Biográfia zen könyv kerámia kert gasztronómia Bibliográfia könyvei tanulmányai interjúk

Polgár Ildikó 1942-ben született Szombathelyen. Tehetsége és szorgalma zökkenőmentes pályát biztosított számára a pesti művészeti gimnáziumon át a kerámia szakig. Addig. Az Iparművészeti Főiskoláról kikerülve egy évig a pécsi képzőművészeti gimnáziumban tanított, majd művészettörténeti órákat adott egy budapesti középiskolában. Miközben két gyereket szült, nevelt, s a megélhetés mellett lakásra, kemencére, műhelyre kuporgatott, igyekezett bérben égetett kerámiáit nemcsak a zsűrik, boltosok és vásárlók, hanem saját művészi ízlése számára is elfogadhatóvá tenni. Mint önállóan dolgozó kerámikusaink zöme, a népi fazekasság kezdetleges technológiai és az iparos kerámia sablonos formai színvonalára kényszerült. Egyfelől a magas tüzű égetéshez szükséges nyersanyag és felszerelés beszerezhetetlensége, másfelől a tömegek feltételezett ízlését kiszolgáló hivatalnokok szemlélete és gyakorlata miatt. Hogyan lehet eredeti, modern művészetet művelni ilyen keretek között?

Picasso példája ösztönözte, aki szakképzett keramikusnak ugyan közepes – nem igazodik az anyag lehetőségeihez, a mázat festéknek tekinti –, de festőnek kerámiáiban is zseniális. A kiforrott művész merészségével nyúl az agyaghoz, nem törődik a mesterségbeli buktatókkal. Ezt a merészséget, szabadságot csodálta meg Polgár Ildikó. Fehér alapmázzal leöntött vázáira, tálaira rajzolni kezdett. Villámgyorsan kellett a karctűvel haladnia, míg a száradó máz nem pereg, porlik, s a rajz elkészültével a még mindig nedves alapot azonnal áttetsző ólommázzal fednie, hogy égetésnél fel ne hólyagosodjon. Fényesre olvadó fazekasmázakat kevert finom színekké, melyek alatt a bekarcolt vonal, ahol a cserép téglavöröse előbukkant, besötétedett. Van, amelyikbe egy-egy üvegcserepet is olvasztott, mintha csak odapottyant volna. Ezek a kerámia-grafikák mentesek – már a technológia folytán is – minden aprólékosságtól, mesterkéltségtől – könnyedek, közvetlenek, játékosak. A formálás is felszabadult a főiskolán tanított kisiparos módszer alól, amely a bőrkeményre szikkadt edényt újra feltapasztotta a korongra és kiesztergálta; közelít a népi fazekasság élőbb, a korongról levágott edényt máris késznek, teljesnek valló gyakorlatához.

Bár Polgár egyébbel is próbálkozott – groteszk figurákat formált, gipszbe vésett mintával csempeképeket nyomott –, a mázas cserép rossz álmából nem menekülhetett, s az álmon belül nem volt megoldás. Talán ma is itt tartana, itt kellene tartania, ha nem hívják meg az 1976-os siklósi szimpozionra.

Fazekasagyagból gyúrt, fazekasmázzal agyoncsapott kis bábuit, bohócait megvalósíthatta matt porcelánból, nagy méretben. Több mint egy évtizeddel a főiskola befejezése után, életében először nyílt erre alkalma. Soha nem volt hajlamos a nosztalgiára, romantikára, ez a nyers és kemény anyag felelt meg egyéniségének. Nem tudott többé visszailleszkedni, kiharcolta magának, hogy azon a télen az elhagyatott siklósi kolostorban folytathassa nyári munkáját, készülődhessen legközelebbi kiállítására. Akkor készült a szülőszoba, Polgár máig legmegrázóbb alkotása.

