Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

A Rámájana

Ez a történet az Úr Rámacsandráról, az Istenség Személyiségéről szól. Dasaratha királynak három felesége volt: Kausaljá, Kajkéji és Szumitrá. A királynak sajnos egyik feleségétől sem született fia, ezért elvégzett egy áldozatot, amelytől vágyai beteljesülését várta. Az áldozat eredménye egy varázslatos nektár volt, amelyet Dasaratha felesé-geinek kellett meginniuk. Kausaljá, a legidősebb feleség megkapta a nektár felét, a másik két feleség pedig a másik felét. Szumitrá két részre osztotta a saját részét. Miután megitták ezt a nektárt, Kausaljának született egy Ráma nevű fia. Kajkéji fiát Bharatnak, Szumitráét pedig Laksmannak és Satrugnának nevezték.
Ráma később feleségül vette Szítát, Dzsanaka király leányát. Dzsanaka király egy szvajamvará (férjválasztó) ceremóniát rendezett, ahol a kérők versenyezhettek egymással a királylány kezéért. A ver-seny győztesének utolsó próbaként fel kellett ajzania az Úr Siva íját, majd el kellett találnia a kijelölt célt. Kizárólag Rámacsandra volt képes felhúrozni az íjat, s minden nehézség nélkül eltalálta a célt. Mivel Ráma maga az Úr Visnu, Szítá pedig Laksmídéví, az Ő örök társa, e házasság előre el volt rendelve. Dasaratha király úgy döntött, visszavonul Ajodja trónjáról, s megkoronázza Rámát, legidősebb fiát.
A koronázás előestéjén Kajkéjit, Dasaratha legfiatalabb feleségét szolgálója, Mandara öncélú tanácsával rávette, hogy kérje meg férjét, koronázza meg az ő saját fiát, Bharatot, Rámát pedig küldje el 14 évre száműzetésbe. Dasaratha vonakodva bár, de kénytelen volt beleegyezni ifjabb felesége kérésébe, mivel egy alkalommal, amikor Kajkéji megmentette az életét, Dasaratha ígéretet tett arra, hogy teljesíti egy kívánságát, bármi legyen is az. Így aztán Ráma hűséges feleségével, Szítával és öccsével, Laksmannal együtt száműzetésbe vonult. Amikor a távollévő Bharata visszatért Ajodjába, testvére iránti szeretete miatt nem akarta elfogadni a királyi trónt. Felkutatta Rámacsandrát, hogy könyörögjön neki, térjen vissza a birodalmába, s foglalja el az őt megillető helyet. Ráma visszautasította Bharata ajánlatát, hogy megtartsa apja ígéretét.
Míg a száműzetésben voltak, Rávana, Lanka királya elrabolta Szítát, és elvitte a saját királyságába. Ráma és Laksman ekkor Szítá keresésére indultak. Ekkor találkoztak Szugrívával, a majmok királyával és Hanumánnal, a miniszterével. A hűséges Hanumán végül megtalálta Szítát Lankán, Rámacsandra pedig Laksmannal és szövetségeseikkel az oldalán megtámadta Rávana birodalmát. Hosszú harc során megölték a tízfejű Rávanát, és Szítát is kiszabadították. Ráma ekkor visszatért Ajódhjába, és elfogadta a királyi trónt.

 

RÁMÁJANA
Szanszkrit eredetiből fordította: Vekerdi József
Terebess Kiadó, Budapest, 1997

A könyv borítója
PDF

Tartalom
I. A gyermekkor
II. Ajódhjá könyve
III. Az erdő könyve
IV. Kiskindhá könyve
V. Szépségek könyve
VI. A háború könyve
Vekerdi József utószava

 

Rámájana
Krishna Dharma angol átültetését
fordította Rohiní-déví dászí [Nyíri Edit]
Lál Kiadó, Krisna-völgy, Somogyvámos, 1999

