« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja


Greguss Sándor haikui
Greguss Sándor: Felhők a tenger felett, hold a hegyek felett, Terebess Online, 2003 > DOC > Szemelvények: 2000, 1991/5. szám, 26-27. oldal
Greguss Sándor: Tört nád - Japán versfordítások, Canon Hungária Kft., Budapest, 2007, 110 oldal > HTML > DOC
Greguss Sándor: A héja tolla (Japán költők), in: Árnyékbirodalom, Magvető, Budapest, 1986, 81-110. oldal
Greguss Sándor: A héja tolla (egy haikai), Spanyolnátha, 2006 október > Bevezető > A héja tolla
Macuo Basó: Távoli tartományok szűk ösvényein > PDF (Greguss Sándor fordítása) - részlet - Műhely (Győr), 2006/5, 6-14. oldal
Greguss Sándor: Haikai és haiku > PDF - Műhely (Győr), 2006/5, 15-21. oldal

 

Greguss Sándor japán haiku fordításai
Kéziratként a műfordítótól 2003-ban


Bakuszui

Már-már eléri
vizetek falvacskámat;
rizsföldek, elég!

Nem juthat túl már
a kiszáradt mocsáron:
fáradt napsugár!

 

Basó

Ugyan, ki lehet
e háncsruhában járó
tarka Tavasz-úr?

Tavasz közelít.
Ó, ti ködfátyol mögé
rejtező hegyek!

Tavaszi eső.
Alvó darázsnépet hűs
fürdő kelteget.

Mozdulatlan tó.
Vizébe béka pottyan:
halkan csobban - csend.

Egérfészekből
harsány kihívás: dalra
hát, verébfiak!

Ifjú növényke:
hóvilágon küzdi át
gyönge bíborát.

Kelő napkorong
szilvaillat-özönben
hegy útján gördül.

Hegyi ösvényen
kimondhatatlan vágyam:
ibolyabokor!

Szinte semmiség:
gyom szirmai, csöpp csodák
a sövény alatt

Sziromesőben
Aszakusza, Ueno...
Melyik harangja?

Ágrajáró szél:
levesemben s halamon
szakura-szirmok!

A repceföldön
virágot néző arcok...
ó, ti verebek!

Holtfáradt utas...
Éji szállást hol lelek,
nyíló glicíniák?

Mint napkorong jár,
hajlik májusi esőben
a mályvarózsa.

Májusi esők
duzzadt ege nevelt fel
téged is, folyó!

Polipfazékban
csupán tünékeny ábránd
a nyáréji hold.

Patak hűvösében
csöpp rákocska araszol
fel lábszáramon!

Mint a festményen:
üdítő hűvösség Szága
bambuszainál!

Fűszálkardot old
s újra felröppen a hős
szentjánosbogár.

Eláraszt immár
kottád fájdalmával bús
magányod, kakukk!

Az éji kakukk
kiált, bambuszligeten
holdfény siklik át.

Éjfél. Kiskakukk
rikoltoz cérnahangon
a rizsföldeken.

Napsugár kúszik
kicsiny, zöld levelekre -
Mily félelmetes!

Hajnalkabokor
mellett rizstörő hűsöl -
Megható látvány!

Bolha és tetű!
Ló horkant! Ó, természet,
könnyíts álmomon!

Árnyas vendégház.
Odahaza a szellő
lágyabb enyhet ad.

Takarodj, gyorsan
a selyemhernyódoboz
alól, te varangy!

Beni-virágok!
Álmom: hölgyem fésüli
szép szemöldökét.

A csend honában
tücsökdalt visszhangzik száz
sziklaparaván.

Könyörtelenül
perzsel a nap, de susog
már az őszi szél.

Féktelen tenger!
Fent, Szado-n is túl árad
az Égi Folyó.

Villám nyomában
kócsag-sikoly hasítja
a sötétséget.

Őszi holdtükör.
A tó körül járok csak
egyre, szüntelen.

Hold... hová tűnő?
Harang: konduló, tenger
mélyén pihenő.

Ősz, tűnő évszak...
Égboltot tár, fogadni
vándor-szárnyakat.

Őszi alkonyat.
Magányos varjú gubbaszt
kopár faágon.

Elmúlik az ősz
Sehol egy fáradt utas.
Utam véget ért.

Holtfáradt vadlúd,
leszáll éji fagyon át,
örök pihenőre.

