Terebess recepttár
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a
Kertek és konyhák indexlapra

 

A magyar halászlé

A szegedi avagy tiszai halászléhez a puhára főzött apró halak átpasszírozásával készítenek sűrű alaplevet, és ebbe főzik bele a halszeleteket. Az eredeti szegedi recept szerint harcsát, kecsegét és pontyot. A bajai, dunai halászlé alaplevét a halfej- és farok adja. Ezt kevesebb paprikával ízesítik, mint az előbbit. Ponty fő benne, sok hagymával, jófajta házi paprikával, csípősen. A levet gyufatésztával, széles metélttel külön adják asztalra. A balatoni, balatonmelléki, ún. „ritkás” hallébe sok hagymát, módjával paprikát és sok apró halat, főleg dévért írtak elő a népi receptek. Leginkább a tiszaihoz hasonlít. Alapleve „levesesebb”, és egy szem krumplit is főznek bele. Ezt szívesebben is hívják hallevesnek. A korhely halászlébe a tálalás előtt belefőznek néhány citromkarikát, babérlevelet, és tejföllel ízesítik. Van, aki még egy kevés mustárt is kér bele.

A halászlé legjobb, mondhatni klasszikus leírása: Erdei Ferenc: Néprajzi ínyesmesterség c. könyvében található.

Uj Péter: Nem passzírozunk semmit, bajai halászlét főzünk. A passzírozós trükköt a XIX. század végén szegedi vendéglősök találták ki, azért, hogy az olyan rosszabb minőségű halakat, mint a keszeg, föl tudják használni. Meghamisították a halászlét. Mára odáig sülylyedtünk, hogy egyesek teljesen átpréselik a csontos nyavalyákat, rossz ízű lesz tőle a lé. Egy másik esetben „ellecsósítják” a halászlét. Az eredetinek friss halíze van, a fűszerpaprika dominál benne. A régi szakácskönyvekben az a halászlérecept szerepel halpaprikásként, amit ma bajaiként ismerünk. Egyben fölrakjuk a halat, megfőzzük és hozzáadjuk a paprikát. Kész.

Uj Péter: Halászlé- paradoxonok
http://halaszle.lap.hu

Bajai halászlé > http://www.bajaihalaszle.hu > a Malackarajon
Váncsa István a halászlé-passzírozásról

Halászlé, ahogy Szása készíti
Halászlé recep
tek
http://www.nepmuvesz.hu/vhaz/receptek/halaszlevek.htm
http://www.scribd.com/doc/17236058/Hallevesek-a-halaszle-es-valtozatai
http://malackaraj.postr.hu/a-hallepapa-uj-halaszleve

Halászléhez Kadarka siller,
azaz Kadarka szőlőből készült tüzes, üdítően gyümölcsös siller bor való 11 °C-on.
Régi hagyomány Magyarországon a piros bor, azaz sváb nevén a siller. Annak idején főleg Kadarkából, ma már más fajtákból is készül. A lényeg, hogy vörösborosabb mint a rozé és rozésabb a vörösbornál. Azaz a rozénál mélyebb, meggypiros szín, gyümölcsösség, mellette egy kis tannin, markánsabb savtartalom jellemzi. Érlelhető is, egy-két évesen az igazi. Nagyszerű gasztro-bor, a magyaros-paprikás ételek kíváló kísérője, de akár a túrós csusza mellé is jól eshet.

Siller bor
A siller egy német nyelvterületen, valamint az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén ismert borfajta, amely a rozé és a vörösborok között található, mind színét, mind gyümölcsösségét, mind pedig testét illetően. Héjon erjesztik, hosszabban, mint a rosé borokat, de rövidebb ideig, mint a vörös borokat, 1-10 napig. Ezalatt az idő alatt a szőlő héja már átadja színanyagai egy részét az erjedő mustnak, de még nem terheli azt az erősebb, savas ízű tanninokkal. A siller tehát könnyű, friss gyümölcsös ízű bor, de a rozé boroknál teltebb, fűszeresebb aromával bír. Élénkvörös szín, gyümölcsös ízvilág és karakteres zamat jellemzi. Nemcsak a meleg nyári estéken, hanem bármely paprikás, magyaros fűszerezésű étel elfogyasztásakor is társunk lehet. Fogyasztása 11-12 °C-on ajánlható halászléhez, halpaprikáshoz és más paprikás ételekhez.

