Terebess
szórólapok
«
szórólapok listája
A MONGOL BIRKÓZÁS
Talán a legrégibb valamennyi mongol testedző játék közül, de az bizonyos, hogy a legkedveltebb. Az iráni mongolok krónikásától, Rasidu-d-Dintől tudjuk, hogy már Dzsingisz kán fia, Ögödaj is igen szerette a birkózást (amit mongolul böh barildahnak neveznek, böh: erős, tartós, birkózó, barildah: egymást fogni) és hallván a híres perzsa birkózókról, elhozatta Filét, Hamadán bajnokát, hogy megmérkőzzön a mongol bajnokkal. Mikor pedig sikerült ezt legyőznie, jutalmul egy „holdarcú” lányt kapott.
A mongol birkózásban – amelyben a mongolok testi erejüket, erőnlétüket próbálják ki (valaha a mérkőzések olykor halállal is végződhettek) – nincs kötött időtartam. A verseny bírái csak akkor vetnek véget neki, ha az több óra hosszat elhúzódik. Nem ismert a súlycsoportonkénti elkülönítés és a korhatár sem, bárki birkózhat bárkivel, a párokat kisorsolják. Nincs külön birkózópálya, az ellenfelek hagyományos öltözetben jelennek meg: a fejükön gombos végű süveg van – ezt birkózás közben az edzőnek adják – a testükön ujjast és a mellén nyitott, csak a hátat fedő, a hason összekötött – többnyire bőrből készült – dzogot, azaz mellényt viselnek. (A hagyomány szerint a mellény azért hagyja a mellet fedetlenül, nehogy a harcias nők becsempészhessék magukat a férfiak közé.) A mellény színe általában kék, de némely népcsoportnál zöld, vagy fehér is lehet. A mellényhez rövid, piros nadrágot (súdag) viselnek. A lábukon bőrből készült mongol csizmát hordanak, amelynek a szárát átkötik, és a csizma fejét csúszásgátló kötésekkel látják el. A versenyek alkalmával mindenkinek saját meze van, s ezt nem szabad elcserélni.
A mérkőzés helyszínén a különösen megtisztelni kívánt vendégek helye az északi oldalon van, esetleg hosszú, nyitott sátorban. Keleten jelölik ki az edzők (dzaszúl) és a segítők (hajávcs) valamint a várakozó birkózók helyét. Délen állítják fel a döntőbírák (hölijn dzajszan) sátrát. A verseny előtt a dzaszúlok rögtönzött versekben dicsérik versenyzőiket, felsorolják nevüket, érdemeiket:
Nádorrunk bajnoka,
deli, ifjú győztes,
ünnepünk vigasságát
végtelen boldoggá tevő,
a sokaságból kiemelkedő,
minden mongolok közt híres,
a sokaságot megörvendeztető...
(Birtalan Ágnes fordítása)
Ez a dicsérő bemutatkozás a böhijn col. A versenyzők állva küzdenek egymással,
menet közben a dzaszúl buzdítja, szidja, tanácsokkal látja el tanítványát. Az
a vesztes, akinek a könyöke, térde, vagy a feje a földet éri. A vesztes (unaszan:
bukott) megoldja mellényének a madzagját, a győztest – jobb karja alatt átbújva
– megkerüli és tenyerével könyökét megérinti, hogy így adja meg neki a tiszteletet.
A győztes felveszi a süvegét, balról jobbra körbe járja a kitűzött zászlót és
eljárja győzelmi „sastáncát”.
A
birkózás, az íjászat és a lovaglás mellett egyike a „férfiak három mulatságának”,
a nádomnak. A mongolok nemzeti ünnepükön nyitják meg azt a háromnapos
versenysorozatot, amely Dzsingisz kán óta napjainkig a leglátványosabb, legnépszerűbb
sportbemutató, s amelynek fénypontja az országos birkózóbajnokság megrendezése.
A különböző győzelmeknek különböző nevei vannak. A megyei, illetve országos
versenyeken az ötször vagy hatszor verhetetlent sólyomnak hívják. Aki
hetedszer is győz, az az elefánt. A kilencszer győző az oroszlán
címet kapja. Az a versenyző, aki már egyszer elnyerte az oroszlán címet, legközelebb
„bajnok” lesz. A többszörös országos bajnok elnevezése: verhetetlen
bajnok. A verhetetlen bajnokokat olyan köztisztelet övezi, mint a világ
nyugati felén a futballsztárokat.