Azon a télen szálfaegyenes női idolokat is hajtogatott. Porcelánlapokat nyújtott és a népboltban összevásárolt süteményszaggatókkal mintákat vágott ki belőlük, aztán a kimetszett mélyedéseket vörösbarna városlődi agyaggal tömte be. Ezt az agyagberakást japán szóval misimának hívja a szaknyelv, a koreaiak és japánok lélegzetelállító tökélyre vitték technikáját. De Polgár már nem törődik a technikával: a különböző nyersanyagok más-más száradási idejével, zsugorodásával, égetési hőjével, sem a porcelán repedékenységével, vastagságával, rogyásával. Nem érdekli, hogy néha el-elválnak, kiesnek berakásai. Ellentétesen dolgozik a betanult fogásokkal, úgy érzi, többet tud, mint amennyit tanult. Van mondanivalója, s felismerte, hogy az igazi művésztől nem mesterségbeli tudását, hanem kifejezőerejét kérik számon. A csíkos, vagy ismétlődő és párhuzamos, sűrűsödő és ritkuló, szűkülő és táguló, folytatódó és megszakadó mintákkal berakott porcelán lapjait felső végükön ékbe nyomott hengerekké formálta. Nőiességüket, egyéniségüket a változatosan elhelyezett keblek adják. Ezek nem őskori idolok, az anyajogú társadalom jelképei. Eleve torzónak készültek, fejetlenül, karok nélkül. Nincs kultikus, csak kiállítási értékük, hogy Walter Benjamin formulájával éljünk.

1977-ben a Faenzai Nemzetközi Kerámiaversenyen megkapta idoljaiért az Olasz Köztársaság elnökének aranyérmét. Felvették a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségébe is. A faenzai siker óta Polgár Ildikó számos kiállítására (1978: Varsó, Tihany, Freiburg, Pécs, Vallauris, Nagoya, Siófok, Zánka; 1979: München, Budapest, Kőszeg) finomítja, variálja, fejleszti, hol egyszerűsíti, hol bonyolítja mintáit – hajtja-hajtogatja az idolokat. Hiszen ezt vették észre, ezt díjazták, ezzel azonosították. De hol van már az eredeti indulat? Az egyre hatalmasodó fogkrémtubusokat inkább merev lapból hajlított, bevarrt ujjú és nyakú, fetisizált zsákruhának nézzük, semmint női alaknak. A két keblet pedig, ahogy szemmagasságból mered ránk – két repedezett kitüremkedés –, valami fantasztikus regényből életre kelt cső-lény szemgolyóinak. A bálvány elvesztette nőiességét: a pop intarziás gönc, a frivol nyakék (gúnyos?) dekoratív lepel lett a férfiasság óriás és üres oszlopán.

Polgár Ildikó csendéleteit az Egyesült Államokban a hatvanas évek elején kibontakozott, a tárgyak liliputi világán kérődző, ún. object-oriented ceramic movement-hez kapcsolhatjuk. Az amerikai mozgalom legjellegzetesebb darabjai James Melchert „a” betűi, Robert Arneson terített asztalai, Peter Vanden Berge zöldségei, David Gilhooly békaországa, Rodger Lang almáspitéi, Verne Funk emberajak szájú edényei, Marilyn Levine hiperrealista bőrtáskái, Kenneth Vavrek lövegei, Chris Unterseher könyvtámaszai, Bill Stewart madarakat sétáltató kígyói, Jack Earl tájképes és virágszedő pingvinjei. De hiába a technikai virtuozitás, az ötletek sziporkázása, a mögöttük meghúzódó gondolatvilág kicsinyes és beszűkült. Ha némelyikük politikai mondanivalót próbál is kicsikarni tárgyaiból, agyagzöldség a környezetszennyezés, löveg a vietnami háború ellen - szamárbőgés az égre.

Polgár nem akart ilyen ügyes vagy szellemes lenni, csendéletsorozata – melyet első pillantásra az amerikai kerámia gyenge visszfényének látunk – éppen ezért válhatott egyetemesebb jelentőségűvé. Az át-átragadt és a teáskanálból kicsorgó matricavirágokat leszámítva, nemigen zavarja geg a többé-kevésbé esetlegesen összehordott tárgyak puszta jelenlétét. Polgár nem nyújt mást – régit, ritkát –, csak amink úgyis van: egy bárholi, bármilyen asztalt, ahonnan bármit el lehet venni, ahova bármit le lehet tenni. Kereste a kólákhoz és káposztákhoz, a csészékhez és csomagokhoz való viszonyát, eljátszott a színes porcelánnal, tett-vett, festmény-is-szobor-is csendéleteket rendezett, s közben egészen más eszközöket talált az elidegenítéshez, mint női attribútumokkal felruházott phalloszainál. Nőiségéből is, férfiúságából is kiforgatott, olcsó dekorativitású, üres bálványaink mellé jellegtelen tárgyainkat is felsorakoztatja.

