Terebess
szórólapok
«
szórólapok listája
A HÁROM CSILLAG
Kínában
a jókívánságok kultusza a távoli múltban gyökerezik, Valamennyi jókívánságnak
megvan a maga jelképe, gondosan kidolgozott szokásrendszere. A jókívánságok
szimbolikus figurái közül az egyik legnépszerűbb a „három csillag” (szan
hszing) csoportja. A három figurát együtt épp úgy szokás ábrázolni és
tisztelni, mint külön-külön. Jóllehet kultuszuk egy-mástól függetlenül alakult
ki, ma ismert formájuk és a hozzájuk kapcsolódó szertartások azonban a „három
csillag” néven szoros kapcsolatba hozta őket egymással.
Fu-hszing
a „boldogság csillaga” a kínai népi mitológiában a boldogság istenének szerepét
tölti be. A néphitben alakja összefonódott a boldogságot küldő Tien-kuan,
azaz a mennyei hivatalnok alakjával. Leggyakoribb ábrázolása is ebben a formában
ismert. A hivatalnoki öltözéket viselő figura kezében egy kiterített írástekercset
tart, melynek felirata: „A mennyek hivatalnoka boldogságot ajándékoz.”
Lu-hszing
eredetileg a hivatalnokok tisztelték istenükként, ugyanis a ‘lu’ hivatalnoki
jövedelmet jelent. Ismerték még Lu-sen „a hivatalnoki előmenetel istene” és
Kuan-hszing „a hivatalnokok csillaga” néven is. Lu-hszing nem más mint egy
történelmi személyiség, Si Feng (i.e. 2. sz.) istenné emelt alakja. Si Feng
a Han-dinasztiát megalapító Liu Pangnak a szolgálatában állt. Gyakorta szarvason
lovagló öregemberként ábrázolják, hiszen a szarvas akárcsak a hivatalnoki
jövedelem szintén lu-nak hangzik. Manapság főként mint a karriert,
pénzt, egyszóval a boldogulást biztosító szerencseistent tisztelik.
Sou-hszing,
„a hosszú élet csillaga”, aki egyben az egyik déli csillagkép istene is, valamint
az európai asztronómia Canopus csillagának is megfelel. Az ősi elképzelések
szerint a Sou-csillag megjelenése hosszú életet jósol az uralkodónak és az
országnak, ha viszont nem látható a csillag az égbolton, az bizony háború
és szerencsétlenség rossz előjele. Régtől fogva igen közkedvelt istenségnek
számított, tiszteletére Kína szerte templomokat emeltek. Sou-hszinget leggyakrabban
nagyon magas homlokú öregemberként ábrázolják. Az egyik kezében pásztorbotot
tart, amelyre lopótök van kötözve, ez az utódok felvirágzásának jelképe. A
másik kezében őszibarackot tart, ami önmagában is a hosszú élet jelképe. Olykor
akárcsak Lu-hszing szarvas hátán is lovagolhat.
A
„három csillag” alakja gyakori témája a újévi színes nyomtatványoknak és papírkivágásoknak.
Nem csak újév, de szinte valamennyi alkalomra praktikus ajándéknak számítanak,
hiszen ezek az otthonok és üzletek ajtófélfára kiragyasztott képek biztosítják
a jókívánság formájában megfogalmazott boldogságot, szerencsét és hosszú életet.
Kisebb-nagyobb szobor formában is elkészítik alakjukat, amelyeket a házioltárra
szokás állítani, és előttük füstölőt égetve fohászkodni hozzájuk.
