« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Kulcsár F. Imre japán haiku fordításai

 

 

Sötét

fenyő-árny

 

276 japán haiku

Kulcsár F. Imre fordításai

 

Kairosz Kiadó

Hungarian translation

© Kulcsár F. Imre, 2002

 

ISBN 963 9302 00 0

 


 


 

cseresznyeszirmok

röpködnek a magasban

szélben riadva

                        teika

 

ó milyen hűvös

víz-mélynél hűvösebb

az őszi égbolt

                        sōgi

 

a földi élet

kicsinyke menedékház

a vihar elől

                        sōgi

 

múlik az élet

minden elszáll szivemből

nyomot se hagyva

                        sōgi


 

mint a kis szulák

kinyílik s hervad hamar

úgy tűnt az élet

                        moritake

 

lehullott virág

visszarepül az ágra?

egy pillangó volt

                        moritake

 

a nyáréj szeme

hajnalra ébred újra

az enyém már nem

                        moritake

 

álomba ringat

nyugalmas délutánon

az éji holdfény

                        teitoku


 

láttam már mindent

holdfény cseresznyevirág

a hó is eljön

                        rippo

 

az élet elszáll

pillangó libegése

milyen szép mégis

                        sōin

 

kakukk szól kakukk

hallgassátok ti is

égi istenek

                        sōin

 

harmatcsepp gyöngye

csillog és sose kérdi

hogy hová hullik

                        sōin


 

vadludak éke

vonul fönn a magasban

idegen írás

                        sōin

 

íme ó

ím a yoshino-hegy ó

virágruhában

                        teishitsu

 

fényes telihold

hűsítő gömb az égen

nyári melegben

                        teishitsu

 

holdfényes éjen

fenyőfák közt idézem

chūnagon búját

                        teishitsu


 

szürke eső hull

valaki megy az utcán

kezében írisz

                        shintoku

 

magányos varjú

magányos őszi ágon

leszáll az este

                        bashō

 

felleg az égen

eltakarja a holdat

megpihenhetek

                        bashō

 

holdtalan éjszakában

süvítő szél az ősi

cédrusligetben

                        bashō


 

megjött az újév

itt maradt az ó kalap

s a szalmabocskor

                        bashō

 

lepkekisasszony

kölnizi magát száll az

orchideák közt

                        bashō

 

a képen szulák

ügyetlen tusvonások

mégis be kedves

                        bashō

 

első őszi hó

föld fele hajlik kissé

a nárciszlevél

                        bashō


 

ködbe öltözik

a névtelen kis domb is

megjött a tavasz

                        bashō

 

ejnye nono nana

kopog az eső kalap-

talan fejemen

                        bashō

 

haragos tenger

a sado-sziget felett

az ég folyója

                        bashō

 

ó őszi holdfény

a tóparton bolyongok

egész éjszaka

                        bashō


 

kopár ösvényen

ibolya néz az égre

hegyi drágakő

                        bashō

 

cseresznyevirág

ó mennyi mennyi emlék

a messzi múltból

                        bashō

 

gyere vén kalap

induljunk yoshinóba

virágcsodálni

                        bashō

 

a szürke kakukk

dalol száll száll és dalol

sok dolga van

                        bashō


 

kerítés tövén

pásztortáska virága

szelíd-szerényen

                        bashō

 

a templomharang

megzendül éneküktől

tücsökcirpelés

                        bashō

 

szentély a hegyen

a friss-zöld leveleket

napfény füröszti

                        bashō

 

kiugró szikla

vízesés zuhogása

nyári áhitat

                        bashō


 

vadrózsa-szirmok

lehullnak hullnak hullnak

vízesészene

                        bashō

 

tengerbe mossa

az alkonypír vörösét

a mogami-folyó

                        bashō

 

szake-mámorban

kőre hajtanám fejem

szegfűillatban

                        bashō

 

fekete retek

csípi a szám s őszi szél

hasít szivembe

                        bashō


 

hajnal van ébredj

induljunk újra tovább

pille barátom

                        bashō

 

suma temploma

álom-fuvola jajgat

az árnyas fák közt

                        bashō

 

hangodat hallom

s még szomorúbb leszek

kakukk az erdőn

                        bashō

 

az őszi harmat

múlandóságot idéz

már mindörökre

                        bashō


 

kakukkszó hangzik

ezüst holdfény szemerkél

bambuszligetben

                        bashō

 

virágfellegek

harangszó uenóból?

asakusából?

