Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Rúdakí
VERSEI

Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

 

RÚDAKÍ, ABU ABDALLÁH DZSAFAR IBN MUHAMMAD "a perzsa költészet atyja" kis hegyi faluban született, Rudakban, nem messze Szamarkandtól. Balami nagyvezír pártfogására a költészetért rajongó II. Naszr szamarkandi emír udvari poétája lett. Palotában lakott, ha szállását elhagyta, állítólag rangjához illő 200 rabszolgafiú ment előtte, és tevék meg tevehajcsárok tömege követte. A gyönyörűség 30 évig tartott, de nem örökké. Balami vezér megbukott és a költőt, szektariánus mozlim nézeteiért elébb megvakították, aztán kikergették Szamarkandból. Szülőfalujába tért vissza és ott halt meg nagy nyomorban 940 táján. - A hagyomány úgy tudja, hogy százezer verset írt, vagyis napi tízet 30 év alatt. R. költeményeit szerelmeiről, ivászatairól, mindennapi életéről írta. Ez lett veszte: ugyanis az iráni filológusok ebben az időben a lírai verseket "szemét"-nek minősítették és a gondjukra bízott verseket majdnem utolsóig megsemmisítették; csak néhány moralizáló versikét tartottak meg.
(Faludy György fordítáaában)

RÚDAKÍ - Szamarqand mellett egy hegyi faluban született. II. Naszr számánida emír (914-943) udvari költője volt, s a hagyomány szerint verseivel nagy vagyont keresett. Élete végén - talán vallási nézeteiért - megvakították. Rúdaki az első nagy perzsa költő, aki a kor majdnem minden költői műfaját művelte, s ő írta az első perzsa didaktikus költeményt. Hatalmas munkásságából csak töredékek maradtak fenn.

Szaturnusz - a Szaturnusz a közel-keleti asztrológiában az öregséget jelképezi.
Khorászán -
tartomány Kelet-Iránban.
Mákán -
Rúdaki egyik pártfogója.
Ardibehest -
a második perzsa hónap, április 21-én kezdődik.
Ábán -
a nyolcadik perzsa hónap, október 21-én kezdődik.
Badakhsán-
rubinjáról híres vidék Khorászán és India között.
Níszán -
az ószír kalendárium áprilisa.
Mózes keze -
a Nap.
Dzsajhún -
az Amú-Darja (Oxus).
Qáf -
mesebeli hegy, mely körülveszi az egész világot. A későbbi muszlim geográfusok a Kaukázussal azonosították.

 

A JÓ FOGAK VAKITÓ FÉNYE...
Demény Ottó fordítása

A jó fogak vakitó fénye elveszett, lekopott.
Valának ők ragyogó fénnyel izzó lámpasorok.
Valának egykor esőcseppek és csillagseregek,
Ezüstkapocsba, míves láncba zárt koralldarabok.
Ki hozta rám e bajt, az ég? Ki rendelé el ezt?
Ma nem maradt helyükön semmi, mind kihullt, kikopott.
Ki volt tehát? A Szaturnusz nem, és az évek sem,
Ki volt? Az Isten akarta! Figyeld, amit ma sugok:
A föld, miként szemeink gömbje, meg nem áll sohasem,
Amíg világ a világ, ő csak mindörökre forog.
A fájdalom lecsitul egyszer és a kín enyhül
S mi gyógyszered vala - majd egyszer égő sebként sajog.
Az új im egyszer avíttá lesz, ósdivá öregül
S a régit újra varázsolják az elszálló napok.
Hol egykoron sivatag volt, ma kert virul szinesen,
Ahol virág ragyogott egykoron, ma puszta van ott.
Figyelj, Holdam te mosuszfürtü, ó, figyelj te reám,
Figyelj, hogy ő, milyen is volt ő - a mostani rabod.
Ma elbűvölsz, hajad éjfátyla ég, szemembe vakít,
De nem tudod - fiatal volt ő s száz fürtje lobogott.
Im, elröpült az a kor régen. Arca nem sima már.
Im elfakult haja szép fénye, bárhogyan ragyogott.
Hol az idő, amikor drága, jó barát vala ő
S ha szóliták, neve jó vendég - bármikor kopogott.
Szemébe néztek felindultan édes női szemek
S az ő tekintete is vágyva feléjük lobogott.
Hová veszett el a kor, melyben élt vigan, nevetőn?
Mikor nem óvta erejét s a vészen is kacagott?
Nevetve pénzt hajigált szerte városunk utain,
Ha nőre lelt, akinek melle almaként duzzadott.
Epedtek érte a szép rabnők s ha jön az éj,
Meg is kereste nehány lopva - az volt ám a titok!
Keresni őt, hogyan is máskor? Éberen les az úr,
S a csók izét követi korbács, börtönzár csikorog.
A gyöngyöző bor, a szép lány, s a büvölő derekak!
Ha más sóvárgva kivánta, ám nékem mind kijutott.
Hatalmasan teli volt szívem édes kincseivel,
S szerelmemet levelem rejti, versem cime susog.
Valék vidám, nevedet bánat én sosem rebegém,
De tág örömre nyilik szívem és repesve lobog.
Varázsolok ravaszul verssel lágy selyemanyagot
Szívből, mely még a minap kő volt s mint üllő kopogott.
Amerre fürge leányt láttam, ránéztem sebesen,
S a férfiszóra, ha ékes volt, hallgattam csudamód.
Családom és gyerekem - semmi pártfogóm nem akadt,
Kötésüktől sohasem félve nem cibált napi gond.
Te Holdarcu, aki most látod arcom, mitsem tudsz!
A régi, Régi Rúdakít te bizvást sajnálhatod.
Hiszen, ha látod amint járja dallal ő az utat,
Miként vidám csalogány röpdös, énekel, mosolyog.
De elröpült az a kor rég - a hajdanvolt uraké,
El ám a kor, hogy királyoknak szép verset irhatott.
El ám a nap, mikoron verse a világ disze volt.
Hová repült el a kor, melyben Khorászánnak dalolt?
Ahol csak élt nemes úr régen a földön valaha,
A háza várt, teli erszénye, s asztalán a husok.
Csak azt vehette körül jólét, rangos az lehetett,
Ki rangot és elismerést a királyoktól kapott.
Jutalmat áda Khorászán, dirhemet negyvenezret,
De megtetézte ötezrével Mákán, amit adott;
Kis összegekben a szolgák is adtak nyolcezeret.
Im, akkor vígan éldegéltem, röpültek a napok.
Nemesszivű emirem hallva bármikor dalomat,
Örült s keresni a kedvem, máris száz szolga futott!
De rossz idő! Teveled lettem én is vén. Nosza hát!
Im, add a koldusi tarisznyát s kemény vándorbotot!