 

Bajai (dunai) halászlé

Hozzávalók és előkészítésük:
HAL
A legfontosabb a ponty (kb. 75-100 %). A többi hal csak kiegészítője lehet, amely javítja a halászlét. A fehér húsú (egyébként drágább) halakat, mint a csuka, vagy a süllő használjuk fel sültek, egyéb halételek készítéséhez. Kár lenne értük, hiszen szétesik a húsuk. Tengeri hal semmi esetre sem illik a magyar halászlébe.
A ponty keserűfogát lepattinthatjuk késpengével, bár nem is keserű. Vigyázzunk viszont, hogy az epehólyag el ne fakadjon, mert az valóban keserű.
A halat felbontva mosni nem szabad. (Tisztítsuk meg és mossuk meg addig, amíg föl nem bontottuk, mert a hal sokkal ízletesebb, ha a vérével együtt főzzük meg.)

IRDALÁS
1. A lepikkelyezett, kibelezett egész halat mélyen a gerincére merőlegesen 2-5 mm-enként beirdaljuk, ezután vágjuk törzsét ujjnyi szeletekre (patkókra) minden harmadik-negyedik irdalásnál.
2. A megtisztított pontyot kifilézzük, a halhúst 2 mm-es távolságokra a bőréig beirdaljuk, 5-6 dkg-os darabokra szeleteljük

HAGYMA
A halászlé főzéshez csak az úgynevezett "öreg" hagyma alkalmas. Aki igazán ad magára, az tartalékol mindig a tavalyi vöröshagymából, mert a zöldhagyma, vagy a szárastól árult úgynevezett főző hagyma nem alkalmas erre a célra. Ne próbálkozzunk hagymakrémmel, vagy szárított hagymával sem. 1 kg halra 1 nagy fej kockára vágott hagymát számítsunk.

PAPRIKA
Az egyik legfontosabb, vagy talán a legfontosabb alkotórésze a jó halászlének a jófajta magyar fűszerpaprika-őrlemény. 1 kg pontyra 1 púpozott evőkanál paprika vagy több. Ha a kelleténél több, akkor kellemetlenül kesernyés lesz a lé. Ha szeretjük az erőset, lehet a fele csípős vagy adhatunk hozzá néhány szárított cseresznyepaprikát egészben.

VÍZ
1 kg halra 1,1-1,2 liter víz.


A felszeletelt, besózott halat 1-3 órán át állni hagyjuk. Az ikrát-tejet nem sózzuk.

Főzés:
A beirdalt, sóban pácolt halat tesszük a bográcsba először, legaljára a fejet-farkat, rászórjuk a kockára vágott hagymát, felöntjük vízzel.
Keményfából rakott, erős tűzön felforraljuk. A forráskor keletkezett szürkés habot leszedni nem szabad! A habra rakjuk kanalanként (vagy amikor a habját elforrta) az őrölt paprika felét, lényeg, hogy kevés zsír keletkezzen a lé tetején, mert csak abban oldódik a pirospaprika. Keveréshez a lábost (vagy a bográcsot) fülénél fogva forgatjuk, a faláról eleinte lekaparjuk-lemossuk a felkenődő paprikát – ha ráég, megkeseríti a levet.
A belsőség 15-20 perc forrás után kerüljön bele a cseresznyepaprikával együtt. Önthetünk bele némi félszáraz vörösbort, vagy tehetünk bele egy kettévágott paradicsomot, hogy ne főjön szét a kényes halhús. Elhagyható.
Mintegy félórai forrást követően tegyük bele az őrölt paprika másik felét és még öt percig forraljuk.
A halászlé csak akkor lesz jó, ha végig lobogó tűzön forr, ha főzés közben a hal majdnem kiugrik a bográcsból, ezáltal stabil emulzió, selymes lé jöjjön létre. A főzés időtartama alatt keverni tilos! Helyette időnként forgassuk, rázogassuk a bográcsot.
Baján külön tálalják a halszeleteket, az átszűrt hallét, a kifőtt-leöblített gyufatésztát.