Télváró hónap.
Szomszédajtó, kit rejtesz,
s milyen életet?

Északi égbolt!
Ványolófa hangja száll
csillagjaidhoz.

Halászkalyiba
földjén garnélarák között
tücsöknép inal!

Lóhere rejti
széltől védett bokrában
hószín harmatát.

Útszéli, kedves
mályva - de hamm! - lovacskám
szépre éhezett.

Sarló-hold tükre;
hajdina, sötét földre
villanó virág.

Nara Buddhája
is örök illatodnál
pihen, krizantém!

Jöjj, téli zápor,
sürgess utamon! Újra
vándor a nevem.

Téli zivatar.
Szalmaköpenyre vágyik
majom uraság!

Viskónyi magány.
Kutyavonyítást téli
zápor némít el.

Na, fiúk, fusson
aki bátor! Mit nekünk
egy kis jégeső!

Szakét kortyolok.
Havas éjen elrekeszt
mindent a magány.

Láztól dúlt álom:
futok szikkadt mocsáron,
betegség útján.

Sose lesz tavasz.
Árnyéklovas, baktatok
vacogó lovon.

Betelt év; rajtam
sás-kalap, szalmabocskor,
utazó gúnya.

Téli magány: falnak
dőlve - támasztjuk egymást,
ház ura és ház.

Hó, béke, magány.
Fenyőd lakkja megkopott,
arany paraván.

Tűnő melegség:
gyászkönnyektől kioltott
sistergő parázs.

Fagyott rögöcske -
Csak nem? Még él! Szegény
tengeri csiga!

 

Boncsó

Halott kámforfa
sasfészkes ága mögött
nyugvó napkorong.

Tövises ágak
rügyeznek. Élet s halál.
Meddig még, meddig...?

Hány illat szólít
holdas éjszakán: „Örök
Vándor, köszöntlek".

Két út, két világ:
alsó, felső fellegek.
Ősz van. Döntsetek.

Miféle hang ez?
Rossz útra tért s elbotlott
a madárijesztő?

Téli zivatar.
Egy rőzsével kerített
ablak világa!

Hófödte mezők,
széles, végtelen folyam:
csend birodalma.

 

Buszon

A kikötőn túl:
víz, hajó, nagyvilág - köd
lepi Koreát.

Tavaszi zápor.
Százszín kócgolyó: labda
ázik a tetőn.

Tavaszi zápor.
Vándorok álma: füstös
konyha, lakott ház!

Tavaszi zápor.
Füröszd hát, tenger, kagylós
partod kincseit!

Tavasz, tengerár;
hullámok szakadatlan,
rajt' messzi alkony.

Sík vidék, tavasz
simogat vizeivel.
Hova sietnél?

Hosszú munkanap.
Vén fahídnál eltévedt
fácán felriad.

Mécsesek sora,
vendégköszöntők, egyik
a másik után.

Tűnő kikelet.
Egyre nehezebb lantom:
pengő fegyverem.

Esti szürkület.
Biz', jól elkapálgattam
a kertkaputól!

Repcevirágok.
Hold, Nap, együtt az égen
Kelet és Nyugat.

Tűnt zivatartól
hulló szirmokat áldoz
a kamélia.

Szirmos körteág,
asszonykézben levél, s fenn:
leső holdvilág.

Múló örökség:
virágjukat vesztett fák közt
ódon templom áll.

Zápor, szélroham.
Fűszálpányvát markolász
seregnyi veréb.

Lágy, hűvös dallam.
Hajnal harangja szólít:
lebegj, pillanat!

Várj még, szürkegém!
Hűs szellő, esti égbolt,
halk hullám köszönt...

Hajnali szellő
borzolgatja a hernyó
selymes szőreit.

Zsendülő lombok
közt ihletett bizalom;
fehér várfal áll.

Magányos Fudzsi!
Úton tar csúcsod felé
millió levél!

Nyílj, bazsarózsa!
Szivárvány röppen bimbós
szirmaid felől!

Bazsarózsa szól:
felhők, takarodjatok,
itt enyém a fény!

Vaskos dombormű.
Bazsarózsa szirmain
egy hangya delel.

Vadrózsabokor.
Otthont remélő vándor
lelkének emlék.

Ösvény hajlatán
vadrózsaillat szólít:
„vándor, megpihenj".

