szívem-eszem,
Máskor meg akár barom, csupán alszom-eszem,
Olykor pedig úgy török-marok, mint a vadak:
Allah, te dicső, ki az, ki átláthat ezen?

14
Hóhér a szerelmünk s a bitófánk e világ,
Gyomrunk be' korog, bárha a konyhánk e világ,
S nem vágyakozunk mégse a mennyekbe, hiszen
Százszor gyönyörűbb nála gyehennánk, e világ.

15
Égbolt a mi sorsunk pici foszlánya csupán,
Tenger zokogásunk kicsi tócsája csupán,
Kínzó tüzeinkhez kihunyó láng a pokol,
S Éden nyugodalmunk rövid órája csupán.

16
Tégy úgy - ha eszed őrzi szavam pár napon át -,
Légy holtod előtt hulla-meredt pár napon át!
Vén céda az élet, s mi a károd, ha netán
Egy vén banya nem rágja füled pár napon át!

17
Könyvből kitöröljék, mit e kéz rája vetett,
Égből ledobálják, mit e kéz égbe emelt,
Minden butaság volt, mit eszem csak kiagyalt,
Lám, semmire tettem fel egész életemet.

18
Úgy éltem idáig, szerelem s bú szele vert,
Minden kicsi ügyben kifacsartam szivemet,
S kezdhettem akármit, csak erőm s kedvem apadt:
Mindent odahagytam - ma nyugodtan nevetek.

19
Mért kellene titkolni szerelmem, ha tiéd?
Szívemben a tőrt mért ne viseljem, ha tiéd?
Jó lenne, ha másért epekednék a szivem,
S mondd, mit tegyek őrült szivem ellen, ha tiéd?

20
Víg vagy szomorú, érted ilyen hangulatom,
Állok vagy ülök, csak nevedet mondogatom,
S már annyira hozzád tapad emlékezetem,
Bármerre tekintek, te vagy ott, boldogitóm.

21
Birtok, legelő, kert soha nékem nem kell,
Ciprus, tulipán, rózsafa nékem nem kell;
Apró zugot adjon csak az Ég, hol nem lesz
Más mint magam és ő, aki lelkemnek kell.

22
Gyomrunk teli borral? tüze élessze hitünk;
Csábít e világ s égbe repít, messze, hitünk.
Nem fér meg a hit földi világgal sohasem,
Így hát sose lesz jó se az élet, se hitünk.

23
Szólj hát, e világért epekedned mire jó?
Kínjában elégetni a percet mire jó?
Semmik se vagyunk, bú vagy öröm, semmi a lét,
És semmi miatt törni a lelked mire jó?

24
Sáhnak kapujában ne ügyeskedj sohasem,
Dervis-köpenyeddel ne kereskedj sohasem;
Élj bár krokodil-szájban, a pénzért ne loholj,
Lakj kútban, a rangért ne ügyeskedj sohasem!

25
Érted szinesek mind a virágok távol,
Rád vágyik, ezért szól a madárdal bárhol;
Megsúgtam a hegynek, hogy a bú érted fojt,
S jajszó zokogott fel valahány sziklából.