Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára
« török költők tára

DZSÁHIT KÜLEBI
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár

Szivasz útjain (Kalász Márton)
Gyerekek (Kalász Márton)
Elbeszélés (Kalász Márton)
Hazám (Kalász Márton)

DZSÁHIT KÜLEBI (1917 – )
SZIVASZ ÚTJAIN
Szivasz – város Középkelet-Anatóliában.

SZIVASZ ÚTJAIN
(Szivasz jollarinda)

Szivasz útjain éjszaka
kordék végtelen sora nyikordul
tölgyfa a kerekük
ölfát, sót, beteget visznek-e rajtuk
a némán cammogó atyafiak?
Szivasz útjain éjszaka
kordék elgyötört hada csikordul.
Csillagok habja nem fordul az égen,
szerelemtől sem ujjong fel a szív.
Szél ront, mely lilára dagasztja
kezünket-lábunkat, akár a kés.
Szivasz útjain éjszaka
kordék elgyötört hada csikordul.
Teherkocsik jönnek-mennek, teherkocsik vonulnak,
poron át, ködön át
reflektor fénye táncol a csapáson,
fogatok hőkölnek, vezetők átkozódnak,
Szivasz útjain éjszaka
kordék végtelen sora nyikordul.

Kalász Márton fordítása

GYEREKEK
(Csodzsuklar)

Kicsi fám, a te sorsod
sorsa minden gyereknek.
Mit művelt a huszadik század –
sosem kiáltja: gyermekem!
Pipiskedő madár a szó,
amikor azt mondod: gyerek,
lakhelyet szeretne, kenyeret szeretne,
csókot, símogatást szeretne.
Kicsi fám, e világon
annyi város épült, ahol
kővel sebzett madárcsapatként
sétál a sok gyerek.
Mindegyik szemében nagyon kék
füstök keringenek,
lába a porban és szemétben
vándorló fekete csalit.
Soknak nem él az apja, bujdosik
vagy naponta járja a golgotát,
soknak az anyja még kendőt se vehet, az
izzadtság hajába tapad.
Kicsi fám, a te sorsod
sorsa minden gyereknek.
Mit művelt a huszadik század –
sosem kiáltja: gyermekem!
Kis zsiványom, gazella-kölyköm,
gyenge inad, karod,
mint a fa ágai,
naponta nő, erősödik.

Akár az éji ablakok,
csillogjon-égjen a szemed.
Fuvalom légy, vitorla légy,
dalodra sírjon fel a város.
Lám, a világ is, holdfénye is
nappal és éjszaka gyönyörüszép,
jer, növekedjünk,
jer, kicsi fám!
Kis zsiványom, gazella-kölyköm,
gyenge inad, karod,
mint a fa ágai,
naponta nő, erősödik.

Kalász Márton fordítása

ELBESZÉLÉS
(Hikáje)

Ajkad, miként a piros rózsa,
kezed, miként a hó,
kezem kezedbe zárd, szivem,
ringasd kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
diófa sose nőtt,
tudod hát, miért szeretem az árnyat,
becézz kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
gabona sose nőtt,
terítsd szét hajadat, szivem,
dobáld kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
északi szél loholt,
ajkam sok parányi piros cserép,
csókolj kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
esténkint rabló-nép osont,
ezért nem viselhetem a magányt,
beszélj kicsit.
A falvakban, ahol születtem,
sosem nyílt nevetésre száj,
ilyen suta ezért vagyok,
biztass kicsit.
Úgy ragyogsz, oly szép vagy, mint Törökország,
szépek a falvak is, ahol születtem,
mesélj nekem a te szülőfaludról,
mesélj kicsit.

Kalász Márton fordítása

HAZÁM
(Jurdum)

1917-ben
születtem – itt s tenéked.
Az anyám melléből buggyant tejet
forrásaid, mezőid adták.
Rokonaim mesgyéidért
fegyverkeztek s pusztultak el.
Tornyaid ablakából
sárkánnyal üzentem az égnek,
pucéron csapdostam csermelyeidben.
Akár a cserje, magasodtam
földjeiden.
Nagy-nagy teherkocsikra szöktem,
hatalmas városokba kellett
mennem a tudományért.
Zsiványok állták utamat,
üres iszákomat kutatták.
Íme, a föld, hol
fickándoztam, lányért epedtem,
tünődtem s jó barátra leltem.
Oly napok értek, hogy elszomorodtam,
társ nélkül kószáltam utcáidon;
visszatértek az öröm napjai
s jártam-keltem gondtalanul.
Mellem kínáltam illatos,
hűs szeleidnek,
amikor öbleidben
csodáltam a tenger vizét.
Néptelen partjaid sivatagában
napokig kóboroltam.
Ha zokogtam – teérted,
ha nevettem – teérted.
Olyan vagy, mint a csókkal illetett,
homlokomon fénylő kenyér.

Kalász Márton fordítása