Milyenek hát ezek a mechanikusan leképezett tárgyak? A porcelán massza zsugorodása következtében több mint egy hetedükkel kisebbek az eredetieknél, tehát nem egy az egyben kapjuk őket. Varratok bontják meg felületüket – sorjázatlanok. Színeik tompák és fáradtak, néha szinte penészszerűek, a magas tűzön megfakultak, mint a színes fénykép a napon. Az anyagában színezett, matt porcelán elvesztette áttetszőségét, gipsznek vagy agyagnak tűnik inkább. Ezek a használatuktól, színüktől, fényüktől, anyaguktól, méreteiktől, felületüktől – néha már a felismerhetetlenségig – megfosztott, műtárggyá emelt (vagy alacsonyított?) hétköznapi tárgyak: zöldségek-gyümölcsök, palackok-poharak, torták-kekszek, edények-terítők, gyufásdobozok-cigaretták, újságok-konzervek, kalapok-kesztyűk időn kívüliek, nem lehet hozzájuk érni, megenni, használni őket, csak szemlélni múzeumi emelvényeiken. Tárgyak halotti maszkjai. Mindig ugyanazok, nem élteti és pusztítja őket a romlás, a használat. Sorjázatlanságukban félkészek, befejezetlenek maradtak, mint minden emberi munka. Élettelenek és abbahagyottak. Alakjukat kivéve minden saját tulajdonságukból kivetkőztek. A megszokás által reflexszerűvé vált, automatizált észleléseink idegenül, megrökönyödve járják körül e teljesen ép, de sóbálvánnyá változtatott tárgyvilágot.

De ember és tárgy elidegenült viszonyán túl, Polgár Ildikó azt is megmutatta, a magyar kerámiaművészetben először meggyőzően, hogy nemcsak (a gépek feltalálása óta indokolatlanul felértékelt) kézműves munkával, hanem a nagyiparban is készülhet – a nyomdatechnika, matricák, ipari nyersanyagok és kemencék, gyári gipszminták és öntés felhasználásával – egyéni és egyedi kerámia alkotás.

Születés (Két figura), városlődi kőcserép, porcelán, 65X37cm, 1977	Idolok, városlődi kőcserép és színezett porcelán, 1978	Csendélet, anyagában színezett porcelán, 39X39cm, 1978	Csendélet, anyagában színezett porcelán, 39X39cm, 1978	Csendélet, anyagában színezett porcelán, 39X39cm, 1978	Csendélet, anyagában színezett porcelán, 39X39cm, 1978

 

Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I–III.
Enciklopédia Kiadó

POLGÁR, Ildikó
keramikus, (Szombathely, 1942. június 26. - )

