Tartalom Következő JEGYZET
Várkonyi Nándor (1896-1975) az embert "élő kövületnek" nevezi. Miért? Többek közt erre a kérdésre is választ kapunk, ha megismerkedünk Várkonyi alapvető fontosságú munkáival, s közülük Az elveszett paradicsom-mal.
De miként ítéljük meg Várkonyi Nándort? Tiszteljük benne az irodalom iránt elkötelezett, rendkívüli munkabírású szellemi embert, a lelkes irodalomszervezőt, a folyóiratszerkesztőt, az esszéistát, a kritikust. Tudjuk, hogy az, amit ma egy város (Pécs) és egy tájegység irodalmi arculatának nevezhetünk: jelentős részben neki köszönhető. Tudjuk, hogy egyszemélyes szellemi-kisugárzó és kohéziós középpontként létezett, hol a felszínen, hol a felszín alá kényszerülve. Mindezt tudjuk. Ám mégsem ismerjük őt eléggé. A kitartó szellemi munkás egyúttal szellemi arisztokrata is volt. Azon kevesek közül való, akiknek gondolkodása nem akadt el egy-egy részlet vizsgálatakor, s amikor az egészet szemlélte, mindig figyelt a részletekre is. Ahhoz, hogy a nagyközönség fölismerje e kivételes, reneszánsztípusú gondolkodó kvalitásait: meg kell ismernie magát az életművet. Ebből a meggondolásból határoztuk el Az elveszett paradicsom című munka néhány összefüggő részének kiadását. A teljes műnek, a több mint ezer gépiratos lapnak ez mintegy negyede; kiadói lehetőségeink ennyit engednek meg.
A "Várkonyi-rehabilitáció" eddigi legnagyobb eredménye a Szíriát oszlopai újbóli kiadása volt. Van-e összefüggés a két mű között? Az elveszett paradicsom a Szíriát oszlopainak folytatása-e, avagy mindössze annak kibővítése? Egyik sem. A két mű között ugyanakkor szoros összefüggés van. Hiszen tárgyuk közös: a "régi ember". A "régi ember" (ez Várkonyi kedvelt kifejezése) tárgyi és szellemi produktumait veszi sorra a Szíriát oszlopai. Megkísérli magyarázni rejtélyes (vagy rejtélyesnek tűnő) eredetüket, értelmezni potenciális jelentésüket, jelentéseiket. Várkonyi miközben vizsgálódik, gondosan ügyel arra, hogy egy-egy problémakört mindig a teljességre való törekvés szem előtt tartásával dolgozzon föl. Például a piramis-jelenség tárgyalásakor a földgolyó összes piramis-típusát elemzi, a vízözön-monda esetében az összes eddigi föllelt mítoszt értelmezi. A mű felépítésére ezeknek a "keresztmetszetükben" leírt jelenségeknek egymás mellé illesztése a jellemző. Az elveszeit paradicsom, megtartva az egyetemességre törekvés igényét és gyakorlatát, másként szerveződik egésszé. Az embert nem "egyszerűen" mint "régi embert" veszi górcső alá, hanem mint alapvetően kozmikus létezőt, a Kozmosz sajátos termékét, akinek a kezdetektől fogva természetes tudása volt nemcsak a saját, hanem az őt körülvevő mindenség létmódjáról is. Ezt a gondolatot járja körül a szerző. A fejezetek nem pusztán egymásból következnek, hanem egy-egy újabb "körrel" mindig tovább is építik a koncepciót. Ahogy a Nap tartja fönn rendszerének működését, úgy működik kohéziós erőként a mű alapgondolata. Ez az alkotás is a lehető legtisztességesebb alkotói magatartást reprezentálja: mindig meggyőződés alapján helyezkedik szembe valós (vagy vélt) dogmákkal. Kérdés, nem sérül-e a mű azáltal, hogy csupán részleteit tesszük közzé. Valamelyest kétségkívül sérül. Veszít: elsősorban grandiózusságából. Ámde a kiválasztott ("fölösleges" részről vagy részekről nem beszélhetünk) egységek még így is éppen a "körkörös" építkezés miatt egyértelmű képet nyújtanak a mű egészéről, ill. megfelelően árnyalják az alkotás alaptézisét.
A műből a következő fejezeteket közöljük: a ember-mítosz a tíz részből álló könyv második fejezete. A fejezet az evolúció néhány vitatható tételének fölülvizsgálatával indul: kronológia, a sejt szerepe, alkalmazkodás, öröklődés, a vér, a mutáció stb. Ezután tér rá az ember elkülönülésének vizsgálatára, s tárgyalja az antropológia néhány kérdését. Majd a szellemi szféra specifikumait veszi számba a szerző. Ezt követi az egységes anyagi világ értelmi működésének tárgyalása. A fejezet zárógondolatai az anyag és a psziché viszonyáról szólnak.
A könyv negyedik fejezete A régi ember és a régi isten. Az őskultúrák erkölcsi életének taglalása és a monoteizmus kérdésköre vezeti be a fejezetet. Ezt a rítusok és mítoszok ismertetése követi, melyek a "régi ember" tudásáról tanúskodnak. Várkonyi a továbbiakban kiterjedten vizsgálja a titokzatos "harmadik szem" problémáját. Végezetül a különböző kultúrák "régi isteneire" kerít sort.
Az eredeti mű ötödik fejezete Az elveszett paradicsom. Várkonyi ebben a részben is folyamatot érzékeltet, mégpedig azt a folyamatot, melynek során a zűrzavarból kialakul a rend (Káosz és Kozmosz), majd az ember megkapja kitüntetett helyét az Édenben (Paradicsom), s végül a "régi ember" elveszíti Istentől ajándékba kapott kiváltságait; bűnt (bűnöket) követ el, s ezáltal kiszakad a harmonikus világrendből. (Bűnbeesés.) Gazdag forrásanyag illusztrálja a különböző kultúrnépek (zsidó, egyiptomi, görög, kelta stb.) mítoszteremtő erejét, s azt is megmutatja, hogy hol és milyen módon rokonok ezek a különféle Istenről, Paradicsomról, bűnről kialakult képzetek. A harmadkori, a vízözön előtti emberről tudnak az idézett mítoszok, amelyek Várkonyi szerint fontosabbak számunkra minden csontnál és egyéb anyagi leletnél, mivel csakis a mítoszok villanthatnak és villantanak föl igaz, hogy sokszor halovány és töredezett képeket az ember szellemi gyermekkoráról.
Meggyőződésünk (mindenféle esetleges ellenvélemény tiszteletben tartása mellett), hogy helyes úton járunk, amikor a Várkonyi-életmű és Az elveszett paradicsom egyik fontos részletét közkinccsé tesszük.
Mihalik Zsolt
AZ OLVASÓ A SZÖVEGBEN KÉTFAJTA ZÁRÓJELET TALÁL. VÁRKONYI NÁNDOR A KÉZIRATBAN HAJLÍTOTT ZÁRÓJELLEL JELÖLTE SAJÁT KIHAGYÁSAIT, ÉS SZÖGLETES ZÁRÓJELBE TETTE AZ IDÉZETT RÉSZHEZ FŰZÖTT SAJÁT KOMMENTÁRJAIT. EZEKET A JELÖLÉSEKET A SZÖVEGBEN MI IS MEGTARTOTTUK.
Tartalom Következő