                        bashō

 

a biwa-tóra

a szél hord mindenünnen

cseresznyeszirmot

                        bashō

 

lehullt krizantém

száraz kakasvirággal

nichiren-ünnep

                        bashō


 

tavaszt siratja

madarak jajgatása

halaknak könnye

                        bashō

 

ó nyári illat

dél hűs lehelete

mogami-folyó

                        bashō

 

sötét a tenger

vadkacsák hangja

villan fakó-fehéren

                        bashō

 

sír mozdulj ébredj

velem jajgat az éjben

az őszi vihar

                        bashō


 

szigetek messze

ezer darabra törve

tenger-tükörben

                        bashō

 

a némaságban

a tücsök cirpelése

sziklákba hasít

                        bashō

 

alkonyi eső

a békák hangja távol

milyen szomorú

                        bashō

 

hideg őszi szél

nakamura temető

szívemre jég száll

                        bashō


 

tavaszi szellő

szirommal fűszerezve

hal és saláta

                        bashō

 

álmos-öreg tó

béka ugrik a vízbe

apró loccsanás

                        bashō

 

a nyári fű leng

megannyi büszke harcos

álmai fölött

                        bashō

 

aranyló templom

nyugalmát nem zavarja

a sűrű eső

                        bashō


 

kinyílt a szulák

a szúnyogok zenéje

halkabban zizeg

                        bashō

 

apad a folyó

a fűzfaleveleket

iszap borítja

                        bashō

 

nincs lámpaolaj

lefekszem kora este

párnámon holdfény

                        bashō

 

szegény lepkebáb

nem leszel már pillangó

véget ért a nyár

                        bashō


 

ó boldog újév

hány régi alkony múlt el

magányban őszben

                        bashō

 

fürge kis prücsök

nem gondolsz a halálra

csak dalod zenged

                        bashō

 

a szentély kihalt

száraz levelek gyűlnek

az ajtó előtt

                        bashō

 

havas napkelte

károgó csúnya varjú

be szép vagy mégis

                        bashō


 

tavaszi szellő

a fűzfalevelek közt

pillangó libeg

                        bashō

 

tölgy a hegytetőn

ügyet se vet a hulló

virágsziromra

                        bashō

 

írisz-virág nyit

lábam előtt az úton?

kék bocskor-szalag

                        bashō

 

téli víz-ünnep

szerzetes facipője

csattog a kövön

                        bashō


 

fenyő-szigetek

ah fenyő-szigetek ó

fenyő-szigetek

                        bashō

 

tányérok tálak

homályba burkolóznak

a nyári estben

                        bashō

 

ha illatozna

fehér virág volna a hó

hegyililiom

                        bashō

 

csak nézlek nézlek

pillangó vagy szivemnek

csuang-ce álma

                        bashō


 

leszáll az este

elnémul a harangszó

virágillat zeng

                        bashō

 

pattog a rőzse

szemben a fehér falon

idegen árnyék

                        bashō

 

őszi szürkület

összekucorodnak négyen

teaiváshoz

                        bashō

 

közeleg az ősz

szívem pihenni vágyik

üres szobámban

                        bashō


 

sötét az ösvény

magányosan bolyongok

az őszi estben

                        bashō

 

szilvavirágzás

hajnali édes illat

hegyi ösvényen

                        bashō

 

lehulló harmat

hadd mossam meg vizedben

fekete kezem

                        bashō

 

megfáradt vándor

álmaim kóborolnak

kopár mezőkön

                        bashō


 

ébred a tavasz

a jégbe belefagyva

szalmaszál homok

                        chigetsu-ni

 

nyakamba húzom

a fejem ahogy nézem

a téli holdat

                        sampū

 

falon borostyán

a levelek remegnek

az őszi szélben

                        kakei

 

beteg szerzetes

söpör a kertben lassan

szilvavirágzás

                        sora


 

összezavarja

a tómély csillagait

a tavaszi szél

                        sora

 

apró szélcsengő

méheknek menedéke

szélcsendes napon

                        gonsui

 

forró nyári nap

még a kövek a fák is

szemembe sütnek

                        kyorai

 

szamuráj kardja

mit kereshet itt nálunk

virágerdőben?

