Modern kínai költők (Terebess Ázsia E-Tár)

Terebess Ázsia E-Tár
« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

MODERN KÍNAI KÖLTŐK
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1961

Fordította:
DEMÉNY OTTÓ
DONGA GYÖRGY
GALLA ENDRE
ILLYÉS GYULA
KALÁSZ MÁRTON
KÉPES GÉZA
LADÁNYI MIHÁLY
MIKLÓS PÁL
PÁKOZDY FERENC
SZERDAHELYI ISTVÁN
WEÖRES SÁNDOR

Válogatta s kínaiból magyar prózára fordította
GALLA ENDRE és MIKLÓS PÁL

Az életrajzokat és jegyzeteket írta
GALLA ENDRE

TARTALOM

Kuo Mo-zso
A feng és huang újjászületése (Szerdahelyi István fordítása)
Tavaszi bánat (Miklós Pál fordítása)
Ó, föld, szülőanyám! (Demény Ottó fordítása)
A szén a kandallóban (Demény Ottó fordítása)
Kiáltás a föld peremén (Szerdahelyi István fordítása)
Fürdés a tengerben (Miklós Pál fordítása)
Utca az égen (Galla Endre fordítása)
Éjjeli csönd (Miklós Pál fordítása)
A Huang-pu torkolatánál (Miklós Pál fordítása)
Sanghaji hajnal (Galla Endre fordítása)
A Huangho és a Jangce párbeszéde (Szerdahelyi István fordítása)
Kiáltványom (Szerdahelyi István fordítása)

Kang Paj-csing
Elöl a széna... (Miklós Pál fordítása)

Liu Ta-paj
A vászon balladája (Demény Ottó fordítása)

Liu Pan-nung
Falusi alkonyat (Kalász Márton fordítása)
Hulló falevél (Ladányi Mihály fordítása)
Csak egy papírfal (Ladányi Mihály fordítása)

Ping Hszin
A „Tavaszi Vizek”-ből (Donga György és Miklós Pál fordítása)
A „Csillagtábor”-ból (Donga György és Miklós Pál fordítása)

Csu Ce-csing
A. S.-nek (Szerdahelyi István fordítása)

Ven Ji-to
A hó (Donga György fordítása)
Tanúság (Illyés Gyula fordítása)
Holt víz (Miklós Pál fordítása)
Talán (Miklós Pál fordítása)
Csendes éjszaka (Ladányi Mihály fordítása)
A ruhamosók dala (Szerdahelyi István fordítása)
Egy szó (Ladányi Mihály fordítása)
Tavasz (Donga György fordítása)

Csiang Kuang-ce
Kínai munkások dala (Pákozdy Ferenc fordítása)
Haza kell térnem... (Pákozdy Ferenc fordítása)

Feng Cse
Esti Újság (Szerdahelyi István fordítása)
XXVI. szonett (Donga György fordítása)

Jin Fu
Térj vissza (Demény Ottó fordítása)
Búcsúzom, bátyám (Demény Ottó fordítása)
Haljanak hát, akiknek halni kell (Demény Ottó fordítása)

Hszü Cse-mo
Gyáva világ ez (Illyés Gyula fordítása)

Csu Hsziang
Kirándulás a holdba (Szerdahelyi István fordítása)

Pien Cse-lin
Téli éjszaka (Szerdahelyi István fordítása)
Vándorúton (Donga György fordítása)
Fű a fal tövén (Donga György fordítása)
Ifjú építőknek (Donga György fordítása)

Pu Feng
Anya (Miklós Pál fordítása)

Taj Vang-su
Felirat a börtönfalon (Miklós Pál fordítása)

Cang Ko-csia
A vén ló (Galla Endre fordítása)
Van, aki ... (Demény Ottó fordítása)
Fu apónak, a téesz tagjának (Galla Endre fordítása)

Hsziao Szan
Hitvallásom (Kalász Márton fordítása)
Fiamnak (Képes Géza fordítása)

Tien Csien
A forrás (Demény Ottó fordítása)
Az acél városára (Demény Ottó fordítása)

Aj Csing
Észak (Miklós Pál fordítása)
Egy néger lányka dalol (Galla Endre fordítása)

Ko Csung-ping
Jenan és Kína ifjúsága (Kalász Márton fordítása)
Gyökerestül irtsd az ellenséget! (Szerdahelyi István fordítása)

Ho Csi-fang
Be gyönyörű az élet (Kalász Márton fordítása)
Virágfüzér (Kalász Márton fordítása)
Hajnal (Demény Ottó fordítása)

Li Jang
A tigrisvadász (Donga György fordítása)

Jüan Suj-po
Élnék, de nincs miből (Donga György fordítása)
Lu Hszin sírjánál (Donga György fordítása)
Infláció (Ladányi Mihály fordítása)

Vang Hszi-csien
A Harmadosok Erdeje (Kalász Márton fordítása)

Jüan Csang-csing
A Csang patak vize (Részletek) (Demény Ottó fordítása)

Li Csi
Párbeszéd a fogadóban (Galla Endre fordítása)
Üdvözlet Pekingnek (Demény Ottó fordítása)

Mao Ce-tung
Csingkang hegy (Weöres Sándor fordítása)
Hosszú menetelés (Weöres Sándor fordítása)
Hó (Weöres Sándor fordítása)

Galla Endre: A modern kínai költészetről

Jegyzetek

Kuo Mo-zso (szül. 1892-ben) – a modern kínai irodalom polihisztora, az új kínai költészet egyik megteremtője s – annak első szakaszában – egyik legnagyobb hatású alkotója. a kötetünkbe felvett versei Istennők (1921), Csillagos űr (1923), Váza (1927), Élvonal (1928) és Újjászületés (1928) c. köteteiből valók. Írt ezenkívül több kötetre terjedő önéletrajzi regényt, elbeszéléseket, drámákat, s jelentős fordítói tevékenységet fejtet ki. Történelmi és régészeti publikációi ugyancsak több kötetben jelentek meg. A Kínai Népköztársaság megalakulása óta az Összkínai Irodalmi és Művészeti Dolgozók Szövetségének, valamint a Kínai Tudományos Akadémiának elnöke, a nemzetközi békemozgalom közismert harcosa. Belletrisztikai tevékenységét napjainkban is tevékenyen folytatja.

Kuo Mo-zso
A FENG ÉS HUANG ÚJJÁSZÜLETÉSE
Szerdahelyi István fordítása

Élt valaha Arábiában egy varázslatos madár, a főnix. Amikor betöltötte ötszázadik életévét, szantálfa-máglyán elégette magát, majd hamvaiból csodálatos, friss szépséggel újjáéledt, hogy soha többé el ne pusztuljon.

Nos, ez a madár bátran lehetne Kína feng-huang madara. A feng a hím, a huang a nőstény. A Kung Jen Tu-ban („Konfuciusz-illusztrációk magyarázata”) olvasható: „A feng-huang a tűz lényege, s a Tanhszüe-hegyen született.” A Kuang-ja szótárban pedig ez olvasható: „Ami a feng-huangot illeti... a hím hangja: csi-csi, a nőstényé: cu-cu.”

Előének

Újév közeleg, s fenn az égen
röpdös a feng- és huang-madár,
gyászdalt hallatva messzire szállnak,
szantálfa-ággal repülnek vissza,
szállnak a Tanhszüe-hegyre vissza.

A hegy jobbján száraz vautung-fa,
a hegy balján kiapadt csermely,
a hegy mögött mocsaras síkság,
a hegy előtt végtelen tenger,
a hegy tetején hideg szél fagyos egeket ver.

Bealkonyult a mennybolt már,
magas a szantál-máglya már,
lankad a fengnek röpte már,
lankad a huang röpte már,
közeleg haláluk órája már.

A feng gallyakat rak,
repdeső láng szórja szerte a szikrákat,
a huang felszítja,
illatos füstfelhők gomolyogva szállnak.

A feng újra rárak,
párja újra szítja,
az illatos füst a hegyet elborítja,
a tűzfény a hegyet mind bevilágítja.

Mélységes mély az éjjel már,
leég a szantál-máglya már,
rakni a feng elfáradt már,
szítani a huang fáradt már,
itt van a haláluk órája már.

Ó, ó!
A feng-huangnak bús a halála!
Táncol a feng, és lankadva járja,
dalol a huang, s könny hull dalába,
a feng táncot jár,
dalol a huang,
s az ég madarai mind-mind ideszállnak,
hogy tanúi legyenek a gyász-szertartásnak.

A feng dala

Csi-csi, csi-csi, csi-csi!
Csi-csi, csi-csi, csi-csi!
Mérhetetlen a mindenség s oly kegyetlen, mint az érc!
Mérhetetlen a mindenség s oly kegyetlen, mint a vas!
Mérhetetlen a mindenség és olyan dús, mint a vér!

Mindenség, ó, mindenség!
Mondd, miért is vagy hát?
Honnan származol te?
Bölcsőd hol ringatták?
Térben lezárt, üres gömb lennél talán?
Vagy térben végtelen folyamatosság?
Ha lezárt, üres gömb vagy,
honnan a tér, mely magába foglal téged?
S mi egyéb létezik rajtad kívül?
Hogyha végtelen folyamatosság vagy,
honnan a tér, melyet magadba foglalsz?
S miért van élet benned?
Életteli folyamat vagy?
Élettelen szerkezet vagy?

Fölfelé nézek, s kérdem az eget,
az ég tartózkodó, nem tudja a választ.
Lefelé nézek, s kérdem a földet,
de a föld már meghalt, nem lélegzik többet.
Előre nézek, s kérdem a tengert,
a tenger bánatos, örvényeket pörget.

Ó, ó!
Létezés egy pocsolyás homályvilágban,
mely a gyémántkardot is rozsdával vonja be!
Mindenség, ó, mindenség,
hadd átkozzalak meg gyorsan még:
vérrel összefröcskölt vágóhíd!
Kínnal és bánattal telt börtön!
szellem-jajtól zengő temető!
démon-tombolással telt pokol!
Miért is létezel?

Szállunk nyugatra –
nyugat is mészárszék.
Szállunk keletre –
kelet is csak börtön.
Szállunk dél felé –
dél is csak temető.
Szállunk északra –
észak is csak pokol.
Ha ilyen világba születtünk,
csak a tengerzokogástól tanulhatunk.

A huang dala

Cu-cu, cu-cu, cu-cu!
Cu-cu, cu-cu, cu-cu!
Ötszáz éve árad a könny, mint a vízesés.
Ötszáz éve csepeg a könny, mint a mécsviasz.
Könnyek végtelen árja,
lemoshatatlan szennyek,
lemoshatatlan szégyen,
láz, mely nem szünetelhet.
Kettőnk árnyéknyi élete
hol lelhet végül nyughelyet?

Ó, ó!
Árnyéknyi, álmodó létünk olyan,
mint elhagyott hajó az óceánon.
Balra is úttalan víz hömpölyög,
jobbra is úttalan víz hömpölyög,
világítótorony nincsen elöl,
partvonal nincsen a hátad mögött.
A vitorla már elszakadt,
a kormány korhadt, nem pörög,
az evezők már elúsztak,
az árbocrúd már eltörött,
a kimerült hajós csak ül, sóhajtozik,
s dühödt hullám vágtat a vad tenger fölött.

Ó, ó!
Árnyéknyi, álmodó létünk olyan,
akár egy kábult álom az éjszakában.
Előttünk sincs más, csak álomvilág,
mögöttünk sincs más, csak álomvilág,
jövünk, akár a szél libegése,
s távozunk, akár a füstkarikák.
Múltunkból szélként érkezünk,
Jövőnkbe füstként szállunk át,
hátunk mögött csak álom volt,
szemünk elől csak álmot lát,
s mi az álomban nem vagyunk mások,
csak elillanó füstkarikák.

Ó, ó!
Mi értelme még?
Mi értelme még?
Dőreség! Dőreség! Dőreség!
Csak bánat, bosszúság, unalom, pusztulás marad,
mely körülömli mindnyájunk tevékeny holttestét,
mely átitatja mindnyájunk tevékeny holttestét.

Ó, ó!
Hová tűnt ifjúságunk üdesége?
Hová tűnt ifjúságunk édessége?
Hová tűnt ifjúságunk ragyogása?
Hová tűnt ifjúságunk vidámsága?
Letűnt! Letűnt! Letűnt!
Itt már minden letűnt,
s minden le fog tűnni.
Mi ketten letűnünk,
ti is mind letűntök,
ó, bánat, bosszúság, unalom, pusztulás!

Ó, ó!
A tűz lángja felcsap.
A füst szerteárad.
Az idő már itt van,
a halál már itt van.
Velünk együtt minden!
Rajtunk kívül minden!
A minden mindene!
Ég veletek! Ég veletek!

A madarak kardala

Sas:
Haha, feng-huang! Feng-huang!
Legvarázslatosabbak hiába voltatok!
Meghaltatok? Meghaltatok?
Ezután a levegő ura egyedül én vagyok!

Páva:
Haha, feng-huang! Feng-huang!
Legvarázslatosabbak hiába voltatok!
Meghaltatok? Meghaltatok?
Ezután csodáljátok, királyi tollam hogy ragyog!

Bagoly:
Haha, feng-huang! Feng-huang!
Legvarázslatosabbak hiába voltatok!
Meghaltatok? Meghaltatok?
Ej, honnan érzem ezt az édes egérhús-illatot?

Házigalamb:
Haha, feng-huang! Feng-huang!
Legvarázslatosabbak hiába voltatok!
Meghaltatok? Meghaltatok?
Most már nézzétek, mily vígak a tanulékony fajok!

Papagáj:
Haha, feng-huang! Feng-huang!
Legvarázslatosabbak hiába voltatok!
Meghaltatok? Meghaltatok?
Most már hallgassatok tőlünk egy ékes szónoklatot!