 

Szegedi (tiszai) halászlé

A Tisza mentén leghíresebb a szegedi halászlé. Jellegzetessége, hogy többfajta halból készítik. A kisebb halakat, fejet, farkat miután megfőtt, "áttörik", azaz átnyomkodják egy szűrőn. A lé így besűrűsödik, viszont nem lesz benne mindenféle törmelék. Az alaplébe ezután főzik bele a halhúst. Többnyire a lefelé szűkülő bográcsokat használják.

Hozzávalók 10 főre:
4 kg ponty; 1 kg vöröshagyma; 0,2 kg paradicsom; 0,1 kg őrölt paprika; 0,05 kg só

Elkészítés:
A megtisztított pontyot kifilézzük, a halhúst 2 mm-es távolságokra a bőréig beirdaljuk, 5-6 dkg-os darabokra szeleteljük, enyhén sózzuk és a hűtőbe tesszük. A halcsontból, fejekből vöröshagyma szeletekkel alaplevet főzünk, zöldpaprika paradicsom és só hozzáadásával. Egy óra főzés után az alaplevet átpasszírozzuk, visszahelyezzük a tűzhelyre, majd miután felforrt belerakjuk az előkészített halszeleteket, meghintjük őrölt erőspaprikával. 25 perc intenzív forralás után kész a finom halászlé.

 

Korhely halászlé

Hozzávalók:

2 kg sovány ponty
1 közepes fej hagyma
fél citrom
néhány levél friss tárkony
5 szem bors
2 babérlevél
1 mokkáskanál pirospaprika
2,5 dl tejföl

A filézett pontyot kockákra vágjuk, enyhén besózzuk. A halcsontot, a fejet és a farkat 2 l hideg vízben főni tesszük, felkarikázott citrommal, tárkonnyal, szemes borssal, babérlevéllel és egy csipet sóval fűszerezzük, 1-1,5 óráig lassú tűzön, gyöngyözve forraljuk.
A halszeleteket és -kockákat egy lábasba tesszük, meghintjük pirospaprikával, összekeverjük és rászűrjük a forró hallevet. A tejfölt simára keverjük egy kevés lével, a halászléhez adjuk, és a forrástól számított 10-15 percig, lassú tűzön forraljuk. Ennyi idő alatt a halhús megpul. Kevergetni nem szabad!

 

Káposztás halleves - korhely halászlé

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg halszelet,
fél kg apró savanyú káposzta,
1 közepes fej vöröshagyma,
1 szál torma reszelve,
kevés zsír,
egy kanál liszt,
pirospaprika, só.

A hagymát apróra vágva a zsiradékon megpirítjuk, megszórjuk a liszttel, azt is megpirítva hozzátesszük a pirospaprikát, és felengedjük a káposzta higított levével (kb. másfél liter lé legyen). Beletesszük a tormát és a káposztát, 20-30 percig főzzük, majd hozzátesszük a halszeleteket, ízlés szerint sózunk, majd még 15-20 percig főzzük. A halszeleteket óvatosan kiszedve a tálba rakjuk, és rászedjük a levest. Tálaláskor tejfölt is kínálhatunk hozzá.

