« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Pohl László: Japán haiku költők mutatója

Pohl László 410 további haiku fordítása

 

Pohl László japán haiku fordításai

SZÁZNYOLCVANKÉT TALÁLT HAIKU
Pohl Kiadó, 2004. Készült 8 példányban
Utószó

 

Basó

Hegyi faluban
esti örömkiáltás:
Virít a szilva!

Tavasz kezdete:
egy névtelen dombocska
a lenge ködben.

Öreg tó vize,
a béka belepottyan,
loccsanva csobban.

Úgy vélem, hogy a
túlvilág olyan, mint egy
csúnya őszi est.

Harangszó hangzik,
felszáll a virágillat
és leszáll az est.

Az első dinnye -
vágjam negyedekbe, vagy
tán szeleteljem?

Úti betegség -
álmaim félrevezetnek
sivár tájakra.

"Nagytakarítás" -
teszi ki az asztalos
saját deszkáján.

Villám cikázik,
a sötétségből riadt
kócsagrikoltás.

Elmúlt egy év, és
kalapot, szalmacipőt
viselek mindég.

Bolhák és tetvek -
a kispárnám mellé meg
lovak vizelnek.

Az éji fagytól
vizeskorsóm szétrepedt
és felriasztott!

A pacsirtának
a hosszú nap is rövid,
oly sokat dalol.

Játékos szellő -
mindig másképp száll le a
lepke a rétre.

Életemnek csak
egy könnyű része akadt -
ez a rizspelyva.

Az úton erre
a madár se jár ezen
az őszi estén.

Jer kedves kalap,
ballagjunk Yoshinóba,
szilvavirágzásra.

Úti betegség -
rémálmaimban sivár
tájakon járok.

Vándor, szeretném,
ha nevem lenne: Első
téli zivatar.

Esőtől hajlott
kalászokban mag érik,
egy szűk ösvényen.

Kyotóban is
Kyotóba vágyom, ha
kakukkszót hallok.

Magányosság, oh!
Szülőd mindig a nyíló
életfa-virág.

Reggeli sűrű
szürke ködben remegve
hív a harang.

Megjött hát a nyár,
de csak a levelekhez:
külön-külön.

Emberek, ide-ide!
Helyben eladom hótól
díszes kalapom.

Első hóesés -
meghajlanak mind, oh, a
nárciszlevelek.

Holdfényben ágak
árnyéka díszíti a
frissen hullt havat.

A hó, mit együtt
láttunk esni, vajon az
idén is lehull?

Útszéli mályva!
Virágát a lovam már
le is zabálta.

Őszi este van.
Egy rongyos varjú gubbaszt
a száraz ágon.

Holdfényben alvó
virágzó cseresznyeág
álma a napfény.

Ősz vége felé
szomszédom sora vajon,
hogy alakul majd?

Nyári pázsitfű,
ennyi maradt csupán a
harcosok álma.

Szerény kunyhómban
a szúnyogok csak kicsik,
ezt kínálhatom.

Sivár télidő!
Egy színű világ van és
egyhangú vihar.

Csend - a kabócák
harsány dala fel-fel a
szirtekbe hatol.

Hidegre fordult.
Lámpásom nem csábít be
többé szúnyogot.

 

Boncsó

Tiszta forrásvíz
csobog az út mentén, a
fűz árnyékában.


Őszirózsától
illatos esték; a kéz
ökölbe szorul.

 

Buszon

A fülemüle
most egész nap az öreg
kertet uralja!

Ha csendben állnék,
hallanám a távoli
békabrekegést.

Oly sok emlék jut
eszembe, ha nyílik a
cseresznyevirág.

Esti szellő a
szürkegém lábánál a
vizet fodrozza.

Te most elmész, oh,
mily zöldek a rétek és
mily messze az út.

Nárciszok között
víg rókák hancúroznak
holdas éjjelen.

Szomszédom gyűlöl:
serpenyővel csörömpöl
téli éjeken.

A fűzfától kezd
el sötétedni az ég,
meg a földút is.

Reggel, köd - egy árny,
mint festett álom, ment át
a szürkeségen!

Utolsó fogam
puhítja ecsetemet -
Fagyos téli éj!

