« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Rjókan Taigu (1758-1831)

良寛像図
良寛像図, 33cm x 33cm, 2003
金森一咳 Kanamori Ichigai portré festménye
http://ichigai-zenart.com/gallery/archives/182

 


Az ottfelejtett hold
Terebess Gábor fordítása

japán-magyar kétnyelvű verzió (DOC)


Újévi haikuk

megkönnyebbültem
feledvén az év végét
reggel tavasz lett

púder nélkül is
arcod oly sápadt fehér
fiatalasszony

tavaszi zápor
újév fenyődíszeit
már kilógatták

 

Tavaszi haikuk

gyengéd emlék
gyerekfrizurák
ibolyavirága

tavaszi zápor
megsimogatom repedt
tökhéjkulacsom

tavaszi zápor
meglátogattam volna
jó barátomat

vizek színére
hímes selymet szurkál a
tavaszi zápor

hallgat az új tó
ugorhat béka belé
vize se csobban

álomból ocsúdván
távolról brekegnek
a levelibékák

gyerünk gyerekek!
azáleák áhítozzák
ártó kezetek

levelibékák
kuruttyolásába fúlt
hegyi falucska

nyílnak az ágon
a szilvavirágok - de
hullanak holnap

magnóliának
sűrű sötét lomb közt
bomlik virága

olvad a hó
latyakos régi réten
zsurló sarjad

olvad a hó
zsurlók közül a fű
elő-előbújik

hófoltok közt ím
zsurlók sarjadoznak már
a régi réten

a csalogány
felvert álmomból
hol a reggelim?

csalogány
milyen kevesen
figyelünk rád

köröttünk
a világ nem több mint
cseresznyevirág

virágban a hegy
szaké! szaké! - hangzik
visszhangzik az erdő

írisz-szirom jaj
kunyhóm falához simult
megrészegített

Szuma-templom
históriáját tudják
a vadcseresznyefák

mint ki kapatos
lépteim könnyedek
a tavaszi szélben

szentély körül
cseresznye szirma potyog
magnóliákra

elhull a virág
virágzó fák szirma is
lehulló virág

Josino cseresznye-
illatát idézi
kosárnyi virág

 

Nyári haikuk

csupa fül vagyok
vadrizstáblák felől
poszáta cserreg

délidő
vadrizsmező felett
poszáta cserreg

mind így vagyunk
alig nyom el az álom
poszáta cserreg

írisz-szirom jaj
kunyhóm falához simult
megrészegített

nap derekán
réten innen réten túl
virágzik a mák

üstöt sikálok
ám zaját a zöld békák
túl- s túlharsogják

nyáréjen ébren
bolháimat számolgatom
virradatig

a szélcsengők túl-
lengik a lengő nádat
három-négy lábbal

hűsítő zöldjét
idei bambuszunknak
el ne feledjük

vöcsökfészket
most mindenütt találsz
májusi zápor

gyerek ha fecseg
fénybogár-fogásban
első sose lesz

levesembe
fehér peóniát ejt
a nyári szél

leittasulván
hová hajtsam a fejem
lótuszvirág

milyen jó lenne
kunyhómig kísérni
a lótusz madarát

holnapi rizsem
már kolduscsészémben vár
hűsölök este!

kezem tétován
nyugvóhelyét keresi
a legyezőmnek

hajnalkavirág
gyűjti a harmatot
reméltük is

szomorú magány
zárt ajtók előtt
fenyőtű gyűlik

 

Őszi haikuk

gyere menjünk
ne törődj a hőséggel
jön a Bon-tánc

egy fejpánttal
éveket tagadhatunk le
Bon-tánc ünnepen

micsoda nő!
táncolni lehetne
hatalmas hátán

bokorhere - nád
szeretnék elmélkedni
míg jön a harmat

bokorhere - nád
végig az út mentén
csupa ismerős

ér annyit
mint Gankai nemes kardja
tökhéjkulacsom

Gankai = Jen Huj, Konfuciusz kedvenc, szegény sorsú tanítványa

tökhéjból csíkhal
vén kezemből kisiklik
a szerelem is

őszi szélben
magára maradt
egy árnyék

fenn a csúcson
egyedül szállok szembe
az őszi széllel

tetőt javítok
őszi szél cibálja
aranygolyóimat

szilvát szakajtván
őszi szél tépázza
aranygolyóimat

tiszta őszi ég
elvadult vén fák
élő sövénye

tiszta őszi ég
elvadult vén fák közt
a viskóm!

leszállt az éj
a kertben csak
tücsökzene szól

rizses bárkánk
egyenesen a félhold
felé igyekszik

telihold fénynél
kertem basó-fájához
mérem magamat

telihold fénynél
kakastaréj-virágok
előbukkantak

tiszta őszi ég
szárnyat csattogtató
verébseregek

karja kalimpál
cikcakkban halad
a halaskofa

útján cikcakkban
halad a halaskofa
háztól házig

megizzadt zihál
idáig felkaptatott
a halaskofa

mondj el mindent
Szomeiro-hegyről
esti vadliba

Someiro = Szumeru-hegy, a világ közepe, fent az égben

vadludak hívnak
induljak haza vélük
e késő estén

ha feljössz hozzám
ne taposs a hullott
gesztenyékre

kirabolt kunyhóm
ablakába beragyog
az ottfelejtett hold

rőzsekapumon
gyöngyözik a harmat
őszi pirkadat

gémek az égen
kis rajokra oszlanak
őszi szürkület

itt a vége
magam is elfutok
őszi alkonyat

őszi brokát
piros juharlevelek
Tang-kori köntös

foszlik már az ősz
együtt kéne szomorkodni
valakivel

ellibegőben
juharlevél fonákja
aztán a színe

 

