Terebess gyümölcskalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a Kertek és konyhák indexlapra

Mangó
Mangifera indica

Mangó, a Nap lánya

Surya Bai, a Nap lánya aranylótusszá változva menekült az őt üldöző boszorkány elől, a király beleszeretett a gyönyörű virágba, de a bosszúra éhes boszorkány elégette azt. A hamuból szép mangófa hajtott. A király beleszeretett a virágjába, majd a termésébe. Amikor a termés beérett, leesett a földre, és előjött belőle a gyönyörű Surya Bai, a Nap leánya. A király boldogan ismerte fel benne rég elveszett hitvesét. Indiában egy legenda így őrzi a mangó születését. A szanszkrit mitológiában a mangó a Teremtőt testesítette meg. Külön istenként is emlegették, aki az újrateremtés fölött őrködik. A hindu szertartások állandó szereplője. Ágait, virágait a Siva istentiszteleteknél használják; virágját gyakran hívják segítségül, örök múzsája a költészetnek. A Buddha-legenda szerint a mangóliget Buddha pihenőhelye volt. A buddhista Magdalénát megtestesítő Ambapáli bajadér ajándékozta neki a ligetet, tisztelete jeléül.

Tündöklése csúcsára a legújabb himnuszokban jutott — ő lett az Univerzum, a Világmindenség megtestesítője, Brahma isten jelképe.

A hindu mitológia alapján feltehetően már vagy 4000 éve nagy tiszteletben álló gyümölcs. Szanszkrit neve, az am-ami, eleséget jelent, ami inkább fizikai élvezetére utal, kevésbé isteni voltára.

A trópusi Himalájába helyezett őshazából a XV—XVI. században indult nyugati vándorútra, eljutva Perzsiába, majd Arábiába. Amir Khusrau török költő a XIV. században ismerkedett meg új múzsájával:

A mangó a kert büszkesége,
Hindusztán legfinomabb gyümölcse.
A többi gyümölcsöt csak éretten ehetjük,
De a mangó fejlődése minden pillanatában finom.

Akbar, Észak-India császára mangóhoz fűződő vágyait csak 100 000 fa elültetésével tudta csillapítani. Az első „mangófarm" emlékét még a múlt században is élő, 300 éves példányai őrizték.

Európa a XVIII. században angol utazók beszámolóiból értesült a „keleti gyümölcsök királyáról", a világ legnagyobb és legfinomabb gyümölcséről, a „Heszperidák almájáról", amely a nektár és az őszibarack jó tulajdonságait ötvözi. A dinnyekultúráról híres turáni és iráni nép is nagyra becsülte a mangót, amikor a sárgadinnye elé helyezte, valamikor a XVI. században. Ma ismert nevét az indiai man-gay portugál formájától, a mangatól származtatják.

A mangó szaporítása és nevelése

A trópusi Himalája lehetett a mangó őshazája. A XV—XVI. században felgyorsult vándorlása, hamar túljutott a középázsiai határokon. Eljutott Amerikába is, ahol századfordulónkon kezdték telepíteni. Termesztik Polinéziában, a Hawaii-szigeteken, Madagaszkárban, Madeirán, a Kanári-szigeteken, Kubában és Jamaikában.

A szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozó növény. Latin neve — Mangifera indica — származását és ősi nevét idézi. Családjába tartozó haszonnövények a kesu és pisztácia. Gyakori díszfa parkjainkban az ősszel csodálatos lomb-színeződésű ecetfa (Rhus hirta), hazai rokonnövény a tájaink jellegzetes őszi színpompáját kiváltó cserszömörce is.

A több száz évesre becsült példányok elérhetik a 40 m-es magasságot is. Különösen a magból fejlődő példányok válnak óriássá. Ritkábbak a „törpe" változatok. Ezek 5—6 m-esre nőnek. Örökzöld levele 35—40 cm hosszú, lándzsa alakú, sötétzöld, enyhén fényes, bőrszerű tapintású. Fiatalon vörösek vagy rézszínűek, puhák — csak később zöldülnek ki és lesznek kemények.