https://www.vajramutthi.org/file/45/ramayana_krishna_dharma.pdf

Tartalom

Előszó
Bevezetés
I. Sötét ármány
1. Dasaratha király bánata
2. Ráma és testvérei
3. Harc a ráksaszákkal
4. Az erőpróba
5. Manthará ármánykodása
6. Dasaratha király szíve megszakad
7. Ráma engedelmeskedik
8. Bánat és düh
9. Szítá könyörgése
10. Fájó búcsú
II. Száműzetésben
1. Úton a vadonba
2. Gyász Ajódhjában
3. Bharata hazatér
4. Visszahozzuk Rámát!
5. Ráma állhatatos marad
6. Ráma megvédi a bölcseket
7. Súrpanakhá, a ráksaszí
8. Rávana szemet vet Szítára
9. Szítá elrablása
10. Ráma fájdalma
11. Ráma találkozik a majmokkal
12. A majmok Szítá keresésére indulnak
13. Hanumán átugrik Lankára
14. Szítá megtalálása
III. A háború
1. A hadsereg elindul
2. Riadalom Lanká városában
3. Ráma szembeszáll az óceánnal
4. Rávana gonosz mesterkedése
5. A háború
6. Garuda megmenti Rámát és Laksmanát
7. Rávana csatába indul
8. Az óriás
9. A ráksaszák alulmaradnak
10. Ráma és Laksmana elesnek
11. Laksmana és Indradzsit viadala
12. Rávana megmutatja erejét
13. A végső összecsapás
14. A tűzpróba
15. Vissza Ajódhjába
Függelék
A Gangesz története
Visvámitra története
Utószó

 

Mahábhárata / Rámájana
vál., utószó, jegyz. Vekerdi József,
ford. Jánosy István, Kerényi Grácia, Lakatos István, Rab Zsuzsa, Szerdahelyi István;
Magyar Helikon,
Budapest, 1964 (Helikon klasszikusok)

Tartalom

Mahábhárata  9-644. oldal   

Rámájana
A vers születése (Kerényi Grácia) 647
Risjasringa elcsábítása (Kerényi Grácia) 649
Kusanábha leányai (Kerényi Grácia) 654
A Gangá-rege és a Hadisten születése (Kerényi Grácia) 657
A Gangá alászállása (Jánosy István) 661
Indra és a remete felesége (Jánosy István) 672
Vaszistha csodatehene (Szerdahelyi István) 675
Trisanku (Szerdahelyi István) 687
Sunahsépa (Szerdahelyi István) 692
A remetefiú halála (Jánosy István) 695
Szítá és a varjú (Jánosy István) 701
Vátápi, a kos (Szerdahelyi István) 704
A ráksaszák nemzetsége (Jánosy István) 705
Hanumán majom gyermekkora (Lakatos István) 743
A kötelességét elhanyagoló király (Szerdahelyi István) 747
A széllé változott király (Szerdahelyi István) 749
A bagoly és a keselyű vitája (Rab Zsuzsa) 753
Lavana démon (Jánosy István) 756
Az emberevő király (Szerdahelyi István) 767
Szolga ne akarjon isten lenni (Lakatos István) 769
Az önmagát evő Isten és a kihalt erdő története (Kerényi Grácia) 773
Ila-Ilá (Jánosy István)   779
Szítá eltaszítása (Jánosy István) 784
Ráma nagy útrakelése (Jánosy István) 806

Utószó 815
Jegyzetek (Összeállította Vekerdi József)      
Mahábhárata 833
Rámájana 863
Névmutató 867

 

Rámájana
vál., ford. Jánosy István, előszó, jegyz. Szentmihályi Szabó Péter
Móra Kiadó,
Budapest, 1978

Tartalom

Előszó (Szentmihályi Szabó Péter) 5         

VII. Utolsó könyv (Uttarakánda)
A ráksaszák nemzetsége 9        
Rávana története 14
I.
könyv (Bálakánda)
Gyermekkor 36
II. könyv (Ajódhjakánda)
Ajódhja 61
III. könyv (Aranjakánda)
Az erdő könyve 138
IV. könyv (Kiskindakánda)    
Kiskinda 194
V. könyv (Szundarakánda)
A legszebb könyv 229
VI. könyv (Juddhakánda)
A nagy háború 261
VII. könyv (Uttarakánda)
Szítá eltaszítása 346

Utószó (Jánosy István) 368
Időrendi áttekintés 377
Jegyzetek (Szentmihályi Szabó Péter) 379

 

Rámájana és Mahábhárata
Elbeszéli Baktay Ervin
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960