 

Halászlé alaplében (Papp Endre receptje, Mátyás Pince)

A pontyfejeket, a gerinccsontot vagy a két szelet nyaki elővágást (esetleg keszeget is tehetünk bele valamennyit) hideg vízben takaréklángon feltesszük főni. Csak lassú tűzön olvad ki a csontok enyvanyaga! Amikor az így készülő alaplé fél óra főzés után tejszínű lesz, hozzáadjuk a megtisztított, karikákra vágott vöröshagymát. Egy-másfél óra múlva, ha a gőze fölé tartjuk a kezünket, az ujjaink szinte összeragadnak, ekkor jó. Levesszük a tűzről, átszűrjük. Nem passzírozzuk!
Az így nyert, átszűrt alaplevet visszatesszük a tűzre, és erős lángon felforraljuk. Amikor forr, beletesszük az előzőleg besózott halszeleteket (pontyfilét). Tehető bele zöldpaprika is. Tizenöt perc főzés után hozzáadjuk a pirospaprikát, és még öt percig főzzük. Ha a halszelet a halászlé tetején úszik, ez annak a jele, hogy megfőtt. Az elkészült levet megkóstoljuk, ha szükséges, megsózzuk.
(Ha tejfölt is adunk hozzá, korhely halászlé lesz belőle.)
Tálaláskor a cseresznyepaprikát felszeletelve, külön kell kínálni, hogy a levest mindenki tetszése szerint ízesíthesse.

Annál jobban sikerül egy halászlé, minél nagyobb adagot készítünk. Kicsiben könnyebb tévedni, nehezebb korrigálni.

 

Sváby András halászléje
Hozzávalók 6 személyre:
kb. 2-3 kg-os egész ponty
1 kg apróhal
4-5 ek jófajta pirospaprika
1 kg hagyma

fél doboz konzerv paradicsom

Egy 2-3 kilós pontyot lefilézünk, a fejet, a farkat, egy kiló apróhallal és 1 kg, karikára vágott hagymával együtt a legnagyobb lángon elkezdjük főzni.
Közben a húst belülről  beírdaljuk, darabokra vágjuk, besózzuk, félretesszük. 
Amikor már szétfőtt a hal, akkor az alaplébe teszünk egy fél konzerv paradicsomot és sót. Főzzük még, majd leszűrjük és kinyomkodjuk.
A tiszta halhúslevest szintén nagy lángon visszatesszük főni, és amikor lobog, beletesszük a 4-5 ek pirospaprikát. Főzzük 10-15 percig, majd beletesszük a halfilét. 3-4 perc múlva kész.

 

További halászlé recept-változatok

Szegedi halászlé
Hozzávalók (4 személy részére):
1 kg vegyes hal (ponty, keszeg)
Halbelsőség (ikra, tej)
3 nagy fej finomra vágott vöröshagyma
2 evőkanál szegedi pirospaprika
2 db zöldpaprika
1 db paradicsom
2 evőkanál zsír
Cseresznyepaprika
Ízlés szerint só

A szegedi halászlé az alaplé elkészítésével kezdődik. Első lépésként a finom kockára vágott vöröshagymát 2 evőkanál zsíron megpuhítjuk. Miután üvegesre pároltuk a hagymát, hozzáadjuk a hal csontjait, a fejet, a farkat, az uszonyokat, a kisebb halakat, belerakjuk a zöldpaprikát, a paradicsomot, rászórjuk a pirospaprikát, a sót, majd összefőzzük. Amint rotyogni kezd, hideg vízzel felöntjük és 45 percig egyenletes tűznél főni hagyjuk. Amikor felforrt a lé, az egészet áttörjük, szitán átpasszírozzuk. Máris elkészült a sűrű, tartalmas hal-alaplé!
Elővesszük a sózott, előre bevagdalt nagyobb halszeleteket és hozzáadjuk az alapléhez. A halfilét mélyen, egészen a bőrig vágjuk be, hogy a szálkák könnyebben fogyaszthatók legyenek. Felhígítjuk a lét annyira, hogy a halszeleteket teljesen ellepje. Lassú tűzön további 30 percig főzzük, ügyelve arra, hogy közben nem kevergetjük a halat, csak a bográcsot forgatjuk! Mielőtt levennénk a tűzről, az ikrát és a tejet is belefőzzük a hallébe.
Levesünket forrón tálaljuk, a halhúst a lével együtt fogyasztjuk. Szegeden cseresznyepaprika is mindig kerül a tányérba.