Szakaszos növekedésű, előfordulhat, hogy csak a fa egyik részén fejlődnek új hajtások, a többi része nyugalmi állapotban marad. Apró, rózsaszínes-fehér virágai nagy virágzatba tömörülnek, ezek a hajtások végén helyezkednek el. A virágok száma elérheti a 4000-et. Egy virágzatban hímnős és nővirágok találhatók. Sok száz hímvirág jut egy-egy nővirágra. A termős virágok könnyen felismerhetők zöldessárga bibéjükről és a mellettük álló, legtöbbször egyetlen bíborvörös porzószálról.

Egy virág 6—8 mm-es. Terméseinek mérete a típustól és világrészektől függően nagy eltérést mutat — a néhány dekás szilva mérettől a 2—8 kg-ig terjed. Lehet ovális, szív, vese alakú, kerek, hosszúkás, hengeres és lapos. Terméshéja sima, vékony, általában sárga színű, de előfordulnak narancssárga, zöld vagy karmazsinvörös változatok is.

A századfordulóig főleg magról szaporították. A módszer sikerében nagy szerepe volt annak, hogy az ilyen típus magjából sok csíranövény fejlődött, és ezek egy része örökölte az anyanövény jó tulajdonságait mintha dugvány vagy oltvány lenne. Napjaink fajtáit szemzéssel, oltással szaporítják. Ezekre a típusokra az egycsírás mag jellemző. A magcsemeték már erősen eltérhetnek szülőiktől. Ha vetésünkből több csíra fejlődik, számíthatunk minőségi termésre, de biztosabb, ha jó minőségű fáról szedett szemeket vagy hajtásdarabokat használunk szaporításra. Ezek beszerzése azonban nagy nehézséget jelent. Az oltott, szemzett növények — amellett, hogy biztosan jó minőségűek — gyengébb növekedésűek, ami megkönnyíti edényes nevelésüket.

Alanynak bármilyen mangó magcsemete megfelel. Vetés előtt a kemény, kagylószerű maghéjat el kell távolítani. Ezek a magok laza, tőzeges földben, 2—3 cm mélyre vetve, 30—35 °C-os melegben 2—4 hét alatt csíráznak. Több csíra esetén, ha alanynak neveljük, csak egy hajtást kell meghagyni. A 25—30 cm-es növényeket ültessük át egyenként cserépbe.

Leggyakoribb szaporításmód a T szemzés. A citromfélékhez hasonlóan végezhetjük. Tavasszal a növekedésben levő alanyokat szemezzük be az utolsó előtti növekedési zónából származó érett szemekkel. Az anyanövény, amelyről a szemeket szedjük, nyugalmi állapotban legyen, és lehetőleg levél nélküli szemeket válasszunk. 3—4 hét múlva az alany csúcsát visszametsszük, majd a szemzés kihajtása után a szemzésig vágjuk vissza azokat.

Érett hajtáscsúcsok vagy vessződarabok (2—3 szemmel) héj alá oltásával gyorsabban kaphatunk szép növényeket. Ezt a műveletet is a citromfélékhez hasonlóan végezzük.

Érdekes, ritka szaporításmód az oblaktálás. A krónikák alapján feltehető, hogy már évszázadokkal az európaiak megjelenése előtt a hinduk ismerték és alkalmazták ezt a módszert. Nem igényel kézügyességet, féléves magcsemetékkel már elvégezhető.

A mangó trópusi növény, fagyérzékeny. Az idős, jól fejlett példányok átvészelhetik az 1—2 °C-os fagyokat, tartós hidegben azonban elpusztulnak. Edényben, télen 10 °C körüli hőmérsékleten teleltetve, vagy fűtött, világos helyen nevelhetünk szép növényeket. Az avokadónál melegigényesebb. A legkülönbözőbb talajokon jól fejlődik. A jó vízáteresztő képességű, középkötött vagy laza vályogos talajokon érzi jól magát. A nagy humusztartalom kedvező fejlődéséhez. Különösen nem tápanyagigényes, igénytelenebb a citromféléknél.