Gólya:
Haha, feng-huang! Feng-huang!
Legvarázslatosabbak hiába voltatok!
Meghaltatok? Meghaltatok?
Most már nézzétek, hogy lépnek a magas lábú fajok!

A feng és huang újjászületésének dala

Kakasok:
Árad a hajnal dagálya,
árad a hajnal dagálya,
újraéled a fényesség, mely letűnt a halálba.

Árad a tavasz dagálya,
árad a tavasz dagálya,
újraéled a mindenség, mely letűnt a halálba.

Árad az élet dagálya,
árad az élet dagálya,
újraéled a feng-huang, mely letűnt a halálba.

A feng és huang együtt énekel:

Újjászülettünk!
Újjászülettünk!
A minden egyese újjászületett,
az egyes mindene újjászületett.
Mi ő vagyunk, és ők mind énemmé lettek.
Bennem van belőled, és belőlem benned.
Én te vagyok,
és te vagy én,
tűz a huang,
s a feng a tűz.
Szárnyaljunk hát, szálljunk hát,
zengjük az öröm dalát!

Üdék vagyunk, frissek, fényben ragyogóak,
újjászült testeink tisztán illatoznak.
A minden egyese illatozik,
az egyes mindene illatozik.
Te illatozó vagy, s én illatos vagyok,
ő az illatozó, a tűz illatozó.
A tűz vagy te,
s én tűz vagyok,
ő is a tűz,
a tűz a tűz.
Szárnyaljunk hát, szálljunk hát,
zengjük az öröm dalát!

Szenvedélyben égünk, szeretsz, s én szeretlek,
boldogok vagyunk és megelégedettek.
A minden egyese elégedett,
az egyes mindene elégedett.
Te elégedett vagy, s én is elégedett,
ő az elégedett, a tűz elégedett.
A tűz vagy te,
s én tűz vagyok,
ő is a tűz,
a tűz a tűz.
Szárnyaljunk hát, szálljunk hát!
Zengjük az öröm dalát!

Elevenek vagyunk, korlátlan szabadok,
rettenthetetlenek és halhatatlanok.
A minden egyese halhatatlan,
az egyes mindene halhatatlan.
Te halhatatlan vagy, s én is halhatatlan,
ő a halhatatlan, a tűz halhatatlan.
A tűz vagy te,
s én tűz vagyok,
ő is a tűz,
a tűz a tűz.
Szárnyaljunk hát, szálljunk hát!
Zengjük az öröm dalát!

Örömdalt daloljunk, az égre szárnyaljunk!
Örömdalt dalolunk, az égre szárnyalunk!
A minden egyese örömdalt zeng,
az egyes mindene örömdalt zeng.
Te dalolsz örömdalt? Vagy én énekelek?
Ő dalol örömdalt? Vagy a tűz énekel?
Az örömdal dalol!
Az örömdal dalol!
Csak örömdal van!
Csak örömdal van!
Örömdal!

Örömdal!

Örömdal!

(1920, majd 1928)

Kuo Mo-zso
TAVASZI BÁNAT
Miklós Pál fordítása

Vajon csak én vagyok ma szomorú?
Vagy tán a napra ült magány s ború?
Hogy lehet az, hogy a tavaszi nap
csak sápadoz ma s nem ad sugarat?
Miért van az, hogy ma e parti hegy
lesúnyt fejjel, komoran rám mered?
A tenger csapdossa a szirteket,
szól is talán, csak nem tudom, kinek.
a tenger szól és én nem értem.
Fehér felhők úsznak az égen.

(1919)

Kuo Mo-zso
Ó, FÖLD, SZÜLőANYÁM!
Demény Ottó fordítása

Ó, föld, szülőanyám!
Fölébresztetted alvó gyermeked.
Már hajnalodik,
s most hátadon sétálgatok.

Ó, föld, szülőanyám!
Míg járok-kelek édenedben, kezem fogod,
s az óceánból halk muzsika árad;
nyugtatja lelkem.

Ó, föld, szülőanyám!
A múltban és minden időben
ételem, ruhám, otthonom te vagy.
Hogy szolgálhatnám meg jóságodat?

Ó, föld, szülőanyám!
Nem akarok már bezárkózni.
Gyermeki hálám szeretném leróni
e nyílt pusztaság közepén.

Ó, föld, szülőanyám!
Irigylem dolgos fiaid, a szorgalmas parasztokat.
Az emberiség dajkái ők,
őróluk pedig te gondoskodol.

Ó, föld, szülőanyám!
Irigylem kedvenceidet, a mély tárnák munkásait.
Az emberiség istenei ők,
és te kebledre veszed őket.

Ó, föld, szülőanyám!
Irigylem a füvet, az ágat, testvéreimet és fiaidat.
Szabadon, boldogan s egészségesen
élvezik a létet, mit ajándékba kaptak.

Ó, föld, szülőanyám!
Irigylem állataidat, a föld bogarait,
de nem irigylem a madarakat;
ők tőled messze repülnek a légben.

Ó, föld, szülőanyám!
Én nem kívánok elszakadni tőled.
Repülni, lóra vagy kocsira szállni.
Mezítláb szeretek járni, hozzád mindig közel.

Ó, föld, szülőanyám!
Nem vízcsepp puszta árnya, mely álomban fogant;
Te az én létezésem bizonyossága vagy,
s hiszem, nem céltalanul cselekvő báb vagyok.

Ó, föld, szülőanyám!
Mindannyian Kungszangban születet Ji-jinek vagyunk
Nem hiszem, hogy az égbe fönn
létezhet más atya.

Ó, föld, szülőanyám!
A világon – én úgy hiszem – te ott vagy mindenütt.
Ha lélegzel, az ég dörög,
hó hull s eső – fröccsen a véred.

Ó, föld, szülőanyám!
Úgy hiszem én, a magas ég a te tükröd,
s nappal a Nap, este a Hold
benne a te tükörképed.

Ó, föld, szülőanyám!
Úgy hiszem én, hogy a csillagok az égen
a mi szemünk fényét verik a ragyogó égről vissza,
s hiszem, hogy te vagy a létnek örök tanúbizonysága.

Ó, föld, szülőanyám!
Korábban, míg öntudatlan gyermek voltam
csak élveztem jóságodat, gondosságod,
de érteni s meghálálni gyermekésszel nem tudtam.

Ó, föld, szülőanyám!
Mától kezdve jóságodat megértem,
s ha egy pohár vizet iszom, harmatot gyűjtök a rétről,
tudom, hogy a te tejed az, életitalom a számban.

Ó, föld, szülőanyám!
Ha távolból hangot hallok, nevetést vagy víg beszédet,
tudom, a te dalod hangzik,
hogy a lelkem megnyugodjon.

Ó, föld, szülőanyám!
Körülöttem minden mozog.
Tudom én, ez a te táncod,
hogy a lelkem megnyugodjon.

Ó, föld, szülőanyám!
Minden illatodat érzem
s tudom, e játékot is ajándékba adtad nékem,
hogy a lelkem megnyugodjon.

Ó, föld, szülőanyám!
A te lelked az én lelkem!
Erőslelkűnek kell lennem,
hogy jóságod megháláljam.

Ó, föld, szülőanyám!
Jóságodat mától kezdve meghálálom.
Tudom, szeretsz és munkára bátorítasz.
Tanulnom kell tőled soha nem pihenve.

(1919)

Kuo Mo-zso
A SZÉN A KANDALLÓBAN
Demény Ottó fordítása

Figyelj, ifjú leányom!
Én nem áltatlak téged,
és te se csald meg reményeimet.
Az emberért, akit szívem szeret,
égek el így lobogva.

Figyelj, ifjú leányom!
Ismerned kell korábbi életem.
Meg ne riasszon nyers feketeségem.
Csak ilyen fekete mellben
lehet szívem hasonlatos a tűzhöz.

Figyelj, ifjú leányom!
Hiszem, hogy hasznos oszlop
voltam előző életemben.
Letettek élve a földbe
s újból fényre jutottam végül is.

Figyelj, ifjú leányom!
Mióta újból látom a napot,
gyakran idézem szülőföldemet.
Az emberért, akit szívem szeret,
égek el így lobogva.

(1920)

Kuo Mo-zso
KIÁLTÁS A FÖLD PEREMÉN
Szerdahelyi István fordítása

Végtelen sorokban gomolyognak a fehér felhők az égen,
Hahó! Mily fenséges a Jeges-tenger látványa!
A beláthatatlan Csendes-óceán megfeszíti minden erejét, hogy elborítsa a földet.
Hahó! Már bokámig ér a duzzadó hullámok vízözöne!
Hahó! Végtelen pusztítás, alkotás, erőfeszítés!
Ó, erő! Erő!
Az erő színpompája, az erő tánca, az erő zenéje, az erő költészete, az erő ritmusa!

(1919)

Kuo Mo-zso
FÜRDÉS A TENGERBEN
Miklós Pál fordítása

A Nap zenitre ért.
A Csendes-óceán bariton hangon zeng egy dallamot.
Ezernyi kép vad táncban gomolyog,
és én a tánc forgatagában hullámokat paskolok.
Vérem a hullámokkal együtt zubog,
szívem a napnak lángjával lobog,
egy élet szennyét és porát,
most mindent ledobok,
mint vedlő báb az unt tokot,
s a napfényben kiáltozom:
a Napnak ragyogó tüze
olvassza meg az egész világot!
Testvéreim, sietve jöjjetek!
Rohanjunk együtt a hullámok közé!
Érzitek, vérünk hogy zubog?
Érzitek, szívünk hogy dobog?
Magatokról most minden rongyolt, ócska bőrt
lemossatok!
Épül az új világ,
a gondja rajtatok!

(1919)

Kuo Mo-zso
UTCA AZ ÉGEN
Galla Endre fordítása

Minthogyha csillagsor ragyogna:
kigyúltak távol utcalámpák.
S csillagok ültek ki az égre,
villantva lámpák fény-világát.

Elképzelem, a messzi űrben
zsibong egy fényes utcavásár.
Biztos, hogy szebbek ott az áruk,
párjukra földön nem találnál.

Nézd csak – az Ég sekély Folyója,
s nem is oly széles tán a medre:
egymáshoz Pásztor és a Lányka
bivalyháton is átkelhetne.

Elképzelem, az égi utcán
sétálnak épp a boldog ifjak,
s mint lampion, ragyog kezükben
amott, nézd, az a hullócsillag.

(1921)

Kuo Mo-zso
ÉJJELI CSÖND
Miklós Pál fordítása

Falu fölött a fenyves
halvány holdfénybe szőve szendereg,
gomolygó fellegekből
itt-ott csillag pereg.
Hová lett a Tejút?
A tenger messzi ködbe fúl.
Lehet, hogy lenn a parton sellő néz a holdra
és könnye hull?

(1921)

Kuo Mo-zso
A HUANG-PU TORKOLATÁNÁL
Miklós Pál fordítása

Béke s harmónia földje e táj,
szülőföldem. Szívem megdobban...
Türkiz-zöld szín a fű a partokon,
a víz sárgán és lágyan csobban.

Csónak falának dőlve bámulok:
tengerként táruló síkságon
– itt-ott fűzek türkiz-zöld habja int –
nincs hegy lezárni láthatárom.

A csöpp ladik elring a habokon.
Az emberek?... Mint álmaimban.
Béke s harmónia földje e táj,
szülőföldem. szívem megdobban...

(1921)

Kuo Mo-zso
SANGHAJI HAJNAL
Galla Endre fordítása

Sanghaj felett a hajnalt
még nem fertőzte meg a fojtó benzingáz.
Mezítláb s borzosan, kezem csípőre téve,
ballagok büszkén az útmenti fák alatt,
munkába tartó férfiak és nők a hozzátartozóim.

Testvéreim, utunk immár megírva!
Az útközépen gazdagok suhannak autóikkal,
s esdeklő kezű koldusok támolyognak a járdán.
Fogjuk, szorítsuk meg kinyújtott kezüket!
Csupasz lábbal mezőt, hegyeket járhatunk,
s mindent, mi természet szabta út!
A gazdagok autói csak műúton szaladnak.

A műutakat nem aszfalt borítja,
hanem a dolgozók vére, verejtéke, élete!
Ó, vérrel szennyezett élet, vérrel szennyezett élet
hömpölyög az autók kerekei alatt...

De, testvéreim, én hiszem,
hogy itt, a Csing-an-Sze út közepén,
rettenetes vulkán fog egyszer kitörni!

(1923)

Kuo Mo-zso
A HUANGHO ÉS A JANGCE PÁRBESZÉDE
Szerdahelyi István fordítása

– Azelőtt beszélgetünk egyszer,
de elszakadtunk régen,
hogy érzed magad ott északon,
idősebb testvérem?
– Különöset nem mondhatok,
bejárom utam csendben,
nincs kedvem már, hogy a tigriseket,
s a kecskéket szemléljem.

– Bezzeg itt délen megváltozott
azóta minden köröttem,
ki tudja, hány korszak, mennyi hős
tűnt el a múló időben!
Ki tudja, hány embert öltek meg
a partjaim mentén,
vörösek lettek a hullámaim,
vér folyt beléjük bőven.

– Bizony, lehet, az én vizeim
is veresebbek lettek,
de félek, az öldöklésben Észak
Déllel nem vetekedhet.
Itt Északon minden úgy-ahogy
a régi módon ballag,
így hát a gyilkolás eszközei
sem oly szupermodernek.

– Csak az Ég tudja, hogy testemet
hány külföldi hadiflotta,
és hány idegen kereskedelmi
gőzös orra szántotta.
A Sárga-tengertől feljöhettek
egész a Vu-hegyig,
szerte nyüzsögve mindenfelé,
dúlva s garázdálkodva.