Futok, csak futok,
előre nem jutok a
nyári mocsárban.

A zugokban még
megül a tél hidege -
szilva virágzik.

Hajnali bíbor
vörösre festi a sírt -
tavaszi szél fúj.

Ha szorongatnám,
nem maradna kezemben -
gyönge pillangó!

Összeterelte
a vízimadarakat
jól a hegyi szél.

Eső szitál, csend -
az öreg és én éjjel
hasonlók leszünk.

Tavasz van, fehér
virágok mutatják meg:
lyukas a sövény.

Földre terítettem
a gyékényt, hogy nézzem a
szilvavirágzást.

Krizantémvirág -
ollóm még tétováz egy
szempillantásnyit.

A nyugati szél
száraz levélből halmot
keleten emel.

A kis sellő az
éjjel szerelmes lett a
nyári holdfénybe.

Tavaszi eső.
Ernyő és esőkabát -
séta, csevegés.

Tavaszi eső.
Ernyő és esőkabát
mennek csevegve.

Amikor búsan
leballagtam a dombról,
rózsa virágzott -

 

Domei

Öreg tó vize,
Basó úr belepottyan,
loccsanva csobban.

 

Fura

Lehull a ginkó
termése, az istenek így
útra készülnek.

 

Gecurei

Napfény csillan meg
karomra visszatérő
sólymom szemében.

 

Getto

Csak egy pillanat,
ott, a vadpatak vizén
apró fűzcicák!

 

Gócsiku

A piacon most,
holdfényben, minden kétszer
nagyobbnak látszik.

 

Gonszui

Szél se kell, pompád
az eső is leveri -
cseresznyevirág.

 

Hasin

Liliomok, oh!
Hogy is felejthetném el,
ami egykor volt.

 

Hjakken

Oly hosszú az éj -
gondolatom is csak a
víz locsogja el.

 

Issza

Tavaszi nap van,
és még az árnyékom is
erőtől duzzad.

Kitört a tavasz -
a butaságra újból
butaságot hoz.

Szerelmes macskák
fölényeskedő képpel
vonulnak haza.

Oh, mily szép és nagy
az a gesztenye, amit
már nem érek el!

A fülemüle,
ha a fenyőben tanyázik,
ő a fa hangja.

Megjött a tavasz,
oly szerény s egyszerű,
mint az ég kékje!

Koromsötétből
koromsötétbe mennek
szerelmes macskák.

Bújnak, túlélnek
az ezüstpikkelykék. Mind
szülő s gyerek.

Nézzétek, minden
ajtóban sáros cipők -
Igen, tavasz van!

Cseresznyevirág,
hold - negyvenkilenc éve
hajtom már magam.

Lábamhoz nyugszik
le a nap, puhán, a vad
őszirózsákra.

Őszi éjjelen
az ablakon egy kis lyuk
furulyált nekem.

Az útpadkán már
itt is, ott is felüti
fejét egy zsurló.

A répahúzó
paraszt a vándornak utat
répával mutat.

Koromsötétből
vaksötétbe koslatnak
felajzott macskák.

Basó meghalt. Az
évet nem lehet többé
átmerengeni.

Kék tenger - húznak
haza a madarak a
havas hegyekből.

Táncra perdülnek:
a tea gőze s a
réten a pára.

Kedves táncospár:
a tea gőze s a
réten a pára.

Szomszéd fényénél
ücsörgök asztalomnál.
Oh, fagyos idő!

Újév kezdete,
semmi se rossz, se jó - és
minden megy tovább.

Mondd, nem elég, ha
nyaranta hideg szél fúj
át a szobámon?

A nagy urat is
lecsalta lováról a
cseresznyevirág.

Oh, vénség! Már egy
madárijesztő előtt
is szégyenkezem.

A legszebb sárkány
a koldus házától
szállt a levegőbe!

Vajon a csiga
hová akar menni a
sűrű esőben?

Mulandó világ -
mint a harmat, ám legyen,
és mégis … mégis …

No lám, egy ilyen
galajon is micsoda
pillangó terem!

Arc a tükörben:
jó szándékkal nézve is
rideg vonású.

A téli holdfényt
hasztalan szólítja a
vak fiú fohásza.

Egyik lába s
keze a párna. Szelíd,
mint egy őzike.

