Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

tatárjárás

a középkori Magyarországot 1241-42-ben ért mongol támadássorozat; tágabb értelemben az Európát 1236 és 1242 között sújtó támadások és az őket követő megszállás összefoglaló elnevezése.

A mongolok (korabeli nevükön tatárok) 1236-tól sorra meghódították az orosz fejedelemségeket. Kijev elestével (1240. dec. 6.) a mongol haderő három részre szakadva rohanta le Közép-Európát. A Batu kán által vezetett fősereg Halics leigázása után a Vereckei-hágón keresztül tört be Magyarországra, északon az Orda (Batu bátyja) vezette sereg Sziléziát és Morvaországot végigdúlván érkezett Észak-Magyarországra, a déli sereg pedig Havasalföld meghódítása után több részre oszolva a Borgói-, az Ojtozi- és a Vöröstoronyi-szoroson keresztül hatolt be Erdélybe.

IV. Béla magyar király igyekezett javítani az ország védelmi képességeit, de a társadalmi változások nyomán válságba került az addig királyi vármegyéken alapuló hadszervezet. A mongolok elől menekülő kunok befogadása komoly segítséget jelentett, a kulturális különbségek azonban fokozták a belső feszültséget.

A kelet-európai hadjáratra elindult mongol hadsereg 9 tümenből (kb. 90 000 harcosból) állt. A korabeli Magyarország mintegy 50 000 fegyverest tudott kiállítani, akikhez még csatlakozott a kb. 10 000 befogadott kun harcos. A valóságos erőviszonyok megállapításakor figyelembe kell venni, hogy a mongol sereg Magyarországra érkezése előtt is komoly veszteségeket szenvedett, de a magyar haderőt sem sikerült teljes egészében mozgósítani, ill. több elszigetelt csapatrész esett a mongolok és a magyarokkal szembefordult kunok áldozatául. A mongolok az akkori világ legfegyelmezettebb és legjobban vezetett hadseregével rendelkeztek, bár a közelharcban hátrányban voltak a nehézfegyverzetű európai lovassággal szemben.

A magyar vezető réteg elbizakodottságát jellemzi, hogy a behódolást követelő mongol követeket lemészárolták.

A mongol fősereg 1241. március 12-én áttört a Vereckei-hágón, és lemészárolta Tomaj Dénes nádor 5000 fős hadát. Portyázói 3 nap múlva már Pest alatt voltak, március 17-én elfoglalták és felgyújtották Vácot. A magyar főurak csak ezekben a napokban kezdték összegyűjteni csapataikat, és bár a király megtiltotta a harcot, Csák Ugrin kalocsai érsek és az egyetlen külföldi segítségként érkezett Babenberg Frigyes osztrák herceg megtámadta a mongolokat. Ugrin csak néhányadmagával tért vissza, Frigyes azonban kisebb győzelmet aratott. A foglyok között kunok is voltak, ami a magyarokban megerősítette azt a tévhitet, hogy ezek összejátszanak az ellenséggel. Budán a felizgatott tömeg legyilkolta Kötenyt, a kunok vezérét és a kun előkelőket. Az összegyűlt kun sereg erről értesülvén a magyarok ellen fordult: feldúlta a Duna-Tisza közét és a Szerémséget, közben megsemmisítette Bulcsú csanádi püspök és Barc fia Miklós seregét, majd elhagyta az országot.

A magyar főurak támadást sürgettek, így mielőtt még összegyűlt volna a teljes haderő, a király elindult kelet felé. A mongol előhad feldúlta Egert, szétverte Benedek váradi püspök seregét, majd visszavonult. A magyar sereg április 8-án elérte a Sajó folyót, és április 10-11-én a muhi csatában katasztrofális vereséget szenvedett. IV. Béla, akit lovagjai kimentettek a mészárlásból, Nyitrára, majd Ausztriába menekült - ott Babenberg Frigyes kifosztotta, és a szabad elvonulásért cserébe le kellett mondania 3 nyugati vármegyéről -, ezután Dalmáciába, végül Trau szigetére (ma Grogir, Horvátország) ment. 1241 júniusában IV. Béla követei útján hűbéri esküt tett II. Frigyes német-római császárnak cserébe a katonai segítségért (amely azonban soha nem érkezett meg).

Április 14-én a mongol fősereg Pest alá ért, és 3 nap múlva rohammal vette be a hevenyészett palánkkal védett várost. A mongolok ezután a Szepesség felé nyomultak, és egyesültek az északról érkező seregrésszel. A déli sereg az Ojtozi-szorosban lemészárolta Sólyom fia Pósa erdélyi vajda hadát, majd Erdélyt végidúlván, kijutott az Alföldre. 1241 júniusára mongol uralom alá került az ország Dunától északra, ill. keletre fekvő része, bár sok vár és erődített hely maradt magyar kézen. A Pest központtal berendezkedett mongolok igyekeztek megszervezni a betakarítást és az adóbehajtást a lakóhelyére visszacsalogatott lakosságtól.

A Dunántúl védelmét a frissen kinevezett Geregye Pál országbíró vezette, 1242. januárban azonban a mongolok átkeltek a befagyott Dunán. A magyar védelem az erődített helyekre korlátozódott. Elpusztult Óbuda, Esztergom és Székesfehérvár városa, de a várak tovább dacoltak az ellenséggel. A mongol hadvezetés Kadan vezetésével egy teljes sereget küldött IV. Béla kézre kerítésére, amely feldúlta Horvátországot és Dalmáciát, és már Trau szigetének ostromára készült, amikor Ögödej mongol nagykán halálának hírére megkezdte kivonulását az országból (1242. márc.). A főerő Esztergom alól a Duna két partján, az erdélyi sereg az Olt mentén, Kadan pedig Bosznián és Szerbián keresztül vonult el. A mongol sereg Bulgáriában egyesült és vonult tovább kelet felé.

A mongol birodalmat 1251-ig hatalmi harcok gyengítették, a Kelet-Európában létrejött Arany Horda állama pedig már nem fenyegette létükben a közép- és nyugat-európai államokat.

A tatár pusztítás Magyarország területének nagy részét sújtotta (bár éppen a legnagyobb népsűrűségű területeket a legkevésbé), és a pusztítást fokozta az 1242-ben kitört éhínség, ill. a járványok. A lakosság túlnyomó része a hegyek és a mocsarak védelmébe, ill. megerődített helyekre menekült (kb. 160 vár-város-kolostor maradt mindvégig magyar kézen). Az ország emberveszteségét a régebbi történetírás 50%-ban állapította meg, ma a 15-20% a legelfogadottabb, ám még ez utóbbi esetben is 350-400 000 halottal kell számolni. Az addig expanzív magyarság terjeszkedése megállt, és felerősödött az idegen betelepülés, amelynek első nagy hullámát a visszahívott kunok jelentették. Az ország katonai ereje nem tört meg: a magyarok már 1242-ben haddal foglalták vissza az osztrákok által megszállt nyugati vármegyéket, három év múlva pedig magyar sereg támadott Halicsra. Ebben az évben IV. Ince pápa feloldotta IV. Bélát a császárnak tett hűbéreskü alól.

Nogaj kán vezetésével 1285-ben újabb mongol sereg tört Magyarországra, amelyet a magyar hadak szétvertek. Ezt az eseményt „második tatárjárásnak” is nevezik.