Terebess gyümölcskalauz
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« vissza a
Kertek és konyhák indexlapra

 

Jujuba
Zizyphus jujuba Miller

Kínai datolya

Ősei a krétakorszakból ismertek. Alaszkában kerültek elő megkövesedett maradványai. Európában a harmadkorban éltek már őspéldányai.

Hazájában, Kínában 4000 éve eszik tápláló terméseit. Az írásos emlékek szerint Szextusz Papinusz konzul Szíriából hozott gyümölcséből Rómába, Augustus császár uralkodása idején. A XIX. században áthajóztak Amerikába az első magcsemeték, az értékes oltványok azonban csak a századunk elején jutottak el az Újvilágba. Az Egyesült Államok déli, délnyugati területein ma is megtalálhatók. Hazánkba inkább híre és neve jutott el a jujubának vagy jujuba datolyának. 1578-ból, Melius Péter Herbáriumában bukkanhattunk leírására.

A kínai datolya szaporítása és nevelése

Kínán kívül a Fülöp-szigeteken, Afganisztánban, Perzsiában, Arábiában, Közép-Ázsiában termesztik nagyobb mennyiségben. Megtalálható Amerikában, Afrikában és a mediterránon. Napjainkban Moldáviában is megkezdték telepítését. Legjelentősebb fajta a csupasz levelű Ziziphus jujuba, a valódi kínai datolya. Indiában gyakoribb a bolyhos levelű Z. mauritiania, de mint gyümölcs, nem vetekszik kínai rokonával. A Ziziphusok a Bengefélék családjába tartoznak, annak legnépesebb nemzetségét képviselik. 100 fajából csak néhány termése ehető. Legközelebb a Földközi-tenger vidékén található a Z. lotus, amelyet íztelen, lisztes, enyhén édeskés gyümölcséért termesztenek. A legendák szerint ez lehetett a középkor híres feledést hozó növénye.

Rokon növény a mediterrántól Iránig tenyésző krisztustövis. Hazánkban vadon élő legközelebbi rokonai a Rhamnus génuszba tartozó bengék: így a varjútövis benge.

Kis termetű fává fejlődő növény. Ritkán éri el a 6—8 m-es magasságot. Levelei változó állásúak, hosszúkásak, lándzsásak. Jellegzetességük a három hosszanti főér. Hosszuk 3,5—8 cm között változik. Kis zöldes virágai a vékony hajtásokon nyílnak, néha az idősebb ágakon is megjelennek. Termése csonthéjas. A hosszúkás vagy elliptikus gyümölcsök kezdetben zöldek, majd vöröses rozsdabarnák lesznek. Méretük 1,5—5 cm között változó. A húsba ágyazott kemény csonthéjas mag egy- vagy kétcellás, ezekben helyezkednek el egyesével az almáéra emlékeztető barna magok.

A kínai datolyát magról és oltással szaporíthatjuk. Egyes típusok gyökérsarjai és dugványai is gyökereztethetők, de ez elég ritka jelenség. Az amerikai eredetű növényeknél előfordulnak olyan típusok, amelyek nem olthatók sikerrel. A magvetést az ősszel érett termésekből szedett magokkal legjobb tavasszal végezni. A magvak hideghatás nélkül is jól csíráznak. A tőzeggel vagy homokkal lazított talajban 1 cm mélyre helyezett magok csírázási ideje 1—2 hónap, 20—25 °C-on. A csonthéjból 2 csíranövény is fejlődhet, ezek szétválaszthatók. A csonthéjak megsértésével, esetleg a héj eltávolításával gyorsíthatjuk a csírázási időt. A többesével fejlődő növénykéket 2—3 hónapos korban ajánlatos egyenként szétültetni. Ezt a műveletet óvatosan kell végezni, mert érzékenyek a gyökérsérülésekkel szemben. Alanynak a 2—3 éves magcsemetéket használhatjuk. Jól alkalmazható a párosítás-módszer. A szőlő oltásához hasonlóan végezhetjük. A gyökérnyak fölött 5 cm-rel, ferdén lemetszett alanynövényre, hasonló ferde metszlapú oltóvesszőt helyezünk úgy, hogy előtte a metszlap közepén, a metszlap alsó része irányába hegyesszögű második bemetszést készítünk (angolnyelves párosítás). Ezt a műveletet kora tavasszal, edényben levő, meghajtatott alanyokon végezzük, nyugvó oltóvesszőkkel. Az oltáshelyeket műanyag fóliacsíkkal kötözzük be, és nagy páratartalmat biztosítsunk.

A tavaszi oltványok májusban, júniusban erőteljes hajtásokat fejlesztenek. Ezeket a csemetéket továbbra is edényekben neveljük; nyáron rendszeres öntözéssel és tápoldatos kezelésekkel biztosítva a zavartalan növekedést. Az első fagyok után 0—+5 °C körüli helyiségben teleltessük át növényeinket. A következő tavasszal kiültethetők a szabadba, állandó helyükre. A Ziziphus jujuba fajba tartozó, különböző eredetű fajták fagytűrő képessége nagy eltérést mutat. Az amerikai eredetű típusok fagyérzékenyebbek. Kiemelkedő télállósággal rendelkeznek a közép-ázsiai eredetű anyagok. Ezek a típusok hazánkban is jól telelnek. A kínai datolya igénytelen növény. Jól tűri a hőmérsékleti szélsőségeket, a nyári +40 °C-tól a téli -20 °C-ig. Jó fejlődéséhez az évi +30 -15 °C-os szórás látszik kedvezőnek.