 

Halászlé
Hozzávalók: 4 személyre:
1 kg ponty
1 kg hulladék hal (fejek, csontok, úszók)
2 nagy fej vöröshagyma
3 nagy db krumpli hámozva egészben
2 zöldpaprika
2 paradicsom
2 ek piros fűszerpaprika
1 csapott ek só
2 gerezd fokhagyma
1 csöves csípős paprika vagy cseresznyepaprika a díszítéshez.

Elkészítése: A halat megtisztítjuk, kifilézzük. A fejéből, az uszonyokból és a filézés után kikerülő csontokból, valamint az apró haldarabkákból készítjük a halászlé alaplevét, a halfilét pedig beletesszük a levesbe. (Aki nem tud halat tisztítani és filézni, vagyis szálkátlanítani, az vásároljon külön halászlének való halaprólékot, és külön négy szelet halat.) Jó nagy fazék aljára karikázzuk a megtisztított vöröshagymát és a fokhagymagerezdeket, majd rátesszük a darabokra vágott alaprólékot és a csontokat. A sót és a pirospaprikát rászórjuk, ezután az egyik zöldpaprikát belekarikázzuk. Ráöntünk 2,5 liter vizet, felforraljuk és beledobáljuk a burgonyát. Erős lángon főzzük legalább másfél órán keresztül. 15 perccel azelőtt, mielőtt a főzési idő letelne, beletesszük a felvágott paradicsomokat. Közben a halszeletek mindkét oldalát megsózzuk. Ha az alaplé elkészült, finom szűrőn keresztül átengedjük, és a szűrőben lévő csontot-halhúst, amennyire csak lehetséges, átpasszírozzuk. Az így nyert sűrű hallevet megfelelő nagyságú fazékba öntjük. Felforraljuk, és a már forrásban lévő levesbe óvatosan beleengedjük a halszeleteket. Keverés nélkül, és nagyon kis lángon 10 percig főzzük, végül a megmaradt zöldpaprikát vékony karikákra vágva, az utolsó pillanatban beletesszük.

 

Korhely halászlé
Hozzávalók:
1 db kb.1,5 kg-os ponty,
1 fej hagyma,
1 zöldpaprika,
1 paradicsom,
fél citrom,
1 dl tejföl,
só,
őrölt tárkony,
piros fűszerpaprika,
fehér bors,
babérlevél,
1 halászlé kocka,
1 dl száraz fehér bor.

Elkészítése: A karikákra vágott hagymát, zöldpaprikát, paradicsomot 10 szem borssal, a babérlevéllel és a hal farkrészével 1 liter vízben 20 percig főzzük. A megtisztított halat legalább 6 szeletre vágjuk és besózzuk. A zöldségeket és a farkrészt szitán áttörjük. A halszeleteket, a fejet és a belsőségeket lábosba rakjuk, az átpasszírozott levet ráöntjük. Felengedjük annyi vízzel, hogy a halat éppen ellepje. Hozzáadjuk a bort, a halászlé kockát. Beletesszük a meghámozott és karikára szelt citromot. Fűszerezzük 1 evőkanál (édes vagy erős) pirospaprikával, kevés sóval, 1-1 késhegynyi fehér borssal és tárkonnyal. Takarékon 20-25 percig főzzük. Belekeverjük a tejfölt. Megízleljük, hogy kell-e még fűszerezni. Tálalás előtt egyet forraljuk. Tálalás: Aki szereti, szélesmetéltet adhat mellé.