Edényes neveléshez a gyengébb növekedésű, „törpe" változatok alkalmasak. Hazájában a száraz nyári időszak a termésfejlődés, -érés idejére esik, ami növeli a termőképességet. Ezt a feltételt mérsékelt öntözéssel biztosíthatjuk. Máskor sem vízigényes. A hűvös (10 °C körüli) vagy meleg helyiségben (20—22 °C) teleltetett növényeket májusban vihetjük ki a szabadba. Először árnyékolással 1—2 hétig szoktatni kell a természetes fényhez, majd magas fák árnyékában vagy a délutáni égető napsütéstől védve tartsuk őket.

A magcsemeték 6—10 éves korban, az oltványok 4—5 éves korban kezdenek virágozni és teremni. Tavasz végén, nyár elején nyílnak virágai. A virágzás egy hónapig is elhúzódhat. Rovarok porozzák más fajták virágporával, de egyetlen növény is teremhet, mivel az öntermékenyülés is eredményes.

Betegségei és kártevői nálunk nem ismertek. Számítani lehet a pajzstetvek megtelepedésére.

Termései nyár végén, ősszel érnek. Éretten könnyen leválaszthatók a növényekről. Az érett termés szobahőmérsékleten 4—5 napig, hűvösben 2—3 hétig tárolható. Egyes típusai utóérnek, így féléretten szedve 2 hónapig is elállnak. Húsa sárga vagy narancssárga, lédús, olvadékony, de a magról fejlődött növényeknél rostos is lehet. Íze a sárgabarack és ananász ötvözete, nagyon édes, enyhe savtartalommal, gyakran fűszeres illatú. Magja nagy, kagyló alakú, fehéresdrapp, rostos, felszínű. A hús sok értékes anyagot tartalmaz.

Apró, éretlen terméseiből saláta és savanyúság készíthető. Főzve tejes turmixok és krémek alapanyaga. Fiatal terméséből Indiában egzotikus befőtteket, zselét és fűszert — keleti fűszermártást — csinálnak. Jó lekvárnak és pástétomnak is. Az érett gyümölcsök frissen és feldolgozva egyaránt a legfinomabb csemegék közé tartoznak: préselik, szárítják, befőzik — az őszibarackhoz hasonlóan. Közkedvelt ital a rostos mangónektár.

A hinduk a gyógyításban is sokféle módon használták a mangót. Az elégetett levelek füstjével a légcsőbántalmakat gyógyították. A virágzat, a mag és a kéreg, az éretlen termés, a termés héja és rostja összehúzó hatású szer volt, megállította a hasmenést. A félig érett gyümölcsöket meghámozva, napon szárítva készül egy közkedvelt indiai étel. Nagy C-vitamin-tartalma a skorbut ellen hatásos. A pestis- és kolerajárványok idején az éretlen, megsütött, cukrozott terméseket fogyasztották, és testüket is ezzel kenegették.

A levelek főerének hamujából szemgyógyszerek készültek. Kiválóan gyógyította a gyulladásokat. Az érett gyümölcs értékét élénkítő, frissítő, hizlaló és vízhajtó hatása növeli.