– Ó, hogy a Sárga-tengert fel nem tölti
medrem iszapja,
s évmilliókig sodort hordalékom
ki nem száríthatja!
Hogyha feltölthetném, végtelen
pusztasággá válna,
bizony, kevesebb idegen hajót
láthatnánk úszni rajta!

– Idősebb testvérem, mindhiába,
hisz így a földek nőnek,
s nekik teremtesz új gyarmatot,
ha növeled a földet!
Kína délszaki vidékei
megannyi kincsesbánya,
és ottan – fosztogatva kincseik –
egyre csak ölnek, ölnek.

– Gyűlölöm őket, kik döglött disznók
módján hevernek egyre,
dicső múltjukat, hős elődeik
példáit elfeledve.
Miért akarják szüntelenül
egymást pusztítani?
Fegyvert sorsuk ellen mért nem fognak,
állva közös seregbe?

– Idős bátyám, az ilyen szavak
felett eljárt az óra,
oly álmodozva szónokolsz,
akár egy patrióta.
Tudod, hogy láncokat vert rájuk
kényszere a nyomornak,
s megosztódtak: emebből disznó lett,
amabból pedig szolga.

– A végzettől megváltani hát
a népet hogy lehet?
Miképpen lehetne boldoggá
tenni a tömegeket?
Vajon a nyomor, meg az éhség
súlyos terhe alatt
örökké kutyák s disznók gyanánt
éljenek rab életet?

– Az elnyomott, kicsiny népekkel
fogjanak kezet,
a világ proletáriátusával
szövetkezzenek.
Barátság legyen a szövetségük,
s hagyják a régi vagy új
kardcsörtetőket, a „nemzetieket”
s az „össznépieket”.

Háromszázhúsz millió szegény
parasztja van Kínának,
s ötmillió harcos munkáskezet
foglalkoztatnak a gyárak.
Ez a legerősebb, legveszélyesebb,
a leghatalmasabb bomba,
mely hogyha felrobban, vége lesz
ennek a világnak!

– Testvér, a szavaidból érzem,
hogy Kína még remélhet,
s így megnyugodva hömpölygöm át
az északi vidéket.
– Úgy lehet ám, hogy tengernyi kín
lesz itten még a részük,
de az új világ gyümölcsét érlelik
ezek a szenvedések.

(1928)

Kuo Mo-zso
KIÁLTVÁNYOM
Szerdahelyi István fordítása

Látod, én ilyen egyszerű vagyok,
a mesterkéltség idegen tőlem.
A munkást és parasztot szeretem,
ki pőre testű, s nem jár cipőben.

Én is mezítláb, csupaszon járok,
s a gazdagok osztályát megvetem;
ők szépek, és szeretik a szépet,
testükön illat, ékkő és selyem.

Kiáltványommá lett most a versem,
s munkásokéval egy az osztályom,
bár kissé erőtlen vagyok ma még,
és át kell esnem a tűzpróbákon.

Csak nemrég kezdtem el új életem,
és kedvem még nem olyan, mint régen.
De remélem, egyszer eljön a nap,
s dördülök majd, mint vihar az égen.

(1928)

Kang Paj-csing – a Május 4-e mozgalom körüli időkben jelentkezik. Falusi témájú versei a polgár parasztszemléletét mutatják. Kötetei: Széna, majd: Elöl a széna. Később egyre ritkábban ír.

Kang Paj-csing
ELÖL A SZÉNA...
Miklós Pál fordítása

Elöl a széna,
hátul az ostor,
az a kehes igásbivaly
éppen ekét vonszol,
szeme dülled,
cuppog a sár,
megyen imbolyogva.

Hu hu
„Ne bőgj, bivaly,
Húzd az ekét, húzd csak,
szénával jól tartlak!”

Hu hu
„Húzd csak, bivaly,
hangodat ne halljam,
jó ostorom csattan!”

Hej, bivaly!
Haj, ember!
Elöl a széna,
hátul az ostor.

(1919)

Liu Ta-paj – ugyancsak az új költészet első művelői közé tartozik, korai kötetei (Tingning, Újrateremtés, őszi könnyek, A vászon balladája, stb.) a feudalizmus elleni harc jegyében fogannak. Költészete később – a húszas évek közepétől – a burzsoá életérzés, majd a dekadencia jegyeit mutatja.

Liu Ta-paj
A VÁSZON BALLADÁJA
Demény Ottó fordítása

Vásznat sző a néne,
bátyó pénzt kap érte.
Ha elkél a vászon,
rizst vesz majd helyébe.

Vásznat sző a néne,
bátyó pénzt kap érte.
Nincs folt öccse nadrágjára,
kilátszik a térde.

Vásznat sző a néne,
bátyó pénzt kap érte.
Ki veszi meg? A földesúr,
annak sok a pénze.

Durva ám a szőttes.
A külföldi fajta
finom , olcsó, a földesúr
kapva-kap majd rajta.
Éhen hal a néne, bátyó,
a szőttesre nincs vásárló.

Kattog a szövőgép,
rikoltoz a kakas.
Rövid az éj, hosszú a vég,
kőszív meg nem szakad.

Megáll a gép éjjel,
úton lel a hajnal.
Bátyó a városba
ballag üres hassal.

Bevinné a vásznat,
de a kapu zárva.
Beeresztik a külföldit,
annak telik vámra.

Bíz nem telik néki,
vásznát elkobozzák.
Ezzel be sem érik,
bátyót is becsukják.
Sírhat kegyelemért, de minden hiába.
Maradj, paraszt, gyere csak az őrszobára.

(1920)

Liu Pan-nung (1891–1934) – az elsők között, már 1917 táján, kísérletezik pajhua, azaz beszélt nyelvű versek írásával, így az új költészet úttörői közé tartozik. Elsőnek kísérletezik a népdal-formák felhasználásával is. Később egyre inkább szakstudiumokkal (kínai nyelvi-fonetikai kutatásokkal) foglalkozik, költői vénája elapad. Megjelent verskötetei: Cserepek (1922), Ostorcsattogás (1926).

Liu Pan-nung
FALUSI ALKONYAT
Kalász Márton fordítása

Rizs fő a tűzhelyen,
nyers hegyi cserje ágába
belekap a láng.
A rostélyon átbukó vörös fény
megfürdeti olykor az asszonyka arcát,
kék vászonruháját is vörösre festi.

Foga közt tízéves pipával a férfi
a földekről cammog hazafelé.
Kapáját a szoba sarkába akasztja,
szalmaágyra ereszkedik
s eljátszik kedves komondorával.

Később még átnéz a jószág közé,
szemléli bivalyát,
majd odafordul az asszonyához:
„Mi hírlik? –
A pálinkát főzhetjük-e már?”

Szemben az opál hegytetőn,
fenyőfák kelevézén
már a hold vékony karéja remeg.

A pulyák a szérűn bámulják a holdat,
számlálják az égi csillagokat:
„Egy, kettő, három, öt,
négy, nyolc, kettő, hat – – –"

Számolnak s énekelnek:
„A földön annyi ember szíve nyugtalan,
az égen annyi csillag, s mégis holdtalan.”

(London, 1923)

Liu Pan-nung
HULLÓ FALEVÉL
Ladányi Mihály fordítása

Az ősz karjába hullt a falevél,
s amíg a hűvös szélben didereg,
még szomorúan valamit beszél.

Már nemsoká röggé lesz, szétpereg,
csak ez a perc, hogy beszélni lehet,
most akar szólni még a falevél.
Minden mindegy... Így száll a sóhaja.
Végső szavát viszi tova a szél.

(1919)

Liu Pan-nung
CSAK EGY PAPÍRFAL
Ladányi Mihály fordítása

A kályhában tűz sustorog, s a ház ura parancsot ad:
„Tönkre tesztek, majd megsülök, nyissátok az ablakokat,
az idő enyhe odakint!”
Lesi felséges szavait s máris rohan a szolgahad.

Kint szél kószál, s a fal tövén egy hajléktalan kóborló,
valami muzsikus vacog: „... megdögleni, az volna jó!...”
Boldogtalan két élet, ím,
a papírfal két oldalán. Mindkettő oly szánni való.

Ping Hszin (szül: 1902-ben) – költőnő, eredeti nevén Hszie Vann-jing. Csillagtábor (1922) és Tavaszi vizek (1923) c. első versesköteteinek befelé forduló, Tagore hatását mutató lírája korának kispolgári olvasóközönségére nagy hatást gyakorolt, hasonlóan ez idő tájt írt elbeszéléseihez. Összegyűjtött versei 1933-ban jelentek meg.

Ping Hszin
A „TAVASZI VIZEK”-BŐL
Donga György (1, 2) és Miklós Pál (3) fordítása

Fal tövén megbúvó virág!
Mikor magad és fojtott
magányod örömére szirmodat kibontod,
kisebb lesz a világ.

Millió élőlény bombázását
hogy elűzzem és megnyugodjam,
a lámpám körül zümmögő körökben
vergődő lepkét leütöttem,
s az ablakon kidobtam.

Ifjú,
az írásra ügyelj!
Épp most lapoz könyvében az idő,
ragadj hát ecsetet!

Ping Hszin
A „CSILLAGTÁBOR”-BÓL
Donga György (1, 2, 3) és Miklós Pál (4) fordítása

Sötét az űri távol,
tündöklő csillagtábor
egymásnak fénylő jelet ad.
A mély-mély csöndességben,
halkfényű derengésben
zengik egymásnak himnuszaikat.

Zsenge hajtás, súgjad
a gyenge ifjúnak:
erősítsd magad!

Halvány virág, súgjad
a félszeg ifjúnak:
add oda magad!

Piros gyümölcs, súgjad
a derék ifjúnak:
áldozd föl magad!

Pompázó virág!
Hogy irigylik a ragyogásod!
Pedig kibomló, gyenge léted
áldozatok és szenvedések
gyöngyöző könnyeiben ázott.

Ó, tenger!
Van-e csillag, mely nem ragyog?
Virág, mely nem ád illatot?
És perc van-e, amelyben nem cseng
fülembe friss hullámrajod?

(1922)

Csu Ce-csing (1898–1948) – költő, esszéíró, novellista. Nem sok verset írt, ezeket Havas hajnal (1922) és Nyomok (1924) című köteteibe gyűjtötte. Kitűnő stiliszta, de inkább tanulmányai jelentősek. Verseket később nemigen írt.

Csu Ce-csing
A. S.-NEK
Szerdahelyi István fordítása

Kezed akár a fáklya,
szemed akár a hullám,
a szavaid kőkemények,
hogyan is feledhetnélek?
Átrepülsz a Tungting-tavon,
a Jangcét keresztülszállod,
földre akarod építeni a vörös mennyországot!
A földön tövisbozótok vannak,
a földön rókák és nyulak vannak,
a földön járkáló hullák vannak,
de te kifent kard leszel,
töviseket irtó éles kard!
Oroszlán-ordítás leszel,
s a rókák, nyulak elszelelnek!
Tavaszi égzengés leszel,
s a járkáló hullákat életre kelted!
Szeretlek nézni, ha lóra szállsz,
rebbenő homokon vágtat
s hirtelen eltűnik árnyad.
Szeretem sétapálcádat,
vasból vert sétapálcádat,
színe, súlya és csengése van!
Hiszem, hogy követ, homokot repítő orkán vagy,
ki elfújod a szilárd aranypalotákat.
Fújjad hát el
az aranypalotákat!
Láttalak tavaly nyáron,
miért voltál oly megtört?
Szemeid könnyben áztak,
s nyíratlan volt szakállad!
De véred heve még jobban tüzelt,
s engem, a szürke sárban bolyongót,
mintha megperzselt volna!
Olyan vagy, mint szivarparázs,
pálinka, mely torkot éget,
vereslő paprikaméreg,
hogyan is feledhetnélek?

(1924)

Ven Ji-to (1899–1946) – a modern kínai költészet egyik legkiválóbb képviselője az újdemokratikus forradalom szakaszában, akit első, l’art plur l’art-os hangulatú írásaitól fogva egy mélyebb, következetes patriotizmus emelt a polgári életérzésben és míveskedő formalizmusban megrekedt társai fölé. A klasszikus kínai költészet jeles ismerője, de költői-kortársaival is több fontos tanulmányában foglalkozik. Verseskötetei: Vörös gyertya (1923), Holt víz (1928).

Ven Ji-to
A HÓ
Donga György fordítása

Széthintette az éj ezer égi virágát,
palástot szőtt belőle, szépet,
minden zegzugot béfedezve
a halvány Nagyvilágra terítette,
miként díszes, halottas öltözéket.

Bevont falat és pikkelyes tetőket,
csak a kürtőkről hullt le árnya.
Füst-szárnyas kürtők, zöldeskékek,
miként a testen átszökellő lélek,
törtök nyílegyenest a Magasságba.

Szél hág, dölyfös, dérhozó, a földre
a had ellen, mely féltve őrzi-óvja,
és ők, látván a havas tájat,
„Íme, a béke, győztünk – így kiáltnak –
íme, a Tél megadó lobogója!

(1922)

Ven Ji-to
TANÚSÁG
Illyés Gyula fordítása

Nem hazudok nektek, nem költő vagyok,
szeretem bár szilárdságukért a fehér köveket,
a fenyők zöld színét, a végtelen tengereket,
a fényt, mit a nap a varjak hátára dob,
ha szövik már a denevérek az alkonyatot.
Mondtam már, szeretem a hősöket, a magas hegyvidéket,
szeretem, ha hazám zászlaja a szélben csattog,
a könnyű sárgától a sötét bronzig mind a krizantémumot.
S tudjátok, hogy keserű teán élek.
De van egy másik énem.
A gondolataim. Mint a legyek
nyüzsögnek piszokban, szeméten.
Attól rettegjetek.