 

ÁLDOZATUL VETTETIK...
(RÉSZLET)
Tótfalusi István fordítása

Áldozatul vettetik előbb a bor anyja,
Mert a fiát tőle senki el se szakasztja,
Csak ha lemetszé s a lelket elveszi tőle.
Ámde a törvény a gyermeket nem hagyja
Anyja tejétől sokáig tartani távol,
Hét havon át, míg tejével meg nem itatja
Ardíbehest végitől, mig érkezik Ábán.
Akkor a hit s jog szerint vagyon, hogy az anyja
Áldozatul vettetik s börtönbe a gyermek.
És a fiút börtön mélye ha befogadta,
Fel sem ocsúdik, de hét nap és hét éjjel.
Akkor ocsúdván szivét harag riogatja,
Látva, mivé lett, jajong, tüzes dühe felforr.
Hányja alá s föl magát, a bánat apasztja,
Majd föl-alá hánykolódva bánata forrong.
Tűzbe melyet tisztitásra vetsz, az arany ha
Forr, sohasem bánatában forr oly erősen.
Majd a fogolynak dühöngve fortyan a habja,
S feldühödött, vad pupostevére hasonlít.
Ám aki őrt áll, a hab szinét kanalazza,
Nem zavaros már, de tiszta, mint hegyi kristály.
Majd ha a harcot, legyőzve, végre feladja,
Jó fedelet zár fölé a fürge vigyázó.
Majd leülepszik, letisztulása mutatja
Drága rubin tűzszinét s a tiszta korallét.
Néha Jemen karneolja villog rajta,
Néha Badakhsán rubint gyürűje gyanánt ég.
Vélni szagáról: a rózsa mind neki adta
És a mosúsz, ámbra illatát meg a fűzfa.
Majd a vigyázó a hordajában hagyja,
Míg beköszönt a tavasz, Níszán közepéig.
Akkoron éjfélkor az edényt kitakarva
Látja szemed majd az égi nap forrását.
Bátor a félénk, gyáva, nemes lesz a gyatra,
S rózsaszinű lesz, ha hörpöl ebből a halvány.
S nézd, ha a kristálykupát betölti italja:
Vélni rubintkőnek és a Mózes kezének.
És aki hörpölhet ebből egy teli kelyhet,
Fájdalom és bú szivét tovább nem apasztja...

