« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Szennay Ilona haikui

 

Szennay Ilona japán haiku fordításai
(Racskó Ferenc nyersfordítása és jegyzetei alapján)
Kéziratként a műfordítótól


Macuo Basó

ha nincsen rizsed, tégy tökhéj-edényedbe sárga virágot

ősöreg templom virágzó fái alatt rizst hántol a férfi

dús kaméliák kelyhéből földre loccsan az üde harmat

a szentélykertben gizgaz, száraz levelek, nem lakja isten

Bízz rá szelíden a hajladozó fűzre mindent, ami bánt!

lótuszvirágok, a Lelkek Ünnepének őszi díszei

kertet söpörni, s elfeledkezni közben hóról, seprűről

fenyőóriás, alatta szerzetesek nemzedékei

te a pillangó, én pedig tán Csuang-ce álmodó lelke?

vadszegfű-szirom, kámforfa hűs harmata, egy őszi könnycsepp

ajtófélfának vetve hátamat, ülök, elfáradt vándor

szívemben hála, van még fél véka rizsem újév kezdetén

hajnalban kelek, s elbámulom a kertet, miközben eszem

téli vásárba a remete is elmegy füstölőt venni

a gyors Mogami összegyűjtötte mind a jó nyári esőt

Elgyönyörködnék a nyári kakukkszóban, de hangzavarban?

kinn a világban rizsaratás ideje, távoli minden

Muszasi síkján elszáradtak a füvek, veszem kalapom

tavaszi éjjel szerelemért könyörög egy imádkozó

tavaszi eső, szomorúfűz ágai, köpenysuhogás

Bódító illat! Mely fa virága lehet, nem tudhatom én.

szélfuvallatra meg-meglebben a fűzfán a kis pillangó

őszi fűz alatt ül a gazda is, én is, kondul a harang

kelő Nap hasít virágok illatába, hegyi ösvény

Buddha hatalmas. Nyíló tavaszban is csak Hozzá könyörögj!

a tűző Napot tengerbe sodorta a Mogami folyó

templommély rejti fúvatlan fuvoládat sötét fák alatt

korahajnali, őszi ködben örvénylő, halk harangzúgás

őszi telihold, Komacsi hét alakja, mint a tótükör

fehér harmatcsepp magányának ízét soha ne feledd

csípős a retek, szinte belém mar, mikor fúj az őszi szél

vidám lepkeraj lebegve libben el, s tér vissza újra

Nem látok tavaszt. Bronz tükör hátoldalán szilvavirágok.

őszi derengés, térdünkön pihen kezünk, mikor kel a Hold

kis orchidea pillangó szárnyait illatosítja

kinuta hangját visszhangozza a Göncöl éjszaka mélyén

ha őszi szél fúj, te pók, mit énekelnél dideregve?

nincsen barátom, a hajnalka se szólít, úgy fáj a szívem

sárga virágok, harmattól roskadozók, vékonyka száron

tüskés gesztenye élénk zöldje dacol az őszi idővel

sárga boglárka, tealevél illata, tavaszi szélben

hófehér hagymák, borzongatóan hideg, hosszú jégcsapok

Vándoréletem szeretem. Nem félek a záportól, fagytól.

Kalapom nincsen, hideg téli zápor ver, jól van-e ez így?

lassan belepi frissen ácsolt hidunkat a tél szűz hava

micsoda tél van, cédrusfa kalapomon jég kopogása

mikor felkelek, mécsesem csak pislákol, olajam fagyos

bágyadt kis tücsök kotacu-kályhám mellett, elciripelget

éjjel az erdőn teliholdkor a féreg gesztenyébe fúr

tavaszi reggel vékony pára takarja a kék hegyeket

vadkrizantémok sárgállanak kedvesen kőtömbök között

Hold vékony fénye csordul a téli kertre elhagyatottan

száraz szuszuki borzas kalászaira pilinkél a hó

a repceföldön komolykodva röpködnek kicsi verebek

gyöngyjázmin-virág fehér szirmai, könnyek nyár illatában

rózsa kelyhétől nehéz szívvel búcsúzik a zümmögő méh

vén fűzfa hajlik a gyöngyjázmin-bokorra görbe derékkal

szerzeteskunyhód épségben áll az erdőn, nem bántja harkály

hibiszkuszvirág szirmaira szitáló friss őszi permet

őszi viharban banánfa levelei verdesnek

létünk a földön, mint hideg téli zápor, csak átmeneti

elhagyott gyerek panaszos hangja hallik az őszi szélben

a mályvarózsát, alighogy észrevettem, lovam befalta

Ti vásározók! Megvennétek-e tőlem havas kalapom?