Hosszú tenyészidejű növény, sok napsütést igényel.

A talajjal szemben igénytelen, Moldáviában, Közép-Ázsiában száraz, köves domboldalakon is jól érzi magát. Rendszeres öntözést csak az ültetést követő 1—2 évben igényel, utána fokozatosan átállítható a természetes csapadék hasznosítására. A nagy humusztartalmú, nedves területek nem alkalmasak telepítésére. A késő tavaszi fagyok és a rossz idő ellen késői kihajtással védekezik, ami hazai viszonyaink között nagyon fontos tulajdonság.

Az oltványok 1—2 éves korban már termést hoznak. 25—30 évig egyenletesen érlelik gyümölcseiket. Jó körülmények között 40—45 évre becsülik életüket. Betegségek és kártevők egyelőre nem károsítják. A magról szaporított csemeték között is találhatunk értékes egyedeket. Kiválogatásukkal elősegíthetjük alkalmazkodásukat hazai viszonyainkhoz.

A termése októberben, novemberben érnek. A barnás-vörös héj alatt fehéres, ropogós, vagy lisztes hús borítja a csonthéjas magokat. Ízük édeskés, néha kellemesen illatos. Sok fajta frissen is kitűnő csemegének számít. Aszalás után datolyaszerűvé ráncosodó gyümölcsei adják az igazi élvezetet. Végtelen az elkészítési receptek száma: főzik kölessel vagy rizzsel, kemencében sütik vagy pörkölik, készül belőle jujubakenyér, kandírozott gyümölcs, méz- és cukorszirupban főzve. Egy ősi kínai leírás szerint utolérhetetlen a mézes jujuba: „nagy, egészséges, szárított terméseket főzz cukros vízben, szedd ki, és napon vagy szélben néhány percig szárítsd, amikor már elég száraz, ismét főzzed rövid ideig, majd szárítsd újra. Amikor eléggé száraz, a héját hosszában vagdosd fel éles késsel, kötözd össze, majd főzzed újra — de töményebb cukoroldatban és végül szárítsd addig, hogy már ne ragadjon."

Hazájában, keleten szinte minden részét felhasználják. Kérge és levele a sok csersav miatt gyógyszernek és cserzőszernek alkalmas alapanyag. A Himalája északkeleti lejtőin selyemhernyót nevelnek rajta.

Jó tápnövénye a lakk-pajzstetűnek. Jelenlétükben a jujubák sellak készítéséhez szükséges gumianyagot választanak ki magukból.

 

 

II.
Jujuba, kínai datolya

Ziziphus jujuba

közönséges zsidótövis
suan-zao [kínai],
sanebuto-natsume [japán],
moet-dae-chu-na-mu [koreai])

A szélsőséges, zord időjárási viszonyokat, az erős fagyot, szárazságot jól tűri ez az Ázsiában őshonos jóízű gyümölcs. A talajjal szemben igénytelen, köves, dombos vidékeken is jól érzi magát. Tavasszal igen későn hajt ki, így védekezve a késői fagyok ellen. Kistermetű lombhullató fácska apró lándzsás levelekkel, ágain vékony tüskékkel. Apró zöldesfehér, alig észrevehető virágait ezerszámra hozza. Korán, egy-két éves korában már termőre fordul. Októberben beérő bama szemű gyümölcsei kerekdedek, vagy ovális datolya formájúak, ropogós húsúak, édesek. Fogyasztják nyersen vagy aszalva, mézben vagy cukorban főzve, kemencében sütve, vagy pörkölve. Készül belőle jujubakenyér, kozmetikai termék és gyógyszer.

A jujubafa a bengefélék (Rhamnaceae) családjába tartozó, alacsony, tövises cserjéket magába foglaló növénynemzetség. A közönséges jujuba (Z. jujuba) Kínában őshonos, ahol már több mint 4000 éve termesztik. Magassága 7,5-9 m, szórt-átellenes állású, háromerű, elliptikus levelei 2,5-7,5 cm hosszúak. Apró, sárga virágaiból sötétbarna, kerek vagy kissé hasábos, szilvaméretű csonthéjas termések fejlődnek. A fehér, ropogós gyümölcshúsban egy nagy, hegyes mag rejlik.

A jujubafa termését frissen, főzve, párolva és sütve fogyasztják. Mézben és cukorszirupban főzve a datolyához hasonló ízű, ezt nevezik kínai datolyának. A gyümölcs levéből apró cukorkák készülnek.

A közönséges és az indiai jujuba jól termeszthető olyan forró, száraz éghajlatú területeken, ahol télen a hőmérséklet nem süllyed 9,4 °C alá. Mindkét faj sok kártevővel szemben ellenálló. Szaporításuk maggal történik, a termesztett fajtákat azonban tősarjakról, gyökérdugványozással vagy oltással szaporítják.

