Terebess gyümölcskalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Étkezési fenyőmagok
Pinus spp.

Mandulafenyő
Pinus pinea
magyar nevén: mandulafenyő
angol nevén: stone pine
német nevén: Stein-Kiefer

Származás: Óriás, sötétlő ernyőivel, rajzolatos törzsével a mediterrán táj elmaradhatatlan fenyője. Ősidők óta művelik, leromlott természetes és elvadult kultúrállományait ma már nehéz megkülönböztetni. Több vonásában emlékeztet a haploxylon diófenyőkre: lágy körvonalú, ernyős koronát formál, gömbölyded tobozán a pikkelypajzsok sugaras oromvonalúak, de tűnyalábpikkelyei zárt kürtőt formálnak, és a tűvel együtt hullanak le – nem felgöngyölődők, és hamar lehullók, tobozai nehezek, fásak, nem papírszerűen könnyűek, alapjuk fölött nem egyben vállnak le.

Leírás: Vaskos törzsű fa, 15 – 25 m magas, külső kérge idővel nagy, pikkelyes táblákra válik, hajtásai gyakran visszatérően „fiatalkori”, azaz „valódi levelesek” (euphyllum), másodlagos tűi 10 – 15 cm hosszúak, rugalmasak. Tobozai 8 – 15 cm-esek, széles, gömbös-tojásdadok, kemények, pikkelyei éretten fényes barnák, pajzsai szélesen domborúak, a köldök irányába 4 – 6 élűek, a harmadik évre érnek. Magja 1,5 – 2 cm, rövid szárnyú, ízletes.

Környezeti feltétel: Hazánkban fagyérzékeny, csak védett mikroklímájú helyeken találkozhatunk vele (Pécs). Napos helyeket szereti, a szárazságot jól tűri.

Pinoli, pignoli - Pinus pinea
pinoccoli, pinocchi (Pinocchio azt jelenti ’fenyőmag'), pinyon, pinolea, pignolia
fenyőmag, pínia, pínea, pinyola, fenyőmandula
pignon de pin [francia], pine nut, stone pine nut [angol], pinones [spanyol], snoober [közel-keleti]

A mandulafenyő ernyős koronájú (esernyőfenyő), dél-európai fa, nálunk nem télálló. Vaskos, gömbölyded, 10-18 cm hosszú tobozai két év alatt fejlődnek, éretten fénylő vörösbarnák. Az erősen fásodott termőleveleken 1-2 nagy, keskenyszárnyú mag fejlődik. E kellemes ízű, olajos magokat étkezés céljára nagy mennyiségben gyűjtik.

Magas olajtartalma miatt hamar avasodik, ezért hűtőben tartsuk légmentesen lezárva, de ott is csak egy hónapig áll el (mélyhűtőben három hónapig). Nyersen kissé gyantás íze van, ezt pörköléssel elveszíti. Pörkölhetjük serpenyőben, sütőben (180°C) vagy lezárt papírzacskóban 1 percig a mikróban.

Az olasz pesto-szószok egyik fő alkotórésze (nyersen megtörve), salátákba, töltelékekbe, süteményekbe használják még.

Bazsalikommártás fenyőmandulával
Elkészítése: 2 evőkanál fenyőmandulát kisebb serpenyőben aranybarnára pirítunk. Közben 1 evő-kanálnyi bazsalikomot vagy petrezselyemzöldet mosás és szárazra törlés után apróra vágunk. Az időközben a 4 l vízben (nem túl puhára) kifőzött tésztát lecsepegtetjük, és elkeverjük 1 evőkanál vajjal vagy margarinnal, valamint 1 evőkanál bazsalikommal (petrezselyemmel) és fenyőmandulával. Minden adagra szórunk egy leheletnyi pirospaprikát. 4 személyre elegendő.

http://www.elelmezes.hu/szamok/10/05/2006-05-08.htm

Kéttűs diófenyő
Pinus edulis
magyar nevén: kéttűs diófenyő, kolorádói fenyőmag
angol nevén: pinyon pine, two-needle pinyon, Colorado pinyon
német nevén: Pinyon Kiefer

Származás: Az 1 – 5 (-6) –ig változó tűszámú diófenyők legészakibb faja, illeteve – más felfogásban – a főleg mexikói elterjedésű Háromtűs diófenyő ( Pinus cembroides) északi változata. A Sziklás-hegység déli vonulatain Wyoming-tól Utah, Colorado, Arizona és Új-Mexikó területén át a mexikói Chihuahua (’csuvava’) állam északnyugati részéig terjed.