                        kyorai


 

vén-öreg fűzek

egymás fölé hajolva

bólognak némán

                        kyorai

 

mezőt és hegyet

hűs fuvalommal tölt el

imamormolás

                        kyorai

 

nagy úton jártam

eljöttem hozzád újra

fehér krizantém

                        isshō

 

rizsültető nők

iszapos rajtuk minden

csak daluk tiszta

                        raizan


 

tavaszi szellő

kócsag szárnya fehérlik

sötét fenyők közt

                        raizan

 

újév reggele

verebek csivitelnek

szép-tiszta égbolt

                        ransetsu

 

a szilvaágon

virág és virág virág

meleget hozó

                        ransetsu

 

harmatcsepp gyöngye

levélről hull levélre

boldog-vidáman       

                        ransetsu


 

halvány holdsugár

fenyőfát fest a mélykék

estéli égre

                        ransetsu

 

levelek hullnak

hull s jaj lehullik még egy

az esti szélben

                        ransetsu

 

tavaszi szellő

zöldellő rizsvetésen

felhő-gomolygás

                        kyoroku

 

őszi alkonyat

gyújtsak-e már világot?

kérdi valaki

                        etsujin


 

új évbe léptünk

szüleim nem tudják még

hajam fehér lett

                        etsujin

 

könnyű a halál

cseresznyeszirom-ágyon

álomba hullva

                        etsujin

 

levelibéka

ül a banánlevélen

lengeti a szél

                        kikaku

 

koldus az úton

ég és föld elég neki

nyári ruhának

                        kikaku


 

szitakötőcske

szárnyait kitépdesem

fűszerszelence

                        kikaku

 

pirkad a hajnal

rózsaszín barackvirág

piros kakassal

                        kikaku

 

kakasviadal

felborzolódott tollak

oroszlánsörény

                        kikaku

 

nagy-buddha-szobor

szentséges ölébe hull

fehér szirom-hó

                        kikaku


 

kakukk ó kakukk

miért űzöd el álmom?

anyámat láttam

                        kikaku

 

őszi holdvilág

ülő-szőnyegemre hull

sötét fenyő-árny

                        kikaku

 

téli hidegben

madárijesztőre száll

magányos varjú

                        kikaku

 

gyors hegyi patak

a kavicsok zenélnek

vadcseresznyefa

                        onitsura


 

szent újév-reggel

ősidők szellője száll

a fenyők között

                        onitsura

 

ébred a hajnal

tavaszi zöld vetésen

fehér zúzmara

                        onitsura

 

ugrik egy pisztráng

fellegek úsznak messze

a folyómélyben

                        onitsura

 

virág virágon

ámulva gyönyörködöm

s lehullik hullik

                        onitsura


 

hűs esteli szél

a tág eget betölti

fenyősuhogás

                        onitsura

 

hátratekintek

a bíbor őszi égen

fehérlő fuji

                        onitsura

 

lehullott virág

templomkert elhagyottan

és nem szól harang

                        onitsura

 

sötét éjszaka

fülemben hold ezüstje

szól szól a kakukk

                        onitsura


 

álmok bolyongnak

kiégett mezők fölött

és jajgat a szél

                        onitsura

 

a császárnak se

emelné meg kalapját

madárijesztő

                        dansui

 

őszi havazás

átlibeg egy esernyő

a szürkeségen

                        yaha

 

reményem elszállt

nem álmodom már többé

sötét nőszirom

                        shūshiki


 

legyezőárus

mennyi hűs szellő együtt

halomba rakva

                        kakō

 

gomolygó felhő

úszik az alkonyégen

hátán a holddal

                        bonchō

 

poszáta-ének

facipőm beleragad

tavasz sarába

                        bonchō

 

fellegek felhők

jönnek mennek találkoznak

az őszi égen

                        bonchō


 

hófödte völgyek

folyó kanyarog messze

sötét tusvonás

                        bonchō

 

téli eső hull

sírkő feliratára

ó ősi bánat

                        rōka

 

fenyves a hegyen

a messzeségből érzem          

hűs leheletét

                        shikō

 

boldog juharfák

díszruhát ölt a lombjuk

aztán lehullik

                        shikō


 

béka énekel

ül a zsenge levélen

kopog az eső

                        rogetsu

 

az ősz járt erre

az utat teleszórta

tarka levéllel

                        otsuyū

 

kunyhóm leégett

mindegy lehullott úgyis

minden szirom már

                        hokushi

 

hervad lehullik

a sok színes krizantém

fekete föld lesz

                        ryūsui


 

beszél helyettem

a folyó mormolása

az éjszakában

                        gochiku

 

fényes őszi hold

elindulnék feléje

az ég messze van

                        chiyo-jo

 

a kút a vödör

hajnalvirág-ruhában

vizet koldulok

                        chiyo-jo

 

szilva virága

illatozik annak is

aki letörte

                        chiyo-jo


 

hol vagy kis vadász?