cseresznyevirág-felhőn átsejlő templom cserépteteje

életem könnyű, akár tökhéjból kivájt rizses edényem

leesett a hó, vastag takaró fedi a nárciszokat

Szertelenül hogy pazaroltam napjaim! Így ért az Újév.

Barátom távol. Itt még szilva se nyílik! Hiába jöttem.

bő nyári eső, Biwa-tó vizén úszó, kis vöcsökfészkek

szép új ruhám van, könnyű nyári kimonó, mint kabócaszárny

megtisztult szívvel gyönyörködöm a Holdban őszi éjszakán

egy sólyom repült az Irago-fok fölött, megörült szívem

szülőházamban régen halott anyámra emlékezem újra

tavaszi kertben illata-sincs fűszálon lebegő lepke

boglárkaszirmok peregnek csendesen a vízcsobogásban

látomás kísért: elhagyott öregasszony nézi a Holdat

Ostorfa-magok záporoznak a földre. Őszi zivatar.

Kihűl a szájam, ha kérkedem-fecsegek, az őszi szélben.

szilvavirágok, gyöngyös bambuszredőnyök mögött szerelem

sáfrányvirágok szemhéjfestő ecsetek képét idézik

Kinek az arcát érintitek majd végül, sáfrányvirágok?

selyemakácok rózsaszín virágai áznak a szélben

apró halakat nyársal hűs fűzvesszőkre a halászasszony

ősi Templomhegy szikláinál fehérebb, fáradt őszi szél

Bús holdas éjjel Josinaka tábornok nézhette itt a kéklő hegyeket.

a kis csalogány leejtette kalapját, egy kaméliát

kakukkszó hallik bíborszínű hajnalban, újra itt a nyár

Minek néznéd a dinnye két felét? Ne hasonlíts rám!

magas császárfán ülő fürjecskék hangja messzire hallik

remetelakom virágzó keserűfű, paprika jelzi

lepke ízleli ecetes krizantémból készült ételem

Zord, hideg télben Kuuja szerzetes, mint szárított lazac.

Szilvavirágok. Friss zöldség és jamgyökér vár Marikóban.

tegyél virágot a szakés hordócskába, hogyha kiürült

kis parti lile jajong, nem leli fészkét a sötét éjben

bús életedből bambuszhajtás lett végül, császári kedves

nádi poszáta cserregése riaszt föl szendergésemből

rizsgombócokat csomagoló nő fürtjeit füle mögé simítja

Ma Hold-nézésre látom vendégül kedves barátaimat.

holdas éjszaka csöndes templom kapuján bekopogtatnék

tárd ki a kaput, ereszd be a hold fényét, Ukimidoo

hagi-bokrocska irigyli a virágzó, ringó hajdinát

élve maradtam, elszáradt fű a hóban, csöndben pihenek

a kis csalogány megtisztelte a hűlő mocsi-süteményt

megnőtt a kálmos, vidám kakukkszó röppen nyár derekán

egy pityókos arc bámul ki este bambán a lopótökre


vége az évnek, itt a nagytakarítás vidám ideje

Csak vándorolok, télen sincsen otthonom. Jó takarítást!

olvasók hangja, összefont ráncos kezek, Buddha ünnepén

narancsvirágnál illatosabb, száradó tealevelek

hűs szélben ringó-lengő bambuszlevelek nyári ligetben

mélyzöld hegy fölött fehér zivatarfelhők nyomasztó csöndje

est hűvösében forró rizsét legyezi egy szegény asszony

hálatelt szívvel imádkozom érted a Lelkek Ünnepén

öreg falucska, terméstől roskadozó égiszilvafák

vastag pára ül az ősi rizsföldeken, telihold fénylik

hajdinavirág virít a hegyi úton, nézi a vándor

Krizantémvirág illata leng Narában. Tágul a lélek.