 

Bajai halászlé
Hozzávalók:
1 kg ponty
15 dkg hagyma
2-3 pek piros házipaprika
2 dkg só
10 dkg paradicsom
5 dkg zöldpaprika (esetleg ennek megfelelő mennyiségű lecsó)
2-3 cseresznyepaprika
4 adag gyufatészta
Elkészítése: A pontyot megtisztítom, fejét, farkát levágom, törzsét felszeletelem, és sűrűn beirdalom, késpengével lepattintom a keserűfogát. A hagymát apróra vágom, 3 liter vízbe felteszem főni a hallal együtt. Mikor kiforrta a habját, beleteszem a sót és a paprikát, a paradicsomot és a zöldpaprikát, valamint a cseresznyepaprikát. Erős tűzön egyórai forrást követően kifőtt és leöblített gyufatésztára tálalom a levet, majd ezt követően a halszeleteket fogyasztjuk el.

 

Bácskai halászlé
Hozzávalók:
2-2 szelet harcsa, ponty, kecsege, csuka
30-40 dkg apróhal
3 fej vöröshagyma
1 zöldpaprika
1 paradicsom
1 dl bor
2-3 ek pirospaprika

1 cseresznyepaprika.

Elkészítése: A megtisztított apróhalat felteszem kb. 1 órára hideg vízbe főni. Ez alatt egy nagyobb edényben felteszem az apróra vágott hagymát és a halszeleteket. Az apróhalakat áttöröm, és a levével együtt beleteszem a halszeletes edénybe. Forráskor hozzáadom a felkarikázott paprikát, paradicsomot, a bort és megsózom. Mikor majdnem kész, akkor teszem bele a töröttpaprikát.

 

Dunai halászlé
Hozzávalók:
1 kg ponty
15 dkg hagyma
5 dkg házipaprika
2 dkg só
2-3 cseresznyepaprika
4 adag gyufatészta
Elkészítése: A pontyot megtisztítom, fejét, farkát levágom, törzsét felszeletelem, késpengével lepattintom a keserűfogát. A hagymát apróra vágom, 3 liter vízbe felteszem főni a hallal együtt. Mikor forr, beleteszem a sót és a paprika felét, valamint a cseresznyepaprikát. Mintegy félórai forrást követően beleteszem a paprika másik felét, és még öt percig forralom.
Főtt gyufatésztával tálalom.

 

Révfalusi regős halászlé
Hozzávalók:
1,5 kg ponty
3 dkg zsír
1 nagy fej hagyma
2 paprika
2 paradicsom
10 dkg leveszöldség
50 dkg burgonya
1 dl száraz fehérbor
2 dl tejföl
fokhagyma

bors
pirospaprika
1 babérlevél
erőspaprika

Elkészítése: A halat felbontom, kifilézem. A halfejből, a csontokból fele hagymával, sóval hallevet főzök. A hagyma másik felét apróra vágom, és a zsíron megpirítom, meghintem a paprikával, és beleteszem a babérlevelet, a karikára vágott zöldséget, borsot, majd felengedem a borral. Beleteszem a burgonyát, negyed óra múltán a halfilét, majd még 20 percig főzöm.
Megtejfölözve tálalom.

 

Tiszai halászlé
Hozzávalók:
500 gr apróhal
1-1,2 kg ponty vagy egyéb nagy hal
1 nagy fej vöröshagyma
1 ek enyhén csípős piros házipaprika
1/2 cseresznyepaprika
1 hegyes csípős zöldpaprika
só.

Elkészítése: A halféléket megtisztítjuk, megmossuk, az ikrát és a haltejet hidegre félretesszük. A ponty fejét, farkát levágjuk, a törzsét kb. 3 cm-es darabokra vágjuk, gyengéden megsózzuk, és a felhasználásig letakarva hidegen tartjuk. Az apróhalakat a ponty fejével és farkával együtt egy lábasba tesszük, hozzáadjuk a megtisztított, finomra vágott hagymát, majd felöntjük annyi vízzel, hogy a halakat éppen csak ellepje. Ezt kb. egy órán keresztül lassú forralással főzzük, ezután sűrű szövésű szitán átszűrjük, passzírozzuk. Ezt követi a tiszai halászlé elkészítésének második szakasza, amikor az így elkészített, majd kb. 1 liter hideg vízzel felöntött, felforralt alaplébe belefőzzük a besózott halszeleteket, hozzáadjuk a pirospaprikát, ízlés szerint cseresznyepaprikát, a félretett ikrát, ill. haltejet, majd lassú tűzön 10 -15 percig, puhulásig főzzük.