szitakötő nyomában

elmentél messze

                        chiyo-jo

 

tavaszi eső

ó yoshino-hegy-oldal

álomban ébren

                        ryōta

 

egy szó se hangzik

virág vendég és gazda

hallgatnak együtt

                        ryōta

 

megöregedtem

megint eljött az újév

nekem már mindegy

                        ryōta


 

fényes holdvilág

új életemben legyek

hűs hegyi fenyő

                        ryōta

 

újév reggele

milyen messze tűnt minden

az elmúlt évből

                        ichiku

 

leszakadt a híd

mindenki áll a parton

a holdat nézi

                        taigi

 

szentjánosbogár

nézd gyönyörű nézd

egyedül vagyok

                        taigi


 

körtevirágzás

egy nő a holdsugárban

levelet olvas

                        buson

 

villám az égen

remegő bambuszágak

harmatcsepp hullik

                        buson

 

patak vizében

vésőjét hűtögeti

a kőfaragó

                        buson

 

szirma lehullott

csak emlékét hagyta rám

a peónia

                        buson


 

déli napsugár

a templom bronzharangján

pillangó alszik

                        buson

 

a rizsvetésre

cseresznyeszirmok hullnak

a holdas éjben

                        buson

 

tüskebokor nyit

és kanyarog az ösvény

gyermekkoromba

                        buson

 

elállt az eső

beszélgetők az utcán

kabátok ernyők

                        buson


 

itt ott mindenütt

zuhatag csobogása

zsenge levelek

                        buson

 

tavaszi eső

a hintó hűvösében

kedvesem susog

                        buson

 

a holdas éjben

nekemjött egy vak ember

nagyot nevetett

                        buson

 

az öreg halász

figyel rendületlenül

hűs esti zápor

                        buson


 

elillant az éj

ágyam felett derengés

ezüst paraván

                        buson

 

szilva virága

illatot küld az égre?

derengő hold-köd

                        buson

 

elillant az éj

hernyó szőrén remegnek

harmat gyöngyei

                        buson

 

fényes-szép reggel

hernyó szőrét borzolja

a tavaszi szél

                        buson


 

repce virága

keleti hold-ezüstje

nyugati nap-pír

                        buson

 

szekér az úton

könnyeden megremegnek

a peóniák

                        buson

 

elszállt a tavasz

itt-ott eltévedt szirom

cselleng a szélben

                        buson

 

szarvasok árnya

sötét hegy templomudvar

esti szürkület

                        buson


 

tavaszi zápor

a csordogáló tetőn

rongylabda ázik

                        buson

 

szépséges holdfény

még a rablóvezér is

verset ír róla

                        buson

 

a hűvös este

a tarka őszi lombot

szürkére festi

                        buson

 

a nyugati szél

kelet felé sodorja

az őszi avart

                        buson


 

reggeli pára

álom-kép ösvényein

emberek járnak

                        buson

 

krizantémbolond

lelkedet megigézte

virágvarázslat

                        buson

 

fehér krizantém

hamvas szépsége láttán

megáll az olló

                        buson

 

a téli folyón

hervadt virágok úsznak

buddha ünnepe

                        buson


 

aranyparaván

tűnt virág-selyemmel

hideg őszi szél

                        buson

 

eljött az idő

indulni kell az útra

fehér szilvaág

                        buson

 

apám dühös volt

letörtem a virágot

ó régi emlék

                        tairo

 

jeges szélvihar

balga öreg esernyőm

repülne messze

                        shisei-jo


 

viharos szél fúj

éjfekete fenyők közt

és feljön a hold

                        chora

 