Leírás: Magános edénynyalábú (haploxylon), 2 tűs diófenyőfaj. Alacsony, széles koronájú fa vagy bokorfa ( 6 – 21 m), kérge sűrűn pikkelyes, sárgásbarna és szürke foltos, később bordás, hajtásai vékonyak, simák, sárgásbarnák, majd világosszürkék. Tobozai 3 – 5 cm hosszúak, kicsik, megközelítően gömbösek, pikkelyei kiemelkedő, élelt pajzsúak, besüllyedt, lapos köldökhátúak, magjai 1 – 1,5 cm-esek, szárnyatlanok, közepesen vékony héjúak, ízletesek, az (indián) őslakosság ma is nagy mennyiségben gyűjti.

Környezeti feltétel: Teleinket károsodás nélkül bírja, szárazságot jól tűri, napos helyet igényel.

Egytűs diófenyő
Pinus monophylla
magyar nevén: egytűs diófenyő
angol nevén: single-leaf pinyon
német nevén: einblättrige Kiefer

Származás: Magános edénynyalábú (haploxylon), 1 tűs diófenyőfaj. Az 1-5(-6)- ig változó tűszámú diófenyők közül , sőt az egész „ikertűs”, „tűnyalábos” Pinus nemzetségben ez az egyetlen olyan faj, amelynél a tűk egyetlen hengeres, illetve ár alakú képletté forrtak össze. A Sziklás-hegység száraz, nyugati ágán Idaho-tól, Utah-Nevada és a csatlakozó Arizona, Kalifornia déli részén át a mexikói Alsó-Kalifornia északi részéig (650 – 2800 m) terjed.

Leírás: Alacsony fa (6 – 15 m), a kéreg felszíne sűrűn pikkelyes, majd bordás, tűi (2 – 6 cm) merevek, szürkészöldek vagy ezüstösen (gyakran kékesen) hamvasak, hátukon is légzőnyílás-sorosak. Tobozai 4 – 8 cm-esek, a diófenyők csoportján belül viszonylag nagyok, tojásdadok, gömbösek, pikkelyeik húsosak, több éllel szögletesen kiemelkedő pikkelypajzsúak, lapos hátú vagy besüllyedt köldökűek, magjaik (1,5 – 2 cm) szárnyatlanok, vékony (0,1 – 0,3 mm) héjúak, ízletesek. Régen az (indián) őslakosság fontos tápláléka volt.

Környezeti feltétel: Hazánkban elsősorban gyűjteményes kertekben találkozhatunk vele, oltással szaporítják, ezen példányok teljesen télállók, talajokra nem érzékenyek. Gyűjtőknek való érdekesség.

Koreai cirbolya
Pinus koraiensis
magyar nevén: koreai cirbolya, koreai cirbolyafenyő-mag
angol nevén: Korean pine
német nevén: Korea-Kiefer
koreai nevén: haisung
japán nevén: Chosen-goyo, Chosen-matsu

Származás: Hazája Mandzsúria, ÉK-Kína és a csatlakozó szibériai területek, Korea, Japánban Közép-Honshu és Shikoku hegyvidéke (150 – 2500 m). ÉK-Kína alacsony övezetében mandzsu jegenyefenyővel (Abies holophylla) egykor végeláthatatlan erdőségeket alkotott, de ezeknek mára csak töredékei maradtak. Koreában északon 1000 -1900 m között gyakori, délen szórványos – a meredek szirtekre szorul.

Leírás: Fiatal korában karcsú kúpos, később terebélyes, lekerekedő csúcsú fa (25 – 30 m). Kérge fiatalon sima összhatású, idős fáknál nagy lemezekre repedezik, és apró pikkelyekben válik le. Ágai cirbolyaszerűen rugalmasak, vesszői szőrösek. Tűi (12 – 14 cm) vaskosak, fényes sötétzöldek, belső oldalaikon ezüstösek. Tobozai nagyok (8 – 15 cm), húsosak, érésig zöldek, majd barnára érnek, az ágakról hamarosan leválnak; magjai nagyok, csaknem szárnyatlanok – jó ízűek, fogyasztásra nagy mennyiségben gyűjtik.

Környezeti feltétel: Semleges vagy savanyú talajt kedvel, az oltással szaporított egyedek nem érzékenyek a talajra. Párás környezetet igényel, lehetőleg ne tűző napra ültessük. Teleinket jól bírja, fiatalon sem fagyérzékeny.