Téli haikuk

lyukas a tető
ázott ágyamban hálok
mint jégveremben

összefú a szél
elég hullott levelet
hogy tüzet rakjak

szemerkél az eső
nevesincs hegyen
azért kellemes

tüzet rakok
őszi esővel száll
le az este

nap mint nap mint nap
szitáló hideg eső
megöregedtünk

hegyi záporeső
az italraktárban
mély tócsák

metsző őszi szél
merev tekintettel el-
lovagol egy úr

befagyott folyó
fölött - dermedt zsákmányát
fürkészi egy sas

rőzsét szedtem
fagyos este kelek át
a gyaloghídon

sövénybozóton
már madárfiókák ülnek
reggeli hóban

hideg-sújtotta
öregember - hó alatt
bambusz görnyedez

kocogtatom-kocogtatom
újra és aztán újra
evőcsészémet

kopogtatnak kint
már megint vehetem le
ócska sityakom

ej Jahiko-hegy
elfelejtetted netán
az év végét is?

hajnalban fagyban
imaasztalkám elé
letérdepelek

 

Évszakjelző nélküli haikuk

ablakom tárva
bedől a múlt visszatér
álmodni se kell

minő élvezet
Szuma-parton hullámpárnán
elszenderedek

utolsó rézpénz
Szamidzu-meredélyhez
veszek egy botot

béke és nyugalom
akár Rodzanban
őszi köd szitál

Rodzan = a kínai Lü-hegy

ha mindennap
ilyen jól jönnék ki
a forró fürdőből

esős napokon
megsajnálja magát
Rjókan szerzetes

szomszéd kertje
vályogfalon tátongó
lyukon át

leheveredik
és heverten marad itt
sok kerti fűszál

kósza kancánk hajh
eliramlott a pusztán
egyes egyedül

teljes nyugalom
fűpárnán fekszem
kunyhóm is messze

jövet tapsolok
menet meg kopogok
kerek egy éjt át

*


 

korábbi változat:

44 HAIKU
Terebess Gábor fordításai
Lektorálta: Racskó Ferenc
Forrás: Terebess Kiadó, Budapest, 1999

A könyv borítója
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
Előszó: A japán zen költő...

Ellibegőben
mutatja minden levél:
színét s fonákját.

Tiszta őszi ég –
verébseregek szárnyat
csattogtatnak.

Ablakom tárva.
Bedől a múlt, visszatér:
álmodni se kell.

Lyukas a tető:
ázott ágyamban hálok,
mint jégveremben.

Hallgat az új tó.
Ugorhat béka belé
vize se csobban.

Megizzadt, zihál,
idáig felkaptatott
a halaskofa.

Rizses bárkánk
egyenesen a félhold
felé igyekszik.

Kósza kancánk, hajh,
eliramlik a pusztán
egyes egyedül.

Elaludnék itt,
virágzó cseresznyék alatt.
Csak egy éjszakára.

Írisz-szirom, jaj,
kunyhóm falához simult,
s megrészegített.

Szilvát szakajtván –
őszi szél tépi le
aranygolyóimat.

Jövet: tapsolok,
menet meg: kopogok,
kerek egy éjt át.

Nyílnak az ágon
a szilvavirágok – de
hullanak holnap.

Metsző őszi szél.
Merev tekintettel el-
lovagol egy úr.

Szentély körül
cseresznye szirma potyog
magnóliákra.

Gyerünk, gyerekek!
Azáleák áhítozzák
ártó kezetek.

Gyerek ha fecseg,
fénybogár-fogásban
első sose lesz…

Hűsítő zöldjét
ezévi bambuszunknak,
el ne feledjük.

Suma-templom
históriáját – tudják
a vadcseresznyefák.

Hajnalban, fagyban,
evőasztalkám elé
letérdepelek.

Összefú a szél
elég hullott levelet,
hogy tüzet rakjak.

Leheveredik.
És heverten marad itt
sok kerti fűszál.

Yoshino cseresznye-
illatát idézi
kosárnyi virág.

Holnapi rizsem
már kolduscsészémben vár.
Hűsölök este!

Kezem tétován
nyugvó-helyét keresi
a legyezőmnek.

Nyáréjen, ébren,
bolháimat számolgatom
virradatig.

Üstöt sikálok.
Ám zaját a zöld békák
túl- s túlharsogják.

Kirabolt kunyhóm –
ablakába beragyog
az ottfelejtett hold.

Ej, Yahiko-hegy!
Elfelejtetted netán
az évvégét is?

Tavaszi zápor –
megsimogatom repedt
tökhéjkulacsom.

Tavaszi zápor –
meglátogattam volna
jó barátomat…

Kopogtatnak kint –
már megint vehetem le
ócska sityakom.

Nap mint nap mint nap
szitáló hideg eső…
Megöregedtünk.

A szélcsengők túl-
lengik a lengő nádat,
két-három lábbal.

Befagyott folyó
fölött – dermedt zsákmányát
fürkészi egy sas.

Vizek színére
hímes selymet szurkál a
tavaszi zápor.

Telihold-fénynél
kertem basho-fájához
mérem magamat.

Hófoltok közt, ím,
a régi réten zsurlók
sarjadoznak már.

Foszlik már az ősz –
együtt kéne szomorkodni
valakivel.

Minő élvezet!
Suma-parton, hullám-párnán,
elszenderedek.

Hideg-sújtotta
öregember: hó alatt
bambusz görnyedez.

Tökhéjból csíkhal –
vén kezemből kisiklik
a szerelem is.

Milyen jó lenne
kunyhómig kísérni
a lótusz madarát.

Vadludak hívnak:
induljak haza vélük
e késő estén.