Ven Ji-to
HOLT VÍZ
Miklós Pál fordítása

Egy csúnya árok s benne holt víz,
amely a szélre sem redőzik,
csak arra jó, hogy ócska bádog
s konyhád szemetje töltse színig.

A réz olykor türkizbe játszik,
bádogra szirmot hajt a rozsda,
muszlinfátyol borít avas zsírt,
rózsás felhőt lehel a gomba.

Erjedjen zöld szesszé e holt víz,
gyöngyként fújja fehér tajtékját,
kacagva hízzanak a gyöngyök,
tolvaj legyek majd elpukkasztják.

E csúnya árok és e holt víz
olykor még áltat: fénye csillan.
S ha egy varangy a csöndre ráun,
holt vízhez illőn zeng a dallam.

Idétlen árok s benne holt víz,
a szépség messze elkerülte.
A rútnak hagyd, művelje. És várd,
milyen világ lesz majd belőle.

(1925)

Ven Ji-to
TALÁN
Miklós Pál fordítása

(Halottsirató)

Talán kifárasztott a sírás,
talán... talán aludni vágyol.
Hallgasson a bagoly, a béka,
a bőregér többé ne szálljon,

pilláidat ne süsse napfény,
ne simogassa szél az arcod,
soha senki föl ne riasszon,
sátras fenyő őrizze álmod.

Talán hallod: gyökér vizet vesz
a föld alatt, s férgek neszeznek;
talán rút emberi szavaknál
kedvesebb ily zene szívednek.

Zárd le tehát szemed szorosan
s aludj, mélyen aludj, kívánom.
Földet hintek reád, takarjon.
S papírpénzt libbentek a lángon.

(1925)

Ven Ji-to
CSENDES ÉJSZAKA
Ladányi Mihály fordítása

A lámpafény, a lámpafény fehérre festi a falat,
az erős, karcsú bútorok elnyújtózkodva alszanak,
olykor megcsap egy régi könyv hervatag és avítt szaga,
a teáscsésze úgy ragyog, akár egy szűzlány mosolya.
Harmatos arcú csecsemő szopik, boldog, már nagyra nőtt,
szuszogása öröm nekem, hallgatagon figyelem őt...
Titokzatos, mély éjszaka, a házamban a béke jár,
a szívemben most hála van, s a számat dal feszíti már...
De, ó, a háladal oda, nem száll, csak a panasz szava.
Hiába van csended, derűd, nem vesztegetsz meg, éjszaka!
A béke csak szobányi ma, négyzetméter derű, öröm,
s az én világom túlér e boldogságos öröm-körön:
A négy falon a háború távoli dörgéssel kopog,
s nem tudjátok eltiltani a szívemtől a bánatot!
Homokkal tömnétek a szám? Mert nem nyugalmas életet,
saját örömöt-bánatot éneklek, mint a többiek?
Szeretnétek, ha homlokom a vaksi földben vájna lenn,
vakondokként? Vagy húsommal táplálnám a férgeket?
Kötetnyi versért, egy pohár italért legyek boldog én,
kábuljak el a csöndtől és ringjak harangszó ütemén?
S ne halljam, hogy sikoltozik a szomszédaimban a kín?
Ne tűnődjek el özvegyek, árvák sötét árnyékain?
És ne lássam e véresen fetrengő lövészárkokat?
A sok roncs, őrült életet a sors malomköve alatt?
Boldogság! Nem engedhetem, hogy engem is megvesztegess,
hogy néhány négyzetméternyi öröm, derű karjába vess!
Figyelj, az ágyú hogy dörög! Mennyi halál kószál ott, lásd!
Ó, éjszaka, hogy tilthatnád meg szívemnek a dobogást!?

Ven Ji-to
A RUHAMOSÓK DALA
Szerdahelyi István fordítása

Egy darab, kettő, harmadik darab,
mosni a ruhát, mosni tisztára.
Egy darab, kettő, harmadik darab,
vasalni kell a ruhát simára.

Mosok halk könnyektől nedves zsebkendőket,
tisztuló ingekből bűnös izzadtságot,
kapzsiság foltjait és a vágyak piszkát...
Ha felgyűlik otthon a szennyes ruhátok,
hozzám hozzátok! hozzám hozzátok!

Büdös a pénz, és a vérnek rossza a szaga,
lehetetlen, hogy ne mosd ki azt, mi mocsok,
a mosott holmi meg újra mocskolódik,
a türelem nekik természetes dolog,
helyettük mosok! helyettük mosok!

Szerinted a mosás olcsó, alja munka,
a sárgákon kívül nem vállalják mások,
lelkipásztorotok azt hirdette nekem,
az Úrjézus apja maga is csak ács volt,
ti is valljátok? ti is valljátok?

Flottaépítéssel a mosás nem ér fel,
ki váltja meg habos vízzel a világot?
Tudom, nem sok ész kell, hogy verítékemmel
tisztára mossam, mit beizzadtak mások,
ti vállalnátok? ti vállalnátok?

Évről-évre egy-egy hazavágyó könnycsepp,
éjfél után halvány mosókonyha-lámpa,
ne bánd azt, hogy alja, vagy nem alja munka,
ha valami piszkos, gyűrt a vasalása,
itt van a sárga! itt van a sárga!

Mosok halk könnyektől nedves zsebkendőket,
tisztuló ingekből bűnös izzadtságot,
kapzsiság foltjait és a vágyak piszkát,
ha felgyűlik otthon a szennyes ruhátok,
hozzám hozzátok! hozzám hozzátok!

Egy darab, kettő, harmadik darab,
mosni a ruhát, mosni tisztára.
Egy darab, kettő, harmadik darab,
vasalni kell a ruhát simára.

Ven Ji-to
EGY SZÓ
Ladányi Mihály fordítása

Van egy szó, amely vág, mint a penge,
van egy szó, amely gyújt füstölögve.
Nem hangzott e szó ötezer éve.
Rejtelmes, mint a vulkánok mélye.
Mondod s démoni fény hull szemedre,
s mintha a derült ég mennydörögne,
úgy száll dörögve:
Kína!

Ó, úgy betölt ma e szó szerelme!
Kételkedhetsz más csodákra lelve,
csak ebben az egy szóban sohase!
Vulkán robban így, követ lehelve.
Ne félj, ne reszkess, ne bújj előle,
hogyha derült égként mennydörögne
s ez száll dörögve:
Kína!

Ven Ji-to
TAVASZ
Donga György fordítása

Madár a Tavasz, vígszavú madár,
kitört az agg Tél hó-rácsaiból,
a kék égbolton fényesedve száll.

Rejtelmes élet,
te feszülsz a fák sima
és zsenge héjú rügyein,
sugallatodra bomlik ki a zöld csira.

Fel, költő, serkenj, dalra hát te is!
Töröld le arcod jeges könnyeit,
Tavasz ez, tavasza életednek is.

Csiang Kuang-ce (1901–1931) – a kínai proletárköltészet korai úttörője. 1921 és 1924 között a Szovjetunióban tartózkodott, ottani élményei tükröződnek első verseskötetében: Új álom (1825). Későbbi kötetei: Harci dob (1929), Szülőföld (1930) stb. Elbeszéléseket, tanulmányokat is írt. Bár versei általában nem eléggé csiszoltak, itt-ott sematikusak, alkotói tevékenysége mégis úttörő jelentőségű.

Csiang Kuang-ce
KÍNAI MUNKÁSOK DALA
Pákozdy Ferenc fordítása

Véreim, munkások, föl, talpra hát!
Elég volt! Elnyomók tipornak sárba, félre.
Ha nem sorakozunk, miként a gát,
Örökre elveszünk, zuhanva éjbe, mélybe.

Döntsd! Véres elnyomót mi nem tűrünk!
Hazánknak szabad életet!
Rólunk van szó, a mi ügyünk!
Föl, rajta! Várnunk már nem lehet!

Véreim, munkások, föl, talpra hát!
Elég volt! Zsoldosok taposnak sorra vérbe.
Ha a remény elég erőt nem ád,
Örökre így élünk, vágóhídra ítélve.

Üsd! Gyilkos hadakat mi nem tűrünk!
Letörjük a bilincseket!
Rólunk van szó, a mi ügyünk!
Föl, rajta! Várnunk már nem lehet!

Véreim, munkások, föl, talpra hát!
Elég volt már a kín, állati sorban élve.
Ha nem teremtünk most szabad hazát,
Örökre fojtogat szégyen-gyalázat éje.

Égre vörös zászlót tűzünk!
Közösség fénye integet!
Rólunk van szó, a mi ügyünk!
Föl, rajta! Várnunk már nem lehet!

(1922–23)

Csiang Kuang-ce
HAZA KELL TÉRNEM...
Pákozdy Ferenc fordítása

Hogy idejöttem, forró volt a nyár
S mint pillanat, elmúlt – hajlunk a télbe.
Három hónap telt el azóta már,
S élek e földön, semmit sem remélve.

Változik évszakok szerint a táj,
Tokió szebb, mint Sanghaj rengetegje.
Ám nem tudom, miért, szívem be fáj,
S a haza tájain kalandoz egyre.

Ott tán nem vár mosollyal senki sem,
Ott tán csak hercehurca lesz a részem,
Nem úgy, mint itt, e távol szigeten,
Hol éltem kissé szabadon élem.

De kínai vagyok, vár a haza,
Az én helyem a sors kiszabta immár.
Haza kell térnem, menni már haza,
Csak otthon lenni, mindegy, mennyi kín vár...

A vágy sokszor kisértet könnyedén:
Ó, jössz-e, menni, szállni messzi földre?...
De tudom, érzem, a hazám enyém,
És sosem bírok elszakadni tőle!

Bár ott ember embernek farkasa,
S nagy a sötétség, mint pokloknak árnyán,
Hiszem, kigyúl a napnak hajnala,
Mikor a fények istennője vár rám.

Nem vagyok mást megvető hazafi,
Hittem s hiszek a nemzetköziségben:
Minden munkás, japán vagy kínai –
A testvérem s egyformán drága nékem.

Ám vér szerint – én kínai vagyok,
S kínai – szavam, lelkem, minden emlék.
Költő, ki Kína nyelvén vallhatok,
Kiért – ha nem Kínáért énekelnék?

Tudom bizton – kiket szolgálok én,
Gúnyos szavakkal állnak majd elébem;
És mondjam-e – kiket gyűlölök én,
Vak gyűlölettel vágnak vissza nékem...

De legyen így! Nem aggaszt félelem.
Megteszem, amit kell. Én mit se bánok.
Ha gyűlölettel illet ellenem,
Tudom, hogy várnak rám a jóbarátok.

Átkozottak véres hóhéraink,
Hazámban hely nincsen számukra többé!
Áldott a nép, mely lázad, tűrve kínt,
Egy úton járok vele mindörökké!

Hazám, te elnyomott, te szenvedő,
Ma még nem érted nemes, büszke vágyam.
De jő a nap, jő majd az az idő,
Amikor odavonsz szívedre lágyan.

Csak volna legalább „dicső hírem”!
Hadd adjam ezt és mindenem tenéked:
A dalt, amely oly messziről izen,
S a lelkemet betöltő tiszta szépet.

Haza kell térnem, menni már haza!
Hazám, tarts újra ölelő karodban!
Hol zúg a kín és lázadás szava,
Ama „dicső hírt” én meglelem ottan.

Hír és dicsőség énnekem minek,
Mért is tiszteljenek a jó barátok?
Ha erőmmel kicsinyt segíthetek,
Elég az bőven, és nyugtot találok.

Egyéni hír, dicsőség? El vele!
Én nem azért éltem! Ámde szeretném,
Ha ott a szívem vérének jele,
Hazám szabadságharcát följegyezvén.

(Tokió, 1929. november 8.)

Feng Cse (szül. 1905-ben) – a Május 4-e mozgalom utáni időszak fiatal kispolgári értelmiségijének problémái, magánya és tétovázása tükröződik verseiben, amelyek 1923-tól kezdődően jelentek meg. Szervezője volt Az elsüllyedt harang nevű társaságnak, versei, tanulmányai ennek hasonló nevű folyóiratában jelentek meg. Jelenleg a Peking Egyetem tanáraként is folytatja költői tevékenységét. Kötetünk verseit költészetének korai szakaszából válogattuk.

Feng Cse
ESTI ÚJSÁG
Szerdahelyi István fordítása

(Egy rikkancsnak)

Az éjjeli Peking hosszú útján
kiáltó szavaid szélrohamként zúgják:
„Esti Újság! Esti Újság! Esti Újság!”
De egyetlen ház ablaka se nyílik – –
szívem kiáltása együtt zeng teveled:
„Szeretet! Szeretet! Szeretet!

Egyforma bánat lakozik bennünk,
útjaink ugyanazok az üres utcák.
„Esti Újság! Esti Újság! Esti Újság!”
De egyetlen ház ablaka se nyílik – –
emberárnyak futják be a port, szemetet,
„Szeretet! Szeretet! Szeretet!”

Nagy halomban hevernek öledben,
s jobban szorítod, ha hidegebb szél fúj rád:
„Esti Újság! Esti Újság! Esti Újság!”
De egyetlen ház ajtaja se nyílik – –
s egyre felkavarja magános szívemet,
„Szeretet! Szeretet! Szeretet!”

(1926)

Feng Cse
XXVI. SZONETT
Donga György fordítása

Járunk naponta le s fel az úton,
a szokott úton, régi ismerősként,
pedig hol élünk, rejt még a vadon
sok mélybe nyúló, titokzatos ösvényt.