 

ÉDES BARÁTOM...
Tótfalusi István fordítása

Édes barátom, áthat e mély bánat,
S könnyed titokban és szomorún árad,
Holtunk nevét nem emlitem én sem hát,
Félek, szivedre újra a kín támad.
Elment, ki ment, nos és aki jött, megjött,
Volt az, ki volt; mi haszna a sírásnak?
Kívánod ez világban a nyugságot?
Nyugságban ez világ hamar elfárad.
Mért könnyezel? nem néz a világ könnyet!
Mért vágysz? nem teljesít a világ vágyat!
Sírj, rajta, mígcsak itt az itéletnap,
Könnyedre fel halott soha nem támad.
Minden bajod ha ennyire elbúsít,
Még több csapást zudít csak az ég rád majd.
Mondád, a szívedet kire rábízod,
Mindig csak arra küldi csapását az.
Felhő ha nincs, a nap se fogyatkozhat,
Fogytán a hold: a földre sötét árad.
Engedsz, avagy sem, én nagyon is félek,
Hogy fel nem oldható ez a bú nálad.
Bánat hadát leverni a szívedben
Inkább a tiszta bort s a kupát válaszd;
Mert büszke férfinál a csapás mindig
Próbája az erénynek, a nagyságnak.

 

ÉJSZEMŰDDEL...
Tótfalusi István fordítása

Éjszeműddel vidulva, könnyeden élj,
Mert ez árnyékvilág csupán mese, szél.
Eljövendőkre nézz vigan, szabadon,
És a múltakra röpke szót se fecsélj.
Én s e göndörhajú, ez illatozó,
Én s e holdarc, e húri-test, ez a kéj!
Boldog ember, ki kapni s adni tudott,
Ám ki mit sem kapott s adott, minek él?
Lesz, minek lenni kell, a bort ide hát!
Mert ó, jajj! a világ csak köd, mese, szél!
Mondd, ez árnyékvilág ha boldogitott
Bárkit is? tőle boldog épp te legyél?
Mondd, igazságot benne nyert-e a bölcs?
Hát igazságot itt miért te remélj?

 

MEGHALÁNAK...
Tótfalusi István fordítása

Meghalának világunk nagyjai már,
Mindüket végül elvivé a halál.
Föld alá tértek ők, hirük se maradt,
Kik kezétől emeltetett kapu, vár;
És ezer drága marha, pompa közül
Vittek-é mást a sír virágainál?
Melyből öltöztek, ettek, adtak, a kincs
Tengeréből vajon maradt-e dinár?

 

ÉLETED HOSSZÚ VAGY RÖVID...
Tótfalusi István fordítása

Életed hosszú vagy rövid lesz bár,
Véginél vár ugyanis reád a halál,
Mert bizonnyal hurokra végződik,
Mégha oly hosszu lenne bár, a fonál.
Nagy szegénységben és nyomorban avagy
Gazdagon, pompa közt is élhetsz bár,
Puszta lég mindez, élted álom csak,
És az álomban nincs erő, tovaszáll.
Mindez egyforma lesz a végórán,
Nem különböznek ők, ha jő a halál.
Hogyha csak szépet illet hízelgés,
Jól a hízelkedés csupán neked áll.

 

MÚLIJÁN CSERMELYNEK...
Tótfalusi István fordítása

Múliján csermelynek illat-terhe jön,
Kedvesem emlékezetje erre jön.
Amu érdes gázolóján s fövenyén
Járni oly lágy, mintha selymes keszkenőn.
Kedvesemtől részegen Dzsajhún vize
Szürke ménünknek szügyéig verve jön.
Ó, Bokhárá! Élj soká, élj boldogul,
Mert a sáh hozzád, szerencséshez bejön.
Hold a sáh most és Bokhárá most az ég,
Lám, a hold az égi ösvényekre jön,
Ciprus a sáh és Bokhárá most a kert,
Ím, a cipruslomb az ékes kertbe jön.

 

RUBÁ'ÍK
Tótfalusi István fordítása

1
Nem látogat engem, csak a balsors, a csapás,
Rólam ki se kérdez melegen már, csak a láz,
Égő ajakamnak, ha halálom sora jő,
Innom szemem ad csak üde cseppet, soha más.

2
Eljött... - Ki? - A kedves. - Mikor? - Épp hajnalodott.
Félt... - Mért? - Hogy az ellen... - Milyen ellen? - Rokonok...
Csókoltam elégszer... - Hol? - A nedves ajakán...
Ajk volt? - Nem is ajk. - Hát? - Rubin!.. és méz-ize volt...

3
Szomjas szivü, halld! gyümölcsért e kertbe ne térj,
Mert itt csak a fűz terem meg s az is de csekély!
Indulj, ne időzz, a kertész nyakon ragad ám,
Mint por telepedj le és fuss, akárcsak a szél.

4
Megloptad a rózsa illatát és a szinét,
Fürtödnek az illatot - a szín arcodon ég,
Fürtöd kiterítve mósusz-illat kavarog,
Arcod patakokba mosva rózsát nyit a rét.