ó-arany szobrok

fiatal zöld levelek

ősidők csöndje

                        chora

 

szent fák között

suhan a hűvös szellő

templom udvara

                        chora

 

bolond egy tavasz

az alkonyi sötétben

jégeső kopog

                        kitō


 

a kicsi boltban

papírnehezék könyvek

tavasz szelében

                        kitō

 

mindig új szépség

mindegyre új öröm vár

s elszáll a tavasz

                        kitō

 

téli bozótos

a hold jéghideg fénye

csontomig hatol

                        kitō

 

szilva virága

szebb mint a költeményem

fehér pillangó

                        reikan


 

gyér őszi napfény

madárijesztő árnya

az útra kúszik

                        shōha

 

nehéz szekér jön

a fűből égre libben

fehér pillangó

                        shōha

 

a hulló levél

hullik lehullik hullik

esőt ver eső

                        kyōdai

 

fehérlő hóra

fejét hajtja a bambusz

a holdsugárban

                        seira


 

a köd eloszlott

zsombék jeges füvében

pókháló csillan

                        shirao

 

vége a táncnak

a fák közt tücsökcirpelés

holtak ünnepe

                        sogetsu-ni

 

tavasz múlása

mindig ugyanegy könny

mindig-új bánat

                        gekkyo

 

jöhet már a fagy

lehullott a krizantém

nincs többé virág

                        ōemaru


 

hová merre száll

e sok sok őszi felhő

a szél szárnyain?

             ichikawa danjūrō

 

szakad az eső

szegény remete ryōkan

sajnálja magát

                        ryōkan

 

a fürge tolvaj

itt hagyta az ablakban

a fényes holdat

                        ryōkan

 

a szél idefújt

egy halom száraz avart

tüzet rakhatok

                        ryōkan


 

hideg sötét víz

befagyott kútból húztam

tavaszragyogás

                        ringai

 

elolvadt a hó

a falut elárasztja

a sok-sok gyerek

                        issa

 

itt-ott egy ember

itt-ott egy száraz levél

a földre hullik

                        issa

 

kövér és kerek

s elégedettnek látszik

a peónia

                        issa


 

újév reggele

milyen fenséges öröm

kék fényes égbolt

                        issa

 

jó estét szellő

kanyargós görbe út vár

amíg hazaérsz

                        issa

 

ködös az este

a múltra emlékezem

milyen messze szállt

                        issa

 

fényes őszi hold

madárijesztőnk kinn áll

unja a dolgot

                        issa


 

rajta kis csiga

mássz fel a fuji-hegyre

csak el ne siesd

                        issa

 

pajkos kis szöcske

légy óvatos ne lépj rá

a harmatcsöppre

                        issa

 

macska nyivákol

egy labdázó kisgyerek

grimaszt vág neki

                        issa

 

szürke tehén bőg

imbolyog sötét árnya

az őszi ködben

                        issa


 

újév reggele

milyen szívesen lennék

megint kisgyerek

                        issa

 

lóhere bokra

szín szín hullám lebegés

esteli ima

                        issa

 

meghajol a fej

önként mély tisztelettel

ise szentélye

                        issa

 

szomorú világ

lehull a virágszirom

lehullok én is

                        issa


 

mezei madár

megtörli sáros lábát

szilvavirágban

                        issa

 

indulj béka úr

várnak rád a gyerekek

meg a feleség

                        issa

 

hová igyekszel

a zuhogó esőben

kis csigabiga?

                        issa

 

a répakertész

répával a kezében

mutatja utam

                        issa


 

az árnyékom is

milyen vidám és friss ma

új évbe léptünk

                        issa

 

harmatcsepp könnycsepp

galambok hallgatása

ima az égbe

                        issa

 

nyári esőben

lovagolok meztelen

meztelen lovon

                        issa

 

a szarvasünő

lerázza a pillangót

s elalszik újra

                        issa


 

légy rendes gyerek

őrizd híven a házat

kis prücsök-fiú

                        issa

 

cicám fölébredt

ásít nyújtózik elmegy

szeretőt keres

                        issa

 

madárijesztő

áll és gondosan vigyáz

a kisgyerekre

                        issa

 

a kertkapuban           

fejet hajt illendően

a szomorúfűz

                        issa


 

libegő öröm

ha újjászületek majd

pillangó legyek

                        issa

 

bozótkerítés

sövénykapu s a lakat

egy csigabiga

                        issa

 

az úti gyom is

virágot bont a sápadt

holdfényezüstben

                        issa

 

lopjál egy ágat

a virágzó szilvafáról

szól a holdsugár

                        issa


 

téli szép reggel

a faszén a tűzhelyen

pattog vidáman

                        issa

 

régi ittlakók

ismerlek benneteket

fáztatok ti is

                        issa

 

nagy-buddha-szobor

szentséges orra alól

lelóg egy jégcsap

                        issa

 

ilyen légy te is

nem sír nem morgolódik

a hulló levél

                        issa


 

sietsz ma éjjel

hová jaj vajon hová

őszi telihold?

