Ellibegőben
mutatja minden levél:
színét s fonákját.

Tiszta őszi ég –
verébseregek szárnyat
csattogtatnak.

Ablakom tárva.
Bedől a múlt, visszatér:
álmodni se kell.

Lyukas a tető:
ázott ágyamban hálok,
mint jégveremben.

Hallgat az új tó.
Ugorhat béka belé
vize se csobban.

Megizzadt, zihál,
idáig felkaptatott
a halaskofa.

Rizses bárkánk
egyenesen a félhold
felé igyekszik.

Kósza kancánk, hajh,
eliramlik a pusztán
egyes egyedül.

Elaludnék itt,
virágzó cseresznyék alatt.
Csak egy éjszakára.

Írisz-szirom, jaj,
kunyhóm falához simult,
s megrészegített.

Szilvát szakajtván –
őszi szél tépi le
aranygolyóimat.

Jövet: tapsolok,
menet meg: kopogok,
kerek egy éjt át.

Nyílnak az ágon
a szilvavirágok – de
hullanak holnap.

Metsző őszi szél.
Merev tekintettel el-
lovagol egy úr.

Szentély körül
cseresznye szirma potyog
magnóliákra.

Gyerünk, gyerekek!
Azáleák áhítozzák
ártó kezetek.

Gyerek ha fecseg,
fénybogár-fogásban
első sose lesz…

Hűsítő zöldjét
ezévi bambuszunknak,
el ne feledjük.

Suma-templom
históriáját – tudják
a vadcseresznyefák.

Hajnalban, fagyban,
evőasztalkám elé
letérdepelek.

Összefú a szél
elég hullott levelet,
hogy tüzet rakjak.

Leheveredik.
És heverten marad itt
sok kerti fűszál.

Yoshino cseresznye-
illatát idézi
kosárnyi virág.

Holnapi rizsem
már kolduscsészémben vár.
Hűsölök este!

Kezem tétován
nyugvó-helyét keresi
a legyezőmnek.

Nyáréjen, ébren,
bolháimat számolgatom
virradatig.

Üstöt sikálok.
Ám zaját a zöld békák
túl- s túlharsogják.

Kirabolt kunyhóm –
ablakába beragyog
az ottfelejtett hold.

Ej, Yahiko-hegy!
Elfelejtetted netán
az évvégét is?

Tavaszi zápor –
megsimogatom repedt
tökhéjkulacsom.

Tavaszi zápor –
meglátogattam volna
jó barátomat…

Kopogtatnak kint –
már megint vehetem le
ócska sityakom.

Nap mint nap mint nap
szitáló hideg eső…
Megöregedtünk.

A szélcsengők túl-
lengik a lengő nádat,
két-három lábbal.

Befagyott folyó
fölött – dermedt zsákmányát
fürkészi egy sas.

Vizek színére
hímes selymet szurkál a
tavaszi zápor.

Telihold-fénynél
kertem basho-fájához
mérem magamat.

Hófoltok közt, ím,
a régi réten zsurlók
sarjadoznak már.

Foszlik már az ősz –
együtt kéne szomorkodni
valakivel.

Minő élvezet!
Suma-parton, hullám-párnán,
elszenderedek.

Hideg-sújtotta
öregember: hó alatt
bambusz görnyedez.

Tökhéjból csíkhal –
vén kezemből kisiklik
a szerelem is.

Milyen jó lenne
kunyhómig kísérni
a lótusz madarát.

Vadludak hívnak:
induljak haza vélük
e késő estén.