1960-1965: Magyar Iparművészeti Főiskola, mestere: Csekovszky Árpád. 1966: a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tanára; 1970 óta saját műhelyében dolgozik; 1989-ben vendégdocens a Höhr-Grenzhauseni (D) Kerámia Főiskolán, alkalmanként a Magyar Iparművészeti Főiskola posztgraduális képzésén meghívott tanár. 1973: KISZ-díj; 1977: Faenzai Kerámia Biennálé, a köztársasági elnök aranyérme; 1978: V. Országos Kerámia Biennálé, Pécs, a Művészeti Alap díja; 1980: VI. Országos Kerámia Biennálé, Pécs, II. díj; 1983: a Művelődésügyi Minisztérium nívódíja; 1984: Munkácsy-díj; I. Nemzetközi Minikerámia Triennálé, Zágráb, aranyérem; 1985: a Faenzai Kerámia Biennálé, aranyérem; 1986: Elismerő oklevél kiváló minőségért, Mino (JP); 1994: Kairói Nemzetközi Kerámia Triennálé, I. díj. ~ különös szobrokat, különös képeket készít - porcelánból. Szobrász igényű munkáit a 70-es években "idolokkal" kezdi. Technikájuk rendhagyó: porcelán-agyag intarzia, formáik visszanyúlnak a több ezer éves helládikus, kykládikus idolokhoz: a görög szigeteken föllelt, lapos, márvány istennőszobrocskákhoz éppúgy, mint az Ózd környéki Centeren talált késő rézkori, emberforma halotti agyagurnákhoz. ~ jellegzetes vonása, hogy az ősi, időtlen formákat szellemes, abszurd "csavarral" áthúzza a mába: színes csíkjaik, foltjaik egyértelműen utalnak a XX. századi nonfiguratív festészetre, sőt egynémely idolon mintha Magritte fehér keretes ablakai nyílnának, bennük a végtelen kék éggel, átúszó felhőkkel. Játékos irónia, finom, érzékeny megformálás, tűnékeny szépség jellemzi ~ hamvas pasztell színű, matt felületű idoljait, míg a 70-es évek végén indított másik jellegzetes tárgycsaládjában: a pszeudo-csendéletekben a szürreális-abszurd vonások erősödnek fel. Különös gyümölcsösládákat, gyümölcskosarakat tölt meg egyenként öntött, anyagukban színezett porcelán káposztafejekkel, krumplival, zöldségekkel, gyümölcsökkel, melléjük porcelánöntvény-kólásüvegeket állít. Abszurd uzsonna-csendéleteket rak össze tejszínhabos tortaszeletekkel, meggyűrt szalvétával, és újraöntött porcelánkannákkal, csészékkel, velük polgári teaasztalokat emel át az örökkévalóságba. Ugyanezt teszi apja tárgyainak porcelánba öntésével: asztalra dobott régi bőrkesztyűvel, kalappal - rajta újságlap, a vezércikk jól olvasható - immár örökre meggyűrt cigarettásdobozzal, arcképes igazolvánnyal, kézzel írt levéllel. Utóbbiakra az írás és a fénykép speciális fotótechnikával áttéve. ~ kidolgozza a fotó és a porcelán maradandó ötvözésének technikáját, kutatásainak, kísérleteinek eredményei a 80-as évek fotóporcelánjai. Régi családi fényképeket, írók, költők amatőrfotóit, kéziratait, 1956-os dokumentumfotókat visz át porcelánra, megalkotva a ~féle lélekidéző pszeudo-tárgyak újabb csoportját. Nagyméretű, többrészes porcelán faliképeiben összegezi a pszeudo-csendéletek és a fotóporcelánok tanulságait. Falképeinek megrendítő darabja a mozgássérült gyerekek uszodájának 100 négyzetméteres porcelánfala. Rajta régi, időrongálta porcelánbabák: sérüléseiket legyőzi, feledteti törékeny, finom szépségük.

Mesterei

• Csekovszky Árpád.

Egyéni kiállítások

• 1969 • Centre Oecumenique, Genf
• 1977 • Pataky Művelődési Központ
• 1978 • Fazekas Ház, Tihany • G. Rzezby, Varsó • Színháztéri Galéria, Pécs
• 1979 • Téralkotás, tárgyformálás • ~, Iparművészeti Múzeum, Budapest • Zwinger, Kőszeg • Nagy Balogh J. Terem
• 1980 • Magyar Hetek, Kuvait • G. La Loggia, Bologna • Handwerkskammer, Kassel • Művelődési Központ, Zalaegerszeg
• 1981 • Bartók Béla Művelődési Központ, Szeged • Galerie Köster, Mönchengladbach (Német Szövetségi Köztársaság)
• 1982 • Műcsarnok, Budapest • Galerie Arndt, München • Magyar Kultúra Háza, Berlin
• 1983 • Kápolna, Boglárlelle (kat.)
• 1984 • B7G Galerie, Regensburg (Német Szövetségi Köztársaság)
• 1985 • Galerie Buntspecht, Freiburg (Német Szövetségi Köztársaság)
• 1986 • C. E. P. A. C. Galerie, Caen (FR)
• 1987 • Művelődési Központ, Nyíregyháza • Magyar Kultúra Hete, Bielefeld (Német Szövetségi Köztársaság) • Műcsarnok, Győr
• 1988 • Norvég Művészeti Szövetség Kiállítóterem, Osló
• 1989 • Iparművészeti Múzeum, Trondheim • Galerie H. Schneider, Zürich
• 1990 • Westerwald Museum, Höhr-Grenzhausen (D)
• 1991 • M. Civico, Bassano del Grappa (OL) • Galerie Ewers, Köln • Galerie Amann, Bern
• 1994 • Otwarta G., Wrocław • Charlotte Hennig Galerie, Darmstadt (D)
• 1995 • Török Ház, Alsóörs.

