Afrika Arab világ Ausztrália Ázsiai gasztronómia Bengália Bhután Buddhizmus Burma Egyiptológia Gyógynövények Hadművészet Hálózatok Hinduizmus, jóga India Indonézia, Szingapúr Iszlám Japán Játék Kambodzsa Kelet kultúrája Magyarországon Kína Korea Költészet Közmondások Kunok Laosz Magyar orientalisztika Mélyadaptáció Memetika Mesék Mezopotámia Mongólia Nepál Orientalizmus a nyugati irodalomban és filozófiában Perzsia Pszichedelikus irodalom Roma kultúra Samanizmus Szex Szibéria Taoizmus Thaiföld Tibet Törökország, török népek Történelem Ujgurok Utazók Üzbegisztán Vallások Vietnam Zen/Csan

Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

ŐSZIBARACK (tao)
Az őszibarack (Prunus persica) igen jelentős helyet kapott a kínai mitológiában, hagyományokban. Emberemlékezet óta termesztik, és Perzsián keresztül igen korán eljutott Európába is, ahogy erre tudományos elnevezése is utal. Az őszibarack Nyugat-Kína hegyvidékein őshonos. Az őszibarackot éppúgy kedvelik ízletes gyümölcséért, mint virágaiért. A fákat tavaszonként rózsás felhőként beborító virágokat számos irodalmi alkotás fennkölten dicséri, méltatja. A kínaiak varázserővel ruházták fel magát a fát, az ágait, virágait, de különösen a gyümölcsét. Démonűző szerként, gyógyszerként, járványok idején amulettnek használták. Az őszibarack általánosan elterjedt tiszteletét tovább erősítették azok a taoista legendák, amelyek Xiwangmu-ról és a halhatatlanság barackfáival beültetett kertjéről szólnak, s elmondják, hogy a halhatatlanság barackjai csak minden háromezer évben egyszer érnek be. Az őszibarack emiatt a halhatatlanság egyik legfontosabb szimbólumává vált: a halhatatlanság és a hosszú élet istenét gyakran ábrázolják úgy, amint éppen megszületik, kibújik egy barackból. Ezenkívül a barackvirág a nő, a mennyasszony szimbóluma is: tavasszal, a lakodalmak idején a mennyasszonyt mindenképpen megajándékozzák virágos barackággal. Ragyogó rózsaszín virágait gyakran hasonlítják gyönyörű hölgyek hamvas arcához. A szélnek, esőnek ellenállni nem tudó szirmai a tovasuhanó ifjúság mulandóságára emlékeztetnek. A virágnaptárban a 3. hónapot az őszibarackkal szimbolizálják. Tao Yuanming, a híres költő "Az őszibarack-virágos forrás" című története egy varázslatos taoista ihletésű csodálatos mese a boldogság földjéről, amely máig népszerű olvasmány. Másik híres irodalmi vonatkozása a Nyugati utazás című regényhez kapcsolódik, amelyben Sun Wugong, a majomkirály, a mennyben megdézsmálja az egyébként szigorúan őrzött halhatatlanság barackjait, és így ő is halhatatlanná válik. Irodalom: Tao Jüan-ming, Az őszibarack-virágos forrás. Ford. Kara György. In Rászedett kísértet. Nippon, Bp. 1995, 55-57.; Vu Cseng-en, Nyugati utazás, avagy a majomkirály története I-II.. Ford. Csongor Barnabás. Európa, Bp. 1980.