Himalájai diófenyő
Pinus gerardiana
chilgoza fenyőmag, noosa, neoza, himalájai diófenyő

Fiatalon kúpos alakú, később ernyősödő koronájú fa. Normál növésű fenyő, az 5 évesnél idősebb, jól begyökeresedett növény esetén az éves növekmény 25-50 cm. A kifejlett növények magassága leggyakrabban 10 - 20 m. 4 - 10 cm hosszú hármasával álló tűleveleinek színe zöldesszürke. A növény jól ellenálló, meszes talajon is szépen fejlődő alanyra lett oltva, ezért a talaj kémhatására nem érzékeny. Kissé vízigényes, a hosszantartó csapadékmentes meleg időjárás esetén öntözést igényelhet. Jó hidegtűrő, -25oC hőmérsékleten sem károsodik. Napos és félárnyékos helyre is ültethető. Az észak-nyugati Himalájában honos.

Havasi cirbolya
Pinus cembra
magyar nevén: havasi cirbolya
angol nevén: Swiss stone pine
német nevén: Zirbel-Kiefer, Arve, Zirbe

Származás: A cirbolyák, e szárnyatlan, nagy magvú, éréskor könnyen széteső tobozú selyemfenyők alakköre Amerikáig terjed – Amerikai cirbolya ( Pinus albicaulis ), és alfajával, a 2500 km-re elszakadt elterjedési területű Szibériai cirbolyával ( Pinus cembra subsp. Sibirica ) ez a faj is messze jut, megközelítve a csendes-óceáni Ohotszki-tengert. Míg keleten a tengerszint közeléig ereszkedik, az európai (al)faj az alpi hegyrendszer növénye 1300 – 2750 m-ig, legdélebbre a Tengeri-Alpokban ( Alpes Maritimes ), legészakabbra az Északi-Kárpátokban jut, ahol a Havasi törpefenyő ( Pinus mugo ) sűrű állományából magasodik.

Leírás: Magános edénynyalábú ( haploxylon ) selyemfenyő, 5 tűs. Sűrűn ágas, felhajló, rugalmas ágú fa, 15 – 30 m magas. Kérge sokáig sima, gyantahólyagos, majd pikkelyes, ágai hosszan felhajlók, fiatal hajtásai szőrösek, tűi 2,5 – 9 cm hosszúak, belső oldaluk hamvas. Tobozai 3 – 8 cm hosszúak, tömörek, pikkelypajzsaik tompa csúcsúak, érésig sötét liláskékek, hamvasak, bársonyosak, fel nem nyílók ( állatok szedik szét ). Magja a mandulafenyőéhez ( Pinus pinea ) hasonló ízű, ehető.

Környezeti feltétel: Hazánkban teljesen télálló, semleges vagy kissé savanyú talajokat szereti. Mutatós fenyő, párás, de napos helyet igényel.

Mexikói diófenyő
Pinus cembroides (Pinus cembroides var. edulis)
magyar nevén: mexikói diófenyő, háromtűs diófenyő, mexikói fenyőmag
angol nevén: Mexican pinyon, Mexican nut pine
német nevén: Pinyon-Kiefer
spanyol nevén: pinón, chihuahua, pino pinón, pinón prieto, pinonero
tarahumara nevén: bischicuri

Származás: A háromtűs faj elterjedési területe mintegy az északi kéttűs diófenyő (Pinus edulis) déli folytatása – keleten Coahuilától és Nuevo Leóntól, nyugaton pedig Arizóna és Új-Mexikó déli területeitől mindkét Szierrán át Mexikó középső részéig (Puebla, Hidalgo) jut el. Északon 1500 – 2000 m közötti magasságban Mexikó jellegzetes félsivatagias boróka-diófenyő övének tagja, délebbre a száraz fennsík és a felsőbb tölgy-fenyő öv között uralkodó faj, és akár 2800 – 3000 m-ig is eljut. Délen változata, alfaja, a 3 – 4, olykor 5 tűs orizabai háromtűs diófenyő (Pinus cembroides var. / subsp. Orizabensis) váltja fel, és több más formája is ismert.

Leírás: Többtörzsű, alacsony, ernyős koronájú fa, 4 – 10 m magasra nő, törzse sűrűn pikkelyes felszinű, sárga és barna foltos, később bordás, tűleveleinek mindhárom oldala légzőnyílás-soros. Tobozai 3 – 4 cm hosszúak, gömbösek, pikkelypajzsuk sokszögű, köldökük kiemelkedő.

Környezeti feltétel: Jó szárazságtűrő, a napos helyeket szereti. Talajokra nem érzékeny, teleinket az oltványok jól bírják, magról szaporított növényekről még kevés a hazai tapasztalat.