«
vissza Terebess Gábor különlapjára
«
vissza a Terebess Online nyitólapjára
APROPÓ
ÁLMODOZÁS (Részlet)
Riportfilm-sorozat (14/ 1. rész, 1991, 60')
Kepes András interjúja Terebess Gáborral
A
film lejátszása (14
perc, Windows
Media Video)
Kepes András: A buddhizmus talán az egyetlen olyan vallás, amely saját tekintélyét sem tiszteli. A zen buddhizmus az ötvenes évektől egyre nagyobb hatással volt a modern művészetre, Cage zenéjére, Pollock festményeire, Salinger regényeire. Most jelent meg ez a zen buddhista anekdotagyűjtemény. Mondjuk egyet elolvasok, a kedvencemet, azt mondja:
“Erőm bűvös, csodát teszek:
Vizet húzok, fát cipelek.”Az anekdotákat Terebess Gábor művészeti író gyűjtötte össze, aki egyébként keramikus, esztéta és majd még kiderül, hogy mi minden más.
Terebess Gábor: - (Teáscsészét tart a kezében.) Hát ez a raku egy japán technológia, tkp. a teaszertartáshoz csináltak csészéket, ugye ennek nincsen füle, talpa van, aszimmetrikus ez a csésze, és csak szertartásos teaiváshoz használják. Bár én mindennap ebből szoktam teázni.
K. A.: - Miért jobb ez, mint a füles bögre?
T. G.: - Azért mert a fül megakadályozza azt, hogy az ember élvezhesse ennek a csészének a szabálytalan formáit, a melegségét, ez egy nagyon porózus anyag, tehát a nedvességét is lehet érezni, szóval nem a szemnek szól ez, nem is szabadna, hogy egy teáscsészén nagyon vizuális dekoráció, effektusok legyenek, hanem ez elsősorban a kéznek, meg az ajkaknak szól. Ez egy olyan művészet, amely a taktilitáson keresztül érvényesül elsősorban.
K. A.: - Ehhez a taktilitáshoz kapcsolódnak a golyók is, amelyek itt vannak az asztalon?
T. G.: - Nem ez egy kínai természetgyógyászati eszköz. Kínában 8o-9o éves embereket is lehet látni a parkokban, ahogy pörgetik ezeket a golyókat a markukban, ezzel rendben tartják a tenyéren lévő reflexzónákat, az összes akupunktúrás meridiánt, különösen jó hatása van a magas vérnyomásra, a különböző érrendszeri, emésztőszervi és idegi eredetű betegségekre. Nekem volt egy furcsa vérnyomás problémám, amit gyógyszeresen nem lehetett kezelni, az alsó érték volt igen magas, és tkp. másfél-kétheti “golyózással” teljesen rendbejött. Én nagyon hiszek ebben, és remélem, hogy bevezetődik a magyar természetgyógyászok körébe is.
K. A.: Terebess Gábor a hatvanas években, ahogy akkoriban mondták, disszidált. Nyugat-Európa és az Egyesült Államok után l967-ben úgy döntött, hogy Japánba megy, és meg sem állt egy zen buddhista kolostorig. Kelet-Európából elsőként avatták fel hivatalosan zen szerzetessé.
- Ha te ilyen jól érezted magad Japánban és annyira fontos volt, hogy oda kerülj, akkor miért jöttél el? Miért vagy te Mátyásföldön zen szerzetes?
T. G.: - Nem vagyok Mátyásföldön zen szerzetes, sem sehol máshol. Ez beépült a gondolkodásmódomba, az élettapasztalatomnak a része... De én úgy éreztem, hogy... Voltak ennek objektív okai is, nem tudtam meghosszabbítani a vízumomat, arra már nem volt elég pénzem, hogy ezt úgy megoldjam, mondjuk, hogy átrepüljek Koreába és akkor onnan kérjem meg, mert hiába vállalt a mesterem garanciát, anyagi felelősségét sem akartam terhelni, de egyébként is úgy éreztem, a lényeget megtaláltam ott.