Jer hát ide! Játsszunk
most együtt, te anyátlan
árva kis veréb.

Egyszerű élet,
ketten vagyunk - jómagam
és a mákvirág.

Jéghideg reggel
teakosár árnyképe
látszik a falon.

Őszi estéken
nem mindig könnyű dolog
az emberi lét.

Őszi éjszaka,
egy vándor a gúnyáját
varrja, foltozza.

Éppen ma reggel,
titokban, csendben lehullt
az első levél.

Épp kivirágzott,
a szél még aznap tarra
fújta a mákot!

Szarka cserregés -
a nyári lomb közt nincs más
fontos esemény.

Nincs oly kis sziget,
hol nem dalol pacsirta
a paraszt felett.

Tücsök-cirpelés!
A telihold épp felkel.
Sötét az udvar.

 

Izen

Éjjelente a
hó orvul rásöprődik
a tiszta útra.

 

Joszano

Kergetik, űzik,
a szentjánosbogár a
Holdba menekül.

 

Kaga no Csijo

Semmi sem mozdul
a hegyen s a mezőn,
az új hó az úr.

Kutam fedelén
szulák kúszik, barátom
adj vizet nekem!

A folyó vize
sötét csak, olyan sok a
szentjánosbogár.

Kimonóváltás -
csak hátát mutatja a
virágillatnak.

A szilvavirág
annak illatozik, ki
ágát letörte.

Szulák virága:
Tény, a virág az embert
ki nem állhatja.

Fényes telihold.
Mentem csak mentem, de az
ég távol maradt.

Koromsötét ég.
Valami áttörtet a
jégkérges havon.

 

Kavahigasi Hekigoto

A lepke eltűnt,
s a lelkem magához
ismét visszatért.

Futó zápor, és
a ház körül hápogó
kacsák szaladnak.

 

Kikusa-ni

Bár halkan nyögött,
a tölgyfa ellenállt
az őszi szélnek.

 

Kjókuszui

Széltől hajladozva
a fűz békát tud fogni,
lenn a folyónál.

 

Kjósi

Holdas éjjelen
jóravaló szomszédom
halkan fuvoláz.

Ha kézbe venném,
biztos sokkal szebb lenne
a kis ibolya.

 

Kójó

Oh, nyári pázsit,
éjszaka még nyomasztóbb
a magányosság.

 

Koju-ni

Egy őszi napon
ginkót és juhart látok
a messzeségben.

 

Kósu

Szentjánosbogár,
nézd! - majd' fölkiáltottam,
de magam voltam.

 

Kubota

A tulipánfában
támad fel épp a szél, a
kerítésen túl.

 

Kuszatao

A messzi égből
érkeznek haza, oh, a
vonuló libák!

 

Moritake

Mikor szerzetes
barátomra gondolok
ginkólevél hull.

Piros virágod
le akartad vágni - most
őszi szélben virul.

 

Murakami Kidzsó

Napfény - a daru
tollát borzolva lépdel,
megreccsen a jég.

Beköszönt az ősz.
A tükörbe pillantok -
ez apám arca.

Az ősz kezdetén
tükörbe nézek - vissza
apám arca néz.

Pipacsok között
vidáman hancúrozó
szemtelen verebek.

 

Nakamura

Lebegő virág?
Jobban megnéztem, nahát,
egy pillangó volt!

 

Nao-dzso

Buddha fejére
száll a hó, arra meg a
téli varjú.

 

Rjón

A kígyó azért
csúszik, mert hajtja a vágy:
kilátni a fűből.

 

Rjóta

Egy veréb, még egy,
az esőcsatornából
a kertbe ugrik.

 

Rjókan

A hold képe az
ablakomon, ez maradt
a tolvaj után.

 

Siki

Hűs esti szellő.
Lámpásom lassan kifogy,
csak a víz csobog.

Csendes lett az ég,
mostanság már a daru
hangja sem hallik.

Elhagyott tálban
virágok pompáznak -
meleg tavaszon!

Első havazás.
A tenger távoli lett,
de hol van a hegy?

Téli nyugalom,
lét és elmúlás mered
rám vészjóslóan.

"Haikut költött ő,
kedvenc gyümölcse a kaki."
Írják síromra!