Tartalom

Ráma dicső vándorlása  
A Nap-nemzetség    6
Ajánlás         7
A sötétség erői        
Új világkorszak        9
A ráksaszák   11
Rávana         14
Rávana hatalma       19
Brahmá szava          21
A dicsőség verőfénye         
Ajódhjá         25
Az ég áldása  30
Dasaratha fiai 34
A vitézség próbája   37
Dzsanaka leánya      42
Ráma diadala 45
Készülődés    49
A nászünnepség      51
Visszatérés Ajódhjába        54
Ráma és Szitá         56
Az országos tanács   60
Előkészületek a koronázásra         63
Felhő a nap előtt     
Az irigység kígyófullánkja   66
Kaikéji kívánsága     73
Az ármány diadala   80
Anyai fájdalom        87
Az igaz hitves 95
A testvérbarát         100
Ráma szétosztja javait       104
A búcsúzás    107
Útrakelés      113
Hontalanság 
Az első nap    117
Út a Gangáig 123
Remeték tanyáján    128
Ajódhjában   135
A remete átka          139
Hraratát hazahívják  145
Bharata         150
Az utazás      158
A vadonban   163
Viszontlátás  170
Ráma sarui    176
Megpróbáltatások   
Tovább Dél felé        182
Virádha         186
Sarbhanga    191
A fegyver becsülete  194
A mennyei kézív      198
A Panycsavati erdőben       203
Súrpanakhá gerjedelme     208
A ráksaszák rohama 214
Rávana felkerekedik 221
A csodálatos őz        227
Szitá elrablása         234
A ráksaszák városában       239
Ráma fájdalma        245
Kabandha     250
Hű szövetségesek   
A vánarák királya     256
Báli legyőzetése       265
A vánarák keresik Szitát     270
Hanumán vállalkozása        279
Szitá előtt     286
Hanumán tettei       294
A vánarák hadereje  300
Háború Lankában    
Rávana haditanácsot tart    303
Átkelés a tengeren   309
Rávana mesterkedései       316
A harc kitör   320
Rávana első csatája  327
Kumbhakarna halála 331
Fekete varázslat      336
Indradzsit halála      343
Rávana keserve       347
Indra harciszekere   350
Rávana halála 355
Minden beteljesül    
Az erény próbája      360
Hazatérés      368
Ráma dicsősége       375
Uttaro-Kánda (Végszó)       383

Bharata nagy nemzetsége       
A Hold-nemzetség    388
Fohász - Ajánlás      389
A hősök eredete      
Vjásza születése      391
Bhisma         393
Bhisma lemondása   396
Ambá  398
Sikhandin     402
Pándu és Dhritarástra         405
A Kauravák és a Pándavák születése        408
Vetélkedés   
A hercegek neveltetése      411
Harcijáték     414
Karma 418
Az összeesküvés      424
A földönfutók
Bolyongáas   429
Hidimbá        431
Vaka, az óriás          434
Sorsfordulás  440
Vőlegényválasztás   442
A dicsőség hajnala   449
Fény és árny 
Igazságszolgáltatás  452
Indraprasztha alapítása      454
Ardzsuna kalandjai   456
Ulupi   458
Csitrángadá   462
Szubhadrá    465
Az isteni fegyverek   468
Judhisthira dicsősége         472
A nagy királyi áldozat         474
Krisna 477
A kockajáték  481
A száműzetés
A hontalanok 495
Az igazság szava      497
Égi ajándékok 500
A Démonverő fia      505
Kétség és hit 509
Vígasztaló szépség   513
Szávitri története     514
Bhima kalandjai       532
A megszégyenült ellenség   538
Draupadi elrablása   543
Dharma fia    549
A rejtőzés éve          553
Viharfellegek
Békekísérletek         564
Háború vagy béke?   571
A Nap fia       579
A nagy csata 
Kuruksétra    584
A Magasztos szózata 588
Bhisma halála 594
Dróna halála  611
Karna halála  626
Bhima és Durjódhana         634
A halál éjszakája      637
Siralom         641
A vég 
Engesztelő áldozat   650
Elmúlás        654
A Nagy Út      657
Az utolsó próba        666
Megdicsőülés 671

Búcsúszó      673
A két nagy indiai regéről     677
Szanszkrit nevek és szavak jegyzéke       697

 

Baktay Ervin: Indiai regék és mondák. Budapest: Móra. 1963

Tartalom

Előszó 5
Az indiai regékről 17
A világ teremtése 20
Az istenek 26

Visnu megtestesülései  
A vízözön és a hal 35
A Tejtenger kiköpülése és a teknősbéka 38
A Föld megmentése és a vadkan 44
Az ember-oroszlán 47
A törpe megtestesülés 50
Csatabárdos Ráma 52

Visnu hetedik megtestesülése  
A dicső Ráma története 59

Visnu nyolcadik megtestesülése             
Krisna születése és ifjúsága 257

Mahábhárata   
A Bharata-fiak vetélkedése 271
Kalki és a végítélet 415

Függelék 417