Terebess Ázsia Lexikon
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U Ü V W X Y Z

« vissza a Terebess Online nyitólapjára

KÁNON (jing)
A kánont jelentő jing szó eredetileg láncfonalat, a szövet hosszanti szálát jelentette. A később nyert kánon, kanonikus mű jelentését gyakorta fordítják egyszerűen könyvként is. Az írott művek első kanonizálására a Han-korban került sor, amikor a konfucianizmus szent könyveit gyűjtötték egybe. A 9 legfontosabb könyvet két csoportba osztották, ezek egyike az Wu jing, vagyis az Öt Kánon Ebbe a csoportba tartozik a Shi jing (Dalok könyve), a Shu jing (Írások könyve), a Lü Shi Chun Qiu (Tavaszok és őszök), a Li ji (Szertartások feljegyzései) és a YI JING (Változások könyve). Az Öt Kánonban volt összegyűjtve csaknem minden olyan értesülés a kínai történelem legrégibb korszakairól, s az ókori bölcsek uralkodásáról és tetteiről, amely a Han-korig fennmaradt. A taoizmus és a buddhizmus legjelesebb alkotásit is egybegyűjtötték és kanonizálták, ezekre azonban nem a jing, hanem a zang tárház jelenésű szót használják. Idővel sokkal profánabbá lett a jing szó használata, a különböző mesterségekre vonatkozó fontosabb műveket is kezdték jing-nek nevezni. A i. sz. 11. században összegyűjtötték a hadtudomány legjelesebbnek tartott hét művét, az ún. Wu jing-ba (Hadi Kánon). A teakészítésnek, teázásnak szentkönyve, a Cha jing (Tea Kánon) a Tang-korban íródott, de a tücsök-, galambtartásnak, füstölőszereknek, díszköveknek és megannyi másnak is megvannak a maguk a kánonjaik. A keresztény hittérítés során a Bibliát is a jing szó segítségével ültették át kínaira: Shen jing (Szent könyv vagy Szent Kánon).