Terebess Ázsia E-Tár
« vissza a "Perzsa költők tára" tartalomjegyzékére
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

Qatrán
VERSEI
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

QATRÁN - Azerbajdzsán vidékéről származó költő, Gandzsa, Tebríz és Nakhcseván fejedelmeinek a panegiristája. (Mintegy harminc pártfogót dicsőített.) 1072-ben halt meg. Qaszídáit, lírai költeményeit elegáns könnyedség s a sziporkázó hasonlatok pazar gazdagsága jellemzi. (Innen ered, hogy Rúdakí sok verse az ő neve alatt volt forgalomban!) Az első perzsa költők között van, aki híres és hírhedt a qaszíde-je masznú' (a mesterkélt qaszída) műveléséről. Az 1042-es tebrízi földrengésről írt qaszídája a "műfaj" legszebb darabjai közé tartozik.

bárbad - perzsa húros hangszer

 

A TAVASZ LEÍRÁSA
Brodszky Erzsébet fordítása

Rubint a föld a permetező fellegek nyomán.
Csillámlik új rubint-teher a fáknak ág-bogán.
Mint bárbad-on ha játszanak és peng a lant soká,
Galamb s a gerle éneke úgy zeng amott a fán.
Itt lent a rózsa, kedvesem orcája, mosolyog,
Ott fent a felhő, bús szemem, ejt könnyet bánatán.
Fésűt fog és a kertbe megy a fésülő leány,
És ölt menyasszony-éket a kert fája mindahány.
Felhő imitt-amott van, az ég boltja tiszta kék;
Hó csak imitt-amott van a hegyeknek oldalán.
Tulpánvirág piros-feketén bontja szirmait,
Sárgán nyitott a nárcisz, a szirmán fehér, az ám!
Ez, mint ezüst kehelyben a bor jó aranyja, ég,
Az: mintha tűz lobog s közepén sűrü füstje száll.
Kert kert után virágba borult és ezüstfehér;
Csermely, patak fut, a violáktól mosusz-lilán.
Nagy fák alatt a kis violát nézd, emelt fejét:
Mint zord biró előtt a konok bűnös áll, csak áll.
Százszor-ezer kinyílt tulipán ég a rét füvén,
Gyertyák az óceán közepén, így ha mondanám.
Tulpánlevélen ott a piciny csepp esőcske, nézd:
Nagyúri gyöngy a karneol-ékes alapzatán.
Fácánlesen mikéntha a sólyom magasra száll:
Felhő a rózsa és tulipánok fölött, fut ám!
Földön, ni, hány gazellacsapat - egy a más után!
Égen, ni, darvak, annyi csapat - egy a más után!
Kopóktól ez riadva fut és zöld mezőkre lel,
Sólyomtól az nyugalmat a vízben talál csupán.
Bús orcaként amottan a bakszarva bágyadoz;
Bíbornövény virít, üde, mint boldog orca, lám!
Hajlong a fűz a ciprus előtt, szélben úgy, miként
Király előtt a nagyjai hódolnak ostobán.

 

A TÉLRŐL
Brodszky Erzsébet fordítása

Mintha kámfort hintenének, már a hegyhát oly fehér.
Mintha kardot öntenének, a patak már oly kemény.
Mert a föld kámforszinű lett, és a lég kámfort szitál;
Lám a kámfor és az évszak összeillik, összefér.
Hermelínt szórt szét az égbolt, nézd, amott az ághegyen:
Hermelinfark-csücske, vélnéd, űl a holló feketén.
Hó alatt úgy áll a hegy, mint színezüsttel vont szurok.
És a holló, hó között, mint csepp szurok, ezüst szinén.
Már Khorezmből fúj, s a síkon hóból épít most a szél:
Rak hegyet, hol volt üreg és üreget váj hegy ölén.
Kell a bor most, csillogó bor, mint vörös rubint-tömeg!
Kell a tűz most, hadd ragyogjon, mint rubint-tömeg, a fény!
Szép ezüst-testű szerelmem nem ölel már, elhagyott;
Két szememből már örökké színezüstöt hintek én.

 

A TEBRÍZI FÖLDRENGÉS
(RÉSZLET)
Demény Ottó fordítása

A jó reményt lehetetlen tovább is őrzeni már
Egy ily világban, amely rendre forgat állapotán.
Mióta áll a világ, egyre változik, alakul,
De nem segít soha már semmi sorsa iszonyatán.
Te más leszel, de az éj és a nap csakúgy alakul.
Te más leszel, de az év s hónap megy a maga során.
Lehetne mondani jövőt jelekből? Nem lehet azt!
De csak figyeld az eget - száll-e jeltadón a madár.
Te szolga vagy s ha beszélsz, kérve szólanak szavaid.
Az ember azt sohasem érti, istenünk mit csinál.
Viraszt az isten, az ember meg álmodik szeliden,
S az ég forog, sohasem áll meg, nyugtot mégse kiván.
Szived telítve vagyon vággyal és panaszt szór csak,
A test, reményeinek rabja s vár reá a halál.
Te kín! Örömre nem emlékszel, melyet e kor adott?
Te búcsuzás! Soha nem volt gyönyör e földön tán!
Örömtelibb város egy sem volt Tebríznél sohasem.
A szépségén nem tett túl semmi, sem hitén, vagyonán.
Ki itt lakott, az ölelt vígan, élt, evett, ihatott.
Falán belül sose volt ínség, semmiben se hiány.
Csupán a szív örömével törődve élt, aki élt,
A szolga és a tudós éppúgy, mint akár a király.
Ez istenét kegyesen kéri, űzi az a vagyont,
Kupát szorítva ez itt részeg, az verselni kiván.
Amaz vadászebek hadával űz gazellahimet,
Ez édes ízt akar és könnyü dalt hallani csupán,
S aludni ímhol a szép lánnyal, akin mósusz a jegy,
S a többi is vigan él s terveket naponta csinál.
Javuk szerint vala jósorsuk, s ebben volt a remény,
De mint ki nem hiszi és mégis egy vakhírt kitalál,
De mint ki nem hisz, azért mégis álhírt hazudik ő:
Az ég zudít ama városra, hogy büntesse - halált!
A szépre pusztulást, a jóra bajt, keservet, iszonyt.
S a domb lesüpped, a völgy szökken, egymás helyire áll.
Mi puszta volt, magas heggyé lesz, és a hegy sivatag.
A föld nyilik s a fa meghajlik és támaszt se talál.
A hegy megindul, a víz duzzad, árad és megered.
Az ég letépi a tetőket és vadul kiabál.
A hold letépi a fákat, és ágakat sarabol.
Nem is marad helyükön már csak pusztulás s a halál.
Nem is maradt palotáiknak imhol helye csupán.

 

EZERNYI A DOMB...
Demény Ottó fordítása

Ezernyi a domb, völgy a föld felszinén.
Ne vágtass, a gyeplőt lazára ne hagyd.
Szivedből beszéljél, a szót mérlegeld,
Ne tépődj a gondon és tudd jól utad.
Ha kínlódva élek, de nem jajgatok,
Halálos tusámban, te békét ne adj!
Ilyen vak világban a tiszta mit ér?
Süket föld ez, úgysem hallja szavamat.