hideg őszutón futó záporfellegek rejtik a holdat

emberek hangját hallani őszi este, jönnek az úton

röpül az élet, felhőben tovatűnő őszi madárraj

fehér krizantém makulátlan szirmain szemernyi por sincs

tiszta vízesés zuhatagába hull egy-egy fenyőtű

rozzant házikó lakói éldegélnek a fűzfa alatt

hajnali harmat remeg a hagi-bokrok friss virágain

kusza kis felhők, a távolban vonuló, őszi madárraj

mint hideg zápor, tiszta és illanó a fehér mákvirág

zord tél hidegét szilvavirág illata elűzte hamar

fájdalmas és szép, akár egy földre döntött krizantémvirág

verébfiókák csipogására felel fészeknyi egér

Cseresznye virít, madarak csicseregnek. Gyere a fényre!

teliholdas éj, rókaugatás nesze hallik, úgy félek

fenyőfa csúcsán susogó-lobogó szél, közeleg a tél

őszi időben a vadkan vackában is tücsök ciripel

búcsúzó tavasz, halak szemében könnyek, síró madarak

tünde a holdfény, mint cserépköcsög-csapdában a polip álma

kabócák hangja hatol a vén sziklákba alkonyi csöndben

kedves barátom, távol vagy, mint a felhők, mint a vadludak

szalmaszandálban, fejemen kalapommal csak vándorolok

ó hegyi templom szomorú pusztulását regéld el, öreg

téli krizantém szirmait belepi a szálló rizskorpa

krizantém szirma őrzi a jéggé dermedt harmatcseppeket

Cseresznye virít. Sáros tárógumókkal házal az árus.

lila akácok, szívem csordultig telve, már alkonyodik

Lelkek Ünnepén krematórium füstje száll az ég felé

megöregedtünk, arcunk olyan, mint egy-egy téli dinnye

vékony holdsarló gyér fényében derengő hajdinatábla

lágyan hullámzó harmatos hagi-bokor ősz-esti szélben

apró kagylók közt partra sodort, rózsaszín hagi-virágok

rizshántás közben elfáradt parasztfiú néz fel a Holdra

kertajtóm elé száraz avart fúj a szél, főzhetek teát

jégeső kopog, kunyhómban hallom hangját, én sem változom

fejsze hangja cseng, hasogatnak az erdőn, Ono hegyein

felolvasztanák az őszi dért kezemben forró könnyeim

te rakjál tüzet, én meg addig a kertben hólabdát gyúrok

át-átdereng a sűrű bambuszligeten a nyári holdfény

majomarcokon majomálarc díszeleg, eljött az újév

hűs szelet hoztam a Fudzsi szent hegyéről kis legyezőmön

mint vágott fatönk, olyan frissen ragyog az őszi telihold

a túlvilág olyan lehet, mint ez az őszvégi este

téli záporból vizes ernyővel jön meg a szerzetes is

mint vándorpatkány, jéggel oltom szomjamat, milyen keserű!

sötét éjszaka ezeréves cédrusok zúgnak a szélben

üres kalitka lóg a szögre akasztva, benne tücsök szól

magányos sziget sejlik a messzeségben, röpül a madár

széjjelfeszíti vizeskorsómat a fagy egy jeges éjjel

krizantémvirág emeli kecses fejét zivatar után

hű mályvarózsák követik a Nap útját zivatarban is

hószín nárciszok és fehér papírajtók tükrözik egymást

teádat ősszel, mint harmatot krizantém, csöndben hörpölöd

egy fedél alatt tiszták és kurtizánok, Hold és virágok

imbolygó hajón ülünk, s nézzük, mint száll sok szentjánosbogár

sok bohém költő reményteli, víg arccal hóesésre vár

viharos szélben dagadt orcájú férfi viszi fájdalmát

őszi szélben a krizantémok illata beborít mindent

hálóruhám ma nyirkos, vastag és nehéz a téli éjben

hátán gyékénnyel, virágos tavaszban is: egyszerű vándor

a fenséges tölgy rá sem hederít a rét virágaira

bárcsak a versem cseresznyevirágokra hasonlítana

elgyönyörködöm a pompás íriszekben, múltat idézve

egy őzgida is született nyár elején, Buddha ünnepén

Cédruskalapom, nézd, mennyi cseresznyevirág van Josinóban!