A friss csapáson léptünk tétova:
ki tudja, mi vár ránk a rengetegben?
Pedig bolyongván toppanunk oda,
hol ismerősünk lesz az ismeretlen.

Miként ezernyi messzi szigetecske,
titok környékez minket körbe-szerte,
és sóvárogva néz a fény felé.

Oly sok a rejtély! A halálos órán
tűnődve nézünk öntestünkre, szólván:
kié e szem, e szív, vajon kié?

Jin Fu (1909–1931) – a kínai proletariátus költője, harcainak aktív részvevője volt, akit a Kuomintang terrorja börtönbe, majd a halálba küldött. Költészetének témáit előbb a szerelem, később fiatalos optimizmus, a forradalmi harcok romantikája hatja át. Petőfi verseinek jeles fordítói közé tartozott. Kötetei: Gyermekpagoda (1929), A Volga fekete hulláma (1929), Százhét (1930), Versek (1930). Elbeszéléseket is írt.

Jin Fu
TÉRJ VISSZA
Demény Ottó fordítása

Térj vissza, szenvedélyem,
lángolj fel szívemben
ifjúság vihara.
Forradalom szava,
te tiszta! Ó, hogy várlak!

Térj vissza, szenvedélyem.
Hozd vissza régi énem.
Dolgos napjaim örömét,
piros virágú éjem.
Hozd vissza! Foglald el szívem!

(1928)

Jin Fu
BÚCSÚZOM, BÁTYÁM
Demény Ottó fordítása

(Egy osztálytól való búcsúnak is szánom)

Most elbúcsúzom, drága bátyám,
megérlelte e búcsút leveled.
Egyedül megyek tovább az úton.
Sajnálom, hogy nem foghatunk kezet.

Vedd vissza végső könnyeimből,
mint egy iszonyú álmot – a valót.
Húsz év szeretetét, testvéri tetteit,
gondoskodásod, s mindent, ami volt.

Hálás vagyok, mert becsületben nőttem,
s téged illet ezért a tisztelet.
De nem tarthat vissza a búcsútól
és utamtól a hála s szeretet.

Tudom én, bátyám, melletted mi várt rám.
Nyugalom, hírnév, siker s hivatal.
Hajbókolással vegyes tisztelet
s díszes föveg, mely rangos főt takar.

Oly semmiség, csak igent mondani,
szót fogadni és bedugni nyakam
igátokba, s enyém a rang, a csákó.
Tudom, hogy kéne eladnom magam.

De másra vágyik öcséd; éhezi
és szomjúhozza az örök valót.
Nem a hírnévért s nem érdemekért,
ezért cserél föl minden földi jót.

Ezért űzi el álmait a gépzaj,
s dobogtatja szívét a gyengék szenvedése.
Éjjel és nappal ezért kesereg.
Prométeuszként fényt vinni az éjbe.

Megedzette az igazság s a düh.
Ma már nem fél, hogy isten rádörög.
Föláldozná fiatal életét.
Ez már nem csákót áhító kölyök.

Ez a e öcséd útja; iszonyú
s éles kövekkel teli hegyvidék.
Fekete halál fehér csontjai
szegélyezik s veri viharos ég.

De nagy szándéka előre viszi,
ahol igazság sugara ragyog.
Ott a halál gyötrelme semmivé lesz,
s a szívről leolvadnak a hideg jégcsapok.

Búcsúzom, bátyám, végképp búcsúzom.
A mai nappal elválik utunk,
s csak akkor fogunk találkozni, ha
ellenetek csatába indulunk.

(1929)

Jin Fu
HALJANAK HÁT, AKIKNEK HALNI KELL
Demény Ottó fordítása

Haljanak hát, akiknek halni kell!
De nem hiába hull a vér.
Az úton fekvők hűlt arcán mosoly,
s mintha még felénk intenének.
Hulló vérük térképet rajzol,
vörösre festve várost és falut.
Bizony, dicsőn halnak meg ők,
nem hullathatunk értük könnyeket.
Céloz az ellenség, vigyázz!
Ne emeld magasba kezed!

Haljanak hát, akiknek halni kell!
Vérük hiába nem folyik.
Minek a sóhaj és a gyász,
hisz utunk hosszú még s nehéz?
Előre!
Harcainkról még ne adjunk hírt.
Hűen helytálltak ők,
s nekünk készülni kell.

(1929)

Hszü Cse-mo (1895–1931) – a forradalmi irodalom célkitűzéseivel szembenálló, világnézetileg a reakciós burzsoázia oldalán álló költői csoport, az ú.n. Újhold-költők képviselője, az „osztályfeletti”, formalista irodalom szószólója és művelője. Kötetei: Cse-mo versei, (1924; majd 1928), Hidegborzolta éjszaka, 1927.

Hszü Cse-mo
GYÁVA VILÁG EZ
Illyés Gyula fordítása

Gyáva világ ez,
nem tűri a szerelmet, a szerelmet.
Engedd le a hajfürtjeidet, engedd.
Mutasd a lábad meztelen.
S kövess. Te légy a szerelem.

Fordulj el a világtól, ha nem ért.
Haljunk meg a szerelemért.
Kezed a kezemen,
jöjj velem, szerelem.

Tövisek szurdalják a lábunk.
Jégesőben csupaszon állunk.
Kezed kezemben,
kövess csak engem –
börtönünkből szabadba szálljunk!

Főd fölemelten
kövess, szerelmem.
Hátunk mögött az emberek világa,
előre nézz, a széles óceánra.

A tenger széles és fehér,
a tenger széles és fehér.
A szabadság, a szerelem,
veled, velem
véget nem ér.

Nézz arra, amerre mutatok:
a láthatáron kicsi kék csillag ragyog.
Sziget az, ahol fű, fa, virág
meg a madár
csupa üdeség, ifjuság.
Siess, gyors-könnyű bárka vár
s szabadság, öröm, szerelem
veled, velem
azon a tündér szigeten!

Isten hozzád örökre, volt világ.

Csu Hsziang (1904–1933) – az Újhold-csoporthoz tartozó, Hszü Cse-móhoz hasonló hangvételű polgári költő. Közölt verse Caomang (1927) című kötetéből való.

Csu Hsziang
KIRÁNDULÁS A HOLDBA
Szerdahelyi István fordítása

Hullócsillag hátán,
szivárvány hídján át, Tejúton szárnyaltam
a holdpalotába,
hogy az örökifjú Csang Ót megláthassam.

A kristálypalota
vörös kapujának két szárnya bezárva.
Zöld fahéjfa lombja
édes illatokat permetez a tájra.

Szilvafák közt ugrál,
s zúzmarát kapargat egy nyúl benn a kertben,
lótusz-illatárban
medence vizén át vadlúd-csapat lebben.

A palotahölgyek
emlékeznek még a csábos Jang Kuj-fejre,
s végig a palotán
szivárvány-redőjű táncát járják egyre.

Öreg szolga, Vu Kang
mellére omlik le lengő ősz szakálla,
gondozza a fákat,
fejszével kezében ide-oda járva.

Megkérdi, mért jöttem,
aztán bevezet a palota mélyére.
Ott pillantottam meg
Csang O arcát fehér jáde-trónhoz érve.

Zord hidegtől nem fél,
testét beburkolja fehér rókaprémbe.
Nyáron liliommal,
télen fenyőmaggal csillapul az éhe.

A szertartás szerint
átnyújtom neki azt, mi a tengerből lett:
sárkány nyelve alól
nagy gyöngyöt, meg kicsit, a hableány-könnyet.

A szertartás szerint
átnyújtom neki azt, mi a hegyekből jött:
az elefántcsontot,
jóillatú pézsmát, ezüstfoltos őzbőrt.

A szertartás szerint
átnyújtom neki azt, mi a földben termett:
a smaragd-barackot,
rózsát, magnóliát és a gyöngyös meggyet.

Megkérdezem Csang Ót:
ha nem sértem azzal, hogy kíváncsi vagyok,
szeretném megtudni,
miért kerüli el annyira a Napot?

A Nap: Arany Varjú,
a kilenc nap közül nem maradt több egy sem.
Menekül Hou Jitől,
s nyomomban haladva egyre követ engem.

Megkérdezem azt is:
alakját a Hold mért változtatja folyton?
Ha kerek, a tükröm,
ha sarlós, a fehér jáde-függönyhorgom.

Holdrózsát ad nekem,
csábosabb virágszál, mint a legszebb lányka,
holdlepényt ad nekem,
tölteléke cukor, zúzmara a máza.

Elefántcsont-kocsi,
két hófehér bárány áll elébe fogva
ő maga kisér ki,
felsegít kocsimra, s indít otthonomba.

Bércen, jégfolyókon,
felhőszakadékon átjutottam szépen,
s mint a fehér sárkány,
oly simán suhantam le a vízesésen.

Ám felborult kocsim,
s hangos csobbanással zuhant az örvénybe...
Riadtan ébredtem:
épp az ágyam elé sütött a hold fénye.

Pien Cse-lin (szül. 1910-ben) – első versei az Újhold-költők antológiájában láttak napvilágot, de később inkább a Modernek csoportjának impresszionizmusa felé hajolt. Kötetei 1933-tól jelentek meg (Füvek három őszből, Halszemek stb.) Intim, kevesek számára íródott verseit a japánellenes háború kitörése után társadalmi érdeklődést mutató témák váltották fel.

Pien Cse-lin
TÉLI ÉJSZAKA
Szerdahelyi István fordítása

Egy kályha tűz. Egy kamra lámpafény.
Csen markában teásibrik remeg,
szemközt Csang üldögél, a másik vén.
Vén Csang rágcsál egy cigarettavéget,
teától vén Csen gyomra jó meleg,
és mind a ketten álmos szemmel néznek
félig hunyt szempilláik közt a füstbe,
mely kéken leng, s akár a részegek,
bámulják hosszan, hosszan, elmerülve
a sárga fényben izzó szénkockákat,
oly kába arccal, mint ki szendereg...
Harang zeng: bong! A hangja honnan szállhat?
Hallgatják: egyet, kettőt, hármat kondul,
egy ember kinn sietve lépeget,
s a lába cuppog: „Rengetegnyi hó hull!”

Pien Cse-lin
VÁNDORÚTON
Donga György fordítása

Teveháton hintázunk imbolyogva,
alattunk holt homokmező,
s ha csengettyűszó veri fel az alkonyt,
csengettyűszó, csilingelő,

letáborozunk kényre-kedvre; fáradt
testünk zsongulva elpihen.
Hol édes, hol meg pácos levű üstben
ázunk itt valamennyien.

Oázis? Álombéli? ej, ne töprengj!
Pajtás, eláztunk cudarul:
nem lesz búnk, bánatunk, ha forgószéllel
a homok holt testünkre hull.

Pien Cse-lin
FŰ A FAL TÖVÉN
Donga György fordítása

Az ötödik óra napfényt tűz a szoba szegletébe.
A hatodiknak fellobbantott lámpafény az éke.
Azon tűnődöm, hogy van, aki nap nap után
tétlenül álmodozik a szürke falat nézve,
és azt, hogy tövén fű nő: serken és lekókad.

Pien Cse-lin
IFJÚ ÉPÍTŐKNEK
Donga György fordítása

A kelő nappal találkoztok a hegy tetején,
tíz li-re innen: oda vonultok seregelve.
Kapás csapatotokról lassan foszlik az éj,
és a fénnyel versenyt futtok föl, föl a hegyre.

Azt akarjátok, hogy teremjen a lösz gabonát,
és termést adjon a kő meg a szikla.
Felszabdaljátok a tájon a téli ruhát,
friss tavaszit, emberi formájút alakítva.

Serény kezetekkel sok ezer csemetét
duggattok a földbe sürögve,
munkátok a törvényt szolgálja s ekként
a természet urává lesztek mindörökre.

S jut ám néktek a keserű közt édes falat is:
telve a föld cukros gyökerekkel;
sikkant a sok lány, a gyönge, hamis,
ha megölelitek érdes-erős kezetekkel.

Primitív kapátok nem szegi kedveteket,
küzdve a jövőt fejtitek a mából.
Az élettel jegyeztétek el életetek,
s hitre lobbanunk arcotok mosolyától.

(1939)

Pu Feng (1911–1943) – a Kínai Költészeti Társaság (1932) egyik alapítója. Harcos, termékeny költő. Témái imperializmusellenesek, hazafiasak. Formailag Majakovszkijtól tanult. Versei közt sok a kidolgozatlan, felületes alkotás. Kötetei 1934-től jelentek meg: Határtalan éjszaka, Élet, Az acél dala, Bölcsődal stb. címekkel.

Pu Feng
ANYA
Miklós Pál fordítása

Szu Jin-jing, állítsd meg könnyeid patakját!
Siránkozásra ma még nincs időnk.
Kinek a fia nem harcol a célért,
s ki mondja azt, hogy gyermeked halott?
Halljad, ím, ez volt hadnagyunk parancsa:
Dühödten támad ma este a japán,
de mi készülünk s vasként ellenállunk,
megmutatjuk, hogy karunk mire képes.

Szu Jin-jing, állítsd meg keserves könnyeid.
Légy mindnyájunkkal egy és jöjj közénk.
Új támadásra készülünk, meglátod,
hány ifjú testvért mentettünk mi meg.
Mennyi állt közénk, hány száz és ezer.
Lásd, ők lettek a mi gyermekeink.
Nékik kell most a lágy simogatás.

Jöjj hát, miért búsulsz?
Ha fiadat megölték,
sírással magad tönkre mért teszed?
Szu Jin-jing! Kedves!
Három fiadból kettő
vérét áldozta, hogy népünk szabad legyen.
Igaz anya vagy! Dicsőség övez!