Boldog szerelem:
eső fátyla alatt
vízililiom-pár!

Szegényes vidék.
Ég homlokán hold ragyog,
én meg baktatok.

Harmatezüstben
töviságait rejtő
csipke-gyöngybozót.

Tűnő holdvilág.
Sötétség lehelete:
hideg csend elér.

Virrad, hold se jár.
Alig néhány árny táncol
Holtak Ünnepén.

Távol: bujkáló
hegyek. Alkonyi síkság
ölén fű csillan.

Magányos virág,
hajnalka, színe sötétlő
tavakat idéz.

Tar fűz. És alant,
szikkadt mederben porló
kövek álmai.

Téli zivatar.
Húr pendül: patkány iszkolt
át citerámon!

Vihar közeleg!
Lássuk csak, e zsupptetők
alatt mi vár rám?

Fagyos szélvihar.
Hullám, szikla: szaggatja
egyik a másikát.

Gyors patkánylábak
futnak csengő tálakon.
Hát ez dermesztő.

Kopár fák között
hordszékkel sietnek.
Madár didereg.

Ó, a téli fa
előtörő illata
fejszecsapáskor!

Nárciszok között
magányos róka ropja.
Fenn az esti hold.

 

Csigecu

Szorgos malmocska,
patak sziromszőnyege
sem állíthat meg.

 

Csijo-dzso

Szegény pillangó,
milyen álom rebbenti
könnyű szárnyaid?

 

Csinszeki

Gyászos fellegek.
A meredélyről csupán
egy bülbül kiált.

 

Csora

Ágai mögött
csillagok - ó, mennyire
magányos a fűz!

Szélverte mező.
Messze-túlról érkező,
őszi hold virít.

Kunyhómnál senki,
csupán egy levélvesztett
korallszilfa áll.

 

Dzsószó

Micsoda zápor!
Hogy kerülhettem ide?
Takaróm lukas!

Lég, megrebbenő -
Semmi vagyok magam is
e sírhant fölött.

Lelke oly könnyű:
tó tükrén magányos úr,
béka ücsörög.

Óhara! Örök
emlék: ködös hold előtt
lepkeszárny rebben.

Kicsike kakukk
kiált. A tó tükre, nézd,
elhomályosult.

Festett hegy: ormát
villám ecsetvonása
rajzolja körül.

Ifjú vadréce,
mintha szólna: „lent voltam,
s már mindent tudok!..."

Magányom senki
vágya; társam monoton,
kopogó eső.

 

Ecudzsin

Macskaszerelem.
Ó, ti oktondi lények!
Ó, én, elhagyott!

Ragyogó holdnál,
a templomkertben dolgos
kopács... rizsmozsár!

 

Gjódai

Olvadó havak,
ködpárába bújt hegyek,
varjúnyi magány.

Bazsarózsához
jött vendégségbe a hold
szürke lepelben.

Őszi hegyoldal
teraszain füst: álmot
őrző tűzhelyek.

A tél sóhaja:
holdfényes éjben a jég
zizzenései.

Ó, kicsi tavasz!
A tenger is végtelen
békéről mesél.

Múlóban az éj.
Dúlt egek visszhangoznak
zokogó szelet.

 

Hadzsin

Egy esti tücsök
hangja szól. Éj szövetén
ékkő-hold remeg.

 

Hokusi

Tünékeny csoda:
szirmát tűzben emésztő
hamva-lett virág.

Ó, csodálatos:
fák között tücsökszárnyak
hűs zizegése!

Kopp-kopp, fodrozza
újra a csillagos tavat:
téli zivatar!

 

Icsiku

Ó, téli magány!
A patak hordaléka
is leülepszik.

 

Idzen

Csillagfényes ősz.
Elárasztott rizsföldek
tükrén a Tejút.

Madárijesztő.
Alig ismerkedtünk meg,
s már búcsúzkodunk.

Vihar közelgett.
Uccu! Futnom kellett - de
ilyen napsütésben?

 

Issza

Pattanó bimbó.
„Tavaszi szél..." - énekelj,
boldog kismadár!

Rizsföldek felett
tavaszi napnak pírja.
Alkony, elidőzz.

Tavaszi égbolt.
Verébfióka-kórus:
„reggelt, Ragyogás!"

Árva kisveréb,
jöjj és játsz velem, hisz' jól
tudod sorsomat!