                        issa

 

szeles fészekben

éhesen tátogsz issa

árva kismadár

                        issa

 

elszállt a harmat

mi dolgom lenne itt e

szennyes világban?

                        issa

 

a világ harmat

illanó könnyű harmat

és mégis mégis

                        issa


 

kicsi gyermekem

nevet boldogan hideg

az őszi alkony

                        issa

 

köszönet mindenért

hó a takarón hó jég

szent tiszta ország

                        issa

 

első fürösztés

és az utolsó ki ér-

ti ezt? mi ez?

                        issa

 

lehull egy virág

kakaskukorékolás

virág hull újra

                        baishitsu


 

a fűszálak közt

apró virág fehérlik

nevét nem tudom

                        shiki

 

nincsenek itthon

a szúnyogháló alatt

síró kisgyerek

                        shiki

 

nyári kabátom

indul repülni vágyik

a messzeségbe

                        shiki

 

nagy-buddha-szobor

szívében esti hűvös

a nyármelegben

                        shiki


 

sziget és sziget

sötét fenyőkkel és szél

zenél hűvösen

                   shiki

 

messze sodorja

a mogami gyors vize

a forró nyarat

                        shiki

 

áradás után

szúnyogok sem zizegnek

szomorú vagyok

                        shiki

 

rövid nyári éj

a lámpám égve maradt

négy óra lehet

                        shiki


 

tavasz szelében

kibontja legyezőjét

a pávakakas

                        shiki

 

micsoda népség

árakról alkudozni

orchideák közt

                        shiki

 

őszi alkonyat

magányos ház füvében

tücsökcirpelés

                        shiki

 

mindenki elmegy

kihúnyt a tüzijáték

sötét van újra

                        shiki


 

csillám-ragyogás

a templom bronzharangján

szentjánosbogár

                        shiki

 

kinek a lelke

lehet e szegfűn lengő

fehér pillangó?

                        shiki

 

sötét erdőben

egy málnaszem lehullik

apró csobbanás

                        shiki

 

borotválkozom

harangszó uenóból

a néma ködben

                        shiki


 

köd hull a völgyre

hegyek fehér-derengőn

torony magánya

                        shiki

 

datolyát eszem

távoli harang hallik

hōryūji-templom

                        shiki

 

jeges a holdfény

sírkövek árnyára hull

sötét fenyő-árny

                        shiki

 

távolról a szél

száraz levelet görget

hűvös őszi est

                        shiki


 

várok rád éjjel

hideg szél újra-újra

esőben-őszben

                        shiki

 

ó vajon

meddig tart még az élet

ez a röpke éj?

                        shiki

 

hová lett buddha?

eltűntek az istenek

az őszi ködben

                        shiki

 

az utolsó fény

kialszik s nem marad

csak a jeges éj

                        shiki


 

szürke hófúvás

leáldozó nap fénye

a bozót fölött   

                        meisetsu

 

cseresznyevirág

és mennyi mennyi tarka

plakát a fákon

                        bokusui

 

sír-rí az őszi

szélvihar karmai közt

a templomharang

                        sōseki

 

cirpelő prücskök

ha akarjátok ha nem

vége a nyárnak

                        sōseki


 


 

Kulcsár F. Imre: Utószó

A ma már Nyugaton is jól ismert japán haiku a mindennapi
élet tárgyaiból, dolgaiból felépített költői mikrokozmosz –
három sor, tizenhét szótag, öt-tíz szó. Az eszközök minimuma áll
alkotója rendelkezésére, hogy költeménybe idézze a természet és
az emberi élet egy darabkáját, ámde úgy, hogy abban valamiképp
föltáruljon az egész – a megfoghatóban a megfoghatatlan.