Egy teli fazék
elfelejtett indigó:
Tavaszi folyó!

Ember lábnyoma
lenn a parti fövenyen,
egy tavaszi napon.

Tikkasztó hőség,
kábultak érzékeim,
mennydörgést hallok.

Mily búskomor a
hold, ha mégis feljő az
őszi viharban.

Tizenegy lovas
vágtat hóförgetegben.
Nem nézelődnek.

Én elmegyek és
te itt maradsz magadban -
Oh, kétszeres ősz!

Holdas éjszaka,
őszirózsaillat, bár
ma megjött a tél.

A vonat elmegy,
füstje zsenge levelek
körül kavarog.

A házak ajtai
mindenütt csukva, zárva:
A falu télen.

Ősz vége felé
nyikorogva csukódik
a templomkapu.

Nyár van, a folyón
ott a híd, de a ló mégis
a vízen megy át.

Körtehámozás:
édes nedv csurog-csöpög,
a késre is jut.

Visszafordulok -
aki szembe jött velem,
már ködbe veszett.

A nagy Buddha biz'
szíve mélyéig hideg
a kánikulában.

Teavirágok
pompáját az alkonyat
most elhalasztja.

 

Sira-o

Ketten maradtunk
a hídon, a Hold meg én,
a jeges szélben.

A tavasz álma:
mindössze üres szívem
múlandó dala.

 

Siró

Végül a téli
viharból csak a tenger
moraja maradt.

 

Sokjú-ni

Virágok hulltak,
a bolondos szívek is
lecsillapultak.

 

Soseki

Tavasz jön, esik -
a szurdokot álló nap
vízfátyol rejti.

 

Szaimoto

Éjfél már elmúlt:
a rizsföld vizében ott
lebeg a Tejút.

 

Szekitei

Téli hold - sehol
egy jó kő, egy alkalmas
kutyahajító!

 

Szengai mester

Mély hóban megyek,
az út amin jöttem, pont
olyan, mint ez itt.

 

Szensu

Kinyújtózkodott -
egy pillangó szállt föl a
a bazsarózsáról.

 

Szudzsu

Letépni nehéz,
és otthagyni is nehéz
a csöpp ibolyát!

 

Taigi

Ha szél süvölt a
messzeségben, lehull a
ginkó gyümölcse.

Lehullt a ginkó
termése, hamarosan
hallom a szelet.

 

Tairo

Aranymadárkák.
Hulló ginkólevelek
esti napfényben.

 

Teidzsó

Nincs se ég se föld -
csak szakadatlan hull és
hull a fehér hó.

 

Tesszui

Kopasz fák mellett
lett éjjel, nagy titokban
a fenyő havas.

 

Tójó

Rőt levélhullás -
kicsi kertem ma inkább
söpretlen hagyom.

 

Tomijaszu

Jéghideg éjjel
a tóba hanyatlik a
vadpatak-zúgás.

 

Torin

Telihold-fényben
harmattól ázik át a
vén tetőcserép.

 

Vafu

A szulák-virág
szemem elé idézte
régi életem.

 

 

UTÓSZÓ

Utószó helyett néhány magyarázatot szeretnék adni e kis könyvhöz.

Nézzük a címet: miért száznyolcvakét és miért talált haiku? A válasz nagyon egyszerű, miután elhatároztam, hogy haikut fordítok németből, elkezdtem keresni az Interneten és 182 fordításra alkalmas verset találtam. Ha valaki netán utánaszámolna, ne lepődjék meg, ha 187 verset talál, öt esetben ugyanis nem tudtam két változat közül eldönteni, melyik a jobb (vagy roszabb), ezért mindkettőt meghagytam.

Miért németből fordítottam? Japánul nem tudok, kizárásos alapon maradt a német. A német fordítókat precíznek tételeztem föl, amire az adott alapot, hogy a tartalom kedvéért igen gyakran fölrúgták a haiku formai kötöttségeit.

A "túlsúlyos" versikéket próza formájú nyersfordításnak tekintettem, amelyben a fordító "költői szabadsága" és fantáziája még nem tett sok kárt. A fordítók nevét mindössze néhány esetben adták meg, ezért ennek közlését mellőztem.

[...]