(1936 körül)

Taj Vang-su (megh. 1950-ben) – az Újhold-költők örökébe lépő s az 1932-ben megindult Jelenkor c. folyóirat körül csoportosuló Modernek jellegzetes egyénisége. A valóságtól menekülő kispolgári életérzés tolmácsolója, előbb formalista, majd a francia szimbolisták hatását mutató köteteiben (Emlékeim; Vang- su vázlatai, 1933). A japán agresszió után azonban hangot talál a kínai nép szenvedéseire, a hazafiság érzéseire is. Közölt verse ebből az időszakból való.

Taj Vang-su
FELIRAT A BÖRTÖNFALON
Miklós Pál fordítása

Ha itt halok meg,
barátaim, ne sírjatok!
Örökké élhetek majd,
ha szívetekben ott vagyok.

Rab volt japán börtönben,
ki meghalt, egy közületek,
gyűlölettel szívében:
örökre emlékezzetek!

Ha visszatértek és a földből
kikaparjátok tetemét,
győzelmi kiáltástok
élessze újra szellemét.

Fehérlő csontjait vigyétek föl a hegyre
szárítsa szél, égesse nap –
nyirkos, fekete börtönében
ez volt a vágya, ennyi csak.

(1942)

Cang Ko-csia (szül. 1905-ben) – első verseskötete 1934-ben jelent meg, Bélyeg címmel, Ven Ji-to előszavával. Egészséges, egyszerű hang, az élet valóságos problémáinak meglátására irányuló törekvés jellemzi verseit; bennük a költő objektív különállása lassan feloldódik az ábrázolt világgal való együttérzésben. Későbbi kötetei: Bűnös fekete kéz; Önarckép, Felhőfolyó stb. Jelenleg is ír, a Költészet c. folyóirat szerkesztője.

Cang Ko-csia
A VÉN LÓ
Galla Endre fordítása

Megrakva mindig színig a szekér,
hisz neki úgy sincs egy szava se,
hátán húsába hasít a kötél
s ő búsan fejét csüggeszti le!

Nem tudja mag, hogy holnap mi várja,
szívébe bújik a könnyezés
szemében villan az ostor árnya,
felüti fejét s előre néz.

(1932)

Cang Ko-csia
VAN, AKI...
Demény Ottó fordítása

Lu Hszinre emlékezve

Van, aki él
– Ő már halott.
Vannak holtak,
de Ő él!

Van, aki
nyakába ül a népnek s szól: ím nagy vagyok!
S van, aki
fejét a népért kemény igába hajtja.

Van, aki
kőbe vésett nevére révül és véli: halhatatlan.
Van, aki
„Vadfüvek”-et ír, de vár a földből jövő lángra.

Van, aki
míg él, mást élni nem hagy.
Van, aki
él azért, hogy a nép jobban éljen.

Aki a nép nyakába ül,
leveti azt a nép.
Aki a nép igavonója,
emlékezik arra a nép.

Akik nevüket kőbe vésték,
megfeketednek, mint a holtak.
De mindenütt vadfüvek nőnek
a tavasz lágy leheletétől.

Akik mindenkit letipornak,
letűnnek, mi is látni fogjuk.
De fölmagasztalja a nép,
akik érte élik életük.

Cang Ko-csia
FU APÓNAK, A TÉESZ TAGJÁNAK
Galla Endre fordítása

Mint vén fűzet, a múlt jó hatvan éved
temette lucskos, csúf sarába.
Hetven vagy most, és rokkant, csonka lábad
emlékeztet a tűnt világra.

Piros kis lócán üldögélve trágyát
töltesz az öntöző vizéhez,
s elnézed, hogy a fürge víz nyomában
palánták sora éled, érez.

Ismerted gyászos énekét; a vitla
kezed keményre törte hajdan.
Ma vízmerőgép áll a régi kútnál –
s hangjában is be más a dallam!

Derék apó, tagja a téeszcsének,
hadd nézzelek, új hajtást puszta
ágon! Fél lábadon, de bizton eljutsz
te is a szocializmusba.

(1956)

Cang Ko-csia
CSEND
Czesław Miłosz angol nyelvből készült lengyel fordítását magyarra átköltötte: Benczes Sándor Gábor

A kék dombok csendben vannak,
És én is hallgatok.
Megállt az idő.
Némán egymásra nézünk.
Lesütött szemmel
A csobogó vízre nézek,
A csobogó víz
Felemeli szemét
Rám.
Te, vörös szemű, lenyugvó Nap,
Kérlek, ne áruld el a titkokat!

Cang Ko-csia
KÖNNY, VEREJTÉKCSEPP ÉS GYÖNGYÖK
Czesław Miłosz angol nyelvből készült lengyel fordítását magyarra átköltötte: Benczes Sándor Gábor

Azok a keserű könnyek!
Azok a sós verejtékcseppek!
Ne gondold, hogy
Fiad kedvéért gyöngyökké változnak!
Ha bűzlő verejtéked
Hullajtod a földre,
A cseppek változzanak életadó maggá.
És ha könnyeid
Úszkálnak a tál rizsben,
Azok
Adnak ízt a te rizsednek.

Hsziao Szan (Emi Hsziao, szül. 1896-ban) – a húszas évektől kezdődően többször, huzamosabb időn át élt a Szovjetunióban, 1939 után Jenanban, a forradalom központjában dolgozott. A kínai forradalom énekese, orosz és szovjet költők fordítója. A Kínai Népköztársaság megalapítása után két válogatott kötete is megjelent. A béke útja (1953) és A barátság dala (1958) címmel.

Hsziao Szan
HITVALLÁSOM
Kalász Márton fordítása

Tudom, hogy verseim durvák, fölszínesek.
Csak azt kívánom, aki olvassa s mondja, annak jó legyen.
Nem merem hangoztatni a „tömegszerű”, „népies” fogalmakat,
de azt akarom, hogy emberi beszédhez legyen hasonló.
Ha úgy tetszik, nem állíthatók ki a himnuszok csarnokában,
no, én akkor az utcák falára ragasztom.
Ha ez a forma és ez a tartalom
olvasva és hallgatva jól érthető,
vessenek ki bár a „költők” sorából,
eztán is így írok, énekelek.

Hsziao Szan
FIAMNAK
Képes Géza fordítása

Tavaszi fény ömlik a kerti fákra,
fényes, tömött a fák alatt a fű.
Madársereget ringat a fa ága,
s belevegyül a madarak dalába
a kisgyerekek vidám kacagása.
Micsoda összhang! Gyönyörű!

Árad felém virágok illata,
nótára gyújtok én is nagyvígan.
Egy kisgyerek szalad felém: „Papa!”
Arcom kigyúl – te lennél az, fiam?

Nem. Nem te vagy. Már indulok tovább,
a bánattól homlokom elborul.
Te messze vagy. A messzeségen át
hozzád röpít a gondolat s a vágy;
beteg vagy, lázas. Cserepes a szád,
s apádat lesed szótlanul.

Virrasztanék, ágyad fölé hajolva,
adnék inni hűsítő csöppeket;
aztán gyöngéden vennélek karomba
s egész a kertekig mennék veled.

De nem lehet. Világok küzdenek,
s őrhelyemet én nem hagyhatom el.
Mért van ez így, s könnyem most mért pereg?
Megérted mindezt majd, ha nagy leszel.
Apád vagyok, de sok ezer apátlan
gyereknek van itt szüksége reám,
kik nem örülnek napfénynek, virágnak
s nem hallják, hogy madár dalol a fán. –
Sok meggyötört kisfiú, kisleány,
akiknek arca sápadt, szomorú,
akiknek otthona por és hamu
s kiket szörnyű bombákkal, szuronyokkal
tizedel meg az orgyilkos japán.
Vagy elrabolja őket s messzi tájra
viszi az ártatlan csöppségeket,
hogy mindent, mindent elfelejtsenek,
mi eddig ott élt kis szívükbe zárva:
hazát, szülőket, édes anyanyelvet,
testvéreiknek arcát és nevét –
belőlük is gyilkosokat nevelnek,
kik szomjúhozzák a lángot s a vért –
akik majd önnön testvérükre törnek
s felpörkölik atyáik tűzhelyét;
és lesz belőlük – ágyútöltelék.

Ezeken kell segíteni kisfiam,
látod, ezeket kell megmentenünk!
Meggyógyulsz és nevetni fogsz vígan,
meglátod: szép lesz a mi életünk.

Tudom, tavasz jön nemsokára, ragyogva,
s béke árad a földre, mint a fény:
akkor dalolva futsz a kert füvén,
s kezed egy japán kisfiúcska fogja.
Bimbós ágakon madarak dalolnak,
hangjukkal a hangotok összeolvad,
felétek virágdísszel int a holnap,
s boldogan, büszkén nézek rátok én.

Tien Csien (szül. 1916-ban) – a harmincas évek közepén jelentkezett első verseivel (Hajnal előtt, 1935), s harcos, Majakovszkij formai hatását tükröző, pattogó verseivel csakhamar a japán ellenállási háború költészetének legmarkánsabb képviselője lett. ekkori kötetei: A harcolóknak, Ellenállási versek, ő is ölni akar stb. A felszabadulás óta is több kötet verset írt a kínai nép új életéről; egyike a legismertebb mai kínai költőknek.

Tien Csien
A FORRÁS
Demény Ottó fordítása

Forrás bugyog a smaragd fű alól,
színe, mint a bazsarózsa, fehér.
Kristálytisztán buzog a föld alól,
majd elsimul, hogy a felszínre ér.

Pásztorlányka ballag a réten át.
Hajtja a füvön szép bárányait.
Lehajol inni a forrás fölé,
majd körülnéz, a tájtól búcsúzik.

Búcsúzik, mert e széles legelő
gyárakat ringat majd igen hamar.
Egy év vagy kettő, s megjelenik itt
az első kohó s zeng a munkadal.

A pásztorlányka mögött a nehéz
gépek dalolnak, hangjuk messze száll.
Előtte meg görgeti habjait
a Sárga Folyó, megújul a táj.

Árnyék lebeg a forrásvíz színén.
Áttetsző, mint a vízililiom.
A pásztorlányka mosolyog felénk,
az ő árnyéka lebeg a habon.

Ahogy issza a hűs forrásvizet,
látja magát, csillogó szép szemét,
ahogy bujkál a víz fodrai közt,
s e ragyogó szem mélytüzű, sötét.

Pásztorlányka! Kerülj akárhová,
kísérje utad boldog nyugalom.
E pusztán végre gazda lett a nép.
Visszafogad e föld, mint hű rokon.

Bárhová mégy is, mindenütt kisér
e táj emléke, s csillagként ragyog.
Messzi folyik e szép forrás vize,
bármerre menj is, nyomodban csobog.

Tien Csien
AZ ACÉL VÁROSÁRA
Demény Ottó fordítása

(Ansan)

Ó, Ansan, láttalak én,
karod nyújtottad felém.

Sajnos, vonaton ültem.
Mellőled elkerültem.

De fényed mezőt, kertet
beragyog, tűzzel tölt meg.

Ansan! Nappal vagy éjjel
Te ragyogsz büszke fénnyel.

Látni akarlak újra,
boldogan hozzád bújva.

Mérném magam ez egyszer
roppant kéményeiddel.

Lángodtól tüzet fognék,
lobogó szívvel írnék,

s a kommunizmus versét
lángjaid fölemelnék.

Ansan, ezernyi kéményeddel
a haza karja vagy.

Ansan, a haza arra kér,
nyújtsd messzebb karodat.

Hálás lesz érte a Huaj,
ha elküldöd vasad.

Ansan, puszták köszöntenek.
Küldj gépet és vasat.

Aj Csing (szül. 1910-ben) – első verseskötete 1936-ban jelenik meg, A nagy Jen folyó címmel. A paraszti nyomorúság, a kínai táj realista megjelenítőjeként indult, majd Tien Csiennel és másokkal együtt csakhamar a japánellenes háborús költészet, majd a legjobb kínai költők élvonalába került. A negyvenes évek elejétől Jenanban élt, majd az egész ország felszabadulása után Pekingben a Népi Irodalom című folyóiratot szerkesztette. Az utóbbi években világnézeti fejlődése megtorpant, szemléletében polgári individualista nézetek hatalmasodtak el, a párttal is szembekerült. Jobboldali, pártellenes nézetei miatt 1957-ben kizárták a Kínai Kommunista Pártból.

Aj Csing
ÉSZAK
Miklós Pál fordítása

Egy napon
a költő, aki a Khorcsin-pusztákról jött,
azt mondta nékem:
„Észak-Kína oly szomorú.”

Így igaz.
Észak-Kína oly szomorú.
A határvidékről süvöltve jő
a homokvihar
s felmarkolja Észak életét, minden zöldjét,
napjának ragyogását,
– borús barnaság burkol
eltéphetetlen porgöngyölegbe mindent –
a láthatár távoli zugából üvöltve ront reánk
és rettegést hint szét
és őrültként
söpri végig hatalmas földünk.
Roppant sivatagok
dermedeznek fagyos decemberi förgetegben,
kis falvakat és dombokat, folyópartokat,
romokat, magányos sírhalmokat
és mindent beborít a földszínű bánat...

Magányos vándor
megyen görnyedten,
arcát takargatva
a szélhordta s kavarta homokban,
elfúló lélegzettel,
lépést lépésre,
vonszolja testét.
Néhány öszvér
– szomorú szemű,
kókadt fülű jószágok –
hátukon cipelik
a föld minden keservét,
unt léptek nyugalmával csak róják
Észak földjének
néptelen, távolba tűnő útjait...
Régen elapadt már a sok folyócska,
medrüket felkarcolták a keréknyomok.
Észak földje s népe
szomjazik s áhítozik
a bőség és élet forrására.
Csenevész ligetek, kiszáradt fák
és törpe házak
rejteznek ritkásan
az ég homályló függönye alatt.
Az égen
nem látod a napot,
csak a csapatba verődött keselyűket,
kavargó keselyűcsapat,
csattogtatják sötéten szárnyukat
s elrikácsolják nyugtalanságukat és bánatukat,
menekülnek e rideg vidékről,
menekülnek
smaragd ragyogású, napfényes Dél felé...