tavaszi eső szitál az ürömfűre, hamar kivirít

a vadszegfűs nyár forróságát feledem, itt a krizantém!

vadlúdgágogás a tobai mezőkön, téli eső hull

alig hullott le a császárfa levele, megcsillan a dér

Szetai Nagyhíd gerendái közt felnőtt az őszi páfrány

ördögkezekként ragadnak üstökön a nádak bugái

citromfa-virág bódító illata száll, régvolt lakomák

halott szirmai táplálják évről évre a cseresznyefát

a sürgés-forgást a vöcsök is sokallja, tóvízbe bukik

hószárny kócsagok, Hira és Mikami közt verjetek hidat

lilék rebbennek ríva a jeges szélben, mélyül az este

dér lepte rétek, csak a faedényeken díszlik vadszegfű

hűs, parti szélben elegáns, narancssárga kalapos urak

míg a fűz alatt mélázom, szorgos kezek ültetik a rizst

harang se hallik az alkonyati csendben tavaszi este

remetelakom vidám gyerekkacagás tölti be hamar

téli magányban komlóindás hajlékom vendége a szél

szakés csészémbe fészeképítő fecskék sarat ejtenek

 

Josza Buszon

múlik a tavasz, érzem, ahogy dalolok, nehezül lantom

hálód szemein átcsúszik a hűvös hold, ki nem foghatod

repcemezőn túl csöndes az alkonyi víz, alszik a tenger

csalogány dala, nyomában zörren az ág, tavaszi hangok

szúnyograj zúg fel, valahányszor aláhull egy-egy loncvirág

szemembe villan szerelmem legyezője: szabad a szíve

mint kenyérmorzsák, az út mentén fehérlő hajdinaszirmok

nénike szedi buzgón tüzelőnek a sok letört gallyat

szűnik a zápor, kámforfalevelekről lecsepeg a víz

nyugati szél fúj, kertem keleti sarka tele avarral

naspolyavirág, észrevétlen az ágon, madár se keres

kertem két fáját, korait, késeit is, egyként szeretem

szilvavirágok és tus illata árad a vendégházban

halk szilvaszirmok pótolják a lepergett gyöngyház-berakást

messzi északra röpültek a vadludak, mily tágas a tér!

minden szirommal, amely lehull az ágról, vénebb lesz a fa

vidám szélcsengő csilingel a hűs szélben, borzong a mező

lila akácok ágai tekeregnek, akár a kígyók

vén kút mélyébe kis kaméliavirág hull bele némán

Rőt bazsarózsa, Hangyakirály Palota, tárd ki a kelyhed!

vadrózsás ösvény, akár szülőföldemen, virágba borul

susog az eső, susog a kedvesem is a félhomályban

eső csepereg, a béka háta csillog, hasa még száraz

hervadt lótuszok, mily szomorú a kis tó a hideg télben

őszi éjszaka Buddha-szobrot farag a szegény szerzetes

mire alkonyodik, el is hervad a tünde hibiszkuszvirág

Elég a napból! Mikor jön már a reggel? Békabrekegés.