A haiku a zen szellemiségének paradigmatikus megvalósítása.
A zen-buddhizmus egyik legfontosabb mondanivalója és üzenete az,
hogy hiába keresnénk valamiféle mögöttes, a köznapi dolgok világánál
valóságosabb, azon túli, igazibb világot, mivel olyan nincsen, illetve
mégiscsak van valamiképp, de azt nem találhatjuk meg másutt,
csakis itt, ebben, és oda nincs más út, csak ez itt.
És hogy ebben itt, helyes elmélyedés során, végül valóban fel is leljük:
egy váratlan pillanatban felvillan a felismerés, hogy valóban itt van,
jelen van, és mindig is itt volt.

Ennek az elmélyedésnek lehet költői eszköze a haiku is, s innen,
a zen-buddhizmus alap-attitűdjéből erednek a haiku szabályai, konvenciói.
Eszerint a haikunak minden esetben egy konkrét természeti tárgyat
kell megneveznie, felidéznie. További kötelező szabály – bár a haiku
minden szabálya alól, még a szótagszám-szabály alól is, lehetnek kivételek –,
hogy egyszeri eseményt, helyzetet, történést kell megjelenítenie,
mégpedig a jelenben, most lejátszódóként.
Tehát: általánosságok és általánosítás helyett
konkrét jelen-lét, jelen-valóság – itt és most.
Mindezek folyománya azután, hogy bár a
tárgyakat megjelenítő költő maga is belekerülhet a költeménybe,
ámde csak úgy és annyira, mint bármi más – mint a való világ dolgainak
egyike. A haiku-költő nem önmagát magyarázza, nem önmagával foglalkozik –
a tárgyakat megtalálva találja meg önmagát. Úgy kelt
érzelmeket, hogy nem az érzelmekről beszél.

A haiku a 17. században vált azzá, ami – és Bashō

volt az, aki azzá tette. Ami őelőtte e háromsoros műfajban történt:
készülődés, előzmény. A kiindulás: az ötsoros, harmincegy szótagos
tanka, a japán költészet 7. századtól máig virágzó
klasszikus műfaja, műformája, melyben a nyitó,
háromsoros (5+7+5 szótagos) felső szakaszra egy kétsoros (7+7 szótagos)
alsó szakasz következik, mintegy konklúzióként lezárva azt.
A tanka önállósuló felső szakaszából lett végül is
a haiku, ám önálló műformaként való
megszilárdulásának, teljes kialakulásának elég hosszú, több évszázados története volt.
A haiku kialakulásának folyamatában fontos fejlemény a 14. századtól népszerűvé váló
lánc-vers, a renga. A tanka első szakaszának megfelelő háromsoros, 17 szótagos
hokku indította a láncot – ennek a három sornak, szemben a tanka-kezdő három
sorral már önálló, kerek egésznek kellett lennie – s erre felelt a 14
szótagos második szakasz, a wakiku. Ehhez
újabb háromsoros szakaszt fűztek valamilyen tartalmi kapcsolat,
asszociáció alapján, melyre azután újabb kétsoros következett,
és így tovább – akár százig, ezerig. Az egymásra következő szakaszokat
igen gyakran ketten írták, váltakozva; vagy többen is összejöttek
s ki-ki hozzáfűzhetett egy-egy további szakaszt az

előzőhöz, szigorú, kötelező szabályok betartásával.