 

Szegedi halászlé
Hozzávalók:
60 dkg ponty
40 dkg harcsa
25 dkg kecsege
25 dkg süllő
15 dkg vöröshagyma
10 dkg zöldpaprika
1 db kis paradicsom

piros házipaprika
1 db száraz cseresznyepaprika

Elkészítése: A jó halászlé igazi zamatát a különböző halak íze adja meg. Ezért lényeges, hogy többféle halból főzzük. A halakat megtisztítjuk, 5 dkg-os darabokra vágjuk és besózzuk. A halak fejét, csontjait külön egy lábasba tesszük, és karikára vágott hagymával felfőzzük. Ha a víz forrni kezd, meghintjük pirospaprikával, és 1 óráig főzzük. Utána ezt a levet rászűrjük a besózott halakra. Hozzátesszük a cikkekre vágott zöldpaprikát, paradicsomot és a cseresznyepaprikát. Ezzel együtt 20 perc alatt készre főzzük.

 

Eredeti bajai pontyhalászlé:
Hozzávalók (10):
2-2,5 kg megtisztított ponty
3 nagy vöröshagyma

kb. 4 evőkanál édes-nemes pirospaprika
2-2,5 liter víz
1 evőkanál konzerv paradicsom- püré vagy 1 dl száraz vörösbor
4-5 darab erős cseresznyepaprika
1 csomag gyufa tészta

Elkésztés:
Az alaposan megtisztított pontyot (pontyokat) kb. 5 milliméterenként beirdaljuk, felszeleteljük és darabonként besózzuk úgy, hogy az irdalások közé is megfelelő mennyiségű só kerüljön. Legalább 2-3 órát hagyjuk állni a sóban. (A sózást akkor végeztük el megfelelően, ha főzés közben nem, vagy csak minimális mennyiségűt kell a leveshez adnunk.) A halikrát, tejet, esetleg további belsőségeket külön tesszük, nem sózzuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, vagy húsdarálón ledaráljuk és a bogrács aljára szórjuk. A hagymára ráöntjük a vizet, és erős tűznél felforraljuk. A forrástól számított 5 perc elteltével belehelyezzük a halszeleteket. Miután ismételten felforrt, rászórjuk a pirospaprikát, a cseresznyepaprikát. Ezt követően 8-10 perc múlva hozzáadjuk a paradicsompürét, vagy a vörösbort - az amelyik éppen a rendelkezésünkre áll, mivel csupán a halhús szétesését hivatott megakadályozni -, valamint a belsőségeket. A halhús forrásától számított 30-40 perc szükséges a halászlé elkészüléséig. Közben sós vízben kifőzzük a tésztát. A halszeleteket külön tálcára tesszük és a halászlét a tésztára öntve, vagy külön tálban (ízlés vagy inkább megszokás szerint) tálaljuk.
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc + a halhús érlelése.
Italajánlat: száraz fehérbor.

 

Dunai halászlé:
Hozzávalók:
1 db egykilós ponty
egy nagy fej vöröshagyma (csak tavalyi jó)
két evőkanál pirospaprika

víz
ha nagyobb mennyiséget akarsz, ennek a többszörösét vedd, de mindig kb. egy kilós legyen a hal

Elkészítés:
Fontos az előkészítés, a főzés már gyorsan megy. A pontyot tisztítás után be kell irdalni, ezután két ujjnyi vastag szeletekre vágni. Két órára hagyd állni hideg helyen besózva. A hagymát nagyon apróra kell fevágni (nem reszelni). Rétegesen rakd le a bográcsba vagy a fazékba, és annyi vízzel öntsd fel, amennyi jól ellepi. Sózd meg, és erős lángon forrald fel. A paprika felét amikor felforrt, a másik felét közvetlenül az elkészülte után tedd bele. 25 perc alatt nagyon erős lángon főzve készen is van. Csak akkor lesz finom, ha főzés közben majdnem kiugrik a bográcsból.