Hé, te kisveréb!
El az útból, de gyorsan;
Ló Úr közelít.

Boldog pacsirta!
Még e csöpp szigeten is
vígan szántanak!

Mozdulatlanul
a béka, elmélkedve
nézi a hegyet.

Szegény kisebbik
béka, ne add fel soha!
Issza majd segít...

Jóestét, fecske...
Boldog holnapom, látod,
hiába-álom.

Rezgő lepkeszárny.
Többé már nem nyúl érte
halott gyermekem.

Hintaparipán,
kezében szirom-csillag
szóró cseresznyeág.

Nedves levélcsúcs.
Hirtelen végeszakadt,
tűnt nyári zápor.

Esti békesség.
Csobog, csattog, így dalol
patak és rigó.

Nyári zivatar.
Nyergeletlen ló hátán
ruhátlan lovas.

Hé, kakukk! Aztán
vigyázz nekem a házra,
míg odaleszek!

Kora reggel, látod,
haragos-vörös az ég.
Boldog vagy, csiga?

Kérlek, ne csapj le! -
Kezekként teszi össze
lábait a légy.

Őszi szél. Bíbor
szirmok, nem nyúlhat többé
lányom értetek.

Egy kedves vendég:
ajtóm repedésén át
a Tejút köszönt.

Holdas éj. Kedves
bambuszok árnyékában
rejlő kalyibám.

Ereszem alatt
holdfényes zöldségliget:
ihlet és hatás.

Esős, őszi nap.
Tátogó csőr, éhes torok:
mama merre jár?

Harmatos reggel.
Gyom virága kandikál
a zord kő alól.

Ami él, minden
harmat a világban, és
mégis, és mégis...

Bíbor palástban,
ünnepre jöttetek hát,
ó, szitakötők!

Libák, vadlibák!
A végtelen útra ti
mikor tértetek?

Szöcskék, én megyek!
Játszatok együtt szépen,
míg odaleszek!

Szép szülőföldem.
Cédrus alatt rámrontó
téli zivatar!

Hát megtaláltam
végre végső lakhelyem.
Ötlábnyi hóban?!

Apám is ilyen
zord hegyekről álmodott.
Ó, téli magány!

Ó, anyám lelke!
Mindig a tengert látom.
Mindig a tengert...

 

Jaha

Baráti hangok
éjféli búcsúzáskor:
kihűlő világ.

Ó, téli magány!
Lámpám fénye se rebben
szobámnak falán.

 

Jajú

Halvány, rebbenő
csillagfények vartyogó
békahad egén.

 

Kakei

Szegény kormorán,
a fáklya szikrái mind
arcába hullnak!

Téli szélben, mondd,
Hét Nap Holdja, sötétre
mikor vált az éj?

 

Kikaku

Ünnepi menet:
délceg darvak vonulnak
Újév hajnalán.

Egy szédült madár,
tótágast állva zengi
köszöntő dalát!

Ezüst káprázat:
a merítőhálóban
közös reszketés.

Ó, Hajnalcsillag!
Merre?... Cseresznyevirág,
vagy ködös hegyek?

Önts még több vizet!
Tücskök, verebek, nehogy
kimaradjanak!

Levelibéka
banánlevél trónuson,
szellőországban.

Cédrus a szirten,
magas boltív a párja;
óvja őszi éj.

Ó, hold! Vendégünk
érkezett: fenyőárnyék
tárt ajtómon át!

Bereteszelve
a kastélykapu is már.
Holdas, téli éj.

 

Kitó

Tavaszi szellő.
A képüzletben súlyok
a nyomatokon.

Vízparti hegyek.
Törpefenyők közt csobog
a tavasz-patak.

Tavasz, napszállta.
Szürke homályban hízó,
ködülte folyó.

Apró halacska,
hiába is erőlködsz
ár ellen, szegény!

 

Kjorai

Közös múlt: füzek
siratják összebújva
tűnt álmaikat.

Tó vize árad.
Májusi eső, itasd
szomjas gyermeked.

A kövér dinnye
kigurult lugasából:
micsoda hőség!

Két nővér: hegyek
lombruhában, egymásnak
tükröt tartanak.

Hát más is van itt,
telt holdunk vendégeként
e szikla ormán?

Vándormadarak!
Magam is úton vagyok
szülőföldemre...

„Igen", kiáltok,
de ő csak tovább kopog
havas kapumon.