aranyra festi a szitakötő szárnyát az alkonyi nap

sötét lúdcsapat, hegyek halvány nyomatán rőt hold a pecsét

ginkólevelek aranyszőnyegén lépked a templomszolga

a kis csalogányt nem hallhattam a kertben, így múlt el a nap

szalmaköpenyét szirmokkal borította a tavaszi szél

tavaszi szélben kései cseresznyeág, közeleg a nyár

törnek az ágak a friss hó súlya alatt, mélyül az éjjel

lágy esti szellő, a fodros vízben gázol néhány szürke gém

aranyparaván előtt ragyog a pompás pünkösdi rózsa

hóvihar tombol, fáradt szamuráj kopog a fogadóban

hegyi faluban tűzpiros harangrózsák, hófehér főtt rizs

egy kikötött ló két kengyelére lassan szálldogál a hó

hideg templomban csillagánizs ágakat rágcsál egy egér

kései pitypang sárga virága virít a deres úton

szilvavirágok nyílnak tavaszi kertben, már roskad a hó

vízparti szilva virágait sodorja, viszi a folyó

párafelhőben borong a tavaszi hold, zavaros a tó

villámlás után a bambuszlevelekről nagy cseppek hullanak

fehér derengés, a hajnali folyóban úsznak a halak

dér lepte földön hagymát szed vacsorára kis öregember

szarvas agancsa, akár a száraz ágak a téli erdőn

kopár hegyeken siketfajd hangja hallik, hívja a párját

már itt van az ősz, kabóca zengi fájó búcsúénekét

milyen távol van barackvirágos falum a fővárostól!

rizspára úszik, permetező esőben apró, zöld szilvák

fűzfavesszőmet nem dobom el, letűzöm, tavaszra kihajt

vénül a béka, nem csobban be a tóba, avarba bújik

cseresznye, juhar tűzre kerülhet hamar, alkonyi füst száll

fú a hideg szél, egy utasa a kompnak a faszénárus

nagyharang vállán milyen nehéz ez az egy császárfalevél

vadcseresznyefa hullatja ezer szirmát tavaszi szélben

datolyaszilva leveleit sodorja mezőnkre a szél

menyétke sivít az ősi villa mellett őszi esőben

egyetlen ágon hószirmok és levelek: téli virágzás

kiszáradt fákon kabócák ciripelnek, felhőben a csúcs

felfénylik az ősz, megpihenünk mielőtt végső búcsút int

kiszáradt a fa, szomorúan szól a gong: nincs több tavaszod

elnyílt a szilva, hiába jött a tavasz, fáznak a fűzfák

cseresznyeszirmok hullanak nehezedő hátizsákomra

pőrére vedlett a krizantém-föld mellett a kis barackfa

rókaugatás hallik a repceföldön hideg alkonyon

zarándokszállás ereszén dúl a heves macskaszerelem

Olyan gyönyörű a szilvafám a kertben! Itthon maradok.

fűz susogása a tavaszi esőben, néma virágok

Szép álmot láttam: tavasz volt Josinóban. Tél jege ébreszt.

csak árpavetők árnyékai látszanak téli alkonyon

téli eső hull, citromfa-tövisekről csepereg a víz

zarándok nézi a bálnavadász-bárkát, imát rebegve

bimbó korodban nem ismert senki se még, elkésett virág

jégcsaphagymámat csupasz fák között viszem haza a télben

kis krizantémok nyílnak hátul a kertben, ó ezüsttemplom

rókaugatás szól az orchideáknak, nirvánavirág

lehullottak mind a császárfalevelek, hibiszkusz virít

vadkrizantémmal hajdina keveredik és mályvarózsa

vándorszerzetes csodálja a gyalogút harangvirágát

Keserűfüvek levelén esőcseppek. Felhőtlen az ég.

peóniákra söpri a könyvmolyokat egy öreg szerzetes


holt vándor hever a Buddha-templom előtt árpaaratás idején

gyapotszedőknek dohányvirágot nézni: ez a pihenés

őszi szél fújja a száradó halakat halászfaluban

peóniácska szirmai elhullottak: szebb, mint valaha

Dérlepte partok, de itt, a hajómon most csak enyém a Hold.

szegre akasztott nagy hal kopoltyúin a szél ki-be jár

Repcevirágok. Keleten már a Hold, a Nap még nyugaton.

Kaméliaszirmok peregnek. Virágszőnyeg. Tavaszi búcsú.

Komacsi templom. Hó hóra, év évre száll. Még egy hópehely.

Cseresznyesátor alatt töltöm az éjjelt. Eső csöpög rám.

"Száz évig élünk"- ezt mondja öreg arcuk, vetik az árpát.

Kővé dermedtek a bús gyertya könnyei. Daru az éjben.

Reggeli ködben alvó Bungo-hídon át egy kutya jön csak.

Lábnyom vizében bújna meg az apró hal. Szikkad a rizsföld.

Reggeli napfény ébreszti a galambot a téli dúcban.

Téli holdvilág. A romos templom fölött mily magas az ég!

Metsző a hideg. A kútvödör kötele vág, mint a penge.