 

NAGYBARACSKAI HALÁSZLÉ - SOBRI JÓSKA MÓDRA 1.
Hozzávalók 10 személyre:
2 db 1-1.5 kg-os ponty
1 kg másfajta hal
5-6 fej vöröshagyma
10 dkg fűszerpaprika
1 db paradicsom
1-2 db zöldpaprika, esetleg
cseresznyepaprika
1-2 gerezd fokhagyma, só

Elkészítés:
A friss halat megtisztítjuk, felbontjuk, mélyen irdaljuk, daraboljuk. Külön tesszük a halfejet, a hasaalját és a farkát. A 6-7 centis haldarabokat besózzuk, és 1-2 órán át állni hagyjuk. Lábasba tesszük a halfejet, a hasaalját, a farkát, az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáöntünk 5 liter vizet, végül hozzáadjuk a paradicsomot, zöldpaprikát, cseresznyepaprikát. Fontos, hogy a fűszerpaprikát akkor adjuk hozzá, mikor a lé forrni kezd. Erős tűzön 25 percig főzzük, majd hozzáadjuk a haldarabokat és még 18 percig főzzük. A főzés befejezése előtt megkóstoljuk, ha kell, sózzuk. A kész halászlevet átszűrjük. A haldarabokat külön tányéron, a levet frissen kifőzött gyufaszáltésztával kínáljuk.
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc ˇ Egy adag: 720 kJ/l73 kcal

 

NAGYBARACSKAI HALÁSZLÉ - SOBRI JÓSKA MÓDRA 2.
Hozzávalók:
3 kg hal (ponty és lehetőleg más fajták is),
3 fej vöröshagyma (lúdtojásnyiak),
9-10 evőkanál fűszerpaprika,
1-2 db hüvelyes paprika,
1-3 db cseresznyepaprika,
1 db paradicsom,
1 gerezd fokhagyma,
1-2 db halászlékocka,
tészta.

A kilós-másfél kilós friss pontyokat megtisztítjuk, felbontjuk, irdaljuk, daraboljuk. Vigyázzunk, nehogy az epét elfakasszuk! A hal fejét, a hasaalját és a farkát levágjuk, különtesszük. A megmaradt részt 6-7 cm-es darabokra vágjuk. Az egészet egy tálba tesszük, besózzuk, jól összekeverjük, egy-két órát, de akár tovább is hűtőben állni hagyjuk. Így ízesebb lesz a hal húsa, és nem esik szét. A bográcsba beletesszük a hal fejét, hasaalját és farkát, a finomra vágott (nem darált, mert az édessé teszi a levet) vöröshagymát. A 3 kg halhoz 5 liter vizet adunk. Beletesszük a paradicsomot, a hüvelyes és a cseresznyepaprikát. Mindezt erős lángon főzzük. A fűszerpaprikát forráskor tesszük hozzá. Hangosan bugyogjon a lé, nem baj, ha kicsit habzik. Így főzzük 25 percig. Ekkor tesszük hozzá a fokhagymát, a többi haldarabot, és még 18 percig főzzük. Ha úgy ítéljük meg, hogy elforrta a levét, nyugodtan önthetünk hozzá vizet. Ez esetben további 5-6 percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Ezután sűrű szűrővel leszűrjük a hagymát, amit külön kínálhatunk, mert van, aki szereti. Így azonban a halászlé simább, mutatósabb, finomabb. A halat külön tányérokba tesszük, úgy helyezzük az asztalra. A levet ráöntjük az asszonyok által frissen gyúrt és frissen kifőzött "gyufaszáltésztára", és így kínáljuk.