Észak-Kína oly szomorú.
A tízezer mérföldön végigkígyózó Sárga Folyam
zavaros hullámai zúgva
öntözik Észak téres földjét,
öntözik bajjal-vésszel...
Ó, hány emberöltő orkánja s zúzmarája
véste
Észak tágas földjére
a szegénység és éhínség képeit!...

De én
– a Délről jött utas –
mégis szeretem Észak szomorú földjét,
arcomba csapdosó homokviharát,
csontig hasgató jeges leheletét.
Átokra sosem fakaszthat engem!
Szeretem ezt a szomorú földet:
a parttalan homoktenger
hódolatra indít
– látom
őseinket:
juhnyájat terelnek,
nádsípot fújnak
s elenyésznek e hatalmas sárgásszürke síkon.

E régi-régi földben
amely sárgállik s puhán omlik lépteink alatt,
atyáink csontjai rejlenek elásva
– ők törték föl ezt a földet
néhány ezer esztendeje,
ők harcoltak itt valamikor
a csapásosztó természettel,
ők kaptak itt súlyos sebeket
földünk védelmében,
ők haltak meg itt,
s ezt a földet örökül hagyták reánk...
Szeretem ezt a szomorú földet,
ezt a földet, mely nagy és kopár.
Ez adta nékünk tiszta nyelvünket
ez tanított izmokat feszítő nagy akarásra.
Hiszem, hogy ez a nyelv és ez az akarat
erősen él hatalmas földünkben
s nem pusztul el soha.
Szeretem ezt a szomorú földet,
ezt a régi-régi földet.
Ez a föld
szülte a népet, melyet úgy szeretek.
Mert ez a világ legkeserűbb
és legrégibb népe.

Aj Csing
EGY NÉGER LÁNYKA DALOL
Galla Endre fordítása

Egy néger lányka dalol,
s jár-kel vidáman a házban.
Sugárzó, szép a leány,
nem fárad a dalolásban.

Ajkára honnan a dal?
Mit rejthet mélye szívének?
Karján egy bús csecsemő:
tán őt altatja az ének.

A gyermek nem az övé,
édes testvére se néki;
ringatja más kicsinyét,
gazdája néki a bébi.

Az egyik oly fekete,
akár az éjszínű ében;
villog dajkája ölén
a másik bőre fehéren.

Az egyik szüntelen sír,
bár kénye-kedve betelve;
a másik szánnivaló,
ám dalra készteti kedve.

Ko Csung-ping (szül. 1902-ben) – az Alkotás irodalmi társaság tagjaként indult költői pályáján a húszas években; ekkori termését A szél és tűz hegyei és az Éji beszélgetések a tengerparton című köteteibe gyűjtötte. a japánellenes háború kitörésekor Jenanba ment, versei megtelnek forradalmi optimizmussal. Itt írt és későbbi verseit a Kínai Népköztársaság megalakulása után Jenantól Pekingig című kötetében adta ki.

Ko Csung-ping
JENAN ÉS KÍNA IFJÚSÁGA
Kalász Márton fordítása

1. Jenan kérdez:

Ifjú! Kínai ifjú!
Jenanban kölesen élnek,
lábukon háncscipő van
– Jenan miért oly kedves tenéked?

2. Az ifjúság válaszol:

Nem félünk sziklás, mocsaras úttól,
nem félünk útszéli taréjas gonosztól,
csak attól félünk, hogy egyszer nem adnak jenani kölest,
nem kúszhatunk zajos arcvonalakba,
a bölcsességre nem Jenan oktat,
s nem lehetünk a forradalmi ifjúság színe-java.

Tantermünk mennyezete az ég, de kit izgat,
kicsorbult tégla az iskolapadunk,
térdre helyezett deszka az asztalunk;
mi boldogan, örömmel tanulunk:
mestereink oly hősök, kik
a Hosszú Menetelésben értek.

Fát ültetni, fejszével bánni is megtanulunk,
s a falvak népét mi agitáljuk:
arcunkon kicsit több a verejték,
szabadidőnkből kicsit többet elvesz a marxizmus-leninizmus,
sokat járunk a tömegek közé
s az emberek gondolatait kipuhatoljuk.

A munkából éjszaka térünk haza,
fölöttünk ezüst hold, alattunk zizegő parti homok,
halkan dudorászunk a Jen folyó kanyarában –
ó, kidalolhatatlan a forradalom,
örökké szép a holdvilág,
lelkesedésünk oly végtelen,
akár a víz zuhogása.
Megyünk, megyünk,
tompul az éj, s mi még most is a Jen folyó partján időzünk.
Egyszer csak meghökkenünk, hisz a Központi Bizottság ablakai,
akár a csillagok, sárgán hunyorognak,
az öreg káderek még ott tanácskoznak a löszpartok alatt,
s nekünk a holnapi nap jut eszünkbe.
Holnap, holnap új harcai: tanulás, munka, termelés;
harcos ifjúság,
Mao elnök harci talizmánját viselve
indul az arcvonalba,
indul a dolgozó emberek közé.

3. Jenan összegez:

Ó, ifjak! Ifjak!
Bátor kínai ifjak!
Erős- és széplelkű kínai ifjak!
Szétfoszlott jenani háncscipőtök,
eleven forradalmi tudásra tettetek szert,
jóllaktatok jenani kölessel,
fejetek telve új gondolatokkal.
Előre hát, előre!
Északon és délen nyissatok virágot,
a Jalu-part jó talajában –
ifjak! Ti drága kínai ifjak!

(Jenan, 1939 őszén)

Ko Csung-ping
GYÖKERESTÜL IRTSD AZ ELLENSÉGET!
Szerdahelyi István fordítása

(Dal a téli hadjáratra)

A Huangho vize a Lungmennél
vadul rohanva rohamoz, repül hulláma,
mi is támadva, szétverve, üldözve, bekerítve,
rohamozva rohanunk az ellen nyomába.

A Jangce árad, görögnek hullámai,
várja a nép, hogy meneteljünk sebesen délre,
Mao elnök határoz,
Csu Te marsall parancsot ad,
négy tenger ujjong, repes a hegy-völgy népe.

Ujjonganak a hegyek, tengerek,
hegyet mozdító, tengert ostromló erővel csapunk az ellenségre,
csak, ha a gyökeréig megsemmisítjük,
ha kiírtjuk, úgy lesz igazság és béke.

Ujjonganak a hegyek, tengerek,
zeng hegyek, tengerek, emberek ujjongása,
felszabadul Dél és Észak népe,
a népé lesz ezután a nép országa.

Ho Csi-fang (szül. 1912-ben) – a japánellenes háború előtt (1931–37) írt verseit az 1945-ben megjelent, Jövendölés című kötetében adta ki. Az eredetileg befelé forduló, öncélú poézist művelő költőt a japán háború évei, majd Jenanba költözése lassan forradalmárrá, a kínai proletariátus ügyének szószólójává érlelte. Ez időben írt verseit (1942-ig) Éji dalok, későbbi verseit pedig Éji és nappali dalok (1952) címmel adta ki. Újabban tanulmányokban és saját költői gyakorlatában sokat foglalkozik az új kínai vers verstani kérdéseivel.

Ho Csi-fang
BE GYÖNYÖRű AZ ÉLET
Kalász Márton fordítása

Be gyönyörű az élet,
akár a tengerpart, az élet.
Ahol az élet, ott a boldogság, ott a kincs.

Menj, lépj a karba, játssz színdarabot,
menj, építs vasutat, légy pilóta,
menj, dolgozz a laborban, írj verseket,
menj, sízz az ormokon, evezz a folyókon,
menj sarkkutatónak, gyűjts trópusi növényt,
menj táborozz sátorban a csillagok alatt.
Menj, figyeld a hétköznapokat,
menj, s a köznapi ügyekben nyisd tágra szemed,
menj, s tüzed lobbantson másokat is,
menj, s szíved leljen szívekre.

Be gyönyörű az élet.
S oly gazdag zamatú az élet.
Ahol az élet, ott a boldogság, ott a kincs.

Ho Csi-fang
VIRÁGFÜZÉR
Kalász Márton fordítása

A virág homályló völgyben a legillatosabb,
az emlékezetünkön kívüli harmat a legvillogóbb.
Boldog vagy, kicsi Ling-ling, én mondom neked.
Legáttetszőbb a víz, ha nap elől nem rejti bozót.

Álmodban a glicínia szobádba hajolt,
aranyló szirmokkal fedte be hajad.
Tetőről szálaló eső meséje bűvölgetett.
Kedvelted a csöndet s a csöndben a csillagokat.

Voltak ezüstkék könnyeid, leány,
oly sokszor tápláltak névtelen bánatot.
Bájod tette széppé szomorú napjaid is.
Bájod lett korai véged is, te halott.

Ho Csi-fang
HAJNAL
Demény Ottó fordítása

Köd ül a völgyön s harmat a füvön,
virágsziromként kinyílik a hajnal.
Munkások törik távol a követ,
s hangjukat hallva megpezsdül a szív.
Munka! Azt vallom: jelképed a ház.
Látja az ember
s beleköltözik.

Hej, kőtörők, favágók, építők!
Ütemre dobban véletek szívem.
Erőnk feszül a házért, egy a célunk.
Némán ajánlom néktek dalomat,
s mindazoknak, kik hajnalban ocsúdnak,
s fölkelvén, már dolgozni kezdenek.
Az ébresztőre serkent katonáknak,
diákjainknak, kiket hív a csengő,
s parasztjainknak, akik kakasszóra
indulnak messzi földjeik felé.

Li Jang (szül. 1908-ban) – a felszabadulás előtt írt három kötetnyi versből a kötetünkbe is – szemelvényesen – felvett A tigrisvadász és családja című elbeszélő költemény emelkedik ki. A felszabadulás után jelent meg válogatott verseskötete. A költőnek (1955) címmel.

Li Jang
A TIGRISVADÁSZ
Donga György fordítása

Tigrisvadász – az volt az ükapám.
Az éjszaka árnyaival
kilopakodott a hegygerinc alá,
s a vadcsapáson, íjjal, lesben állt.

Rejteke sűrű ág-boga közt
fülelt, figyelt: neszez-e, jön-e a vad.
Feszes idegéről az íjnak
röppent a nyíl – baljós sziszegéssel.

Az esztelen állat lerogyott konok ellensége előtt,
sebét, mit a mérges nyíl hegye vert, meg a vért nyalogatván,
hegy-völgyet reszkettető bömböléssel
adta ki páráját.

Megölte a tigrist,
megóvta a jámbor jószágok életét,
a jószágokkal együtt jámbor feleségekét,
s a szót-értő szomszédokét is nemkülönben.

A vadászt,
ki leterített oly sok fene tigrist,
egyszer mégis megölte a tigris,
pedig még bírta ajzani íját.

Egyetlen nagyívű íjat hagyott ránk,
ott lóg a füstről feketére pácolt mestergerendán,
s ránk hagyta azóta sem szűnő gyűlöletét,
itt horgad feszes íve szívemben.

Jüan Suj-po (szül. 1916-ban) – eredeti hangvételű szatirikus költészete Ma Fan-to hegyi dalai című, 1950- ben megjelent kötetében összegyűjtött szatirikus versei, rigmusai által vált Kína-szerte ismertté; szatírájának élét a japán kapituláció után tovább korrumpálódó Kuomintang-rendszerre és annak politikájára irányítja.

Jüan Suj-po
ÉLNÉK, DE NINCS MIBŐL
Donga György fordítása

Ehetném, de nincs ennivalóm,
öltözködnék, nincs rossz ruhám, se jóm,
utaznék, de min utazzam?
Lakást bérelnék, nincsen rávalóm.

Miből neveljem fel a gyermekem?
Apám koporsóját sincs miből megvegyem,
tengődöm, nem segít falu, város,
élnem sincs miből és meghalni sem.

Béremből az előleg elvitt már sokat,
megadtam fele részén adósságomat,
egy garas maradt a zsebemben:
kölest vegyek rajta vagy lámpaolajat?

Jüan Suj-po
LU HSZIN SÍRJÁNÁL
Donga György fordítása

Könnyeket ejtve
jönnek az emberek sírodhoz,
némán menetelve
jönnek az emberek sírodhoz.

Igéddel ajkukon
jönnek az emberek sírodhoz,
nézz rájuk biztatón:
jönnek az emberek sírodhoz.

Jöttek az emberek télen a sírodhoz,
sok ezren jönnek majd tavasz idején is,
ágat az egyik, másika zászlót hoz,
vonul a munkásnép, vonul majd sírodhoz.

Jüan Suj-po
INFLÁCIÓ
Ladányi Mihály fordítása

Rohanok a budiba,
papír nélkül, sebtiben.
Sebaj, egy százas bankó
kitörüli fenekem.

(1947)

Vang Hszi-csien (szül. 1917-ben) – költészete már a felszabadulás előtt ismertté vált. A kínai parasztsors krónikása.

Vang Hszi-csien
A HARMADOSOK ERDEJE
Kalász Márton fordítása

Csanghszicsiao falva fölött
a Harmadosok Erdeje –
távolról füves pusztaság,
közelről sírokkal tele.
A sírokon se jel, se név,
szegény emberek nyughelye:
a faluban a földesúr,
s a népnek nincs mit ennie.