 


III.
Európai jujuba

Zizyphus lotus


európai zsidótövis, lótuszfa

Az európai jujuba a Földközi-tenger déli vidékén honos, ágai szürkék, termései gömbösek, világos sárgásbarnák.
Cserje vagy kis fa, ismerték már a régi görögök, akik a gyümölcséből egyfajta kenyeret sütöttek és bort is erjesztettek. A boldog felejtés kedvéért fogyasztották (ld! lótuszevők).

 

 

IV.
Gyapjas jujuba

Zizyphus mauritanica Lam. (Z. jujuba Lam. non Miller)
Család: Rhamnaceae (bengefélék)

A: Indian jujube, Indian plume;
F: pomme malcadi;
S: yuyubo, azufaifo, ponsere;
P: dâo;
N: Indische Jujube

Az indiai- vagy gyapjas jujuba örökzöld vagy a száraz évszakban lombhullató cserje vagy legfeljebb 15 m magas, terebélyes koronájú fa. Csüngő ágai rányomott szőrűek, ágai enyhe cikcakk alakban nőnek egyik levéltől a másikig, amelyek hónaljában többnyire 2 kis tövis ül. Levelei szórt állásúak. A levéllemez tojásdad vagy kerekded, 6(-9) x 4(-5) cm nagyságú, gyengén csipkés vagy ép szélű, színén sötétzöld, fényes, fonákján tömött, rányomott szőrű, 3 főerű, az oldalerek jelentéktelenek. A levélnyél körülbelül 1 cm. a 2-3 mm hosszú kocsányú virágok 6-20 tagú zsúfolt, rövid ernyővirágzatban fejlődnek a levélhónaljban. Az 5 szirom zöldesfehér vagy sárgás, teljes nyílásban korong alakúan szétterülnek; a párta átmérője 3-5 mm.
Termése: csonthéjas, alakban és nagyságban nagyon változékony termés. A gömbölyű, elliptikus, alma, tojás vagy körte alak egyaránt előfordul. Éretlenül zöld, teljesen megérve színskálája a barnássárgától az aranysárgán vagy vörösön keresztül a feketésig terjed, gyakran barna foltos; mérete akár 4 x 6 cm, a vad alakok termése csak kb. 2,5 cm nagyságú. A terméshéj sima vagy érdes, fényes, tömör és mintegy 1 mm vastag. A fehéres terméshús mérsékelten nedvdús, érettségtől függően szilárd vagy pépes, gyümölcsillatú és a körtéhez hasonló édes ízű. A terméshús gömbölyded, bibircses, szabálytalanul barázdás, kb. 1,5 cm-es, fás falú kőmagot zár körül, amelyben 1-2 barna mag van.
Felhasználás: a csaknem érett terméseket gyümölcsként, a héjjal együtt nyersen vagy párolva fogyasztják. A nagyon érett termések húsából vízzel keverve üdítő lé készül, de a kandírozott termések is kedveltek. Indiában és Délkelet-Ázsiában az összehúzó, vérzéscsillapító hatású, még zöld jujubatermést eszik is, sózva és frissen vagy ecetes savanyúságként, fűszerezve pedig chutneyt készítenek belőle. Cukorral főzve a termésekből szirupot állítanak elő. A fiatal leveleket Indiában párolva zöldségként fogyasztják. A terméseket és a leveleket cserzőanyagként is használják, továbbá sokféle gyógyászati célra is alkalmasak. A gyapjas jujuba és a rokon fajok fáin él a lakktetű (Coccus lacca), amelynek váladékát sellak előállításhoz gyűjtik be rendszeresen.
Elterjedése: ez a régi kultúrnövény feltehetően a Közép-Keleten vagy Indiában honos. A fát Ázsia, Afrika és Amerika trópusi és szubtrópusi tájain egyaránt gyakorta termesztik.
Termesztése és betakarítása: a meleg vagy forró, viszonylag száraz szubtrópusi és trópusi klímában tenyészik. Számos fajtája az érési időben alakban, színben és zamatban, valamint a terméshozamban különbözik egymástól. A terméseket éretlen állapotban takarítják be, mihelyt elvesztik zöld színüket, és foltossá válnak, vagy ha már túlnyomóan sárgásak vagy barnásak. A jó fajták kifejlett fáinak terméshozama 80-150 kg. A magoncokra többnyire egy-egy nagy termésű és gazdag terméshozamú fajtát oltanak, ritkábban gyökérsarjakkal vagy bujtással szaporítják a növényeket. Az érett termések körülbelül 1 hétig, hűtve legfeljebb 1 hónapig tárolhatók.
Rokon fajok: a nemzetség más fajainak termését is használják gyümölcsként, elsősorban a közönséges jujubáét (Zizyphus jujuba Miller), amely Kínában honos, és mérsékelt övi, mediterrán és száraz szubtrópusi területeken termesztik. Az előző fajtól abban különbözik, hogy levelei a fonákjukon kopaszak.