5
Légy úr magadon, nemes férfi leszel,
Bénán, vakon ne nevess: férfi leszel,
Nem férfi, ki elesettbe belerúg,
Nyúlj érte le és vezesd: férfi leszel.

6
Érted, jaj, elhágy a tűrés meg a szív,
Nélküled elvész az ép ész meg a szív,
Nem kín, de Qáf hegye énbennem a kín,
Nem szív, hanem gránitérc benned a szív.

 

DALI TATÁRKA...
Tótfalusi István fordítása

Dali tatárka, kikelet ága,
Üde virága, bort ide, drága!
Legyen a színe haragos égé,
Tavasz a lángja - bort ide, drága!

 

FÜRTÖM BEFESTEM...
Tótfalusi István fordítása

Fürtöm befestem feketévé, de nem leszek
Ifjú megint, ifjú gyanánt nem vétkezhetek;
Ruhánk befestjük feketévé a gyászidőn:
Én aggkorom gyásza miatt festem fürtömet.

 

IMÁDSÁG HELYETT
Faludy György fordítása

Mit ér, ha fejed Mekka felé fordul,
s hason kúszva fohászkodsz,
amikor szíved Buharát imádja
és bálványoknak áldoz?

Görnyedezhetsz és hívhatod az Istent,
imád nem hatja Őt meg.
Inkább feküdj melléje és ölelgesd
úgy, mint a szeretődet.

 

JÓ TANÁCS IRIGY EMBEREKNEK
Faludy György fordítása

Ne irigyeld más ember sikereit, ne fortyogj,
ne használd köpenyegnek keservedet, ne
siránkozz mindig, hogy megvert a sorsod,
arra gondolj: hány ember lenne boldog,
ha veled cserélhetne.

 

TÁNCOSFIÚ
Faludy György fordítása

Tizenhat éves volt csak a szép, hajlékony táncos:
lovon jött falujából, egyenest a királyhoz.
Az mindjárt megtapsolta, kitüntette, szerette.
Tíz év után megvénült a táncosfiú teste.
A király elkergette. Batyuja sincs. Bokája
csupa sár s vér. Mezítláb megy haza falujába.

 

INTELEM FIATALOKNAK
Faludy György fordítása

Add oda a lánynak szíved, lelked, lényed.
Kurta szemfényvesztés, fuvalom az élet.

A jelennek élj, ne emlegesd a multat.
A jövőt ne piszkáld, mert a lombok hullnak.

Mind lehull. Elég, hogy ifjú még a véred,
s szép nő ül öledben. Több nem jár ki néked.

Osszad a gyönyört és osszad a szerelmet,
aki nem ad, nem kap és holtiglan szenved.

Csapda ez az élet, hamisak az álmok.
Hozd a nagykupában boromat, pohárnok.

 

MONOLÓG
Faludy György fordítása

Ha szomorkodsz - jól tudom, száz okod van -,
s titkon zokogsz, mert sorsod fekete:
ne bánd! Mi volt, elmúlt, mi van, elmúlik,
ilyen a földi dolgok menete;
és ami jön, bár a világ végéig
keseregsz, azt meg nem változtatod,
még akkor sem, ha fél Ázsia lenne
a birtokod. Nemsokára halott
leszel amúgy is. Meddő panasz helyett
készülj fel inkább, mert még épp elég
baj vár. Bölcsebb, ha letérdelsz a végzet
elé s megcsókolod véres kezét.

 

SZERELMEMHEZ
Faludy György fordítása

Ha kiterítenek majd, jöjj házamba, te legszebb,
és állj meg sóvárgástól elsárgult testem mellett
és suttogd édes hangon: - "Ez itt fekszik most holtan;
én boldog vagyok s ifjú, habár őt meggyilkoltam."

 

BÚCSÚ
Faludy György fordítása

Ember nem volt hű hozzám; a balszerencse ápolt;
magamban melegedtem; kályhám a váltóláz volt;
ha meghalok, nem mos meg majd senki; meztelen
fekszem s utolsó könnyem csorog le mellemen.

 

A BOR HATALMA
Franyó Zoltán fordítása

Ez ám a bor! Ha csöpp leve a Nílus-ár fölé esőz,
A józan krokodilus is elkábul, részegen henyél;
És ha belőle épp csak egy kis kortyot nyel a kedves őz,
Dühödt oroszlánná vadul, mely még a tigristől se fél.

 

RUBÁI
Képes Géza fordítása

Ha le bírod győzni önmagadat: nagylelkű vagy.
Ha nem gúnyolod, ki süket s ki vak: nagylelkű vagy.
A nagylelkű – fekvő beteg lábába nem rúg bele –
Nyújtsd kezed annak, ki beteg s ki agg – nagylelkű vagy.