A harmadosnak hányadik
ükunokája dolgozik –
mennyi ugart törtek föl és
gabonát arattak le itt?
Vizet hány lajttal hordtak el,
a rizst hányadszor csépelik?
S takarítottak úr után,
mosták, mosták szennyeseit.

Kelet felé, nyugat felé
a vidék urakkal tele.
Ki fogadja be a szegényt?
A Harmadosok Erdeje.
Mindenki meghal, aki él,
de így kerülni ki ide –
igavonó volt, s ezután
az elnyomottak szelleme.

Pirosló vér, zöld veríték,
akár a végtelen folyó,
az emberélet mit sem ér,
fűszálra peregni se jó,
koldus az apa, a fiú
azt se tudja, hova való,
sanyarodnak szüntelenül,
haláluk a szabadító.

De szövetségbe lép, javul
a harmadosnak élete,
földhöz jut a földművelő
s ekét, jószágot kap vele,
tekints csak föl, merő sugár
a Harmadosok Erdeje,
ezer év lüktető sebét
az élet most gyógyítja be.

(1947)

Jüan Csang-csing (szül. 1914-ben) – A Mao Ce-tung jenani beszéde (1942) után új utakat kereső s a népköltészet felé tájékozódó kínai népies költészet egyik tehetséges képviselője. Híres elbeszélő költeményében, a Csang patak vize címűben (1949), három kínai parasztlány meséli el életét. A kötetünkbe felvett részletek a költemény dalbetétei.

Jüan Csang-csing
A CSANG PATAK VIZE
Demény Ottó fordítása

(Részletek)

A Csang patak éneke

Csang patak kilencvenkilenc kanyargása!
Fák sűrűje, sziklás hegyek vonulása,
fák sűrűje között ködök gomolygása.
A hegyi út elvész felhők homályába.

Hajnalban piroslik az erdő szegélye.
Piros napsugár hull a patak vizébe.
Barackvirág-színű lesz a patak tőle.
Egy halk dal visszhangzik a parthoz verődve.

Szabadságdal

Csang patak kilencvenkilenc kanyargása.
Mao elnök vezet, békét hozunk a világra.
Ha papírra írom, folyóvíz elmossa.
Fakéregre rovom, a féreg lerágja.
Kalapácsot, vésőt veszek a kezembe,
a szabadság dalát vésem a kövekbe.

A Kommunista Párt, Mao Ce-tung pártja,
boldogságot vet a földbe, fényt hoz a hazára.
A japánok ellen védi vagyonunk, családunk,
Csang Kaj-seket elzavarja, hozza szabadságunk.
Eltöröli a kamatot, szétosztja a földet.
Börtönükből kiröpteti a kínai nőket.
Árad a Csang patak vize, hatalmasan árad.
Elsodorja börtöneit a régi világnak.

A Csang vize énekel

Csang patak kilencvenkilenc kanyargása.
Zúdul a Tajheng hegységből, hallik morajlása.
Verset írok, dalt faragok,
visszanézve szólítom a Csang patakot.
Nekünk dalol a Csang patak, nekünk végre.
Dala röpül a tengerig, az óceán nagy vizére.

Pásztorének

Csang patak kilencvenkilenc kanyargása.
Zúdul a víz, idehallik boldog dalolása.
A virággal ékes parton örökzöld fák állnak.
A két parton a kis falvak közös utat járnak.

A tízezer éves börtön összeomlott.
A tízezer éves ketrec széjjelromlott.
Szabad madár röpül szabad ég magassán.
Szabad dal cseng a Csang patak partján.

Li Csi (szül. 1912-ben) – az új népies költészet másik sikeres képviselője. 1945-ben megjelent népi hangvételű elbeszélő költeménye, a Vang Kuj és Li Hsziang-hsziang tette ismertté nevét. Azóta több kötetet tett közzé, hasonlóan egyszerű, a széles néptömegek számára közérthető stílusban és formában.

Li Csi
PÁRBESZÉD A FOGADÓBAN
Galla Endre fordítása

„Déli a kiejtés, ruhája is déli –
nem idevalósi, ugye, délvidéki?”

,Hupej tartományban, a Jangcénál lakom
Icseng városában, ezt is megmondhatom.'

„Száz meg száz mérföldön, hegyeken, vizen át
– hová, merre tart így, egyedül, asszonyság?”

,Segítettek végig, hajón és vonaton,
tovább, Hszincsiangba, majd buszon utazom.'

„Messzi Hszincsiangba rokonához készül
vagy csak úgy utazgat, puszta kedvtelésbül?”

,Dologidő van most, aratási hónap,
– de látni szeretném hozzátartozómat.'

„Testvérei vannak? Szülei még élnek?
Kisárusok – vagy tán földművelő népek?”

,Nem miattuk – másért látogatok oda:
van valakim arra, aki most katona.'

„Derék asszony, férjét szeretné hát látni?
Merthogy ilyen utat nem vállal ám bárki!”

,Köszönöm jó szavát, de, ha szabad kérni
– nem vagyok még férjnél –, hívjon lánynak, néni.'

„Ó, maga hajadon? Akkor kérdem újra:
Hszincsiangba, mégis, miért visz az útja?”

,Hát – az esküvőnkre, azért megyek éppen,
ő nem jöhet; részt vesz ott az építésben.'

(1955)

Li Csi
ÜDVÖZLET PEKINGNEK
Demény Ottó fordítása

Szépséges nyelvünk legszebbik szava!
A te nevednél mi zenghet szebben?
Hazánk térképén létezik-e hely,
mely szebben gyúlna föl a szívekben?

Erre mifelénk boldognak mondják,
akik Pekingben egyszer is jártak.
S ha eljut hozzánk rólad egy fénykép
nem örülünk így párunk szavának.

Teherkocsi fut hóban, viharban.
Ifjú sofőrje kémlel a tájban,
s föltekint néha, mert a szélvédőn
az Égi Béke Kapuját látja.

Október! győztes ágyúid zengnek.
Megremeg tőlük az ég azúrja,
s valaki messze az út havába,
Peking, Peking, a neved beírta.

Valahányszor csak nevedet látjuk,
boldogság önti el a szívünket.
Munka után, ha pihenni térünk
álmainkat is megédesíted.

S mikor szívbéli dolgokról szólunk
s nem rejti senki, mit belül érez,
hisszük: eljutunk hozzád egy napra.
Micsoda nap lesz, de dicsőséges!

Éjjel és nappal ez éltet egyre,
betölti szívünk, s új reményt mutat.
Alkotunk, küzdünk s mindnyájan hisszük:
mind, mind Pekingbe visznek az utak.

Mao Ce-tung – a kínai forradalom évtizedei során élményeit, benyomásait időnként rövid, a klasszikus verselés szabályai szerint írt versekben rögzítette. Huszonegy verse összegyűjtve előbb a Költészet című folyóiratban, majd külön kötetben is megjelent 1958-ban, magyar fordításban a Magvető gondozásában, 1959-ben.

Mao Ce-tung
CSINGKANG HEGY
Weöres Sándor fordítása

Hegyről letekintek: harci zászlók lengenek.
Hegytetőn trombita, dobdörej visszhangzik.
Övként szorít, tekereg az ellenséges sereg,
mi meg nem rezdülünk, kedvünk el nem alszik.

Megerősítettük sorra bástyáinkat,
Közös akaratunk falként összeolvad.
Huangjang felől reng a föld, ágyú dörög és süvölt;
de éjjel megfutott az ellenséges had.

Mao Ce-tung
HOSSZÚ MENETELÉS
Weöres Sándor fordítása

A Vörös Had nem retteg vonulni napról napra,
nem akadály előtte száz folyam, ezer szikla,
s mint fodrozó hullámok, az Öt Hegy minden orma:
Vu-mang hatalmas bérce szinte sárrá taposva.
Folyó arany homokja a szirteket csapdossa,
függőhíd jeges láncát a Ta-tu habja mossa,
Min hegység haván átkel a hadsereg hatalma,
nincs akadály előtte, megy boldogan kacagva.

Mao Ce-tung
HÓ
Weöres Sándor fordítása

Északon a messzeséget
ezer mérföld jég takarja,
ezer mérföld hó borítja.
A Nagy Falon innen és túl
csak a pusztaság maradt meg,
a nagy folyam hullámai
véges-végig megdermedtek.
A hegylánc ezüst kígyóként táncol,
viasz-elefántként hömpölyög a fennsík:
versenyre kelnek a magas éggel.
Amikor az ég kitisztul:
mint piros ruha, mint fehér kendő,
minden szemet széppel-töltő.

Folyók, hegyek, szépségesek,
hány hős nem bírt le titeket!
A Csin és a Han császárok
nem voltak eléggé bölcsek,
a Tang és a Szung császárok
nem voltak elég erősek,
és az istenek kegyeltje,
a nyilazó Dzsingisz kán is
csak a solymászáshoz értett.
Eltűntek a múltba.
Ha kívántok nagyot látni,
nézzetek a mi korunkra.

Galla Endre
A MODERN KÍNAI KÖLTÉSZETRŐL

A modern kínai költészet mindössze negyvenéves múltra tekint vissza. Szinte egy csapásra született meg annak a kulturális forradalomnak a kohójában, amely bevezette és követte az 1919. évi ún. Május 4-e mozgalmat. A kulturális forradalom eredményeként színre lépett új irodalom és költészet, mondanivalóját és formáját tekintve, egyaránt merőben új korszakot nyitott a kínai irodalom történetében. A tartalmában élesen antifeudális, demokratikus, a radikális kispolgárság életérzését tükröző új kínai vers a széles tömegek által beszélt köznyelven szólt az olvasóközönséghez, a klasszikus kínai versre jellemző szigorúan kötött, tömör formákat pedig szabad folyású, kötetlen sorok váltották fel.

Az új költészetet tehát mindenekelőtt világnézeti hovatartozása, mondanivalójának újdonsága, forradalmisága különbözteti meg – formai újszerűségén kívül – a klasszikustól. Az elmúlt negyven év során az újdemokratikus forradalom lázában égő Kína költőinek egész sora csiszolta, cizellálta az új kínai verset, amelynek első művelői, sőt megteremtői között kell megemlítenünk Kuo Mo-zso nevét. az ő 1921-ben megjelent Istennők című verseskötetét az új kínai költészet első reprezentánsának tekinthetjük. A forradalmi időszak kínai valóságán kívül nyugati költők, mindenekelőtt Whitman erős, inspiratív hatása érzik Kuo Mo-zso ekkori szabad verseinek nyugtalan soraiban.

A későbbiek során a kínai forradalom fejlődésével, frontjainak differenciálódásával változik, gazdagodik és mélyül az új költészet is. Harcol a feudális tartalmat és az elavult irodalmi nyelv újrateremtését célzó, valamint a különböző dekadens polgári áramlatoknak helyet követelő reakciós irányzatok ellen – legforradalmibb képviselői pedig már a proletariátus oldalán állva adnak hangot szocialista világnézetüknek. a húszas évek végének forradalmár költői közül Jin Fu (Paj Man) és Csiang Kuang-ce nevét kell kiemelnünk – az előbbit azért is, mert alig húsz évesen Petőfi tehetséges kínai fordítói közé tartozott.

Már a húszas évek elejétől fogva az új költészet fejlesztését szolgálták a különböző irodalmi orgánumok, amelyeket az ugyancsak nagy számban működő irodalmi társaságok adtak ki. az új vers kimunkálásán fáradozott például az 1932-ben megalakult Kínai Költészeti Társaság. A szabad vers „monopolisztikus” helyzetével szemben már korán megmutatkozott az új kötött vers megteremtésének igénye is. E tekintetben két – egyébként erősen a nyugati költészet hatását mutató – polgári költői csoport, az Újhold és a Modernek, tett a harmincas évek elején formalista ízű kísérleteket. a kötött vers kialakításában a legmaradandóbb eredményeket Ven Ji-to érte el.

Az 1937-ben megkezdődött japánellenes háború új feladatokat s egyben új fejlődési lehetőséget teremtet a költészet számára. A költők a frontokra vagy a falvakba kerülve, közvetlen kapcsolatba kerülnek a népköltészettel. Felvetődik a nemzeti forma megteremtésének kérdése – de a kérdés megoldását a háborús körülmények elodázzák. A negyvenes évek elejétől, különösen pedig 1942-től, Mao-Ce tung Párt ellenőrzése alá tartozó Felszabadított Határkörzetekben új, népi irodalom körvonalai bontakoznak ki. a mai kínai irodalom – hangvételében, módszereiben, mondanivalójában – mindenekelőtt a felszabadított területeken sarjadt irodalom hagyományait folytatja, s a Május 4-e mozgalom óta eltelt időszak legjobb hagyományai alapján – igyekszik hűen számot adni az új kínai valóság, a gigászi társadalmi átalakulás, a szocialista építés, az új embertípus kialakulásának forradalmi korszakáról.

JEGYZETEK

Kungszangban született Ji-jin – mitikus alak, valaha paraszti sorú tehetség, akit Tang, a legendás Snag-Jin dinasztia megalapítója főemberévé emelt

az Ég sekély Folyója – a Tejút

Pásztor és a Lányka – csillagképek, a Tejút választja el őket egymástól

Csang O – a hold tündére, azelőtt Hou Ji, a nagy íjász felesége, aki ellopta férje életelixírjét s halhatatlanságot nyerve a holdba szállott

Jang Kuj-fej – a Tang-dinasztia Hszüan-cung császárának (713–756) kegyencnője, akit fellázadt katonák öltek meg

Hou Ji – mitikus íjász, aki egy nagy szárazság alkalmával, amikor egyszerre tíz nap sütött az égen, kilencet lelőtt közülük

„Vadfüvek”-et ír – a „Vadfüvek” Lu Hszin egy lírai prózavers-ciklusa, forradalmárrá válásának tanúja.

GALLA ENDRE