 

Kjoroku

Korijama-birtok.
Repceföld, téged ódon
várkastély vigyáz.

Hűvös szélroham,
felhőárnyék, üde, zöld
rizsföldek felett.

 

Óemaru

A nap ragyogása
őszi vihar utáni
hajnalokon, ó!

 

Onicura

Sugaras tavasz.
Porban fürdőző népség;
hajrá, verébség!

Kikeleti szél...
A bimbós szilvaágat
fogd jó erősen!

Kerti ünnepély.
Szüzek hószín ruhában;
ó, kaméliák!

Mindenütt bogár!
Akkor most hova öntsem
a fürdővizet?

Őszi holdsugár.
Sosem ül már térdemre
csöppnyi gyermekem.

Bár enyhet ígér,
a csalfa nap mosolya
hidegen villan.

 

Otokuni

Téli hóvihar.
Síró-rívó madárnép
földön és vizen.

 

Rankó

Tavaszi apály:
tengergyümölcsös, pompás
teríték fogad!

Folyami bárka.
Akármerre fordulok,
pacsirta dalol.

Téli zivatar,
szarvuknál összeakadt
ökröket áztat.

 

Ranszecu

Csöppnyi melegség...
Téli szilvafa éke
egyetlen virág.

Nahát, bambuszrügy!
Bizony, ez kell a gyermek
kényes ínyének!

Aratási hold.
Rizsföldek vizén némán
lopódzó köd jár.

 

Rjóta

Ázó paraván.
Fenyőkből szőtt selymén át
sejlő holdkorong.

Árnyékom hol van?
Elveszett a fal mögött!
Kistücsök, segíts!

 

Rocú

Tűnés! Takarodj! -
köszöntöttek így Újév
előestéjén.

Sehol egy madár...
Már a tavi népek is
aludni tértek?

 

Róka

Gyors vízimadár,
hogy hasítja mellével
a sziromtavat!

Havas éjszakán,
derült égnél csillámló
jégfény gyöngybozót!

 

Siki

Ködbe merülten
mily törpéknek látszanak
Kína hegyei!

Csillogó tenger -
lámpák a szigeteken;
tavasz, ó, tavasz!

Hólepte hegyek,
büszke, érinthetetlen
csúcs, fehér magány.

Nem múló nap;
hosszú árnyéka dolgos
kéznek, ostornak.

Rút papírsárkány.
Megtámadni féli tán
még a héja úr!

Száll, s tovalibben:
sárga lepke végtelen
víztükör felett.

Pillangót hajtva
a zarándok gyermeke
gyakran elmarad.

Sötétkék tenger,
hóborította hegycsúcs,
útra kelt madár.

Fácán rikoltozik.
Foszladozó fellegek
a hegycsúcs körül.

Itt is egy tanya
néhány szilvafával, és
ott is, és megint!

Magányos szépség.
Cseresznyefa hercegnő
virágpalástban.

Romos ház mellett
viruló körtefácska
a csatamezőn.

Májusi eső.
Lugas tetejére fut
inda és levél.

Fűszálmilliók
kókadó hada; támadj,
májusi eső!

Nyári alkonypír.
Felhők csücske mögül épp
kikukkant a hold.

Ó, csodálatos!
Magányos fenyő a sziget
meredek ormán!

Hajnal. Vitorla,
ablakomon túl, messzi
úton, szél sodrán.

Ó, patakocska!
Békalencse-virágok
közt garnélarák.

Rezgő lámpafény,
sarjadzó leveleket
borzoló szellő.

Ó, esti szellő!
Száz remegve merengő
fehér rózsaszál.

Mily szép a rózsa
ajtómon túl, ha néznem
engedsz, fájdalom!

Sík termőföldek,
virágzó vadliliom:
bőség szigete!

Kígyót sodort le
a meredek kőfalról -
Őszi szélvihar!

Alkony: pihenő
vándor, őszi tengerben
mosdatja lovát.

Égigérő fa,
tetején ringatózva
egy gébics sikolt!

Napkorong gördül.
Hol mennydörgött, most tücsök
esti dala száll.

Tíz körtét kaptam
egykor a halottakért
is áldozatul.

Jé, madár pöröl,
és pirosló bogyókat
dobál az ágról!

Potyogó termés...
Szomszéd fiú, hol maradsz
napok óta már?!