K. A.: - Mi volt a lényeg?
T. G.: - Az, hogy nem keresek már semmit. Szóval én akkor egy borzasztóan kereső ember voltam... Mi az élet értelme? Mit csináljak? Ez megszűnt teljesen, megszűnt. Nem keresek semmit. Nem keresek magyarázatokat se az életre.
K. A.: - És ez jó?
T. G.: - Hogy ne lenne jó? Nagyon jó! Na most hadd idézzek akkor egy zen anekdotát: “A mestertől kérdezi a tanítványa, hogy mit csinált egész nyáron. - Ettem minden nap, és aludtam minden éjjel - mondja. - Hát akkor nem telt hiába a nyarad.” Az én időm se telik hiába azzal, amit éppen teszek, ami adódik, hogy megtegyem.
K. A.: - Ez furcsa, mert az ember úgy gondolja, hogy az élet értelme mégis csak az, hogy állandóan magyarázatokat keressen a világ dolgaira, hogy megpróbálja a saját életének az értelmét magyarázni, hogy új dolgok után nézzen. Ezek szerint te pont ellenzőképpen érzed.
T. G.: - Nem egészen így van, mert az egészen más dolog, ha az ember a magyarázatok után mondja ezt. Van egy bizonyos életszakasz, amikor kellenek ezek a magyarázatok, aztán az ember el-elveti, újabb magyarázatok után kutat... Végül is beleszületünk ebbe a világba, s hát valahogy meg kell ezt tudni magyarázni, fogalmazni - és ez számtalan módon lehetséges, vallásos és nem-vallásos, keleti és nem-keleti... akármilyen, de ezek mind relatív dolgok. Na most a zen az ráébresztett engem arra, hogy ezeknek mind megvan a maguk helye, de tulajdonképpen tök mindegy, hogy most gyártok-e újabb magyarázatot vagy sem. Én gyártottam eleget, abbahagytam ezt, most nem foglalkozom ilyesmivel.
K. A.: - Álmodozni nem is szoktál?
T. G.: - Hát... (Hosszú szünet)... csúnya dolog ezt mondani, nemigen szoktam álmodozni. Nem hiszem.
K. A.: - És mi maradt meg a zenből? Itt Mátyásföldön számodra, ugye közben megnősültél, gyerekeid vannak, nem kimondottan szerzetesi módon élsz.
T. G.: - Úgy érzem, hogy a lelkem legmélyén, gondolkodásomban én zen szerzetes vagyok, de ezen kívül még sok minden egyéb, tehát a magyar kultúrát is sajátomnak érzem, természetesen az európai kultúrát is, de nem zárhatom ki a keleti kultúrát sem, hiszen onnan van rátekintésem az európai kultúrára, és ez ellenkezőleg is érvényes.
(T. G. zen szerzetesi ruhába öltözik.)
K. A.: - Mióta nem volt rajtad a csuhád?
T. G.: - Hát több mint húsz éve.
K. A.: - Ezt nem lehet kihízni?
T. G.: - Ez egy kimonó és erre kerül a koromo, ez a tulajdonképpeni szerzetesruha.
K. A.: - Ezt nem lehet kihízni, ennek az a szerencséje, ugye?
T. G.: - Hát igen.
K. A.: - A gyerekeknek nem öltöztél be soha?
T. G.: - Nem.
K. A.: - Nem is láttak még így?
T. G.: - Nem. Majd a tévében talán meglátják. (Nevet.)
K. A.: - És miért nem veszed fel soha?
T. G.: - Úgy érzem, nincs rá szükség, ez nekem nem kívül van.
K. A.: - Ezt kizárólag a mi tiszteletünkre öltöd most föl?
T. G.: - Hát igen.
K. A.: - Selyem?
T. G.: - Igen, ez egy vékony nyári ruha. Télen viszont nagyon fontos, hogy gyapjúból legyen, és akkor ezekkel a hosszú ujjakkal a lábát be tudja takarni az ember két oldalról, és akkor melegen tudja tartani a térdét ülés közben, mert ugye nincs fűtés a kolostorokban.