Az évszázadokon keresztül szinte
társasjátékként űzött renga egyik iskolája,
ága volt a tréfás haikai renga (haikai = tréfa).
Ez a viccelődő, csipkelődő műfaj bőséggel
merített a mindennapi élet szókincséből, nem riadva vissza a
felületes poénoktól, vaskosabb kifejezésektől sem.
Már a 14. századtól vannak példák a háromsoros kezdő szakasz
bizonyos fokú önállósulására, amennyiben a kezdő hokkut pl. antológiákban
külön szerepeltették, önmagában kommentálták, bár költője
eredetileg számított a folytatásra. A 15-16. században azután
egyre több különálló, önmagában-teljes hokku készült, hogy a 17. században
Bashō – betetőzve e háromsoros műforma önálló fejlődését – új,
sajátos világú költői műfajként tökélyre vigye.
A haikai-láncvers ugyanakkor élt és virágzott tovább a későbbi időkben is –
Bashō maga boldog örömmel vett részt haikai-összejöveteleken költőtársaival,
tanítványaival, és tulajdonképp soha nem tett tudatos különbséget az önálló
haiku és a haikai-kezdő hokku között. (Maga a haiku szó sokkal később született:
Shiki alkotta a 19. század végén a haikai no hokku kifejezés két szélső tagjának
összevonásával, a lácvers-kezdő hokku és a teljesen önálló háromsoros vers
pontos megkülönböztetésére.
 Az ekkor meginduló angol, francia fordítások Nyugaton is
e néven tették ismertté a műfajt – nálunk is haikuként él a köztudatban.
Jelen kötetünk fenntartás nélkül használja e szót, bár tudományos munkákban
ma már szívesebben élnek ismét a hokku megnevezéssel.) A haikai-költők
önállósuló háromsorosai, hokkui ugyan már magukban megálló,
teljes értékű költői entitások voltak, egy-egy költői-emberi attitűd
pregnáns kifejezései, ám kissé túl könnyen adták meg magukat,
tárták a világ elé alkotójuk érzelmeit, búját-baját; s gyakorta
felbukkant bennük a haikai-renga kissé felületes poén-vadászata.
A komolyabb mondanivalókat, tanulságokat pedig sokszor
túl közvetlen, direkt módon szólaltatták meg.
Bashōról viszont elmondhatjuk,
hogy – a zen-elmélyedés szellemében – teljes figyelmével a kézzelfogható
világ, a való dolgok felé fordult: a természet és a mindennapi élet helyzeteiben,
tárgyaiban elmerülve azok mélyén találta meg

 a végső kérdéseket kimondatlanul is kimondó,
és rájuk végül valamiképp választ is adó
költői igazságait. Haikuit mélységes nyugalom, elmélyedő komolyság,
benső harmónia jellemzi; ugyanakkor nem kerülte el figyelmét a világ

problematikussága, az emberi lét tragikus esetlegessége sem. Nem volt idegen tőle a
haikaitól örökölt tréfálkozó kedv sem, ám ebben is sajátosan bölcs mértéktartást
tapasztalhatunk nála.

Minden, ami a haiku következő évszázadaiban történt, az ő nyomdokain haladt, minden
kialakuló új stílusirányzat és -árnyalat az ő munkáihoz képest definiálta magát, keresett
az övétől némileg eltérő utakat.

Az utána következők sorában a legjelentősebbek Buson és Issa, majd a 19. század végén Shiki,
aki már a Nyugat felé nyitó Japán új világát jelenítette meg e hagyományos,
hagyományőrző műformában.

 

 

 

 

 

Japán költők mutatója

 

Baishitsu (1769–1852)
Bashō (1644–1694)
Bokusui (1873–1913)
Bonchō (?–1715)
Buson (1715–1783)
Chigetsu-ni (1634–1708)
Chiyo-jo (1702–1775)

Chora (1721–1772)
Ichikawa Danjūrō (1741–1806)
Dansui (1663–1711)
Etsujin (?–1702)
Gekkyo (?–1824)

Gochiku (1699–1748)
Gonsui (1650–1723)
Hokushi (1665–1718)
Ichiku (1708–1759)
Issa (1763–1827)
Isshō (1652–1688)
Kakei (1648–1716)
Kakō (17. sz.)
Kikaku (1661–1707)
Kitō (1740–1789)
Kyōdai (1732–1793)
Kyorai (1651–1704)
Kyoroku (1656–1715)
Meisetsu (1847–1926)
Moritake (1472–1549)

Ōemaru (1720–1805)
Onitsura
(1661–1738)
Otsuyū
(1675–1739)
Raizan (1653–1716)
Ransetsu (1654–1707)
Reikan (18. sz. vége)
Ringai (?–?)

Rippo (1599–1669)
Rogetsu (1666–1751)
Rōka (1671–1703)
Ryōkan (1757–1831)
Ryōta (1707–1787)
Ryūsui (1691–1758)
Sampū (1647–1732)
Seira (1742–1792)

Shiki (1867–1902)
Shikō (1665–1731)
Shintoku (1633–1698)
Shirao
(1735–1792)
Shisei-jo
(18. sz.)

Shōha (?–1772)
Shūshiki (1668–1725)

Sogetsu-ni (?–1804)
Sōgi (1421–1502)
Sōin (1605–1682)
Sora (1648–1692)
Sōseki (1867–1916)
Taigi (1709–1771)
Tairo (?–1779)

Teika (1162–1241)
Teishitsu (1610–1673)
Teitoku (1571–1654)
Yaha (1663–1740)