II.
Mangó, indiai mangó
Mangifera indica L.
Család: Anacardiaceae (szömörcefélék)

A: Indian mango;
F: mangue, mangot;
S: mango;
P: manga;
N: Indische Mango

A mangó vagy indiai mangó a gazdaságilag legjelentősebb, és a legszélesebb körben, Ázsián kívül is termesztett mangófaj. Az örökzöld fa eléri a 20(-40) m magasságot, és zárt, sötét, terebélyes koronát alkot. Átellenes állású levelei bőrneműek, simák, fényesek, sötétzöldek. A levéllemez 15-30 cm hosszú és mintegy 3,5 cm széles, lándzsás, lassan kihegyesedő, ék- vagy szíves vállú, ép, olykor hullámos szélű. Középere erőteljes, az oldalérpárok száma 12-30. A megvastagodott levélnyél 2-6 cm hosszú. A hajtásvégi, terpedt, körvonalukban kúp alakú virágzatok akár 10 000 virágot is hordozhatnak, melyeknek csak egy része termékenyül meg, és nagyon kevés fejleszt termést. A virágok rövid kocsányúak, csomósan, zsúfoltan helyezkednek el, 3-5 mm hosszú fellevelük korán lehull, 5 csészelevelük lándzsás-elliptikus, 1,5-3 x 1,5-2 mm nagyságú, az 5 lándzsás, halványsárga vagy vöröses szirom mérete 3-5 x 1-1,5 cm.
Termése: a mangó csonthéjas termései nagyon sok alakúak, (5-) 10-40 cm hosszúak, többnyire aszimmetrikusan elliptikus-tojásdadok, csúcsukon rövid, széles csőrűek, többnyire lapítottak és kissé görbültek; az alakváltozatosság a gömbölyded, alma formáig terjed.
A terméshéj legfeljebb 2 mm vastag, sima, fényes, apró, halvány mirigypontokkal, teljesen megérve zöld vagy világító sárga, gyakran vörösen vagy narancsszínűen árnyalva, ritkán csaknem teljesen vörös. A vastag terméshús (mezokarpium) teljesen megérve lágy és nagyon bő levű, halványsárga vagy narancsszínű, rostos vagy csaknem rostmentes, édes ízű, kellemes, aromás illatú. A fás-rostos, fehéres belső termésfal (csonthéj) lapított tojás alakú és gyengén hosszbarázdás, erősen a terméshúshoz tapad.
Felhasználás: a mangó világszerte az egyik legfontosabb trópusi haszonnövény. Az igen ízletes, bő levű termést éretten nyers gyümölcsként eszik, vagy gyümölcssalátákhoz, gyümölcsléhez használják. A szeletelt, szárított termés finom aszalt gyümölcs is. Az éretlen és érett termésekből kompótot, zselét és lekvárt főznek; Ázsiában a főtt mangóból készült, csípősen fűszeres, édes, lekvárszerű chutney az ételek kedvelt ízesítője. Az éretlen terméseket megpárolva zöldségként fogyasztják, vagy szeletelve, édeskésen savanyú lében, uborkaszerűen teszik el. Szárított és őrölt állapotban a mangó fűszer is Dél- és Kelet-Ázsiában, a megőrölt belső termésfal (a kőmag héja) fűszeres mártások alkotórésze.
A mangó virágai is ehetők, ezenkívül sűrű, édes mézet szolgáltatnak. A pörkölt és porrá őrölt belső termésfal a gyógyászatban himlő, reuma, hasmenés és bélférgek elleni szerként használatos. A szárított virágok és a kéreg gumianyaga vérhasnál, a levelek hamuja égési sérülésnél hatásos. Az ágak vöröses gyantája izzasztó és antiszifilitikus hatású. A levélfőzetet öblögetőszerként torok-, mandulagyulladásnál és fogfájdalmaknál alkalmazzák, azonkívül asztmánál és hörghurutnál is hatásos. A kéreg reuma ellen és hánytatószernek alkalmas, továbbá egy sárgásbarna festőanyagot szolgáltat (selyem színezésére). A szárított leveleket rovarok kifüstölésére is használják. A fatest világos, rostos, viszonylag puha, és például bútorok, padlók, ládák és csónakok készülnek belőle.
Elterjedése: feltételezések szerint a mangó őshazája az indiai szubkontinens, ahol a fajt több mint 4000 év óta termesztik. Manapság a trópusokon és szubtrópusokon világszerte nevelik kultúrnövényként, legészakabbra az európai Mediterráneumban és Floridában termesztik.
Termesztése és betakarítása: a szelekció és a keresztezéses nemesítés a fajták és változatok áttekinthetetlen sokaságát eredményezte; a jó minőségűek nagy terméseket fejlesztenek, amelyek rostmentesek, édesek és nagyon zamatosak. A mangótermesztés kertekben és ültetvényeken a legtöbb trópusi országban nagy gazdasági jelentőségű, a jó fajták mindenütt a viszonylag drága piaci termések közé tartoznak. A mangó legjobban ott fejlődik, ahol a száraz évszak a virágzás idejére esik; a tartósan nedves tájakon a fák kevés termést hoznak. A fagy szab határt termesztésének, a belső trópusokon 1500 m magasságig ültetik. A szaporítást főleg magoncok oltásával végzik; a növények 6 éves korban fordulnak termőre. Hogy zamata meg legyen, érett állapotban kell betakarítani a termést, ezért csak rövid ideig tartható el. A piacra kerülő árut éretlen állapotban szedik, a gyümölcsként való felhasználáshoz addig tárolni kell, amíg lággyá és bő levűvé nem válik.