K. A.: - És ez a tarisznya?
T. G.: - Ez nem tarisznya, ez az o-kesza helyett van, ez egy kevésbé formális, az indiai szerzetes felső lepel szimbóluma ez a nyakba-akasztós dolog.
K. A.: - De nem is lehet benne semmit sem tartani?
T. G.: - Nem. A hátán itt látható egy japán kalligráfia, de semmit sem lehet belerakni.
K. A.: - És ha valamit magadnál akarsz tartani, azt hova teszed?
T. G.: - Hát azt a kimonó ujjába lehet eltenni, itt van egy zsebszerű bevarrás, ahol zsebkendő, pénztárca, egyéb tartható, ami egy zen szerzetesnek kell. (Nevet.)
K. A.: - Furcsa érzés ez most megint magadon?
T. G.: - Igen.
K. A.: (Kint a kertben.) - Hányféle bambuszod van?
T. G.: - Hát kb. nyolcvan féle.
K. A.: - Ez mindegyik más, ami itt van?
T. G.: - Ez itt éppen aranybarázdás bambusz, ami zöld színű és sárga a barázdája. Ez meg itt a mutációja: ez sárga színű és zöldbarázdás. Ez még elég ritka, pillanatnyilag 3-4 embernek van Nyugat-Európában.
K. A.: - Nyolcvan bambusz az sok? Én nem tudom, hogy ez most sokféle vagy kevés?
T. G.: - Hát Európában a legnagyobb bambuszültetvény vagy -liget, az Dél-Franciaországban van, ott valamivel több, mint száz bambusz él, de ott jobb az éghajlat azért, mint nálunk. A nyolcvan elég szép mennyiség.
K. A.: - Dobogós hely. A magyar fűvészkerteknek hány bambusza van?
T. G.: - Jelenleg úgy tíz alatt, ha az összes arborétumot számoljuk.
K. A.: - Ezek itt fűszernövények, ugye?
T. G.: - Igen, évelő fűszerfüvek, olyan negyven féle lehet.
K. A.: - Melyik milyen fajta?
T. G.: - Van itt citromfű, borsika, zsálya, levendula, borsmenta különböző fajtái, üröm, tárkony, vérfű...
K. A.: - Főzöl is velük?
T. G.: - Hogyne. Használjuk.
K. A.: - Úgy látom, hogy föl vagy vértezve számos olyan keleti tárggyal, ismerettel, amivel lehet, hogy itt Magyarországon mi is jobban meg tudnánk állni a helyünket ebben a meglehetősen összezavarodott, kusza világban, amiben élünk. Könnyebb így? Golyókkal? Raku-csészékkel? Susogó nádakkal?
T. G.: - Az az igazság, hogy valahogy úgy érzem, hogy hozzátartoznak ezek az élet teljességéjhez. Úgy érzem, hogy ha életemben nem lett volna szexuális élményem, az pont olyan rossz lenne, vagy pont úgy kirekesztene engem az emberi élet teljességéből, vagy nem lennének gyerekeim, mintha nem tapasztaltam volna meg a meditációt. Szóval ezek a dolgok, ezek hozzátartoznak az élet teljességéhez.
K. A.: - Mi lehet az oka annak, hogy az emberek többsége mégis inkább kifelé tekint, olyan dolgokról álmodozik, pénzről, szerelemről, hatalomról, amit nem önmagában keres, hanem valahol máshol. El kell menni egy zen kolostorba?
T. G.: - Most, hogy már ott voltam, tudom, hogy nem. De hát ezt hiába mondta volna nekem akárki 22 éves koromban, hogy nem érdemes oda menni, úgyse kapok ott semmit - végül is kaptam valamit, és csak most, utólag tudom, hogy hát ez fölösleges volt, mert mindezt más úton, másképp is meg lehetett volna szerezni. De hát ez volt az én utam, ezt kellett bejárnom, úgy látszik.
K. A.: Amint látják, mindenre van megoldás. (Kínai gyógygolyókat pörget a kezében.) Viszontlátásra.
(Apropó,
MTV2, 1991.)