Elnyugszik minden.
Mandarinkacsák tollán
hópelyhek ülnek.

Levelei hulltán,
magányos korallszilfa
téli napsütésben.

Rohanó patak
sodor záporhó-terhet
hegyi falun át.

Tó tükre tárul.
Hulló levelek tánca:
csöndes mulatság.

Kelő, esti hold.
Az utolsó levél is
lehull csendesen.

 

Sikó

... és megdorgálva
másik szobába mentem.
Milyen hideg volt!

 

Sirao

Sík rónaságon
párába bújt folyóág:
végtelen titok.

Patak iramlik
át az utca közepén.
Nyári, holdas éj.

Éledő mécsláng.
Hulló cseresznyevirág.
Barátok sehol.

Kacagó madár
hangja, tenger moraja
korahajnalban.

Az éji kertben
nyíló csend, ha felragyog
a bazsarózsa!

Őszi telihold!
Házam lukas tetején
át csodálhatom.

Szegény kisgyermek!
Áll a verandán, vakon:
mukuge-virág.

 

Siró

Fogyó tavaszi
hold. A fácán rikoltása
is távoli már.

Hosszú, forró nap.
Óriáshangya ballag
a hűs tatamin.

 

Sintoku

Naphosszat esik.
Jé, kapum előtt viszik
az íriszeket!

 

Sodó

Susogó lombok,
rikoltozó madarak,
megtermett halak.

 

Sóha

Újév ünnepe!
Ám kunyhóm ajtajánál
csak árpaföldek...

A tavasz elmúlt.
Hol késik hajójuk a
száműzötteknek?

„Csendet odakint!"
Aludj, városlakó, ez
csak egy kismadár!

Ejnye, kisveréb!
Csak nem írótáblámra
ugranál, bolond?

Három fűszálat
a rovarkalitkába -
ó, ne haragudj!

Templomkert mélyén
is hallom: bambuszt vágnak
fagyos esőben!

 

Szampú

Virágzó gyomtól
ujjong a szívem, pedig
nevét sem tudom.

Csodás, kertmélyi
krizantémok, hol fátylat
köd vet reátok!

Hideg évszakban
nevesincs madár sorsa:
téli szélroham!

 

Szeibi

„Ó, tűnő tavasz..." -
Magányos nő tükréhez
sírja panaszát.

 

Szodó

Holdfényes éj.
Árnyékom előttem jár
és hazavezet.

 

Szora

Ezen az úton
hol hajthatnám le fejem,
hegyi virágok?

Templom mögötti,
baljós, éji szél, hallgass!
Könnyítsd álmomat!

 

Taigi

„A Keleti Szél" -
szólt mester és tanítvány,
s ballagtak tovább.

Havas bambuszok.
Csöpp falutól remélek
idei tavaszt.

Tavaszi ösvény.
Papírsárkány-had támad
szikla-várfokot!

Dolgos társaság:
napestig milliónyi
fecskecikkanás!

Markomban csillog,
hogy kalitkába zárjam:
szentjánosbogár!

Reszkető lángok:
bazsarózsa porzói
a napsütésben.

Vad hullámlovon
a vízi félhold bukott
át hajóm felett.

Szemétdomb trónon
- hiába járt itt az ősz -
még hajnalka virít.

„Aludj már" - mondja,
hogy felriadt, - „a munka
megvár holnapig".

Szél fújdogálja,
felkapja, rázza, - szegény
madárijesztő!

Gyönge rózsaág,
bimbód támaszod felé
hálaként fakad!

Hideg holdfénynél
magam vagyok idekint:
visszhang a hídon.

Milyen gyönyörű:
behavazott táj fölött
haladt el a nap!

Minden ragyogni,
csillogni-villogni kezd:
jégmetsző hideg!

Szakadatlanul
csak söpörni - már elég!
Hulló levelek!

Tél-hervasztotta
táj. Ereszemen vendég:
verébnyi magány...

„Fogják meg, tolvaj!" -
Dermedt világra kondul
a jelzőharang.

 

Tairó

Gyors tavasz - a rizs
völgyeidben éppen csak
hogy elvirágzott...

 

Tokoku

Hajnali fagy, hát
itt vagy! Gyöngyeit veszti
a bogyós faág.

 

Ukó

Ó, esőszünet!
Hát sose lesz végre csend?
Cserfes verebek!