III.
Szürke mangó
Mangifera foetida Lour.
Család: Anacardiaceae (szömörcefélék)

N: Stinkende Mango

A szürke mangó örökzöld, legfeljebb 40 m magas, zárt koronájú fa. Levelei törékenyek, merev-bőrneműek, szórt állásúak. A levéllemez elliptikus vagy lándzsás-elliptikus, ép szélű, kihegyezett vagy kicsípett, válla ék alakú, színén sötétzöld, gyengén fényes, fonákján fénytelen, sötét sárgászöld, felülete a több mint 20 oldalér között hullámosan kiemelkedik; mérete 30 x 8(-12) cm. A levélnyél 2-8 cm hosszú, az alapján megduzzadt. Az elágazó, körvonalukban kúp alakú virágzatok kopaszak és legfeljebb 30 cm hosszúak; virágaik vörös kocsányúak, a virágtakarót 5 vörös, vastag, 3-4 mm hosszú csészelevél és 5, kezdetben rózsaszín és felálló, később sárgás és hátratört szirom (7-10 mm) alkotja.
Termése: gömbölyded, nem lapított, csőre nincs, és 10 x 14 cm nagyságú; 4-5 mm vastag héja ragacsos, bőrizgató hatású tejnedvet tartalmaz; felülete fénytelen, sima vagy rücskös-repedezett, zöld vagy barnás, gyakran erősen foltos, világoszöld, barna és feketés foltokkal és pettyekkel. A kénsárga, lágy rostú, bő levű terméshús kellemes, édeskésen savanyú, zamatos ízű; gyengén gyantás mellékízzel és kellemetlen terpentin- és rothadás-szaggal. A fehér felületű, vastag, belső termésfal (csonthéj) kb. 8 x 5 x 3,5 cm méretű, és a terméshúshoz tapad.
Felhasználása: az érett terméseket megfőzik, currykhez és más ételekhez használják, vagy sós-ecetes savanyúságként ("Pickles") teszik el; Malajziában esetenként kandírozzák a terméshúst. Gyümölcsként vagy gyümölcssalátákhoz e mangófaj terméseit vastagon lehámozzák, hogy a héj tejnedve által okozott bőrirritációkat és bélpanaszokat elkerüljék. Savanyú citrom levében eltéve az éretlen terméseket ételek körítéséhez használják. A szétmorzsolt csonthéj fűszeres mártásokba kerül. A fa és az éretlen termések nedvével fekélyeket kezelnek és tetoválásokat stabilizálnak.
Elterjedése: a Maláj-félszigeten és Indonéziában honos. Termőhelye a nedves síkvidéki esőerdő; Délkelet-Ázsiában a szürke mangót 1000 m magasságig termesztik.
Termesztése és betakarítása: Délkelet-Ázsiában kedvelt piaci termék, és gazdaságilag jelentős, de kellemetlen szaga miatt exportra nem alkalmas. A fát gyümölcsöskertekben nevelik, állandóan bőséges vízellátással. A terméseket érett állapotban takarítják be, tárolásra csak rövid ideig alkalmasak.

