Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

kókuszpálma

(Cocos nucifera), a pálmafélék (Arecaceae) családjába tartozó növényfaj, a trópusok egyik legfontosabb kultúrnövénye. Karcsú, kiszélesedő aljú, hajlott törzse eléri a 25 m-es magasságot, csúcsát hatalmas, szárnyalt levelekből álló üstökös levélkorona díszíti. Az érett termések tojásdad vagy ellipszoid alakúak, 30-45 cm hosszúak, 10-20 cm szélesek. A nagy, egymagvú csontárt rostos termésfal veszi körül. A kemény csonthéjon belüli tér nagy részét a táplálószövet (endospermium) teszi ki, ennek a csontárhoz tapadó része húsos, közepe folyékony.
A kókuszdió nem süllyed el a vízen, ezért az óceáni áramlatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a növény a trópusokon sokfelé elterjedt. Őshonosságát nehéz megállapítani, hazája valahol Hátsó-Indiában, a Maláj-félsziget táján lehetett. Az európaiak közül Marco Polo írta le elsőként a kókuszpálmát. A kókuszpálma legjobban a tengerhez közeli, 1-2 m-rel a dagály szintje felett fekvő magas talajvizű és bőséges csapadékú területeken terem. A világ kókusztermelésének legnagyobb részét kis kiterjedéső, helyi ültetvények adják. A kókuszpálmát héjazatlan, érett terméseivel szaporítják. A faiskolában a diókat lapos felükkel lefelé, egymáshoz közel a talajra fektetik, és majdnem teljesen betakarják földdel. A magoncokat 4-10 hónap elteltével egymástól 8-10 m-re kiültetik a szabadba. A kókuszpálmák első termésüket 5-6 éves korukban hozzák, a teljes termés 15 éves korukban várható. A terméséréshez 1 teljes év szükséges, egy fa egy évben 50-100 darabot is teremhet. A fák hozama kb. 50 éves korukig gazdaságos.
A leszüretelt kókuszdió szárított belsejét koprának nevezik. Ebből sajtolják a kiváló minőségű kókuszolajat. A világ vezető kopratermelői a Fülöp-szigetek és Indonézia; a Csendes-óceán déli részén ez az egyik legfontosabb kiviteli cikk. Bár a kókuszdió legnagyobb felhasználói a nyugati világ iparosodott országai, termőterületén a növényt még változatosabban és nagyobb mértékben hasznosítják. Az indonézek szerint a kókuszt annyiféleképpen lehet felhasználni, ahány nap van egy esztendőben. Az ehető magfehérjén és a zölden szedett termés levén kívül a termés leghasznosabb része a sós vízzel szemben nagyon ellenálló kókuszrost (lásd lejjebb), amelyből kötelet, szőnyeget, kosarat, kefét és söprűt készítenek.

 

kókuszrost

a pálmafélék (Arecaceae) családjába tartozó trópusi növény, a kókuszpálma (Cocos nucifera) rostos terméshéja. A durva, merev, vörösesbarna rost lignintartalmú, 0,03-0,1 cm hosszú, 10-25 mikrométer átmérőjű kisebb fonalakból épül fel. A kókuszrost-feldolgozás központja Srí Lanka, ahol a jobb rostminőség előállítása érdekében kézi erővel dolgozzák fel.
A feldolgozott rost hosszúsága 10-30 cm, fajsúlya kicsi; erős és rugalmas, göndörödésre hajlamos, kopásálló és festhető. Kefék, lábtörlők, szőnyegek készítésére, tengerészkötelek és halászhálók fonására használják.

 

kopra

a kókuszpálma (Cocos nucifera) csonthéjas termésének magjából kivájt, szárított táplálószövet. Értékes mind a belőle kinyerhető kókuszzsír, mind a préselés után visszamaradó, főként takarmányként hasznosítható olajpogácsa.
Észak-Európában a koprát zsíradékforrásként az 1860-as években használták először a tejtermékekből előállított zsíradékok hiánya miatt. A XX. század elején a kopra az USA-ban is ismertté vált. Nyugat-Európa behozatala koprából manapság évente mintegy félmillió tonna, ez főként a Fülöp-szigetekről származik, de nagy mennyiséget termelnek még Pápua Új-Guinea, Vanuatu (korábban Új-Hebridák), Mozambik, Malajzia és a csendes-óceáni szigetek.
A vadon növő kókuszpálmákról nagy mennyiségű koprát szüretelnek, de a hozam többsége manapság árutermelő ültetvényekről származik. A kókuszdió rostos termésfalát kézzel vagy géppel hántják le, majd csontárját erős késsel általában kétfelé hasítják, és a kb. 50% vizet és 30-40% olajat tartalmazó táplálószövetét kiszárítják. 6-7 kókuszdióból állítható elő 1 kg kopra. A ritkán látható gömbkoprát (egész koprát) a kókuszdió egészben történő megszárításával készítik.
A hagyományos módon, szabadban, napon szárított kopra fehér színű és jó minőségű. Gyorsabb módszer a főleg párás környezetben - így a Fülöp-szigeteken - alkalmazott „kemencés” szárítás. A kemence valójában az eső ellen tetővel védett, ráccsal fedett tüzesgödör, amelyre felhasított kókuszdiókat helyeznek. Sokkal egyenletesebb minőségű kopra állítható elő forró levegős szárítással. Ezt az eljárást elsőként Indiában és a Szamoa-szigeteken alkalmazták. A koprát egy fűtött csatornán vezetik át, szemben a beáramló forró levegővel. Az így nyert fehér kopra jobb minőségű a napon szárítottnál. A kellően megszárított kopra nedvességtartalma mindössze 4-5%, olajtartalma 63-70%.
A kókuszzsírt a megtisztított, zúzott koprából főleg sajtolással és oldással vonják ki.
A kókuszzsír sárgásfehér, szilárd anyag, olvadáspontja 23 °C. A nyers kókuszzsír jellegzetesen kókuszillatú; a szappan-, a mosószer-, a sampon-, a műgumi- és gliceringyártásban is használják. Finomítás - a szabad zsírsavak és az illatanyagok eltávolítása - után a kókuszzsírt étkezési zsírként, például csemege- és főzőmargarinként hasznosítják. A kókuszzsír táplálkozásbiológiai értéke magas laurilsav-tartalmából adódik. Ez a telített zsírsav ellenáll az oxidációnak, és nem avasodik. A cukrász- és sütőipar olyan termékek készítéséhez használ kókuszzsírt, amelyek az elkészítés után hosszabb ideig nem kerülnek fogyasztásra.

Lásd még! kókuszdió (Terebess gyümölcskalauz)