Válogatott csoportos kiállítások

• 1970 • II. Országos Kerámia Biennálé, Pécs
• 1972 • Edénykultúra, Műcsarnok, Budapest
• 1974 • Hat fiatal iparművész, Derkovits Terem, Budapest
• 1976 • G. T. Lawy, Milánó • Interszimpozion, Siklós • Nemzetközi Kerámia Biennálé, Faenza
• 1978 • V. Országos Kerámia Biennálé, Pécs • Interszimpozion, Siklós • Nemzetközi Kerámia Biennálé, Faenza • Nemzetközi Kerámia Biennálé, Vallauris • Faenzai díjazottak kiállítása, Nagoja (JP)
• 1979 • Határesetek, Iparművészeti Múzeum, Budapest • Handwerksmesse, München • Nemzetközi Kerámiakiállítás, Sopot, Gdańsk
• 1980 • Nemzetközi Kerámia Biennálé, Faenza, Vallauris • Magyar kerámia, Hilversum (NL).

Köztéri művei

• kerámia fal- és pillérburkolat (1966, Budapest, Margithíd Cukrászda, lebontották)
• kerámia plasztika (1979, Pécs, Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya Megyei Oktatási Igazgatóság)
• kirakat-plasztikák (1982, Budapest, Csalogány u.)
• fali kompozíció (szitázott porcelán, 1985, Budapest, Mozgásjavító Intézet uszodája)
• falikép (porcelánlapra szitázott képek, 1987, Budapest, Gundel Étterem)
• óra-kompozíció (porcelán, 1987, Budapest, I. ker., Krisztina krt., Postaigazgatóság)
• porcelánszobor (1988, Kistelek, Egészségház)
• porcelánképek (anyagában színezett porcelán, 1989, Budapest, Erzsébet Szálló)
• Montázs a postatörténet fotódokumentumaiból (porcelánkép, 1990, Budapest, Keleti pályaudvar, Főposta)
• stációképek (mintázott és festett pirogránit, 1995, Vöröstó)
• 14 stáció-relief (1998, Budapest, V. ker., Szabadság tér, Tábori püspökség).

Művek közgyűjteményekben

• Ariane M., Genf
• Boymans-Benningen M., Rotterdam
• Iparművészeti Múzeum, Budapest
• Iparművészeti Múzeum, Trondheim
• Institut für Künstlerische Keramik, Höhr-Grenzhausen (D)
• Janus Pannonius Múzeum, Pécs
• Kerámia Múzeum, Faenza
• Kunstgewerbe Museum, Hamburg
• State University of Art, Pennsylvania
• Szombathelyi Képtár, Szombathely
• Veste, Coburg (Német Szövetségi Köztársaság)
• Westerwald Museum, Höhr-Grenzhausen.

Irodalom

• Vigna, M.: ~, Művészet, 1981/7.
• Giovannini, R.: La seriografia nella ceramica, Faenza Editrice, 1982
• Vadas J.: Csendéletek idézőjelben, Élet és Irodalom, 1982/7.
• Pogány G.: Porcelán sütemények, Művészet, 1982/7.
• Frank J.: (kat. bev., Boglárlelle, 1983)
• Caruso, N.: Decorazione Ceramica, Milánó, 1984
• Bormann, G.: Keramik der Welt, Düsseldorf, 1984
• Lóska L.: Idolok és porcelánalmák, Ipari Forma, 1984/4.
• P. Szűcs J.: Idő, Mozgó Világ, 1984/6.
• P. Szűcs J.: Művészettörténés, Budapest, 1985
• Europäische Keramik der Gegenwart, Frechen, 1986
• Vadas J.: Egy "rém-kép" rém-története, Mozgó Világ, 1987/6.
• Terre dall'est, 5 ceramisti Mitteleuropei, Bassano, 1990.

Film

• Kernács G.-B. Farkas T.: A TV Galériája, ~, MTV, 1982.