IV.
Kwini, illatos mangó
Mangifera x odorata Griff.
Család: Anacardiaceae (szömörcefélék)

A: kweenee;
N: Kwini, Duftende Mango

A kwini örökzöld, legfeljebb 30 m magas fa. A levéllemez sötétzöld, kopasz, tojásdad-lándzsás, lekerekített vagy ékvállú, legfeljebb 30 x 10 cm nagyságú. Kúp alakú, pompás vörös színű virágzatai kopaszak; a nagyon rövid kocsányú virágok csomókban fejlődnek, 5 csészelevelük 2-4 mm hosszú; az ugyancsak 5, kezdetben fehéres, később sötétvörös szirom hosszúsága 4-6 mm.
Termése: elliptikus, csak nagyon rövid, tompa csőrű, és 10-13 x 6-10 cm nagyságú. Fénytelen, 2 mm vastag héja zöld, elszórtan vörösesbarnával pontozott; a bőrt és a nyálkahártyákat izgató nedvet tartalmaz, amely a sértetlen termések felületén is rendszerint ragacsos, barnás foltokat (izzadmányokat) képez. A bő levű terméshús nagyon lágy, rostos, színe a kénsárgától a sötét narancsszínig terjedhet; kellemetlen terpentinszagú és édes-zamatos ízű, de gyengén zavaró gyantás mellékízű. A lapos, fehér kőmag erősen a terméshúshoz tapad, és mintegy 8 x 4 x 2 cm nagyságú.

Felhasználása: a fiatal terméseket nyersen gyümölcsként és salátákba keverve fogyasztják, a terméshéjat azonban maró hatású leve miatt gondosan el kell távolítani. A terpentin-mellékíz és az erős szag egyénenként eltérő zavaró hatású. A fiatal, megfőzött terméseket currykhez és más ételekhez használják körítésként, vagy zöld citrom levében, sóval és fűszerekkel édeskés-ecetes savanyúságnak teszik el. Jáván a csonthéjból fűszerlisztet állítanak elő.
Elterjedése: Kelet- és Délkelet-Ázsiában, ahol a kwinit nagyon gyakran árusítják a piacokon. Bár a termés kellemetlen szagú, de más mangókhoz viszonyítva a növény kevésbé igényes, így az illatos mangó fajtáit gyakran termesztik gyümölcsöskertekben, egészen 1000 m magasságig.

V.
Pompás mangó
Mangifera magnifica Kochummen
Család: Anacardiaceae (szömörcefélék)

N: Prächtige Mango

E legfeljebb 50 m magas mangófa levelei durva-bőrneműek, fényes zöldek, tojásdad-lándzsásak, 3 x 12 cm-től a 8 x 30 cm-ig változhat méretük, röviden kihegyezettek, lekerekített vállúak. A levél színén bemélyedő erek a fonákon erősen kiemelkednek, a levélnyél 2 cm hosszú, felül lapos, alapja felé erősen megvastagodott. A terebélyes, nagyon laza virágzatok alsó oldalágai elérhetik a 20 cm hosszúságot. A virágtakaró 4-5 elliptikus vagy háromszögletű, sárgás vagy fehér és vörössel futtatott csészelevélből, valamint 4-5 fehér, elliptikus-lándzsás, tompa csúcsú sziromból ál, amelyek 1,5 x 4 mm nagyságúak és csúcsukon hátratörtek.
Termése: e mangófaj kis csonthéjas termései tompa csőrűek, lapítottak, 5-8(-12) x 4-6(-10) x 4-4,5(-9) cm nagyságúak, szürkés- vagy világoszöldek, barnán pettyezettek, a sima vagy kissé érdes, 2 mm vastag héj gyengén fényes. A terméshús nem rostos, fehéres, szilárd, éréskor lédús, 1-3 cm vastag, zamatos, savanyú ízű. Teljesen éretten édeskésen savanyú, gyenge terpentinszagú. A kemény belső termésfal bab alakú, fényes fehéres és barázdás; nem tapad a terméshúshoz, a faj ezzel valamennyi más mangótól különbözik.
Felhasználása: a savanyú, de nagyon zamatos terméseket éretlen állapotban édeskés-ecetes savanyúságként eltéve fogyasztják; éretten chutney, továbbá más fűszeres mártásokhoz és -krémekhez használják.
Elterjedése: Burma és Thaiföld déli részén, Nyugat-Malajziában, Szumátrán és Borneón elterjedt. A fát gyümölcsöskertekben nevelik; a terméseket ott eltett formában is gyakran árusítják.
Rokon fajok: Délkelet-Ázsiában még számos más, ehető termésű mangófaj honos, amelyek nehezen különböztethetők meg; némelyikük tájjellegű gyümölcsfa.